2014. szept. 30.

Csengőhang lesz

Két napja egyfolytában ezt dúdolom. Még a végén kénytelen leszek csengőhangot csináltatni belőle. :D


2014. szept. 29.

Magány

Néha kétségbeesetten magányosnak érzem magam. Ami lehetne tökéletes képtelenség egy ekkora családban, de mégis előfordul. Leginkább az ilyen délutános heteimen. Mert hazajövök, és körülbelül tíz perccel a megérkezésem után már mindenki elvonul aludni. (aki még akkor nem ezt teszi) Én meg itt ülök, olvasgatok, aztán megfürdöm, elpakolom reggelre mindenkinek, amit kell, és lefekszem, hogy holnap újra kezdődjön minden.
Nem felemelő érzés még akkor sem, ha megértem amúgy, hogy fáradtak.

2014. szept. 28.

Vasárnap

Annyi mindenen gondolkodtam ma, de szerintem minden olyan, amiről az évek során már úgyis írtam itt is, mert ezek visszatérő gondolatok általában. Azt hiszem, azért annyit változtam mégis a sok-sok év alatt, amióta ezeket a gondolatokat meg is osztom a világgal, hogy sokkal inkább veszem észre a jót, törekszem arra, hogy magamban és magam körül békesség legyen. Néha nosztalgiázom is régi blogbejegyzésekkel, és néha nem is kell ehhez blogbejegyzés sem.
Aztán ma megállapítottam azt is, hogy valószínűleg az baj lehet velem kapcsolatban, hogy mindig, minden pillanatban terveim vannak. Egészen apróktól egészen nagyokig bármi. És aztán, amikor ezeket nem sikerül megvalósítani, vagy valamiért mégsem úgy alakul valami, ahogy terveztem, vagy ahogy kéne, akkor rögtön a kardomba is dőlök, és magamat hibáztatom. Pedig talán csak hagyni kéne az eseményeket a maguk medrében folyni, és nem tervezni semmit. Akkor kevesebb teher maradna a vállamon is. Így meg csak mindig pakolok rá még valamit.
A mai nap egyébként nagyon rövid volt. Tarthatott volna sokkal tovább is. (vagy az is jó lenne, ha ma még csak szombat lenne) Naigen.. voltak terveim, amik nem valósultak meg. :D De a nap gyönyörűen sütött, és ez sok mindenért kárpótolt.

2014. szept. 27.

Álmos

Ez a mai sem lesz mélyenszántó gondolatokkal teli poszt. Őrületesen fáradt vagyok. Sőt, amit most érzek, az már valami fáradtság a négyzeten, mert a szokásos állapotnak is a többszöröse, amit ma estére érzek.
Ilyesmi:

De legalább láttunk ma este egy jó meccset, összesen öt góllal, amiből a többet az a csapat rúgta, amelyiknek mi drukkoltunk.

2014. szept. 26.

Hétvégi tervek

Úgy lesz ez a hétvége, hogy előbb én megyek dolgozni holnap, aztán majd vasárnap meg Balázs. Így aztán túl sok közös programot nem tudunk szervezni, még szerencse, hogy rögtön holnap este tutira lesz ilyen, mert meccsre megyünk. Ilyenkor szerencse, hogy megvettük a bérletet, mert vagyok én most annyira fáradt és fáj annyira a csípőm (forgóm?), vagy nem tudom mim, hogy biztos nem mennék egy métert sem.
Azért remélem, hogy legalább a nap tényleg sütni fog, ahogy azt ígérték is, és a holnapi délután maradék részében, meg vasárnap ki tudok mosni mindent.

Nem nagy tervek, de ez a szeptember utolsó hétvégéje már csak ilyen lesz...

2014. szept. 25.

Gyerekek

Lassan eltelik az első hónap a tanévből, és nagyjából mindenki azt hozza, amit én gondoltam.
Patrik az örök "jó gyerek", aki kötelességtudó, és nemigen okoz problémát, csak esetenként némi aggodalmat, amiért az átlagosnál fáradtabbnak tűnik, vagy épp komoly migrén gyötri. A gimi tetszik neki, nem zavarja a sok-sok focista osztálytárs, sőt, úgy érzem, kifejezetten szereti ezt a közeget, hogy ennyire "össze vannak nőve". A tanulás egyelőre nem okoz gondot neki, és azt látom, hogy csinálja is. Rengeteg órája van, több olyan nap is van, amikor ötre ér haza, és van olyan is, amikor kilenc órája van. Mégis mindemellé még most focizni akar, és megy is már jövő héttől. Kicsit aggódom, hogy nagyon fárasztó lesz, de azért örülök is neki. Biztos jó közösséghez fog tartozni, és az meg jót fog tenni neki. Úgy egyébként sincs baj mostanság a közösséghez való tartozással, mert minden délután keresik a volt osztálytársak, focizni, biciklizni, futni mennek. Szóval, jó fej gimnazista lett a jó fej általános iskolásból. (de mindenki megnyugtatására mondom, visszabeszélni és beszólni nagyon tud) Ja, és van egy nagyon új tulajdonsága. Többször "kaptam már rajta" azon, hogy nem csak hallgatja a zenét, hanem énekel is. (és meglepő, de jó hangja van)
Erik, ahogy befejezte, úgy kezdte az idei tanévet. Még mindig nincs semmi motiváció benne, nem is nagyon tudunk mit kitalálni már. Utálja az egészet, ahogy van, és csak szükséges rossznak tekinti az iskolát. Nem lehet vele megértetni, hogy ha kicsit komolyabban venné, még akár egy kifejezetten jó tanuló gyerek is lehetne. Amúgy jó fej, meg az itthoni dolgokat bármikor rá lehet bízni, bármikor rábízhatjuk az öccsét is akár. A nyáron kapott egy telefont, amit nem mer elvinni az iskolába. Nem mondja meg ezt kerek-perec, csak mindig épp töltőre kell tenni, vagy nincs rajta pénz, meg ilyesmi. Tudom, hogy fél attól is, hogy esetleg valamelyik iskolatársa elveszi, vagy akár leejti, és fél attól is, hogy ő maga nem tud majd parancsolni magának, és akkor meg esetleg a tanár veszi el tőle. Nem baj, hogy így gondolkodik, majd megérik rá. :)
És végül, de sosem utolsósorban Roli. Aki sokat komolyodott, sokat érett, de még mindig kicsi. Kicsit szétszórt, kicsit kerge, és naná, hogy neki sikerült az első egyest is beszereznie. Amit -becsületére legyen mondva- be is vallott rögtön, könnyekkel. Nem dicsértük meg, de nem is dőlt össze a világ. Bőven van lehetősége kijavítani, feltéve, hogy tanul az esetből. Valamiért amúgy úgy gondolom, hogy neki van a legnehezebb dolga még mindig, mert míg a nagyok ennyi idős korukban sosem voltak így magukra utalva, addig ő nap mint nap kerül olyan helyzetbe, amit neki kell megoldania is. Nem nagy dolgok, de pl. ha délutános vagyok, akkor nem csak meg kell jegyeznie, hogy mit kell esetleg másnapra bevinnie a suliba, de előfordul, hogy neki kell elrakni is. Emiatt is szétszórt néha. Nagyon ügyes keze van, és nagyon szeret még mindig "trükközni is", meg most épp szilikonkarkötőket gyártani.

Én meg néha a kardomba dőlök tőlük, néha meg dagad a mellem a büszkeségtől. :)

2014. szept. 24.

Semmire sem jó poszt

Ez a hét is jó sűrűre sikerült, így ennek megfelelően ma estére már hulla vagyok. Pedig még három nap munka vár rám. (nem írtam el)
Most még megcsinálom a fiúk tízóraiját, amit majd elvisznek magukkal, aztán beesek az ágyba, és alszom. És már most biztos, hogy hajnalban megint nagyon nehezemre esik majd felkelni.

És eszembe jutott ma, hogy még mindig hogy szeretnék egy ilyen tetoválást a lábamra. Mondjuk biztos, hogy kisebbet, mint ez, de mégis.. szerintem szép lenne.. ha lenne merszem megcsináltatni, és biztos lennék benne, hogy nem fogom utálni sosem, hogy ott van


2014. szept. 23.

Új arc

Ma már megint megismertem a férjemnek egy új arcát. Nem nagyon gondoltam, hogy ilyesmire még sor kerülhet tizenöt év házasság és huszonegy év együttlét után, de mégis. Persze, munkahelyi arc, mert azért az itthoniakat már annyira nem tudja cifrázni (no nem mondom, lenne, amivel meg tudna lepni). Merthogy ma olyan történt, ami úgy egyébként cseppet sem szokványos eset. Nem is fordul elő, csak minden második évtizedben. De nem a történés a lényeg amúgy, hanem Ő. Mondjuk az, hogy Ő a lényeg, az sosem kérdés, történjen bármi, ott áll a sor legelején mindig, minden körülmények között.
Figyeltem, kicsit távolabbról, de teljesen jó rálátással. Körülállták az emberek, akik elég sokszor mondják, amikor róla beszélnek, hogy "a főnök". Nem hallottam amit mondott, de nem is volt lényeg. Minden gesztusából és minden mozdulatából érthető volt, hogy mit akart tudatni velük. Határozottan, ellentmondást nem tűrően mondta a tudnivalókat, azzal a fajta egyenes őszinteséggel, amit megszoktak tőle. Közben a szeme néha körüljárt az arcokon. Láttam, hogy nyugtázza, hogy mindenki megvan, de azért biztos, ami biztos leellenőrizte ezt még többször is. Volt egy kis feszültség is az arcán, de csak én láttam, abból, ahogy ráncolta a homlokát. Alig észrevehetően, nekem is kell hozzá az a huszonegy évnyi minden rezdülést értő előny.
Velem is váltott pár szót. Épp csak párat, ami kívülállók számára tökéletesen hivatalos munkahelyi beszélgetésnek tűnt, de minden energiájából az áradt felém, hogy csak legyek nyugodt, mert minden rendben. Anélkül tudta, hogy bennem feszültség van, hogy én ezt mondtam volna.
A következő pillanatban már a főnökével beszélt. Vele szemben érdeklődő, nagyon figyelős tekintettel állt, szívta magába az információ minden cseppjét, és bólintott minden instrukcióra, hogy érti, rendben van.
És tudjátok mi volt mindebben az új? Rácsodálkoztam, hogy ez a nagy gyerek, akit én annak idején megismertem nemcsak komoly felnőtt lett időközben, hanem olyan felnőtt lett belőle, akire gondolkodás nélkül bárki rábízta volna az életét is ma délelőtt.
Olyan nagyon... <3 p="">

2014. szept. 22.

Te jó ég!

Vannak nálunk gyakornokok, meg vannak olyan diákmunkások, akiknek még október 31-ig tart a diákságuk, de még nem találtak maguknak végleges állást, így jelen pillanatban még így dolgoznak, egy diákszövetkezeten keresztül. Ők okozták nekem az érzést, hogy a szívemhez kaptam, és majdnem felkiáltottam. Merthogy a fiú, akivel ma együtt dolgoztam, 18 éves. Jó, hát már csak alig egy kevés választja el a 19-től, de akkor is. Nem elég, hogy egyidős a keresztlányommal, de ha belegondolok, három év múlva az én fiam is ekkora lesz. Ez elképesztő. Mert három év múlva sem leszek még elég öreg ahhoz, hogy felnőtt fiam legyen. Ez egészen biztos. Mondjuk mindegy már, mert az is biztos, hogy ő felnőtt lesz három év múlva. Te jó Ég! Ezen még biztos el fogok morfondírozni egy párszor, főleg majd mikor már nagyon aktuális lesz. De szerencsére addig még van időm hozzászokni a gondolathoz, bár... nem biztos, hogy fogok.
És Te jó ég.. micsoda furcsa érzés volt ma dolgozni menni. Nem, nem változott semmi, pont ugyanaz a munkám, mint eddig, és pont ugyanolyan lelkesedéssel csináltam, mint mindig. De mégis. Épp tegnap kezdtem azt érezni, hogy a kezem mintha kezdene visszaállni a normális kerékvágásba, de ez mára megint a múlté. Nem fáj, nem csinál semmit, de nem úgy működik, ahogy kéne. Na majd holnap megint megmozgatjuk, és attól hátha "észhez tér".
Na és Te jó ég, tényleg visszavonhatatlanul megérkezett az ősz. Hideg este van már, és ma délutánra úgy találtuk a kutyakennelt, hogy egy csomó lehullott levél van bent. :( Ideje lesz előkeresni a kardigánok helyett a vékonyabb kabátokat is, reggelente elkél majd már. (mondjuk nem fogják felvenni, ha nem leszünk itthon, mert ők nem fáznak) És ideje lesz előkeresni valami ősziesebb blogsablont is a nyári rózsaszín helyett.
Na és nem utolsósorban.. Te jó ég, már megint tíz óra van. És röpke hat óra múlva már az ébresztő fog csörögni.

2014. szept. 21.

Kettősség

Biztos nem véletlenül születtem az ikrek jegyében, vagy épp emiatt van az, hogy ez az örökös kettősség van bennem. Néha magamat is a sírba kergetem vele, és olyankor van az, hogy inkább nem is beszélek. Senkinek, semmiről. Mert ha még magam sem értem, akkor másnak hogy is magyarázhatnám el, hogy újabban elég gyakran vagyok úgy, hogy:
-egyik pillanatban arra vágyom, hogy egész nap csak menjünk, és akár az országot is járjuk be huszonnégy óra leforgása alatt
-míg a másikban egész nap az ágyból sem szeretnék kimászni
-egyik pillanatban azt szeretném, hogy egész nap itthon főzzek-mossak-süssek-takarítsak
-míg a másikban a hátamon feláll a szőr ennek a gondolatától is

És a variációk száma végtelen és kimeríthetetlen. Mindennel pontosan így van. Tulajdonképpen épp semmi sem jó most, és épp baromira elégedetlen vagyok magammal is, másokkal is, és mondhatnám azt is, hogy tele van a hócipőm. Majd a következő pillanatban én magam leszek a női Buddha, aki a tökéletes elégedettség mintaszobra.

Néha várom, hogy mikor érkezik el a pillanat, amikor ez a kettősség annyira domináns lesz, hogy hirtelen összecsap, és bekövetkezik a robbanás. Máskor félek ettől, mert nem tudom, hogy milyen lesz. Merrefelé robban? Kifelé? Befelé? Másokon csapódik majd, vagy rajtam? Vagy egyáltalán.. megtanulom e valaha uralni ezt a kettősséget, és egyensúlyt teremteni közöttük? Mert rendben van, mindegyik én vagyok, de ezt így nem lehet.

2014. szept. 20.

A mondat végén a pont

Vagy mondhatnám úgy is, hogy szó szerint felkerült a korona a végtelennek tűnő Patrik és a fog című sztorira. Tegnap. Tényleg szó szerint, mert a végleges megoldáshoz erre volt szükség. És négy darab porcelán fogra. (és a pénztárcánkra is természetesen)
Párszor azóta már elnézegettem ezt az új arcát az új fogaival, ami cseppet sem idegen, és cseppet sem más, mint volt, és mégis az. Azon kapom magam, hogy ezerszer újra ott vagyok gondolatban a Tűzoltó utcai fogászaton, remegő gyomorral várom, hogy sorra kerüljünk, kezemben a fogával, ami nem sokkal előtte esett ki. Újra átéltem a kétségbeesést, és azt a szörnyű érzést, amikor megpróbálták visszatenni.
Újra itt volt előttem minden pillanata annak, amikor szembesültünk vele, hogy soha többé nem lesz ott saját foga.
Itt van a majdnem pontosan hatévnyi műfog-kérdésnek minden rettegéssel töltött pillanata bennem. Nem múlt el úgy nap, hogy ne attól rettegtem volna, hogy majd megint kirúgja valaki, vagy kiesik, és menni kell, újra és újra visszaragasztatni, minden fogorvosnak az épp aktuális kedve szerint hallgatni a litániákat, amiért nem vigyáz rá jobban.
Mégis, amikor először mondta ki a fogorvos, hogy már meg lehet csinálni véglegesre, először elbizonytalanodtam. De csak pár percre, mert Ő lelkesen várta, hogy belevághassunk. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire, csak tegnap derült ez ki nekem. Vagyis inkább ma. Amikor azt mondta, ő hat éve nem harapott bele semmibe, és nem is tudja, merjen e még valaha. De meg fogja tanulni. Ahogy megtanulja újra kiejteni a "c" és "sz" hangokat is, mert jelen pillanatban még pösze egy kicsit.
Így pedig, koronával a sztori végén, azt kívánom neki, hogy ez a kálvária, amit végigcsinált, maradjon emlék, amiről majd mesél a gyerekeinek (pl. amikor azt fogja nekik elmagyarázni, hogy miért is nem ijesztünk meg senkit, aki a csúszda tetején van), és többé sose kelljen ezzel foglalkoznia. (de legalább úgy húsz évig semmiképp)


2014. szept. 19.

Vásárlás..

