2019. márc. 22.

Szabi

Amikor ma reggel kilenckor a sokadik, és végülis akkor már tényleges ébredésem után kijöttem a nappaliba, már nem csak azért örültem annak, hogy ma nem mentem dolgozni, mert nem kellett korán kelni. Olyan gyönyörűen sütött a nap, és olyan hangosan csiviteltek a madarak, hogy kétség nem fért hozzá, hogy most aztán itt van a tavasz. 
Egész nap ki is tartott ez a fantasztikus napsütéses idő. A teraszon a hőmérőn egyszer még huszonkilenc fokot is láttam, ami aztán még külön is jókedvre derített. 
A hatékonysági mutatómra ugyan nem lehetek büszke, mert épp csak pár adag ruhát mostam ki, és pakoltam el, azon kívül túl sok mindent nem csináltam. De nem baj, nincs semmi veszve, holnap már hétvége lesz. És ugyan szívem szerint reggel elindulnék, és a Balatonig meg sem állnék, de ez most nem ilyen hétvége lesz. Na de nem baj, lesz majd arra is alkalom. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése