Puding

Körülbelül azóta, mióta itthon vagyok betegállományban, nem voltam a kapun kívül úgy, hogy ne vittek volna oda, ahova mennem kellett. Leginkább azért, mert nagy általánosságban vásárolni mentünk, és hát a cipekedést nagyon nem engedte senki.
Na de ma.. nem esett semmi, és gondoltam, hogy akkor én ma délelőtt elsétálok a könyvtárba, mert úgyis lejárt a könyveim kölcsönzési határideje, meg hát amúgy is rám fér egy kis friss levegő. Jól felöltöztem, ahogy az tőlem megszokott az évnek ebben a szakaszában...(két zokni, farmer alá leggings, kardigán alá vékony garbó, az alá trikó) A szél elég hideg volt, de feltettem a kapucnit a fejemre, és már nem is zavart annyira.
Minden tök jó is volt, a könyvtárban is, bár ott volt az az idegesítő fickó, aki szerintem egyáltalán nem való oda, de ha már ott van, az lenne a minimum, hogy nem engedik az emberek közé (de legalább tőlem távol tarthatnák). Miatta még kétszer végigsétáltam a sorok között (hátha addigra eltűnik), ami ugyan nem esett nehezemre, mert mindig jó ott lenni, de persze végül meg kellett alkudnom a sorsommal, és nála kölcsönöznöm. :)
Még egy kisebb vásárlást is megejtettem, tényleg alig vettem valamit, nehogy cipekednem kelljen.
Hát bizony elfáradtam rendesen ebben.. ami tök gáz, mert nem is tűnt fel, hogy ennyire elpunnyadtam volna, főleg, hogy a héten is majdnem minden nap egész napra találtam magamnak itthon tennivalót. Igaz, nem igényeltek komoly fizikai aktivitást, na de mégis.. :)
Legszívesebben délután aludtam volna egyet a kanapén, de csakazértis megerőszakoltam magam, és letörölgettem a port a nappaliban, és két fiókot is rendbe raktam.
Azért most már jó lesz lefeküdni. :)

Büszkeség, Cukiság

Vannak nálunk ezek a gyerek adottságok, és van közöttük olyan is, amivel a két szélső gyerekünk rendelkezik. Ők aztán kaptak rendesen ebből a dologból, és míg egyiküknek már felsőfokú nyelvvizsgája is van, a másik még csak készül a középfokúra. A csak ezesetben erősen idézőjeles, mert én mindig tátott szájjal csodálom ezt az adottságot (egészen biztos, hogy az apjuktól örökölték), amivel rendelkeznek. Olyan könnyed magabiztossággal használják az angol nyelvet, mintha legalábbis úgy születtek volna, hogy tudták.
Rolandnak mindez olyan természetesnek tűnik, hogy ugyan elmesélte, hogy megnyerték a barátjával az angol versenyt az idén is a korosztályukban, de az oklevelet és a jutalomkönyvet csak úgy megtaláltam este a táskájában amikor az innivalós flakonokat kerestem. Annyira nem volt neki fontos a külsőség. Bezzeg nekem.. aki rögtön ország-világnak (és a facebook népének) elbüszkélkedtem vele. :) Meg most nektek is.

A másik pedig egy nagyon cuki dolog..nézzétek meg. :) A videón Antoine Griezmann látható, ahogy a Bajnokok Ligája meccs előtt, még a BL himnusz alatt az őt kísérő kisfiú cipőjét köti. :) Annak a kisfiúnak egy életre szóló emlék lesz, majd még az unokáinak is mesélni fogja. :D (mert amúgy Griezmann a sztárfocisták közé sorolandó)

https://twitter.com/twitter/statuses/1067906754904764416

A mai nap

Ma is olyan ráérősen tettem-vettem itthon, csináltam rakott krumplit, ami pl. dolgozós napokon kizárt dolog, hogy készül itthon, mert egy olyan napon egyszerűen nem fér bele. Na de ugye micsoda remek alkalom ez erre is?
A takarítás is halad. Ma sor került Roland szobájára is.. hát.. nem véletlenül maradt utoljára az övé. A két nagynál is megcsináltam, ha már itthon vagyok, bár megcsinálták eddig is maguknak, de gondoltam, lehetek azért jó fej. Náluk könnyű dolgom van, mert Patrik ugyan gyűjti a piás üvegeket, és azokat le kellett mosni, de Eriknek semmi gyűjtőszenvedélye nincs, így az ő szobája meglehetősen puritán ilyen szempontból. Tiszta apja e téren is. Ő is olyan, hogy ami nem kell, azt rögtön ki is dobja. Nem vacillál, nem rágódik, megy a kukába, mert minek? Bezzeg Roli.. neki van star wars mindenféle gyűjteménye, van rubik kocka gyűjteménye, van üdítős doboz nyitófül gyűjtemény, üdítős doboz gyűjtemény, meg a jóég tudja mi mindennel találkoztam még. Neki van egyébként a legkisebb szobája, de az övével nem végeztem egy nap alatt. :D Jó, oké, annyira alaposan csináltam, hogy még a szanaszét lévő kártyákat is összeszedtem és újra egyesítettem az egy helyre tartozókat, ami azért elvett egy kis időt. De tök jó, mert ez a kártyadolog pl. még azóta várat magára, mióta két éve beköltöztünk. Mert akkor ígértem Rolinak, hogy megcsinálom majd. Érdekes, hogy amennyire elmélyülten képes figyelni egy-egy játékban az apró részletekre is, annyira képtelen erre egyébként a valóságban. Ez, hogy ő egy kupac kártyából kiválogassa, hogy melyik melyikhez tartozik, elképzelhetetlenül megterhelő feladat neki. Nyilván megcsinálná.. körülbelül egy hétig lenne az egész szoba beterítve, mire végezne, mert mindig elkalandozna. :) De ezt el tudom fogadni, mert egy csomó minden másban meg olyan kis fantasztikus fickó.
Holnap folytatom majd. Vagy valami mást csinálok, majd még kiderül. :)

De jó

Most, hogy valamelyik nap már túltettem magam végleg ezen a táppénz-para dolgon, elkezdtem élvezni az itthon töltött napokat, és most már örömmel nosztalgiázom. Mert azokra az időkre emlékeztet ez, amikor még itthon voltam a gyerekekkel, és az volt a legfontosabb feladatom, hogy róluk gondoskodjak. A vége időszak már komoly teher volt, mert a sok év alatt untatott, és nem éreztem tőle magam teljes embernek, de most nagyon jó. :)
Annyira jó, hogy ma még a hamburger zsemlét is én sütöttem. Mondjuk azt akkoriban sem próbáltam soha, úgyhogy ez teljes újdonság, de nagy sikert aratott. És én is olyan jól éreztem magam tőle. Akkor is, amikor csináltam, mert jó volt a tésztával bíbelődni, aztán tök jó volt formázni a zsemléket, ráérősen, nem kapkodva. Szerintem látszik is rajtuk, hogy ezek most úgy készültek, ahogy. :)

Ezt már csak akkor jutott eszembe lefotózni, amikor már hárman ettünk :D

És csak esik

Nem is olyan régen volt az, hogy mindenki azt tárgyalta, hogy milyen régóta nem esett, és hogy mennyire kellene a mezőgazdaságnak is az eső.
Azt hiszem, hogy akkor most elégedett mindenki, mert esik szinte megállás nélkül tegnap óta.. bár lehet, hogy most meg majd sok lesz. Ki tudja.. én nem értek hozzá.
Az sem volt régen, amikor még a húsz foknak, meg a napsütésnek örültünk, de ma már én azt éreztem, hogy mintha ezer éve csak ilyen szürkeség meg sötétség lenne.. hihetetlen gyorsan tud hiányozni a napfény.
Voltam ma a háziorvosnál, lerendeztük a papírmunkát, és majd varratszedés után találkozunk. Nem bánom, hogy nem kell mennem addig, mert ugyan sosem voltam kényes fajta, de mostanában egyre jobban tud zavarni az, hogy mindenféle emberek mellém ülnek, attól meg kifejezetten rosszul éreztem magam, amikor az az ember, aki előtte elmesélte valakinek, akivel összetalálkozott, hogy azért jött, mert múlt héten megkapta az influenza elleni oltást, és most meg (őt idézem) taknya-nyála egyben van, és szétszakad a torka, fogta magát, és egészen közel belehajolt az arcomba, hogy megkérdezze, ki után következik. Tudom, hogy hülyeség, de tényleg egyre háklisabb vagyok az ilyesmire. A boltban is annyira tud zavarni, hogy mások után kell megfognom a kosár fülét, vagy a bevásárlókocsi tolókarját, hogy mindig alig várom, hogy hazaérjek, és kezet mossak. Szörnyű pasi lenne belőlem, mert utálnék kezet fogni mindenkivel. Mondjuk túl az én háklisságomon azért szerintem az a minimum kéne hogy legyen mindenkinél, hogy ha olyan náthás, hogy alig kap levegőt, akkor nem hajol a másik arcába.
Erről jut eszembe a kérdés, hogy ti szedtek e vitamint? Nálunk Erik szedi a porcerősítőt orvosi utasításra, de ezen kívül senki semmit. Múltkor ajánlgattam nekik, hogy veszek valamit, hátha kicsit tuningol rajtuk, de Patrik is, és Erik is közölte, hogy felesleges, mert nem fogják beszedni, nem hisznek benne. Erik még mindezt meg is fejelte azzal, hogy "gondolod, ha tényleg olyan szuper dolgok lennének ezek, akkor lennének betegségek?" Így aztán nem erőltettem a dolgot, végül is nem betegesebb egyik sem a nagy átlagnál, gyümölcs rengeteg fogy nálunk, mindenki rendszeresen mozog, elvileg ugye régen sem kellett ennél több. Mondjuk az is igaz, hogy amit ennyire "erőltetve" akarnak ránk tukmálni, mint ezeket a hiperszuper multivitaminokat, az mindig gyanús.