Mostanában akárhova megyek is vásárolni, mindig oda kell figyelnem, hogy:

-nálam legyen az adott üzlet pontgyűjtő kártyája
-nálam legyen az adott üzletben érvényes akárhány százalék kedvezményt nyújtó kuponja
-nálam legyen az adott üzletben érvényes bizonyos termékre vonatkozó kedvezményt nyújtó kuponja
-legalább annyiért vásároljak, ami után már adnak egy éppen gyűjthető matricát/mágnest/kisbigyót

És akkor még nem árt nyomon követnem, hogy azon a héten épp hol akciós a mosópor, vagy épp a felvágott, vagy a tej, joghurt, mert tulajdonképpen mindegy hol vesszük, és gyakorlatilag ha eléggé résen vagyok, akkor előfordulhat, hogy mindig ugyanannyiba kerül, mert hol itt, hol ott akciós.

Csoda e, hogy bevásárlólista nincs nálam? Ki tudná ezt ennyifelé lejegyzetelni?
És örülök, hogy a sok mindenféle kártya között mindig elsőre megtalálom a bankkártyámat is. :)

Ti hogy álltok ezekkel a pontgyűjtőkkel? Van mindenhova? Vagy csak egy-egy helyre, és mindig oda jártok?

2014. szept. 18.

Főzés

Ma volt szerencsém Jamie Olivier egyik műsorához a tévében, amíg a mosógép az első adag ágyneműt mosta. (hát igen, gondolom többen is voltatok ezzel így, mint Eszter is pl.. hogy nagy összegben mertetek volna fogadni, hogy ha szabin vagyok, és jó idő van, akkor nem bírok magammal) Na de.. a műsor Jamie tizenöt perces fogásai vagy mi volt. Lényeg a lényeg, hogy tizenöt perc alatt megfőzte a vacsorát. Ebben az esetben valami tésztát. Aztán volt egy másik fiú szakács (talán valami Ryan?), aki szintén semmi perc alatt összerittyentett egy háromfogásos vacsit, és a tévézésem végén Gordon Ramsay főzöt igen jókedvűen a legkisebb lányával valami francia kaját (ő egész napra főzött). Túl azon, hogy egy-két hozzávalót még nem is láttam soha, sőt, olyan is volt, amiről nem is hallottam, néha a hócipőm kivolt azzal, ahogy ezek a pasik ilyen slendrián módra szeletelték a gyömbért, vagy épp a sárgarépát. A fokhagymát pl. meg sem pucolták, mielőtt felhasználták. Azon nem lepődök meg, hogy a késsel hogyan bánnak, mert olyan itthon is van, aki olyan boszorkányos ügyességgel bánik a késsel, hogy csak tátott szájjal lesem miatta. :) De ez, ahogy ezek főztek, hát... Jamie tizenöt perces kajájához nekem minimum egy óra kellett volna.
De leginkább amiatt szégyelltem el magam, ahogy ők szemmel láthatóan élvezettel főznek. És még ha leszámítom belőle azt, hogy a tévé képernyőjén mégsem lehetnek unott fapofák, akkor is. Minden mozdulatukból az áradt, hogy enni is, főzni is szeretnek, és nem utolsósorban imádnak kísérletezni a hozzávalókkal, az ízekkel. Én sosem voltam ilyen. És valószínűleg ezért nyűg nekem ezt a mindennapos főzés. Mert nem elég, hogy ki kell találnom, hogy mit, még meg is kell csinálni. (és aztán utána tálalni,enni, mosogatni).
De álmomban croissant-t sütöttem (és ez még a főzős műsorok előtt volt), úgyhogy talán nem vagyok reménytelen teljesen, és visszatér egyszer az a sütni szeretős énem.

2014. szept. 17.

Hülyén csinálom

Azt gondoltam, sokkal könnyebben meg fogom oldani ezt a hátfájós problémát. Sőt, legnaivabb vágyálmaimban az szerepelt, hogy kb. a második masszírozás után már kutya bajom sem lesz. Nos, az, hogy ez nem így van, nyilván rajtam is múlik. Főleg, mert a múlt héten tök jó volt már, erre most, ezen a héten megint tiszta csomó az egész bal oldalam, a nyakam is frankón "beállt". Megint beraktároztam oda valamit. Egyszerűen nem értem, hogy miért nem tudom levetkőzni magamról ezt, hogy mindent eltároljak. Pedig igyekszem elhatárolódni a legtöbb problémától, és csak azzal foglalkozni, amivel nagyon muszáj. Kerülöm a konfliktusokat, és mégis.. Vagy már nem is tudom. Lehet, hogy sokkal jobb annak, aki azonnal robban, és rögtön kitombol magából mindent, legyen az kis, vagy akár nagyobb probléma. Hülyén csinálom, az biztos. De ahhoz, hogy megváltozzak, minimum újra kellene születnem. Vagy legalább valamiféle agyátültetésen átesni.


Addig pedig azt hiszem, erre a hétre visszarakatom a tapaszomat is.

2014. szept. 16.

Szabadságra jöttem


Csak három nap. És a három után alig marad már csak kettő, amit még majd be kell osztanom év végéig, de nem bánom. :) Ez a három nap most megváltásként szakad rám majd. Nem fogok egész nap feküdni, de nem fogok egész nap csutakolni sem. Hagyom majd, hogy minden úgy legyen, ahogy lennie kell.
Mantrázgatom magamban már most, hogy "nem gondolok rá, mi van odabent", mert hajlamos vagyok rá egyébként, hogy gondolkodjak, hogy vajon megtalálták e amit ma délután kerestünk, meg ilyenek. :) De majd most megpróbálok nem gondolni rá, mert lesz ott más, aki megoldja. :)

Én meg lazulok, pihenek. :)

2014. szept. 15.

Fogorvosos

Ma Patrik fiam újabb szájtátós csodálkozásra késztetett. Merthogy ma reggel nyolckor a fogorvosnál kezdtünk. Végre elérkezett a nap, amikor nekilátnak a végleges fogpótlásnak. Tudom, hogy alig várta, és épp ezért, amikor rákérdezett a doki, hogy ne várjuk e meg, amíg majd újfent magától kiesik a mostani pótfoga, elég határozottan rá tudtam vágni, hogy ne. Lássunk neki.
Injekcióval kezdődött minden, ami eddig még sosem volt. Kicsit tartottam tőle, hogy majd ezt hogy fogja fogadni, de az a helyzet, hogy rezzenéstelen arccal tűrte. Egyetlen jajszó, vagy épp csak fintor sem érkezett tőle, csak ült, és hagyta magát. Pedig az első injekciót még követte még egy. Majd a csiszolás végtelen percei. Néha már nekem fájt, ahogy néztem-hallottam, de Ő még itt sem rezzent meg.
Pénteken már négy vadiúj porcelán foga lesz. :) És remélem, hogy a következő tíz-tizenöt évre le is lesz a gondja minden ilyesmiről. :) Bőven előre is van már ezügyben úgyis.

A nehezén túl vagyunk talán. :)

2014. szept. 14.

Beázott?

Na, ez sem lesz életem  leghosszabb bejegyzése. Már csak azért sem, mert éppen a telefonomról pötyögök. A t-home úgy tűnik, sztrájkba lépett, és esőben nem működik tovább. Megjegyzés, megértem, én is szívesen tenném ezt. Mindenesetre hálás vagyok a mobilnet csodájáért, mert így nem azzal a rossz érzéssel kell lefeküdnöm, hogy nem tudtam még annyit sem tudatni veletek, hogy én megvagyok, csak az internet vetett ki magából. Mondjuk így járt, mert visszajöttem az ablakon......

Holnap kétnapos munkahetet kezdek. Azért ne irigyeljetek nagyon, mert nem lesz felhőtlen. Most csinálják Patrik fogát. Amin én izgulok, ő egyáltalán nem. Azt mondta mit izguljon, a doki biztos tudja mit kell csinálni. Végül is jogos...

Remélem holnap kicsit bővebben is jelentkezhetek majd.


2014. szept. 13.

Melyiket a sok közül?

Amikor a héten voltam azon a bizonyos kimozgatáson, ami az eheti masszírozásnak felelt meg, több mindenre is fény derült. Vannak, amiket eddig is tudtam, és azért vannak újdonságok is. Nem megyek bele a részletekbe, jelen pillanatban nem érezném magam jobban attól, ha látnám írásban is. :) Mondhatjuk úgy, hogy le vagyok pukkanva, így aztán nem csoda, hogy az esetek nagy többségében fáradt vagyok és kedvetlen, és nincs kedvem mozdulni sem.
Szóba került, hogy többféle vitamint és bigyókát is jó lenne pótolnom, és aztán ezzel kapcsolatban eszembe jutott az is, hogy jön az ősz, meg a tél, és lehet, hogy a gyerekekre is ráférne valami imunnerősítés (főleg mert Patrik már túl is van egy torokfájós-köhögős víruson). Tudom, hogy ezerféle létezik, és bevallom, elrettentenek ezeknek az árai, főleg ha kiszámolom, hogy összesen hányan vagyunk.... Ha meg még azt is nézem, hogy amúgy gyümölcsfogyasztásban is igen szépen teljesítenek, akkor meg el is bizonytalanodom, hogy kell e vajon?
Nekem kéne valami bitang mennyiségű c-vitamin, glükozamin, meg talán valami immunbigyó sem ártana. Ezeknek utánanéztem, hát.. hmm. A kínálat nem gyenge, fogalmam sincs miért van ekkora szórás az árak között. A drágább mindig jobb is? Vagy nem?

Szóval, egy szónak is száz a vége. Adjatok tanácsot, ki milyen vitamint, immunerősítőt, ásványi sót, miegymást szed, ad a gyerekének? És működik? Mert egyébként nem betegesek vagyunk, hanem inkább fáradékonyak. A mindenféle nyersen összetrutymákolt zöldségektől kíméljetek, azt senki le nem nyelné nálunk. :D

2014. szept. 12.

Variációk a hétvégére






Vajon kitaláljátok, milyen sorrendben vágyom ezekre? :D

2014. szept. 11.

Nagy esők jönnek

..és elindulok. Elmegyek innen messze. Úgy kb. ez a dal illik a leginkább a hangulatomhoz, de elárulom, nem a hatvanhetes úton indulnék, hanem minimum repülőn, és meg sem állnék addig, amíg nem bukkannék szikrázó napsütéses helyre. Hihetetlen ez a rengeteg eső már. Unalmas, hogy mindig esik.
De azért nem volt idő unatkozni ma. Ki hitte volna, hogy fiús házban is felüti a fejét a szilikongumi-karkötő gyártási őrület? Hát én ugyan nem gondoltam volna, de így lett. Erik volt az ötletgazda, és két napja nyúzott vele, hogy vegyek már neki, mert ő karkötőt akar csinálni. Ma aztán vehetett magának egy csomag is kis bigyót. A zacskón lévő tájékoztatóból nemigen jutottak előrébb, így gugli barátunk segítségéért folyamodtunk. Akiben most sem kellett csalódni, mert megoldotta a problémát. És gyártottunk karkötőt. Egyet én, a többit Erik és Roli. :) És már a kezükön díszeleg. Külön hálás vagyok érte a kitalálójának, hogy jól elterjesztette, és így menő dolog lett belőle, mert Erik és a finommotorika nem voltak eddig barátok. De most úgy néz ki, hogy eléggé azok lesznek, és ez jó. :) Akárhány zacskó ilyen gumit beszerzek neki, ha kell. :)

Mindeközben Patrik ül mellettem, és fordítja a zenéket, amiket hallgatok. Direktben, ahogy azt kell. Én meg csak bámulom érte még mindig, és majdnem fel sem fogom, hogy ez így megy neki. :)

De ha még sokáig tart az eső, fogom a férjemet,a fiaimat, a szilikon-gumis zacskókat és tényleg elhúzunk valami melegebb éghajlatra. Mert ezt én utálom. Nagyon.

