Ha Gryllus Vilmos is az olvasóim között lenne, már biztos ideénekelte volna nekem.. És énekelhetném, hogy "sárgulhat a kalapom" De kalapom nincs, így ez nem fog bekövetkezni.. igaz, ettől még énekelni énekelhetem.
Na de komolyra fordítva... kedden nagy utazást tettünk Pécsre. Őszintén bevallhatom, már előző éjjel alig aludtam az izgalomtól, meg a félelemtől, meg úgy egyáltalán. Fogalmam sem volt róla, mi vár rám, sem arról, mit fognak velem csinálni, sem arról, mit fognak mondani. Abba egyáltalán nem voltam képes belegondolni, vagy felkészülni rá, hogy esetleg valami nagyon rossz derül ki.
A hosszú út nekem maga volt a kínzás. Eleve nem bírok hosszú ideig egy helyben ülni, nem túlságosan vagyok alkalmas arra, hogy sokszáz kilométeren keresztül ücsörögjek tétlenül. Párszor eszembe jutott, hogy legalább kötni tudnék.. Az M6-os autópálya sok mindenre jó, nézelődésre nem igen.. mert sehol semmi. Az út legizgalmasabb része az alagút volt.
Mivel igen előrelátó emberek vagyunk, így majdnem másfél órával hamarabb megérkeztünk Pécsre, mint ahogy az időpont miatt kellett volna. Sétáltunk egyet, jól is esett a mozgás. Végül mégiscsak eljött az idő, hogy bemenjek. A klinika parkjában szemmel láthatóan komolyan beteg emberek ücsörögtek, elkapott a jól ismert "mit keresek én itt" érzés, de azért nagyon bátor módon nem fordultam vissza.
Bejelentkeztem, egészen jól leszereltem a recepción ülő hölgyet, aki közölte velem, hogy akkor, ha nincs beutalóm, akkor a professzor úr fogja fizetni a bérüket? Mondtam, ezt én nem tudom, talán vele kellene megbeszélnie. Leültem a padra, várakoztam. Közben ezerszer végigfutott az agyamon, hogy én ide be nem megyek, inkább hazamegyek.. de azért maradtam. És már szólítottak is.
A professzor (aki ehhez a címhez meglehetősen fiatal, legalábbis eddig csak meglehetősen idős professzorokat ismertem) kezet fogott, bemutatkozott, majd elkezdte tanulmányozni a leleteimet (van egy pár). Megnézte az mri-ről kapott cd-felvételt, kérdezgette, milyenek voltak a rosszullétek pontosan. Majd áthívott egy doktornőt, konzultálni. Doktornő is elolvasta amiket a professzor összegyűjtött a leletekből, meg a válaszaim alapján, majd közösen megbeszélték, hogy ez semmiképp nem sm (fanfárok, megkönnyebbülés, nagy sóhaj), ámde szerintük nem is epilepszia. Ami persze nem lehet biztos, hogy nem az, mert semmi sem biztos.. de csak egyetlen pozitív eeg-m van szemben egy jópár negatívval, ráadásul a rosszullétek utáni halottsápadt arc sem az epilepszia jellemzője. Az éjszakai lábrázásokra sem nagyon van magyarázat, de esetleg amiatt készülhetne egy éjszakai videos eeg, hogy lássák, hogy is néz ez ki.
Valamint, az általuk gyanított vasovagalis syncope miatt menjek el kardiológushoz, csináltassak szívultrahangot, 24 órás ekg-t, és nézessem meg a pajzsmirigyemet is. Addig pedig szedjek rivotrilt, és semmiképp ne a keppra-t, amit a tatabányai dokim javasolt. És slusszpassz, viszontlátásra.
Míg a rendelőből kiértem a kocsiig, máris eldöntöttem, hogy én aztán tuti nem fogok parancsra, videora aludni. Még a kardiológiai vonalat végigjárom, megnézetem a pajzsmirigyemet is, és végeztünk, hatszáz.
No persze Balázs rögtön közölte, hogy nemúgyvanaz... mert majd azt nem én fogom eldönteni, mert utána kell járni. Aztán este Eszter mondta ugyanezt szinte. Tudom, hogy mindketten aggódnak, féltenek, és ezért szeretnék.
De én meg rettenetesen unom, hogy másról sem szólnak a napjaim, minthogy orvost hívogatok időpont miatt, vagy épp ott ülök nála, és nem történik semmi, mert se nem ez, se nem az.. se nem semmi, csak rázom a lábam éjszakánként.
Hála az égnek, nem vagyok beteg.
Most épp arra gyúrok, hogy jó pár hétig elkerüljenek a lábrázások... hogy ne is akarjon senki rávenni sem arra a videos eeg-re. Szedem esténként a magneB6-ot, ártani nem árthat.
Úgyhogy... "Jó a hír, jó a hír, Isten hozott gólyahír.. " :)
Ezúton is szeretném még egyszer megköszönni Eszternek, hogy lelevelezte nekem a professzorral, hogy fogadjon. Nagyon komolyan megnyugtatott afelől, hogy szó nincs szklerózis multiplexről. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése