2018. máj. 31.

Vége is

A szabadságnak is, meg a májusnak is. Így együtt, mert így jött ki a lépés.
Nem volt teljesen felhőtlen ez az utolsó napunk, én semmiképp nem azt csináltam meg, amit szerettem volna, de mindez annak a számlájára írható, hogy a kocsi miatt most már mindketten olyan feszültek vagyunk, hogy jobb azt nem is tudni senkinek. Én viselem nehezebben, vagy én vagyok a szókimondóbb, mert én bizony délután három körül már felcsattantam, és mindenféle csúnyát mondtam mindenkire, aki eszembe jutott. Hát ez van.. Balázs csendben feszült (régen amúgy ez pont fordítva volt), csak az arcán látszik, hogy azért ő pont annyira ideges, mint én.
Hatkor már csak annyit jegyeztem meg, hogy "de szemetek", mert akkor zárt a szerviz, és ugyan fél hatkor Balázs próbált érdeklődni, de a szervizesekkel nem tudott beszélni, visszahívást ígértek.. ami nem történt meg.
Nem is tudom egyébként ezt az egészet hova tenni, mert nem először van itt autónk, és nem is az első autónk van itt náluk. Soha még nem volt semmi okunk rá, hogy rossz érzéseink legyenek velük kapcsolatban, vagy bármi miatt is azt érezzük, hogy megrendült a bizalom. Most meg így jártunk. Felfoghatatlan. Két teóriát állítottam fel magamban erre:
1. Tényleg annyira nem tudják megtalálni a hiba okát, hogy még bevallani is ciki, ezért húzzák az időt, ameddig csak lehet.
2. Az első nap átnézték, nem találták, és aztán félretették, mert közben jött a többi ügyfél a többi kocsival, és csak ma reggel jutott újra eszükbe, amikor rájuk telefonáltunk (és akkor lányos zavarukban azt mondták, készül az árajánlat).
Nagyon remélem, hogy egyik teória sem igaz, bár nem fogom úgysem megtudni az igazat.

Egyébként a szabadságon töltött napjaim nagyjából elérték a kívánt célt, sok mindent letisztáztam magamban. Már csak a stratégiai pontokat kell magamban kidolgozni, és minden rendben lesz. :) Ez nem megy majd pár nap alatt nyilván, de van időm. :)

Holnap meg dolgozunk egy kicsit, legalább eltereli a figyelmünket az autóról.

2018. máj. 30.

Így már más

Arra ébredtem ma, hogy nem bennem, hanem Balázsban buzog a tettvágy, merthogy ő addigra már a negyedik ablakot pucolta. :) De jó is volt, hogy nem nekem kellett megcsinálni, és meg is kellett állapítanom, hogy neki mennyivel jobban ment ez, mint nekem szokott, mert nem lett egyik ablak sem csíkos. (bezzeg én a múltkor volt, amit háromszor is újrakezdtem)
Ha már az ablakok tisztán csillogtak-villogtak, én is kedvet kaptam, és kimostam-kivasaltam az összes függönyt, és sötétítő függönyt. Minden ilyen alkalommal arra gondolok, hogy akasztani való bolond vagyok, amiért nem vettem még olyanokat, amit tuti nem kell vasalni, mert most is nettó három órám ment el erre az egész projektre. Jó, hát minek kellett ekkora lakás, meg ennyi ablak,ugye..
A felmosás a másik időrabló projekt nálunk, mert mire végig porszívózom a lakást, meg aztán felmosok, az megint másfél óra. Pedig esküszöm nem vagyok egy csiga, de nemigen sikerült még ennél rövidebb idő alatt. (jó, ebben benne van a felpakolást, szőnyegek kirázása, ilyesmi is)
De ez is megvolt ma.. úgyhogy a mai nap semmiképpen nem ment veszendőbe, még akkor sem, ha az autónkról semmi hír. Én örök optimista vagyok, és még mindig azt gondolom, annyira banális semmiség a baja, hogy nem is gondoltak még rá, azért nincs meg. De azért, ha holnap sem lesz meg, akkor már mérges leszek kissé.
Még van egy nap itthon.. ami bármire jó lehet még. :) Aztán egyet dolgozom, és kettőt megint itthon leszek. Balázs nem lesz ilyen szerencsés, sajnos most úgy tűnik, neki az egész hétvége munkával telik majd. Néha azért jobb ilyen kis hétköznapi senkinek lenni, mint amilyen én vagyok ott a munkahelyünkön. :)

2018. máj. 29.

A második nap

Ez is eltelt már a négy napból, amit itthon töltök. Pont ugyanolyan semmit tevéssel, mint a tegnapi, sőt.. talán még annál is nagyobb volt, mert ma még főzni sem főztem, helyette pizzát rendeltünk. Jó, ebben az is benne volt, hogy a kocsit ma leadtuk a szervizben, mert van valami rejtélyes hibája. Nem mintha kocsi nélkül nem tudnánk létezni, de azért sokkal kényelmesebb volt ennek a hiányára fogni, hogy miért is nem főzök ma. :D


Jól nézett ki az asztal az öt pizzás dobozzal, és elárulom, egy morzsa sem maradt egyikből sem. Még én is megettem a magamét, bár úgy jól laktam vele, hogy ez után már csak egy jégkrémet ettem késő délután, és semmi mást nem kívántam.
Amúgy a semmit tevés jól esik, és idegesít egyszerre. Merthogy úgy van, hogy semmi kedvem semminek sem nekiállni, ugyanakkor néha fel tudnék ettől robbanni, hogy ilyen kedvetlen vagyok. A gondolataim mindenesetre legalább kezdenek elterelődni, mert legalább ezzel foglalkozom, hogy miért is nem álltam neki ma legalább az ablakokat megpucolni, és nem mással. :D
De még van két napom. És holnap akár még az is előfordulhat, hogy buzogni fog bennem a tettvágy már rögtön ébredés után. Kicsi rá az esély, de azért megtörténhet ez is.

2018. máj. 28.

Hétfő

Most sem vetettem bele magam az elmaradt házimunkák pótlásába, mint valami szorgos kis hangya. Szabadságon vagyok. Nyilván fogok majd azért a héten valamit csinálni is a lakásban, mert végül is épp elég olyan dolog van, amit hétvégente azért halasztok el, mert kevés az idő. De ma még nem voltak ilyen ambícióim. Olyanok voltak, hogy reggel hétkor visszafeküdtem, de csak mert olyan jól esett még egy kicsit bevackolni a takaró alá. Aztán legközelebb, amikor felnéztem, már kilenc óra volt. :D
Aztán azon kívül, hogy sütöttem ebédre grillkolbászt, meg aztán vacsorára csináltam BLT szendvicset, leginkább csak a telefonomat nyomkodtam, meg a kanapén ücsörögtem/feküdtem. Néztem, ahogy Balázs felszerelte a tetőablakra a mi szobánkban a szúnyoghálót..

Jó volt ez így. :)

2018. máj. 27.

Meccsnap

Ezen a héten a vasárnap volt a meccsnap, nem a szombat. Az utolsó hazai meccs ebben az évadban, a meccs előtt még ringathattuk magunkat abban a hitben, hogy akár még van esélyünk arra a bajnoki aranyra, amit tulajdonképpen hetekkel ezelőtt elbuktunk már, csak egyszerűen nem akarta ezt senki sem belátni. Én mondjuk nemhogy belátni nem akartam, de nem is voltam hajlandó egyetlen percre sem feladni a reményt.
A mai meccs fantasztikus volt, fantasztikus hangulat, fantasztikus játék, meg minden, ami kell.
Amiről a híradások szólnak majd megint, az nem ez lesz, hanem az a felelőtlen barom, aki hanggránátot adott a gyereke kezébe. Megint egy felelőtlen hülye miatt majd a csapból is az folyik, hogy ilyenek a fradisták. Pedig nem...a szurkolói csoport adott már ki közleményt többször is a pirotechnikai eszközök használatáról, és kértek mindenkit, hogy tartsák ezt be.
A bajnoki arany egyébként a négy nullás győzelmünk ellenére is elúszott, de sebaj...nekem nem tudják elvenni a kedvemet, és már most alig várom, hogy jövőre az összes hazai meccsen ott lehessek.


2018. máj. 26.

40

Elég hihetetlen, hogy az a szám ott a címsorban az én éveimnek a számát jelzi. Nem gondolok még magamra negyven évesként, akkor sem, ha amúgy néha hetvennek is érzem magam. Azok pillanatnyi érzések mindig, de egyébként a szívemben és a lelkemben még harminc sem vagyok. Pont úgy tudok lelkesedni, reménykedni, vágyakozni, mint akkoriban, nincs bennem semmivel sem kevesebb. Jó, hát ráncom több lett, meg ősz hajszálam is (alig van már másmilyen), meg nyilván fizikailag sokkal kevesebbet bírok, mint akkor, de mindössze ennyi a különbség. Ez meg olyan kevéske, hogy simán úgy tekintem, hogy most akkor még egyszer húsz lettem, és kész. :)
Az egész nap csodás volt, az időjárás is az én kedvem szerint alakult, és mindenhonnan érkeztek felém a mindenféle kedves üzenetek, képek.
Hihetetlen kedves ajándékokat kaptam. A legnagyobbat, és azt, amire a leginkább vágytam Balázstól, és a fiúktól:


Jövőre is ott leszünk minden hazai meccsen, és ennek nagyon örülök. Nagyon vágytam rá, de a múltkori meccs után már nem is mertem vele előhozakodni. Aztán meg akkora csend lett a bérletmegújítás körül, hogy akkor meg már azért nem mertem, mert titkon reménykedtem benne, hogy talán meglepetés lesz a szülinapomra. És az lett. :)
Kaptam egy táblácskát is, ami külön nekem készült, és minden rajta van, amit nagyon szeretek. Egy párszor eljátszottam már a gondolattal, hogy csináltatok egyet majd én is, de szerintem még soha, senkinek nem beszéltem róla. És mégis lett egy ilyenem:

Kaptam tortát is:


és nagyon cuki nyaralás előtti visszaszámlálót.. (érdekes, hogy pont negyven nap volt hátra még ma reggel)


Nagyon szép nap volt, és biztos, hogy emlékezni fogok rá majd még nagyon sokáig. .) Kb. akkor is, amikor már másodszor is harminc leszek. :D

2018. máj. 25.

Vége a hétnek

Eltelt ez a nap is. Sikerült két ès fél óra alvás után menni dolgozni. Meglepő módon nem is tűnt olyan szörnyűnek a helyzet egészen délelőtt tizenegyig, amikor egyszerre rám tört a fáradtság, és fájt minden porcikám. Nem volt könnyű legyűrni, és tovább csinálni mindent, de sikerült, úgyhogy nyugodtan jöhettem haza.
Itthon aztán már semmire nem volt energiám, úgyhogy szendvicset vacsoráztunk (nekünk Balázzsal az volt az ebéd is egyben), de semmi gond.
Ma már azt is tudom, hogy hétvégén megint összefuthatunk majd Beával a Fradi meccsen, legalább eljuttathatom a Máténak szánt meglepetést is. Meg hátha eszünkbe jut majd egy közös fotót is csinálni végre.
Nagy tervek nincsenek a hétvégére, csak a szokásos mindenféle itthoni dolog. Meg persze vasárnap a meccs.

2018. máj. 24.

Megkönnyebbült

A tegnapi döntès után ma egèszen más hangulatban èbredtem. Biztos, hogy megkönnyebbült a lelkem is attól, hogy lesz pár olyan napom, amikor kicsit felszabadultabb lehet. Mit mondjak, nagyon jó èrzès, ès hosszú isi után ma sokkal inkább a szèp dolgokat láttam meg, ès nem pedig azokat, amik csak mèg fokozzák az amúgy sem rózsás kedvemet.
Mèg holnap lesz egy kemény napom, ami rögtön attól kőkemény lesz, hogy hajnalban kelni kell, és jó sok mindent kell megcsinálnom is ahhoz, hogy teljesen nyugodt lelkiismerettel jöjjek haza. De a kihívások jót tesznek nekem, vagy ahogy a főnököm mondaná: teher alatt nő a pálma...
Egy biztos, mindent meg fogok tenni azért, hogy a májusból még hátralévő napok a létező legjobbak legyenek.

2018. máj. 23.

Eldöntöttem

Azt nem mondom, hogy nem lesz még majd emiatt némi bűntudatom, ahogy azt sem, hogy nem lesznek majd az év második felében olyan napok, amikor bánni fogom ezt a döntést, de most a mostra koncentrálok.
Így aztán engedve a csábításnak, hétfőtől csütörtökig itthon leszek. Kell ez a pár nap magamra, távol egy csomó mindentől, ami csak újabb kérdéseket, és kételyeket ébreszt bennem. Ki kell szakadnom onnan egy kis időre.
Megteszem. Magamért. És majd erre fogom emlékeztetni magam akkor, amikor a nyaralás után alig pár napon marad csak.

2018. máj. 22.

Ez nem esett jól

Egészen elszoktam már attól, hogy olyan letaglózó fejfájásom legyen, mint ma. Ehhez, hogy elszokjak tőle, simán elég nekem egy pár hét is, amikor csak olyan kis laza fejfájásaim vannak, amik egy, maximum kettő fájdalomcsillapítótól el is múlnak. Na, ma nem ez a fajta kínzott már rögtön ébredés után, hanem az a másik. Amiről az első pillanatokban is tudom már, hogy hiába is csinálok bármit, amíg ki nem tombolja magát, addig marad. Nem is mondom meg, hány fájdalomcsillapítóval indultam dolgozni, mert már nincs is jelentősége, főleg, hogy gyakorlatilag kár is volt belém. Többször tartottam ott, hogy azt éreztem, hogy "basszus, el fogok ájulni". Meg is legyintett egyszer a pánik szele, amikor már bent a munkahelyemen éreztem ezt, leginkább azért, mert gyorsan átsuhant az agyamon, hogy milyen ciki lesz már, ha én ott elvágódok, meg ha mentőt hívnak hozzám. Mondtam is a kolléganőmnek, hogy ne merészeljen ilyesmit tenni, ha bármi történik is, hívja Balázst.
Aztán szerencsém volt, mert ha el nem is múlt teljesen, azért elviselhető szintre csökkent, és aztán a munkaidőnek is vége lett.
Biztos ez a szeszélyes időjárás viselt meg, és most egy darabig majd megint elfelejthetem ezt a fajta kínlódást..

2018. máj. 21.

Hát így



És van olyan is, amikor a kettő együtt van jelen. Na, az elég gyilkos, és az embernek mindenféle sötét gondolatai is támadnak. Valami ilyesmi korszakomat élem most. Nem vagyok sem szórakoztató, sem semmilyen. Még magamat is nehéz elviselni. De remélhetőleg kimászok ebből is hamarosan.

2018. máj. 20.

Semmi nincs

Nagy szerencse, hogy legalább az időjárás kegyes hozzánk, mert egyébként ezt nem mondhatom egy olyan hosszú hétvégének, amit majd túl sokáig fogunk emlegetni. Igaz, kell ilyen is, amikor nem megyünk sehova, nem csinálunk semmit sem a megszokott dolgokon kívül, de azért titkon, belül mindig vágyik az ember valamiféle izgalomra. (na jó, mielőtt kiadnék az univerzumnak bármit is.. csak pozitív izgalomra gondolok)
De ne legyek elégedetlen, inkább koncentrálok arra, hogy kényelmesen van idő bepótolni a mosás elmaradásokat, meg leülni, és nézni a papagájokat.. közben mondjuk nem kéne agyalnom sem annyit, de ahhoz újra kéne születnem, hogy ez megszűnjön. :)
A számláló azt mutatja, hogy már csak negyvenöt nap van hátra a nyaralásig, ami nagyon jó, mert napról napra kézzelfogható közelségbe kerül. Én meg számolgatom, hogy mi lenne, ha addig még legalább két nap szabit ellőnék.. de félek, hogy meg fogom bánni, még akkor is, ha most azt érzem, hogy egyébként nagyon nagy szükségem lenne rá. De majd megpróbálok erős lenni. :) (az mondjuk elég árulkodó, hogy egy hosszú hétvégén is a szabadságra menésen jár az agyam)

2018. máj. 19.

Nem vèletlen..

Karinthy Frigyes:Előszó


Nem mondhatom el senkinek,
elmondom hát mindenkinek

Próbáltam súgni, szájon és fülöm,
mindnyájotoknak, egyenként, külön.

A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy megy egy.

A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,

A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Mert félig már ki is bukott, tudom
De mindig megrekedt a félúton.

Az egyik forró és piros lett tőle,
Ő is súgni akart: csók lett belőle.

A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itthagyott.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

A harmadik csak rámnézett hitetlen,
nevetni kezdett és én is nevettem.

Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.

De nékem ő égő csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,

Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott rá, hogy őt higgyem.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak,
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,

Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,

Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanúskodom a napról, hogy ragyog.

Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
Mégis a legtöbb: ember, aki él,

Mindenkinek rokona, ismerőse,
Mindenkinek utódja, őse,

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem, s dadog a szám.

Elmondanám, az út hova vezet,
Segítsetek hát, nyújtsatok kezet.

Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.

A csörgőt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.

Egy láb a mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek fel a magosba.

Egy szószéket a sok közül kibérelek,
Engedjetek fel a lépcsőjére, kérlek.

Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.

Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.

Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit elmondok mindenkinek.

2018. máj. 18.

Csúszónap

Ma nem dolgoztam, mert ugye a hét elején lehúztam két olyan napot is, amikor tizenegy órás volt a munkaidőm, és kb. ez hiányzott a már meglévő plusz óráimhoz. Nem is hiányzott, ha teljesen őszinte akarok lenni, továbbra is fenntartom, hogy bevezetném a négynapos munkaheteket három napos hétvégékkel. Mennyivel jobb is lenne úgy mindenkinek. :)
Itthon sem váltottam meg a világot, pedig kéne függönyt mosni, ablakot pucolni, meg még egy csomó minden mást is, de semmi kedvem nem volt hozzá.
Helyette délután elmentem a könyvtárba, végre. .) Aztán még vásároltam, bár messze nem tudtam megvenni mindent, ami kell majd ahhoz, hogy legyen itthon minden a két napra, amíg zárva vannak a boltok. Nem vagyok az a fajta konyhatündér, akinek a spájza jól fel lenne töltve, és nem kell zavarba jönnie attól, ha valamit elfelejt. A fagyasztót továbbra sem szeretem, leginkább csak krumplit és jégkrémet tárolok benne szívesen, minden mást frissen szeretek venni is, enni is. Ezzel mondjuk jól megbonyolítom a saját életemet is, de már mindegy. :)
A könyvtárazás-vásárlás után Rolival elvittük a kutyákat az állatorvoshoz, akiknek már lassan három hete aktuális lenne az éves veszettség elleni oltás. Szegény Freddy, annyira túlhevült, hogy csak zihált, kaptam is furcsa pillantásokat miatta. Biztos azt hitték, arra készülök, hogy megöljem szerencsétlen kutyát, nem tudják, hogy ez bizony a fajtájára nagyon is jellemző. De ettől függetlenül (vagy lehet, hogy épp ezért) meglepően konszolidáltan viselkedett, nem húzott, nem ugatott meg minden kutyát, nem acsargott. Az oltást megkapták, a körmüket is levágták, megvettem nekik a féreghajtó tablettákat is, és már jöhettünk is haza.
Patrik megírta az emelt földrajz érettségit ma, azt mondta, nem volt vészes. Én nem tudom miből van ez a gyerek, de még eddig csak a matek után hallottam tőle azt, hogy ott azért voltak nehéz feladatok, minden másra azt mondta: "nem volt vészes.".
Még négy szóbeli, és vége. de addig azért van ideje pihenni.
Az meg most tök jó érzés, hogy még három egész napot itthon lehet lenni. :)

2018. máj. 17.

Mai rólunk

Hát biztos bennem van a hiba, de engem borzasztóan lehangol, hogy így elromlott az időjárás. Úgy élveztem azt a rengeteg napsütést, és a jó meleget, hogy most egyenesen sértőnek érzem, hogy május 17-én fáztam. :D Megnéztem az előrejelzést, pici javulásra azért van kilátás, de az sem tetszik, hogy szinte minden napra jeleztek záport, zivatart. Tudom, tudom, a májusi eső aranyat ér, meg kell a földnek, meg minden.. de attól még én nem dobódok fel ettől.
Patrik lába lassan, de biztosan javul, ma volt masszíroztatni is, és egyre bátrabban használja. Futni nem mostanában fog, és nem is tudom, valaha fog még e úgy, mint régen, vagy soha többé nem lesz képes úgy használni ezt a lábát, hogy teljesen elfeledkezzen arról, ami történt? Most még mélyen van beleivódva az egész, még mindig emlékszik a fájdalomra, de remélem, hogy azért el fogja felejteni.
A változatosság kedvéért ma Erik jött haza feldagadt bokával a meccsről. Felrúgták. Nem tűnik úgy, hogy bármi nagyobb baj lenne, mert nem lilult be, rá tud lépni gond nélkül, csak feldagadt, és fáj.
Roli pedig naphosszat nézi a papagájokat, barátkoznak. Olvasgatja a "szakirodalmat", keresgél az interneten, hogy mit hogyan csináljon, nagyon cuki. :) A papagájok (amúgy Kálmán és Olga.. csak mert van itthon némi szarkazmus is) ma már azért hallatták a hangjukat, összevesztek párszor, meg csak úgy magukban is rikoltoztak.
Balázs pedig rettenetesen fáradt, és ettől egyre zárkózottabb. Engem meg nagyon idegesít, hogy hova vezet ez..

2018. máj. 16.

Új lakók

Roli hatalmas, évek óta dédelgetett vágya vált valóra ma, amikor beköltöztek hozzánk ők.



Bevallom, csak miatta mentem bele, meg mert annyira vágyott rá. Nem tudtunk úgy elmenni az állatos bolt előtt, hogy ne bámulta volna őket hatalmas szemekkel, és aztán ne kérdezgette volna mindig, hogy neki mikor lehet már? Ha ő nem lenne, nekem magamtól sosem jutna eszembe ilyesmi, mert én kicsit félek is tőlük.
De meg fogok barátkozni velük, mert a kisfiam papagájai. :) Meglepően csendesek egyébként... remélem, hogy ez nem rosszat jelent.

2018. máj. 15.

Hibák

Két hibát is elkövettem ma este. Az egyik az volt, hogy fél hétkor nem tudtam ellenállni az ágy csábításának, és azzal a gondolattal, hogy "csak egy fél órát pihenek", lefeküdtem. Fél kilenckor ébredtem.. amivel nem lenne baj, ha mondjuk rögtön ez után az ébredés után a másik felemre fordultam volna, és alszom tovább. De persze nem így volt, mert még a mosogatógép sem volt bepakolva sem, így aztán persze, mostanra felébredtem. Ami nagy baj, mert négy és fél óra múlva már újra ébren kell lenni.
A másik hiba az volt, hogy megnéztem egy csomó régi balatoni képet. Amivel semmi baj nem lenne, mert imádom, hogy a képek láttán vissza tudok emlékezni arra, hogy mi történt épp akkor, vagy rácsodálkozom, hogy jé, milyen pici volt még Roli. Csakhogy magamra is rácsodálkoztam, hogy jé, mennyivel fiatalabb és mosolygósabb voltam. És b..sszus, vékonyabb is. Mert gond nélkül rám jön még a három évvel ezelőtt hordott nadrágom, de valahogy mégsem úgy áll, mint akkor. Nyilván a fiatalságomat nemigen tudom már visszavarázsolni, de mosolygósabb és kicsit vékonyabb még lehetek. A mosolygósság mondjuk könnyebben fog menni, mint ez a másik dolog. :D

2018. máj. 14.

Jól kezdődik

Ijesztő tud lenni, amikor már hétfő este olyan Ólmos fáradtságot érzek, mint normális esetben legfeljebb szerdán.
Főleg, hogy a következő két napban arra készülök, hogy túlórázni fogok, önző módon arra készülök, hogy pénteken eljövök csúszóra. Egy fél napom már megvan hozzá, a másik felét meg holnap és holnapután hozzáteszem.
Biztos nagyon fárasztó lesz, de elég jó motiváló erő, hogy lesz egy négynapos hétvégém cserében.
A napokban nagy izgalom is van nálunk Roli részéről, egy nagyon nagy vágya fog teljesülni hamarosan. Még a szobáját is olyan rendbe tette a cél érdekében, hogy csak lestem. De majd bővebben akkor mesélem el, amikor már tényleg teljesült.

2018. máj. 13.

És vasárnap lett

Megint eltelt egy hét, megint eltelt a hétvége is pillanatok alatt. A mai napról nem lehet túl sokat írni, mert nem történt semmi érdekes, csak a szokásos dolgok.
Most meg már lélekben készülök a holnapi munkára. Jobban mondva keresem a motivációt, amitől majd nem úgy megyek, mint aki a vesztőhelyre megy, hanem lesz hozzá kedvem. Az biztos, hogy a fizetésem motiváló. És lehet, hogy ennek elégnek kell lennie, mert abból lesz pl. egy jó nyaralás nemsokára, meg fradi bérlet a családnak a következő szezonra is, és ezek azok a dolgok, amik feltöltenek annyira, meg adnak annyi energiát, hogy a szürke hétköznapokat érdemes legyen csinálni.
A hiba biztos bennem van, mert ez sem elég mindig. Nagyon sokszor kapom magam azon, hogy többre vágyom. Nem is tudom pontosan megfogalmazni a többet, de valami olyasmit szeretnék, ami a munkával töltött napjaimba mondjuk változatosságot hozna, igényelne kreativitást, és pl. az is jó lenne, ha egy kicsit "fontosabb" lennék. Valószínűleg összefügg ez azzal, hogy ahogy a gyerekek egyre kevesebbet igényelnek a kreatív, és fontos énemből, úgy vágyom arra, hogy máshol pótoljam. Több gyerek nem lesz, majd csak valamikor egyszer a távoli jövőben unokáim, így aztán máshol kell kiélnem ezt az igényemet.
Lehetne azt is, hogy mondjuk nekiállok tanulni valamit, vagy épp sportolni, vagy akármi. Azért a munkában töltött idő jutott először eszembe, mert az egyébként meg annyira intenzíven igénybe vesz (az alváshiány miatt elsősorban), hogy hét közben még eljárni valahova pluszban már nemigen van kedvem.

2018. máj. 12.

Ès akkor a szombat

Ami megint meccsnap volt. De megmondom őszintén, hogy amíg a meccs előtt azon morfondíroztam, hogy hogy is fogom szavakba önteni, ès megpróbálni visszaadni azt, amit a meccsek előtt szoktunk látni, èrezni, tapasztalni.
De most olyan csalódott vagyok a döntetlen miatt, hogy nem tudom ezt elmesèlni.
Az egyetlen pozitívum a mai meccsnappal kapcsolatban, hogy találkoztam Beáèkkal, ès beszèltünk is pár percet.
A csalódást remèlem, hogy el fogják feledtetni a fiúk, ès nem marad keserű szájíz a legvégén az ilyen hülye botlások miatt.

2018. máj. 11.

Ès vègre pèntek

Annyi sok hèt várakozás után végre eljött ez a nap is. Igaz, hogy olyan nyugtalan voltam, mint az elsöprő hetekben, amikor ott voltunk, de már minden mindegy alapon próbáltam felfogni. Jó korán ott voltunk, mèg a bejelentkezés sem kezdődött el. De az már itt is tisztán látszott, hogy mindenki ugyanoda igyekszik, mert vagy a keze, vagy a lába volt mindenkinek bekötve, begipszelve.
Egy óra múlva Patrik lábáról lekerült a gipsz. Nem volt olyan vèszes a procedúra, mint ahogy gondoltuk, bár fèlelmetes látvány volt, ahogy a flex-szel közeledett a lábához. Megröntgeneztèk, most már gipsz nèlkül, majd újabb óra múlva azt mondták, hogy akkor ennyi volt, szèpen, fokozatosan el lehet kezdeni terhelni, egyenlőre mankóval, aztán majd nyilván anèlkül is. Gyógytorna, rögzítő szóba sem került a dokinál miután Patrik rákèrdezett, mondta, hogy fáslizni lehet. Most mèg nagyon fèlti, vannak mèg olyan pillanatok, amikor nem is teszi le azt a lábát.


Ez volt a nap egyik jó híre.
A másik dèlutàn èrkezett, emailben.

Sikerült a felsőfokú nyelvvizsga ismét NsgyNa büszke vagyok rá. 

2018. máj. 10.

És végre csütörtök

Ami munka szempontjából ugyan máris az utolsó munkanapot jelenti, de persze attól még izgalomnak (és korán kelésnek) nem lesz híja holnap sem.
A mai nap annyival könnyebbnek ígérkezett, hogy mivel sem iskolába, sem érettségizni nem ment ma senki, így nem kellett korán kelni. Aludtam is nyolcig, ami tök jól is esett, kivéve az ébredést, amikor egyetlen pillanat alatt szembesültem vele, hogy fáj a torkom. Na nem olyan épphogy csak érzek valamit módon, amin még mondjuk gondolkodóba is eshetnék, hanem a bal oldalon olyan brutálisan, hogy kétségem sem lehetett afelől, hogy én bizony vagy megfáztam, vagy sikeresen benyaltam valami vírust. Az sosem fog kiderülni, hogy melyik verzió az igaz, mert mindkét eset elég könnyen előfordulhat. Elkövettem azt a hibát a héten többször is, hogy a jól felhevült testemmel egy szál felsőben és köpenyben végigrobogtam a három fokos raktáron, a kardigánom meg ott röhögött a kezemben közben.
Mostanra persze már az orrom is dugul, és olyan igazi dáthás hangom is van. Ennek megfelelően sem a hangulatom nem remek, sem a közérzetem nem mondható még jóindulattal sem jónak.
Rolinak sokkal jobban fáj a füle, mint tegnap, ráadásul már mindkettő, így áldom az eszem, hogy nem vártunk az antibiotikummal egy napot sem, nem is akarom elképzelni sem, hogy mondjuk lehetne még ennél is rosszabb neki.
Patrik minden gondolata a gipszlevétel körül forog, és valahogy most csak én vagyok kicsit pesszimista e téren, és én nem tudom elhinni, hogy ez tényleg meg is fog történni. Rajtam kívül mindenki más készpénzként kezeli, és még terveket is szövögetnek, hogy hogy fogja majd Patrik visszaadni azt a rengeteg "kiszolgálást", amit kapott az elmúlt hat hétben. :D Hát legyen igazuk, de én azért kicsit tartok a holnapi naptól. Nem kicsit.. mondhatnám úgy is, hogy majdnem csak rettegek az egésztől.
De holnap már okosabbak leszünk ebben a témában is. Azt sem bánnám, ha ez a megfázás féleség is rövid úton el is múlna, mert nem sok kedvem van most ehhez. :D

2018. máj. 9.

És még csak szerda

Nem volt túl pihentető éjszakám, mert épphogy elaludtam, Erik jött 0:40-kor, hogy be kéne kenni a hátát, mert megint tele van kiütésekkel. Első pillanatban nem is tudtam hirtelen, hogy fiú vagyok e, vagy lány, vagy mi is van most, de aztán hamar összekaptam magam, és mentem bekenni. Kicsit nehéz volt visszaaludni az ijedtség után, de azért sikerült egy pár órát aludnom az ébresztőig. Patrikhoz kellett kelni negyed hatkor, hatkor már indult a töri érettségire. Látszott, hogy nem aludtam ki magam, mert nem sikerült elsőre ráhúznom a gipszére a nadrágot. :D
Mire ő elindult, már nem is feküdtem inkább vissza, mert úgy voltam vele, hogy ha most még elalszom, nagyon rossz lesz újra az ébredés.
Rolit keltettem fél hétkor, aki úgy kelt, hogy nagyon fáj a füle. Nem sok idő kellett hozzá, hogy eldöntsem, hogy akkor, ha már így alakult, akkor maradjon itthon, Erikkel úgyis menni kell ma a fül-orr-gégészetre góckutatásra, akkor jön Roli is, biztos, ami biztos.
Úgyhogy két gyerekkel indultam az orvoshoz. Először Erikkel elintéztük a háziorvos-váltást, átjelentkeztettük őt is a mi háziorvosunkhoz (nagy mázli, hogy még az utcánk is hozzá tartozik, különben nem vállalta volna el). Ő is helyeselte a góckutatást, ahova a bőrgyógyász küldte, elküldte még vérvételre is, megnézeti, átesett e egy mirigylázon, meg ha már egyszer szúrják, akkor egy vérképet is kért, meglátjuk, mi változott. Megnézte a nyakát, még körülbelül nyolc nyirokcsomót számolt, ami sokkal duzzadtabb annál, amilyennek lennie kéne. A kiütések miatt írt fel neki calcimuscot, majd azzal váltunk el, hogy jelentkezünk a leletekkel.
A fülészeten Eriknél nem találtak semmi problémát, a mandulája tökéletes állapotban van, még úgy is, hogy egyébként egy-két napja fáj a torka.
Rolinak középfülgyulladása van, szerencsére még elcsíptük az elején, még nem gennyes. Kapott gyógyszert, meg igazolást, és már jöhettünk is haza.
Én délre mentem dolgozni (gyilkos egy hét ez), így Patrikkal épp csak két mondatnyi üzenetet tudtunk váltani, annyit írt háromnegyed tizenkettőkor (az emelt töri négy órás), hogy "Most végeztem, nem volt vészes."
Szerencsére legalább az audit lezajlott addigra, mire beértünk délben, úgyhogy nem kellett izgulnunk, hogy mi lesz akkor, ha az auditor épp majd minket akart kifaggatni valamiről. Volt enélkül is épp elég dolgunk, meg mindenféle egyéb dolog, amin lehetett agyalni, izgulni.
Mostanra eléggé zombi vagyok, és csak remélni merem, hogy ma éjjel nem kell Erik hátát kenni.

2018. máj. 8.

És még csak kedd

Részemről már most úgy várom a hétvégét, mint a messiást. Minden nap ugyanolyan őrültnek, és őrülten hosszúnak tűnik, mint a tegnap, és a mai is. Oké, unatkozni nincs idő, de azért az jó lenne, ha legalább tíz perc jutna minden nap emberi időben is arra, hogy mondjuk csak úgy leüljek, és ne csináljak semmit. Na majd szombaton.. :D
Addig meg kitartok. Még a héten vár rám izgulás is, holnap az emelt töri érettségi miatt, ahol már azért is izgulni fogok, hogy rendben, és időben odaérjenek (egy osztálytársa viszi Patrikot), aztán majd azért, hogy minden olyan legyen, ahogy számít rá, és aztán persze még majd azért is, hogy hazafelé is minden rendben legyen. Közben fogok izgulni Erik miatt is, akivel ugye holnap orvoshoz megyünk. Bent a munkahelyen is jut izgulni való, mert holnap éves audit van, ami mindig egy agyrém (előtte is, napokig).
Aztán pénteken izgulhatok a gipszlevétel miatt, főleg, hogy ma beszéltünk róla Patrikkal. Mondom neki, hogy szerintem azért úgy készüljön, hogy kap még majd valami bokarögzítőt, vagy ortézist. Ez utóbbinak nem tudtam akkor még a nevét, csak körülírni tudtam, és bigyónak hívtam. Patrik kisegített, megmondta ezt az ortézis nevet, mire mondom neki, hogy na, hát akkor majd ezt mondod Te, hogy lehet ilyet. Mire közölte, hogy "Én? Én el leszek ájulva." Na, szép kilátások. Még előttem van, ahogy majdnem megtörtént ez az ájulás dolog az első gipsz levágásakor. A mai napig nem tudja megmagyarázni még Patrik sem, hogy mi történt vele ott, mitől pánikolt így be, vagy mi váltotta ki ezt belőle. Mindenesetre napok óta motoszkál bennem ez a gondolat, erre még ki is mondja.. :D
Tervezni amúgy a héten nem is merek semmit, szimplán csak túlélésre játszom. :)  Még én állok nyerésre.