2014. szept. 10.

Én ilyen vagyok

Én az a fajta ember vagyok, aki nem veszekszik, nem kiabál, és nem hőzöng. Csendben vagyok, még akkor, abban a helyzetben is, ha épp az kéne, hogy felemelem a hangom én is, és visszakiabálok, és kikérem magamnak az igazságtalan dolgokat, amiket a fejemhez vágnak. De nem tudok olyankor sem másképp tenni, mint csendesen csak figyelni az éppen tomboló valakit. Látom a haragot a szemében, látom, hogy nagyon kell neki, hogy épp kiadhassa magából, és hagyom. Persze, hülyeség, mert így olyan, mintha egy megalkuvó kis hülye lennék, pedig szerintem nem. Egyszerűen csak jobban szeretem a békességet magam körül, és jobban szeretem, ha nem nekem kell felhívnom mások figyelmét arra, ha valamit nem jól csinálnak. :)
És az a fajta is vagyok, aki minden békessége ellenére nagyon nehezen viseli a nyilvánvaló emberi butaságot. Egyrészt végtelenül lefáraszt, másrészt el sem tudom fogadni igazából. Mert nem tudom én azt elhinni, hogy tényleg vannak olyan buta emberek, mint amilyennek egyesek mutatják magukat. Nem létezik.. hogy lehet úgy élni, hogy folyamatosan mások irányítására van szükség, mert egy eldöntendő kérdés már akkora dilemmát okoz, hogy őrületes fennakadás következik. És -hangsúlyozom- nem értelmi sérült emberekről beszélünk.
Hát így ennyit a mai napról, dióhéjban. :)

2014. szept. 9.

Fáj

Reggel is így keltem, és akkor is pont ilyen intenzitással kínozott, mint most. Akkor kétszer is levert a víz, mire elkezdett enyhülni, most szimplán mindjárt megőrülök a fájdalomtól, és hányingerem van.
Így aztán a mai bejegyzés migrén miatt elmarad. Képtelen vagyok rá.

2014. szept. 8.

Mély sóhaj

Mostanság megint babaeső van körülöttem, és ilyenkor mindig úgy elfog a vágy egy ilyen kis pici, szuszogó-nyöszörgő csomag iránt. Persze aztán eszembe jut, hogy minden ilyen kis pici szuszogó-nyöszörgő csomagból alkalmasint nagylábú-nagyszájú-nagyétkű fiúgyerek lesz (nálunk nem jön szóba úgysem a másik nem), és akkor inkább csak messziről csodálom ezeket az icipici babákat, és osztozom a szüleik örömében. És nem, nem állok neki senkinek sem észt osztani a nehézségekről, sóhajtozni a hasfájós-fogfájós éjszakák miatt, nem mesélem el, hogy mennyire nehéz otthagyni az óvodában, vagy milyen nehéz először iskolába engedni. Ezt mindenki maga kell, hogy megtapasztalja, és amúgy is.. mindez elfelejtődik, mert úgy van kitalálva az ember, hogy "csak a szépre emlékezzen". :)
Én is így vagyok ezzel. Vannak nehéz pillanatok mostanában a fiúkkal, mert éppen most léptünk abba a korszakba, amikor hárman háromfelé utálják egymást, és ádáz szócsatákba bonyolódnak. A mutálós-mélyhangú csak úgy zengedezi az ilyen-olyan (néha nyomdafestéket sem tűrő) jelzőket az öccseinek, vagy épp mikor melyiknek. Akiket nem kell sem megvédeni, sem félteni, mert felbőszített bikaként replikáznak vissza. Rendszerint én unom meg, és nem ők. Mert utálom ezt hallgatni, még akkor is, ha tisztában vagyok vele, hogy erre is szükség van így, testvérek között. A sokadik csatát vívják azokért a képzeletbeli rangsorokért, és hát persze, hogy mindenki az első akar lenni. Mindenki alkalmas is lenne a vezér szerepére. És mindenki az is a maga nemében. De nem az én dolgom elmondani nekik, hogy nincs miért csatározni épp egymással, mert ők sosem lesznek vetélytársak (remélhetőleg sosem fordul elő olyan, hogy ugyanarra a lányra vetnek szemet). Egyformák nekünk, még úgy is, hogy egyiket sem lehet egy lapon említeni a másikkal.
De az ilyen "vérre menő" harcokat hallva jól esik visszagondolni azokra a gondtalan, és mégis annyira nehéznek tűnő pillanatokra, amikor egy órát sétáltunk a babakocsival abban a reményben, hogy elalszik, majd ahogy hazaértünk, öt perc múlva vigyorgott a félrecsúszott sapka alól.

2014. szept. 7.

Na

Akkor most, este fél tizenegykor elégedetten összedörzsölhetem a tenyeremet, mert
-ki van mosva és el van pakolva minden ruha
-volt süti
-el van mosogatva és el van pakolva minden edény
-ki van töltve minden kitöltenivaló
-alá is van írva minden aláírnivaló
-hajam befestve
-az összes tankönyv bekötve
-wc, fürdőkád, mosdó kisikálva
-padló felmosva
-szőnyeg, lábtörlő kiporolva

Az, hogy mindeközben szusszanásnyi szünetek jutottak csak, és most éppen azt bánom, hogy miért is nem néztem legalább a forma 1-et ma délután fekve, hát az már az én bajom. Mert nekem semmi sem jó amúgy sem. Ha pihenek, akkor elégedetlen vagyok azzal, hogy nem készült el semmi, ha meg megcsinálom, akkor meg nagyon fáradt vagyok.
De azért jobb ám ez a fajta elégedetlenség, mint a másik. ;)

Reggel pedig vizsgáznak a fiaink.. egyedül felkelésből és iskolába indulásból. Hajjajj...

2014. szept. 6.

A hosszú házasság titka

Jó páran mondták az elmúlt hetekben, mikor látták, hogy mi bizony pont ellentétesen dolgozunk, és még szabin is úgy vagyunk, hogy egyikünk az egyik nap, másikunk a másik nap, hogy "Ez a hosszú házasság titka". Mármint hogy alig találkozunk. Arra gondoltak nyilván, hogy nincs időnk összeveszni.
Nem magyaráztam el senkinek (így aztán most, ezen a fórumon elmagyarázom mindenkinek), de szerintem épp az ilyesmi az, ami megöli a házasságot. Lassan ölő méreg szerencsére, és van ellenszere is, de egészen biztos vagyok benne, hogy semmiképp sem támogatandó. Mert nekem személy szerint az a tapasztalatom, hogy eltelik annyi idő így külön, hogy egyfajta megszokás lesz. És elfelejtem, hogy például számíthatok rá is, mert nem egyedül vagyok épp itthon. Meg majdnem csak a beszélgetős dolgok is elmaradnak, mert amikor hetekig csak cetliken, vagy tőmondatos párperces telefonbeszélgetéseken "tengődik" az ember, akkor bizony elfelejt kommunikálni. Az amúgy is másképp működő bioritmusunk teljesen felborul, ő akkor fáradt, amikor én nem, én meg akkor akarok aludni, amikor ő már nagyon is éber. Egy csomó feszültségforrást képes generálni az ember maga körül ilyen kis hülyeségekkel, és a kommunikációs defekt miatt egészen más ezeket megoldani is.
A hosszú házasság titka szerintem a sok-sok beszélgetés, az együtt töltött idő, és persze a szerelem. :) Be ne dőljetek semmi másnak. Mert minden más kamu.

2014. szept. 5.

Ma először

Ma először ijedtem meg a hátammal kapcsolatban. Eddig inkább csak idegesített az egész, és igazi kitolásnak fogtam fel, hogy ilyenekkel kell a drága időmet tölteni.
Az történt, hogy ma szabin voltam. Nem volt előre tervezett szabi, a körülmények alakultak így. De ez nem lényeg. Ha már szabi, akkor ugye jó pár dolgot beterveztem, de csak úgy lazára véve a dolgot. Reggel a piacozással kezdtem, ahol ugyan nem kaptam amit akartam, de sebaj. Aztán délután meg elmentem még a rossmannba, meg az eurós boltba. Kellett venni ezt-azt, és gondoltam, ha már úgyis szabin vagyok, akkor most majd ráérek szépen, komótosan körülnézni itt-ott, és ki tudja, hátha valami szembejön velem, ami jól jönne. Így is tettem.
Aztán hazafelé már éreztem, hogy nem a legjobb a hátamnak, hogy mindkét kezemben van valami, ráadásul a "neheze" még a jobb vállamon lógott. Olyannyira nem volt jó, hogy amint hazaértem, le kellett feküdnöm, mert nem bírtam már elviselni, csak fekve.
Ott, a kanapén feküdve ijedtem meg. Mert ha most ennyitől ez van, akkor mi lesz még később? Amikor mondjuk már öregszem még tíz évet. Nem kellemes érzés.
Egy biztos. Ezt a msszázsolós dolgot végigcsinálom, mert még ha nem is nagy eredményt értünk el eddig, lassan, de biztosan a cél felé. Én meg nem adom fel.

2014. szept. 4.

Úri nyavalya :(

Én magam is azoknak a táborába tartoztam régen, akik azt gondolták, hogy az allergia afféle úri nyavalya, és azokon tör csak ki, akik burokban élnek, mert semmi ellenállóképességük nincs. Ez egészen addig volt így, amíg fel nem ütötte a fejét nálunk is ez a kórság. "Természetesen" a parlagfű a főludas (négy keresztes volt azon a bizonyos teszten), és betársul hozzá a fekete üröm is (három kereszttel). Azóta azért egészen másként gondolkodom erről. Még hogy úri nyavalya? Az egyik legrosszabb a sok mindenféle között. A kezét tudnám eltörni azoknak, akik minden óvintézkedés ellenére ott hagyják, és hagyják őket szaporodni, mert a szél viszi a magokat, és csak újabb és újabb növényeket eredményeznek. Igen, tudom, hogy vannak, akik épp parlagfűvel gyógyítják az allergiájukat, afféle sokkterápiával kezelve a dolgot. De az a helyzet, hogy ez sem ennyire egyszerű, hogy "menj, szedj magadnak egy kazalnyit, főzzél belőle teát"(vagy edd meg magában, vagy csak simán rakd be a lakásba)
Azzal is tisztában vagyok, hogy az allergia minek a lelki vetülete.
Mégis.. a tehetetlen düh szét tudna vetni olyankor, amikor látom, hogy
-nem kap levegőt
-a tüsszögőrohamok miatt fáj mindene
-be van dagadva a szeme
-nem bír aludni
-nem tud egy jóízűt enni
És csak folyamatosan küszködik, az orrcsikizéssel, meg az orrfújással, meg úgy mindennel.
És hiába a receptre és akár a recept nélkül kapható kemikáliák. Nem hatnak. Ahogy nem jobb attól a sok-sok házi praktikától, amit lehet olvasni net-szerte.
Október lesz, mire majd enyhül ez az egész. És addig? Addig az van, hogy egy kínszenvedés minden nap.
Szóval, ha parlagfűvel találkoztok, inkább tépjétek ki tövestől. Segítsünk ezen a sok emberen, akik ugyanúgy szenvednek, mint az én férjem.

2014. szept. 3.

Majd ha megérdemlem

Úgy kezdődött az egész, hogy tegnap, miután elmúlt a masszázs utáni "de jó lenne aludni most egyet" állapot, és jött helyette a "de fáj mindenem már megint" érzés eldöntöttem, hogy ha este hazaérek, akkor semmi mást nem fogok csinálni, minthogy befekszem a kádba, és onnan rögtön az ágyba. És amúgy úgy terveztem akkor még, hogy mindezek előtt nem is fogok olyan túl sokat dolgozni sem.
Naigen.. egyik sem így alakult. Volt bőven mit csinálnom még mielőtt este lett, és aztán itthon sem rögtön sikerült a kád-ágy dolgot abszolválnom. De amikor ágyba kerültem, még mielőtt becsuktam volna a szemem, akkor megfogadtam, hogy "Reggel tutira visszafekszem".
Még reggel is ezzel az érzéssel keltem, hogy én vissza akarok feküdni. Gondoltam is, hogy na, most aztán megérett a helyzet arra, hogy útnak indítsam a fiúkat, én meg ledőljek a kanapéra. Csakhogy közbejött, hogy végre nem esett az eső. Sőt, egészen úgy tűnt, hogy igen jó idő lesz ma. Így aztán hülyeség lett volna nem elindítani a mosógépet. Meg összepakolni a konyhában. Meg beágyazni. És mire mindez megvolt, már alig egy negyed óra volt csak hátra a mosásból, úgyhogy addig leültem körülnézni hír-ügyben az interneten. Kiszedtem a mosógépet, és ha már lúd alapon elindítottam még egy adag mosást. Aztán kiteregettem. És eddigre már ott tartott az óra, hogy el kellett volna döntenem, mi lesz az ebéd, hogy készen is legyen.
Úgyhogy elmentem ebéd-ügyben bevásárolni. Majd hazajöttem, betettem a sütőbe a húst, és addig felmostam.
Mire felszáradt, már ebédelnem kellett, és kaját pakolni magamnak. Így aztán újra megfogadtam, hogy majd este rögtön az ágyba jövök haza.
Nos.. majdnem. :D

2014. szept. 2.

Nem megy ma

Ez ma nem az a nap, amikor magasröptű értekezést tudok bármiről is írni. Mondhatom, hogy még csak egy sima, földhözragadtat sem.
Hosszú volt a nap, fáj a porcikám is így, mézes masszázs után, és még hideg is van.

Ezek így együtt annyira leszedáltak, hogy muszáj aludnom.

2014. szept. 1.

Belekezdtünk

Tegye fel a kezét, aki nagy összegben mert volna arra fogadni, hogy ma én is a tanév első napjáról fogok írni? :D Amúgy gondoltam rá, hogy nem erről írok, mert az túlságosan is kiszámítható, de azért mégiscsak ez foglalkoztatott ma a legjobban. :)
Szóval.. hárman háromfelé indultak ma reggel. Ez utoljára akkor fordult elő, amikor Roli még ovis volt, azóta mindig valakik párban jártak egy adott intézménybe. Hát most nincs ilyen. De semmi baj, elég rutint szereztünk már szervezésből, bármi megoldható. Ami nem azonnal, az öt percen belül. ;)
Hagytam magamnak tegnapról egy csomó dolgot, hogy ne tűnjön majd túl üresnek ma a lakás. De azért így is jó sokat gondoltam rájuk, és hiányoltam őket. Legtöbbet persze Patrikra gondoltam ma, aki egy teljesen új intézményben, teljesen új gyerektársasággal, teljesen új tanárok között kell, hogy megállja a helyét. Afelől nem volt kétségem, hogy menni fog neki, inkább kíváncsi voltam rá, hogy hogyan.
Már dolgoztam, amikor végre sikerült beszélnünk. Addigra már többször kerestem, mert előtte sms-t váltottunk, amiben azt írta, hogy dél körül jön, és minden oké. Jó volt, megvannak a tankönyvek, az órarend, és holnap nulladik órával kezd. Kb. ennyi volt az info, de a hangja alapján úgy gondoltam, megnyugodhatok.
Erik is kiabált a háttérből, hogy az ő napja is jó volt. :)
Roli felől pedig a legkevésbé sem aggódtam. Róla tudtam, hogy nem kell aggódni, jó helyen van, a lehető legjobb kezekben, akik ismerik őt, és tudják a gyengéit, így aztán legalább kétszer fognak szólni neki, hogy el ne felejtse hazahozni a tankönyveket.
Este, ahogy hazaértem, hárman háromfelől ontották rám az információkat. Roli csak a tankönyveit akarta becsomagoltatni, és végre rárakatni a Fradis vignettákat (ez pipa), Erik és Patrik viszont nagyjából egymás szavába vágva sorolták a tanárok nevét, (Patrik még meg is mutatta őket az interneten) mutatták az órarendet, a tankönyveket, soroltak időpontokat, információkat, amiket ugyan meg nem bírtam jegyezni most, de azért próbálkoztam vele.
Patriknak hihetetlen mennyiségű tankönyve van. Mondhatnám, irdatlan sok. Be van pakolva holnapra, és alig lehet megemelni. Jó, biztos nem kell majd minden minden órára (mert ha mégis, akkor bizony nagyobb táska kell neki). Holnap a nulladik óra után még következik egy csomó más.. összesen kilenc órája lesz. Ami hát húúúúú, anyám kategória. De reméljük, állja majd a sarat. Az órarend alapján felkötheti az alsóneműjét.
Eriknek is van egy jó pár tankönyve. Átkerült másik matekcsoportba (nívó), és új a tesitanáruk is, meg a természet ismeret tanáruk is. Egyelőre lelkesnek tűnik, és megfogadta, amit tanácsoltunk, máris ott ül, ahol tavaly év végén jó volt neki. Annyira szeretném, ha ez a lelkesedés kitartana májusig. :)
Roli pedig, mire ők végeztek a mondanivalójukkal, még leellenőrizte, hogy akkor tényleg mindenre Fradis vignetta került e, és hogy kapott e még két kitöltött vignettát arra a két füzetre, ami már bent van az iskolában. Jól vizsgáztam. ;)

Első nap pipálva. Már csak 179. :)