Utózönge

Kifejezetten jó volt, hogy ma nem várt rám semmi extra program, mert igazából most cseng csak le bennem a pénteki nap mindenféle izgalma.
Meg most jött el az is, amikor már komoly bűntudatot érzek amiatt, hogy még két hétig itthon kell lennem. Nem a kollégák miatt, bár kicsit miattuk is, mert tudom, hogy a következő hét nagyon húzós lesz (már csak azért is tudom ennyire, mert tavaly ugyanezt én csináltam végig egyedül). Sokkal inkább letaglózó az egésznek az anyagi vonzata. Nem fenyeget mondjuk olyan veszély, hogy a kiesés miatt nem tudunk befizetni valamit, vagy nem lesz pénzünk ennivalóra, de mégis....Igaz, tök hülye vagyok, mert igazán felesleges egy percet is erre pazarolnom, mert ez pont az a helyzet, amivel nem lehet mit kezdeni. És majd lesz idő egy-két hónap múlva, amikor vágyakozva fogok visszagondolni ezekre a hetekre. Úgyhogy szerintem be is fejezem ezt az önmarcangolást...és inkább a dolog jó részére koncentrálok. Mert van olyan is.

Ha valaki fradista

Akkor az bizony egy életérzés, egy szenvedély, valami, ami köré szerveződik minden, ami azzal a csapattal kapcsolatos, akinek szurkolunk. Így van ez nálunk is, sosem volt titok. Utaztunk meccsre a Balatonról vonattal, mentünk késő este, kora délután, mínusz húsz fokban, és plusz negyven fokban is. Mentünk már úgy, hogy kerekes székben toltuk a begipszelt lábú gyerekünket, vagy épp gipszes kézzel, térdrögzítővel.. ahogy adódik. Bármilyen hétvégi programlehetőség előtt megnézzük, van e meccs éppen. Nem csak mi, felnőttek, hanem a gyerekeink is így szervezik a programjaikat. Nekünk ez így van rendben.
A múltkor valaki megkérdezte, hogy mi lesz akkor, ha esetleg érkezik a családba egy olyan lány, aki nem lesz fradista? Egy darabig értetlenül néztem rá, mert nem nagyon értettem a kérdést, arra gondolva, hogy nálunk mindenki fradista, de aztán leesett, hogy arra gondol, hogy ha a fiúk választottja nem ennek a csapatnak drukkol? Szerintem nem lesz semmi, mert azért ez nem feltétele semminek. Az is lehet, hogy utálni fogja a focit. De szerintem csak addig, amíg annyira szerelmes nem lesz valamelyik fociimádó fiamba, hogy majd amiatt fogja megszeretni a sportot is. :)
Na mindegy, elkanyarodtam az eredeti gondolattól. Szóval.. ma is voltunk meccsen. Ez nem az a műtét volt, ami ma engem távol tudott volna tartani attól, hogy szurkoljak a csapatnak.
Főleg, mert reggel ugyan még kicsit fura volt kinyitni a szemem, de miután levettem a kötést, úgy ítéltem meg, hogy elég szépen néz ki, és ha valaki nem tudja mi történt velem, akár észre sem veszi, mert a szemüvegem is tök jól ápol és eltakar. A felfelé nézés nem jó érzés, meg amúgy van ilyen fura égő érzés még mindig, és kicsit piros is a környéke, de ennyi.
El is készült a szokásos családi szelfi is, ahol bizony látszik, hogy semmi nem látszik rajtam.. :)

Nem is bántam meg egy percre sem, hogy ma megint ott voltunk, mert ma is győzött a csapat. :) Az igaz, hogy a csúcsformától ma is messze voltak, de a lényegen ez nem változtat. :) És sokkal óvatosabb duhaj voltam, mint bármikor, mert tartózkodtam az ugrálástól, meg minden olyantól, ami esetleg nem tenne jót, mint ahogy itthon is így tettem. Nem cipekedtem, nem hajolgattam.. szóval azért nem ment el az eszem teljesen, csak úgy gondolom, hogy az élet nem áll meg, és amúgy is.. fradistának lenni egy életérzés. (de ezt már mintha mondtam volna..)