2018. máj. 7.

És még csak hétfő

Túl a magyar érettségin, ami miatt én agyon izgultam magam, de ahogy Patrik mondta, teljesen felesleges volt. Azt mondta, egyáltalán nem volt nehéz, rengeteget írt mindenhez, a két vers összehasonlító elemzését választotta a második résznél, és (őt idézem) stílusosan egy Madách idézettel zárta le a gondolatait. Kár, hogy ezeket az érettségi dolgozatokat nem lehet hazahozni, szívesen elolvasnám. :)
Miközben érte aggódtam, azért arra is szakítottam időt, hogy ebédet főzzek, meg online anyaként intézzem Erik dolgait. Aki megint kiütéses. Már péntek hajnalban is az volt, aztán reggelre elmúltak, estére megint előjöttek, szombaton épp csak futólag volt hírük, tegnap délután és este megint rátört mindenhol. Reggel még elment iskolába, de már értekeztem az osztályfőnökével, hogy délután visszamegy a gyerekorvoshoz, aztán majd meglátjuk. Tizenegykor már írt, hogy baj van, tiszta kiütés a lába, mit csináljon. Mondtam, mutassa meg annak a tanárnak, akivel a következő órája lesz, és aztán jöjjön haza. Nyilván én is utálnék így ott ülni, hogy folyton viszketek, meg tele vagyok mindenféle kiütéssel. És persze, az iskolában sem örülnek, ha így ott van, mert egyrészt a gyerek nem tud figyelni, mert viszket, másrészt ki tudja, hogy fertőz e vagy sem. (mi nem kaptuk el, de ezt garantálni azét nem merném, hogy mások sem, akikkel tartósan egy légtérben tartózkodik)
Én elmentem dolgozni, addigra már Patrik jelentkezett a hírekkel, Erikkel meg volt beszélve minden teendő. Délután a gyerekorvostól hívott anyám, hogy érdemben semmire nem mentek, mert addigra a kiütések eltűntek, nagyjából semmit sem mondott, mit csináljanak? Mondtam, nézzék meg akkor a bőrgyógyászt, hátha ő okosabb lesz, és végre jutunk is valamire. Ő góckutatásra küldte tovább, első körben a fül-orr-gégészetre kell menni szerda délelőtt. Így aztán Erik holnap és holnapután itthon lesz. Nem tudom, hogy merjem e remélni, hogy bármi is megoldódik, de azért most már jó lenne. Lassan egy egész hónap telik el úgy már, hogy minden nap vannak rajta kiütések, hol több, hol kevesebb. Az a nyirokcsomó, ami nagyon meg volt duzzadva, mostanra majdnem teljesen visszahúzódott.
Szerencsére Roli rendben volt, érte ma nem kellett izgulni. :)
Gondolom holnap majd kezdődik minden elölről. Főleg, mert matek érettségi lesz.

2018. máj. 6.

Anyák napja

Mi már túl vagyunk azokon az időkön, amikor a kis cuki éppen totyogós hozta a virágot, vagy a kis ovis, nagyobb ovis, kisiskolás izgult az anyák napi ünnepségek előtt, és készült a verssel, meg az ajándékkal, amit persze annak rendje-módja szerint titokban is tartott.
Ma már nagy, lakli kamaszok, akik egy-egy csokor tulipánnal megörvendeztettek
 Roli pedig, aki mindegyikőjük közül a legérzelmesebb, még egy matricát is csempészett rá.


 Erik még megfejelte egy messengeren küldött virággal is, amit rá tök jellemző módon azzal a szöveggel küldött, hogy "Tessék anya, itt egy virág anyák napja alkalmából". Majd érkezett egy matrica:


Nem is kell ennél több. Érzem, hogy szeretnek, és ez nekem elég. :)
Holnapra minden érettségizőnek egy nagy kalappal kívánok, különösen Szitya lányának, Zitának, és Móni fiának, Márkónak. Nálunk én képviselem az izgulós részt, Patrik tökéletesen nyugodt, egyedül azon aggódik kicsit, hogy az öltönynadrágban nem tudja majd megvakarni a gipsz alatt a lábát. :D Hát kívánom, hogy ennél nagyobb problémája soha, egyetlen vizsgán se legyen majd.

2018. máj. 5.

Szombat

Igen, meccsnap is, termèszetesen. De persze mèg mielőtt oda elindultunk volna, azèrt lett ebèd is (nem magától), lett tiszta ruha is, ami nem csak megszáradt, de a szekrènybe is bekerült. Lett tiszta padló is, ès mire ezek mind megvoltak, már indulhattunk is.
A mai különleges volt abból a szempontból, hogy először családostól a Táborral együtt, egy szektorban szurkoltunk. Komolyan vettük a capo kèrèsèt, ès tènyleg vègig ènekeltünk, tapsoltunk, mikor mit...Mit ne mondjak, fárasztó volt, rendesen kimerített. Mindenkinek kapar kicsit a torka is, de majd elmúlik. A győzelmet sajnos nem sikerült kiszurkolni, egy kicsit sem volt szerencsènk ma este. De semmi gond, küzdeni kell tovább a bajnoki címèrt.

2018. máj. 4.

