2025. júl. 7.

Hétfő

 Ez ma egy olyan különleges hétfő volt, ami annak a hétnek a kezdete, aminek a végén már a Balatonon leszünk. Egészen eddig csak egy olyan visszafogott várakozás volt bennem, de ma már azért abszolút azt éreztem, hogy jajj, alig várom már ezt a két hetet. 

Addig is, amíg majd csütörtök délután úgy jövök haza, hogy akkor most július végéig gondolni sem nagyon akarok a munkámra, vagy leginkább annak arra a részére, ami nem az, amitől jól tudom érezni magam. De igyekszem ezeket távol tartani, és inkább kívülről szemlélni, és sokkal inkább azzal foglalkozni, amivel érdemes. Persze, ezek a zavaró emberek mindenhol ott vannak, és tudom, szeretnek az én energiámból erőt meríteni, az én tudásom mögé bebújni. Kevés lehetőségük van erre már, megtanultam a leckéket. Na de én magam is ember vagyok, és bizony, mint olyan, elfáradok ezekben kis játszmákban, és a mindennapi zűrzavarban. 

Erre van nekem a balatoni nyaralás. Ami nekem a mindenféle változása ellenére is az a hely, ami azt adja, ami a hétköznapoban nemigen van lehetőség. Gondtalanságot, kikapcsolódást, pihenést, és olyan gondolati szabadságot, ami ilyenkorra már nagyon kell. 

A vihar nálunk is itt volt, a maga félelmetessége ellenére sem okozott itt nálunk nagyobb kárt szerencsére. Épp akkor jöttünk haza a munkából, ültünk egy negyed órát a kocsiban, mire egyáltalán meg lehetett kísérelni kiszállni. Láttam sajnos mennyi helyen micsoda károkat okozott. Remélem mindenkinél minden rendben. 

2025. júl. 6.

Vasárnap

 Ma ilyen ötösben ebédelős nap volt, amire a múlt héten sem volt példa. Elég sokáig itthon is volt Patrik, a Forma 1 után vittük haza. Azt előre megbeszéltük már, hogy így lesz, mármint hogy hazafelé nem kell vonatozni. Legalább el tudta vinni a fagyasztott kaját is, és így most vitt magával annyit, hogy jövő héten nem lesz gondja a főzésre. Pénteken meg már úgyis együtt leszünk a Balatonon. 

Attól lassan kiég az agyam, hogy mennyire trendi most megint lejáratni a Balatont. Igen, van gond az árakkal, meg valóban gáz az árvaszúnyog invázió is, de nem fér a fejembe, hogy magyar emberként miért jó az, ha csak azt hangoztatja valaki, hogy ez milyen szar, ócska pocsolya. Én részemről úgy állok hozzá minden utazáshoz, hogy ahová megyek, oda azért megyek, mert jól akarom érezni magam. Másképp és mástól éreztem jól magam Cipruson vagy Szegeden, vagy akár Egerben, Budapesten, bárhol a világon. A nagy része rajtam múlik, hogy jó legyen, és mindenhol lehet találni jót is, rosszat is. 

Nem tudom más országok lakosai hogyan kommunikálnak a saját országukról, de mi, magyarok bántóan egymás "farkasai" lettünk. 

2025. júl. 5.

Szombat

 Ma voltam az új fodrásznál. Azt kell hogy mondjam, kár, hogy csak most először. Nagyon szimpatikus volt, és klasszisokkal jobb munkát végzett, mint akihez eddig jártam. Sokkal jobb frizurám van most, sokkal jobban meg tudta csinálni. Nem mellesleg fele annyi időt sem töltöttem nála, mint egyébként szoktam. Szóval tökéletesen elégedetten távoztam, biztosan nem utoljára jártam ott. És tényleg semmi bajom nem volt eddig sem, de mindig volt, ami nem így sikerült, egy-egy tincs ott maradt, és én vágtam le magamnak. Tény, akihez eddig jártam, nagyon olcsó volt, és nagyon kedvelem őt emberként, de azt hiszem, itt az ideje a váltásnak. 

A nap hátralévő részében ahányszor a tükör közelében jártam, magamra mosolyogtam, de közben azért mostam, vásároltunk délután, elpakoltam a ruhákat. Holnap este össze kell szednem magamnak, hogy jövő héten melyik nap mit kell megcsinálnom, hogy csütörtök estére minden úgy legyen, ahogy szeretném. 

2025. júl. 4.

Könyves péntek


 Ezt a könyvet azért hoztam el, mert nagyon tetszett a végtelenül egyszerű, letisztult és elegáns külseje. Már amikor olvastam a tartalmát, sejtettem, hogy nem lesz egy mély mondanivalójú olvasmány, de nálam ez azért nem szempont. Olvasok én pusztán azért is, hogy kikapcsoljam az agyam. Ehhez tökéletes volt a kissé vulgáris, kicsit ponyva, kicsit lerágott csont szerelmi történet. De túllépve ezeken abszolút szórakoztató volt, még ha néha talán túlságosan is elaprózott. 

Igazából gondolom nem az én korosztályom a célcsoport, azt simán el tudom képzelni, hogy egy fiatal lány, aki éppen szerelmes ábrándokat kerget, más szemmel olvassa, másképp hat rá, és lehet, hogy éppen ez a könyv szeretteti meg vele az olvasást. 

A fentiek fényében ajánlom bárkinek. Jó kikapcsolás, happy enddel. 

2025. júl. 3.

Ennek semmi értelme

 Ma délelőtt a világ azon fele, aki egy kicsit is kedveli a focit, döbbenten állt meg a hír hallatán, hogy Diogo Jota és testvére, André Silva egy autóbalesetben életüket vesztették. Defektet kaptak, és kigyulladt az autójuk, ők pedig nem élték túl. Jota 1996-os születésű volt, a testvére 2000-es. Mindketten tehetséges focisták, Jota élete legnagyobb sikereit élte át az elmúlt hónapokban focistaként (bajnok a Liverpoollal, Nemzetek ligája győzelem a portugál válogatott-tal), és mindössze pár napja vette feleségül három kisgyereke édesanyját. 

Egy pillanat elég volt hozzá, hogy ő már ne mosolyogjon többet sem a focipályán, sem máshol..Azt hiszem, Kele János írta ma, hogy mi, fociszerető emberek úgy vagyunk az általunk kedvelt csapatok játékosaival, mintha a baráti társaságunk részei lennének, hiszen a mindennapjaink részei. Látjuk őket az edzéseken, látjuk őket a pályán, követjük a velük történteket, örülünk a boldogságuknak, és együtt érzünk velük a bánatukban. 

Az valahogy sosincs benne, hogy egy ilyen fiatal ember egyik pillanatról a másikra nem lesz többé. Várták vissza a csapattársak a felkészülésre, várta a családja, és minden bizonnyal voltak még bőven tervei a jövőre. És ilyenkor nem csak az együttérzés az, ami elnémít ja az embert, hanem van egy csendes hála is bennünk, hogy velünk minden rendben. 

És igen, újra és újra csak az erősödik meg bennem, hogy igazából minden mindegy. A perceket kell kihasználni, amik vannak. Addig, amíg vannak. 

2025. júl. 2.

Szerda

 Ez a mai sem volt egy unalmas nap, de szerencsére ma inkább csak bőven akadt tennivaló, és nem volt mellé plusz izgalom. Szeretem egyébként az ilyen napokat, mert csak úgy repül az idő. Most meg minden eltelt nap közelebb visz a nyári szabadsághoz. 

Voltam ma gyógyszertárban délután a Tescoban. Ott van mellette egy fodrászat, és gondoltam, na, ha már itt vagyok, megkérdezem hogyan lehet hozzájuk bejutni. És voila, szombat délelőtt mehetek. Kicsit azért izgulok miatta, hogy milyen lesz, de remélem, hogy nem okoz csalódást. A festést biztosan nem rontják el, és végülis amúgy sem éppen bonyolult fazonú a hajam sem.  Na majd meglátjuk. 

Kicsit fura a gyomrom meg a hasam. Nem ettem pedig semmi olyat, amitől lehetne, de ki tudja. Azért remélem nem szedtem össze semmi kórságot, inkább csak valami átmeneti zűrzavar. 



2025. júl. 1.

Kedd

 Amikor arról "panaszkodom" legközelebb, hogy unalmas egy-egy munkanap, akkor majd valaki üssön le. Ma volt izgalom bőven, amikor bejelentkezett az auditor. Azt tudtuk, hogy az idén úgy jön, hogy nem jelenti be előre, háromévente van ilyen rajtaütésszerű, de azt hiszem mindenki arra számított, hogy majd valamikor ősszel jön. Na de ma megjelent, és adott feladatot is. Megoldottam, de voltak nehezítő körülmények. Na sebaj, ezen is túl vagyunk, most egy évig nem lesz ilyen. 

Nem maradt sok agyam és energiám már délutánra semmire, pedig azért találhatnék magamnak itthon is elfoglaltságot. Mondjuk most már úgy gondolkodom, hogy majd ráér a nyaralás után is. 

A múlt hónapban kimaradt a fodrász, és magamnak csak befestettem a hajam. Arra számítottam, hogy majd jövő hét elején tudok menni, de már biztos, hogy nem, haláleset történt náluk a családban. Azt már a múltkor is tapasztaltam, hogy itt a környéken nagyon nehéz máshová bejutni, most nagyjából felér a lehetetlen küldetéssel. Pedig nem akarok nagy dolgot. Vagy az van, hogy kisgyerek mellett dolgozik heti pár órát, és már nem tud új vendéget vállalni, vagy simán csak nem tud új vendéget vállalni, vagy fel sem veszi a telefont, és nem is hív vissza, vagy csak én nem akarok hozzá menni, mert nem szimpatikus. És itt nagyjából be is zárult a kör. Most azon gondolkozom, merjem e megkockáztatni, hogy a Balatonon megyek, vagy megint csak fessem be magamnak, és kész. De mondjuk akkor sem ártana találnom valakit hosszabb távra. Na majd még keresgélek, hátha mégis szerencsém lesz.