Csütörtök

 Ez megint egy négynapos hét lett, és bőven elég is volt belőle ennyi. Azt továbbra is nagyon tudnám értékelni, ha ebbe az irányba mennénk el, hogy ez minden héten így van. Lehet, hogy utána majd az lenne, hogy már az is soknak tűnne, de most szép álom csupán. 

Semmi érdemleges nem történt ma, megy már az év végi mizéria. Leltár, karácsonyi édességek beérkezése, ilyesmi. 

Ma este egyetlen gyerekünk sincs itthon. Erik éjszakás, Roli meg elment pár barátjával az Etele moziba valami horror maratonra. Ez nagyjából olyan program, amire engem fegyverrel sem lehetne rávenni, de ő nagyon be volt zsongva, amikor meglátta a mozi programjában. 

Szerda

 Szerintem ezen a héten délutánonként van olyan időjárás, amivel (szinte) mindenki elégedett. Nincs se hideg, se meleg, de a nap gyönyörűen süt, és még ereje is van. Mondhatni tökéletes. Az tette volna nekem még tökéletesebbé, ha nem a munkahelyemen lettem volna. Bár az már lehet, hogy telhetetlenség részemről, de arról ábrándoztam ma, hogy ó, milyen jó lenne ücsörögni a Balaton partján egy kávéval. 

Nagyon álmos vagyok ma, nem is tudok többet írni. 

Kedd

 Ma sem volt még a legjobb napom. Valahogy nem találom a helyemet most, és semmi sem jó. A lábam sem az igazi még, a cipő mizéria sem oldódott meg még mindig. Jött hozzá ez a vérnyomás dolog megint, ma délután a gyomrom is megint olyan fura volt. Szóval ezek most nem az én napjaim. 

De lesz ez jobb is, abban egészen biztos vagyok. Csak idő és türelem kérdése. 

Hétfő

 Az utolsó októberi hétfő. 

Ma reggel háromnegyed hétkor értünk a munkahelyi parkolóhoz. Épp akkor mutatta meg magát a nap is. Össze is néztünk, hogy ilyet nyáron hajnali öt óra tájban látunk. És az azért egészen más hangulatú hajnal, mint ez. 

Voltam ma üzemorvosnál cipő engedélyezés ügyében. Az teljesen sima ügy volt, de megmérte a vérnyomásomat is. Olyan elképesztő magas számot mondott, hogy először majdnem mondtam neki, hogy szerintem nem jó az a kütyü. Még kétszer mérte, de nem sikerült igazán jó értéket mérni, úgyhogy majd egy hónap múlva meg kell neki mutatni vérnyomásnaplót. 

Ez most nem hiányzott egy kicsit sem. 

Vasárnap

 Ez az az óraállítás az, amit még akkor sem szeretek, ha egy órával többet lehet ilyenkor aludni. Ami amúgy hülyeség, mert szimplán csak annyi történik, hogy felkelek ugyanabban az időben, csak még egy órával korábban van, mint amit az óra mutat. De nekem ez a korán sötétedés nem a barátom, soha nem is volt, és már nem is lesz.

Ebédre csirkepörkölt és nokedli készült, mert Patrik múltkor említette, hogy azt enne, és tudtam, hogy ma jön haza. Igaz, nem ért haza délre, így nem együtt ebédeltünk, de azért örült neki, és a maradékot is elcsomagoltam neki.

Sütöttem délután kakaós csigát is, ami mindig jól sikerül, és szeretik is. 

Este megnéztük a Fradi meccset. Még szerencse, hogy nem mentünk el Győrbe, mert nem lett volna jó ott végig állni ezt a meccset. Csak egy döntetlen sikerült. 

Szombat

 Tegnap este olyan nagyon fáradtan feküdtem le. Nem nagyon csodálkoztam ezen, mert előtte alig négy órát aludtam. Munka után délután voltam egy újabb lökéshullám kezelésen is. Már nem merem gondolni sem, hogy ez volt az utolsó, de mindig reménykedem benne, hogy egy darabig most majd nem kell mennem. Nagyon szimpatikus hely, és nagyon kedves mindenki, és simán az a hely, ahol jó lenni, de azért jobb lenne mégis most már ott tartani, hogy nem kell mennem. Igaz, tegnap a kezelés után beszélgettünk kicsit Dórival, aki csinálta, és mondta, hogy sajnos az sem kizárt, hogy lesz egy fél év is, mire teljesen rendbejön. Sebaj, kisebb célokat tűzök ki magam elé, hátha úgy könnyebb lesz. 

A fáradtságot sikerült kialudni, már kilenc óra is elmúlt, amikor felébredtem. Igazi többször is megébredtem addig, de mindig vissza is aludtam. 

Délelőtt csak boltban voltunk, és csak a mai ebédhez vásároltam, mert hiába tudom mit fogok főzni holnap, nem volt hozzá semmi. Így holnap is menni kell majd. 

Délután az én gyomron is elég fura volt (Erik már jól van), de végül most úgy tűnik, elmúlt. Mondjuk nem bánom egy kicsit sem. 

Könyves péntek

 

Kicsit hezitáltam a könyvtárban, amikor elhoztam az első részt, hogy hozzam e rögtön a többit is, vagy hogy legyen. Aztán csak az első kettőt hoztam el, amit most már bánok, mert pont jó lenne rögtön nekiállni a harmadik résznek is a második után. Most már mindegy, majd legközelebb. 

Ritkán van ilyen, de ez a könyv jobban tetszett, mint az első rész. Lehet, hogy azért, mert már az első könyv közben megismerkedtem mindenkivel, és most olyan volt, mintha már régi ismerősök lennének mindannyian. Az első világháború idejében játszódik ez a könyv, úgyhogy van benne nagyon sok olyan rész, ami nem túl vidám, de mégsem volt rám egyáltalán negatív hatással. A főszereplő, Marie egyébként is olyan erős nő, hogy még erőt is lehet meríteni belőle. Érdekes végigkísérni, hogy az első könyv kis konyhalánya végül egészen meseszerű módon a család legtöbb támasza lesz ebben az embert próbáló időszakban. 

Most már egészen biztos, hogy a sorozat többi részét is el fogom olvasni, mert az írónő nagyon szépen ír, nagyon olvastatja magát a család története.