Elballagott

Mèg mindannyiunkban ülepszik az èrzès, ès minden impulzus, amit a mai napon átèltünk. A ballagási ünnepség olyan volt, amilyennek lennie kellett. Azoknak, akik nem ilyen szellemisègű iskolában tanul a gyereke, nyilván nagyon furcsa, ha azt írom, hogy Istentisztelettel kezdődött. De itt ez így volt rendjèn. Az meg különösen megható volt, hogy egy kisebb közsègnyi ember imádkozott együtt a ballagó diákok sikeres, boldog èletèèrt.
Gyuri bácsi, az igazgató beszède most mèg az általam eddig hallottaknál is sokkal lenyügözőbb volt. Minden szavából èrződött, hogy szerette ezeket a gyerekeket. A gimis osztálytól való búcsúzkodása közben el is csuklott a hangja, ès amíg a többi beszèdet hallgatta is jó párszor láttam törölgetni a szemèt.
Patrik becsülettel vègigmankózott az iskolán, körbejárta a többiekkel együtt mèg utoljára.
Neki, ès több tàrsának is osztottak jutalom könyveket, ès okleveleket.
De erről már mesèljenek a kèpek.




Ahogy közeledik felè az oklevèllel, a gesztus mèg hàtulról is annyi mindent elárul a kapcsolatukról, ahogy Patrik arca is igen beszèdes


Patrik azt mondja, azèrt hiányozni fog neki ez az iskola, szeretett ide járni. Furcsa ilyet hallani a szájából, de èrthető.

2018. máj. 3.

Nincs egy rongyom se

Vagyis leginkább csak azok vannak. Végül már nem jutottam el sehová sem ruhavásárlás ügyben, és aztán ma este, amikor kinyitottam a szekrényt, hogy megnézzem, miből is választhatok onnan, már meg is bántam ezt. Mert leginkább semmi nincs ott, amiben most jól érezném magam. Felpróbáltam egy ezeréves szoknyát, meg egy blúzt, ami Balázs szerint jó is lenne, szerintem meg lesír róla, hogy legalább tizenkét éves. De lehet, hogy több. És idegesít.
Ahogy idegesít az is, hogy akármennyire is nem túlságosan szembetűnő még, azért rám is felkúszott egy-két kiló, nem éppen a legelőnyösebb tájékaimra. És egy szoknya-blúz összeállításban a nem túlságosan szembetűnő dolgok valahogy nagyon is szembetűnőek lesznek. Vagy csak én vagyok túl kritikus magammal szemben.
Úgyhogy fogalmam sincs, hogy mit fogok felvenni, mert a legkevésbé sem szeretnék feszengeni abban, amit végül fel fogok venni. Lehet, hogy marad a pöttyös ruhám, azzal elvileg nem lövök nagy bakot.. csak éppen most zavar, hogy ujjatlan, és legszívesebben varázsolnék rá valamit, amitől egycsapásra olyanná változna, amilyennek kéne lennie.
Amúgy valószínűleg senki nem fog azzal foglalkozni, hogy mi van rajtam, de ettől még nem könnyebb. :D

2018. máj. 2.

Furcsa érzések

Ez a mai nap nem volt egy sétagalopp, de cserében lábon kihordtam három kisebb idegrohamot, és egy infarktust is. Pedig semmi nem történt, csak dolgozni voltunk. Ott mondjuk kifogtuk az idei év eddigi legrosszabb napját, és csak azt tudom felhozni ennek a napnak a mentségére, hogy nem is hétfő volt, hanem szerda.
Azt nem mondom, hogy szót sem érdemel az egész, mert tulajdonképpen érdemelne, de mindenkinek, aki nem járt még a munkahelyemen, nem látta belülről, és nem tapasztalta meg a működését, banális hülyeségnek tűnne, úgyhogy nem untatok senkit a részletekkel. Meg hát végül tíz és fél óra munkaidő után úgy jöttem el, hogy ott tartottunk, ahova szerettem volna eljutni.
Majd holnap meg viszek a kollégáknak egy-egy csokis karamellt, mert azt hiszem, rájuk fér némi boldogsághormon a mai nap után. :)
Amúgy lehet, hogy negyed ennyire sem viselt volna meg ez a mai hajcihő, ha nem épp abban a furcsa lelkiállapotban lennék, amit ez a pénteki ballagás jelent. Főleg, hogy Patrik a maga kegyetlenül őszinte módján tegnap este palacsintaevés közben megkérdezte, hogy "És milyen érzés, hogy nemsokára lesz olyan fiatok is, aki már a középiskolát is elvégezte?" Mire aztán Erik rögtön rákontrázott, hogy "És két év múlva már nem lesz általános iskolás fiatok sem." Na, szóval..hát milyen érzés lenne? Megrázó, ugyanakkor végtelen büszkeséggel tölt el, ahogy ez a nemsokára nem középiskolás fiú helytállt a négy év alatt, ahogy most is, a gipsz, a mankó, és minden nehézség ellenére teszi a dolgát, és dicséretes ötösre zárták le év végén matekból. (ez utóbbira sietett közölni, hogy na, nem kell azért elszállni tőle, mert vannak nála okosabbak is a csoportjukban) Furcsa érzés, az biztos. Nem is olyan kellemes átélni.
De lesz még ebből kedves emlék is, csak most meg kell élni az egyebeket is előbb.

2018. máj. 1.

Nyugis nap

Ma nálunk senki nem vágyott sehová sem menni, úgyhogy a teljes napot annak szenteltük, amire való volt. Itthon voltunk, pihentünk, tévéztünk, telefonokat nyomkodtunk. :)
Azért arra jutott idő, hogy én hajat fessek, akinek meg szükséges volt (meg még meg is engedte), annak meg hajat vágtam.
Balázs palacsintát sütött vacsorára. :) Csak most jut eszembe, hogy mióta itt lakunk, még mindig ő sütötte a palacsintát, úgyhogy simán lehet, hogy ebből hagyomány lesz most már. Már csak azért is, mert ő annyival hatékonyabban csinálja, mint én, hogy mindenki jobban jár így. :D
Holnap megint korán kelés, munka, elvileg hosszú idő után először teljes létszámban megyünk dolgozni, iskolába. Bár.. Erik nem meggyőzően nevezhető gyógyultnak, mert még mindig előfordulnak rajta a kiütések, és az a nyirokcsomó sem húzódott vissza még, de csak két napot megy a héten, úgyhogy megpróbáljuk.