2015. okt. 9.

Kispéntek

Mert az igazi majd csak holnap lesz. Nekem legalábbis. Már kicsit bánom, hogy bevállaltam még a hatodik napot is, de azzal vigasztalom magam, hogy az is el fog telni hamar, és akkor kész, túl leszek rajta. :) Aztán majd csak utolérem magam mindenfélével. Elsősorban önző módon pihenek, mint ahogy azt a héten többször is megtettem, mert ijesztő módon fájt a hátam néha. Nem szeretnék visszakerülni az orvoshoz, így aztán- legyek bármilyen röhejes is- rajtam már vastag zokni van, és harisnya, és felül is több réteg, mint az átlagembereken. :) Azt mondjuk ne kérdezzétek, hogy mit fogok felvenni akkor, amikor már tényleg hideg lesz, mert sínadrágom nincs. :D De majd ezzel akkor foglalkozom, ha aktuális lesz. Amúgy is, ha rajtam múlik, nem lesz ennél hidegebb soha többé. :D (és ne is gyertek azzal, hogy kell a fagy, mert a bogarak, meg a vírusok, meg a minden... )
Azért Ti aludjatok sokáig helyettem is holnap. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése