Könyves péntek

 Múlt héten elmaradt a könyves poszt, mert ciprusi képek voltak helyette. De most pótolom, az elmúlt két hét három könyvével. 

Szerintem ezt a fotót már egyszer tévesen feltöltöttem, amikor a sorozat ötödik könyvér olvastam, de már mindegy. Most került sor az utolsó könyvre, amit rekordgyorsasággal olvastam ki, mert meg akartam hosszabbítani a könyvtárban a kölcsönzési idejét, de láttam az online felületen, hogy valaki vár rá, így mindenképpen vissza kell vinni. 

Szerencsére a sorozat egyik legjobb (ha nem a legjobb) része volt ez, így nem volt megerőltető két nap alatt elolvasni. Tetszett a család történetének a befejező része, és tök jó volt, hogy az írónő olyan gondossággal írta meg ezeket a könyveket, hogy minden egymásra épült, a szereplők végig olyan karakterek voltak, akikről viszonylag gyorsan eldöntötte át ember yvuigy szimpatikus figura, vagy nem, és kovetkezesen olyan of maradt.. Szerintem fogok meg olvasni tőle máskor is. 

Ezt a könyvet egy időben olyan sokan ajánlották a niok csoportban, hogy már akkor eldöntöttem, valamikor én is el fogom olvasni. Nem volt könnyű olvasmány, az elejével kifejezetten meggyűlt a bajom, de aztán meg, amikor már megérkezett hozzám úgy rendesen a furcsa stílusú Owe és a furcsa stílusban megírt könyv, minden oldalt nagyon szerettem. A hazafelé tartó repülőúton fejeztem be, még meg is sirattam a végét. Ha még nem olvastátok, szerintem ne hagyjátok ki. 

Ez pedig egy tipikus CoHo könyv,vamimrk van mondanivalója meg nincs is..Semmi több, mint egy klassz időtöltés elvileg, mégis van benne valami,,ani miatt jó olvasni, ami gondolkodásra késztet. Egy könnyed kis szórakoztató könyvre vágyva tökéletes választás. (Ez egy második rész, az elsőt már jó régen olvastam)

Ez a hét

 A múlt heti csúcs hét után ez a mostani borzasztóan szenvedős. Nem nagyon volt még olyan nap, ami tök jó lett volna, vagy a munkahelyen élek túl, vagy itthon. Az itthon töltött idő nagy részében vagy pakolok a konyhában, vagy pihenek a kanapén. Pedig amúgy tök jó sorom van, mert Balázs magára vállalja a főzést mostanában, ő nagyjából tizenöt perc alatt is finomabbat kreál, mint én egy óra alatt. 

Pedig ez a napsütés, és tavaszi meleg tök jó, és nagyon tetszik, hogy végre nem didergek több réteg ruhában is. 

De holnap legalább már péntek lesz, ami a legrosszabb heteken is mindig jó. 

Újabb

 Időről időre szórakozik velem a vérnyomásom. Ilyenkor mindig felmegy 140-145/90-95-ig, és az már ugye nem az, ami jónak számít. Mondjuk valamikor régen ez ebben a korban nem volt egyáltalán magas, de most már másképp nézik ezt. Egyébként helyesen, mert hát ja, mégiscsak foglalkozást igényel egy ilyen már. Mondjuk részemről továbbra is akkora nyűg ez, mint soha, semmi. Nem vagyok alkalmas a rendszeres gyógyszerszedésre, legkésőbb két hét szedés után elegem lesz belőle. Addigra amúgy is mindig tök jól helyrejön, aztán kezdődik az, hogy már túlságosan alacsony. Akkor jön a fél adag, ami még mindig sok. Mindegy, majd csak lesz vele valami. 

A gyönyörű tavaszi napsütéssel együtt  érkezett valami letaglózó tavaszi fáradtság is rögtön. Nem is tudom mikor éreztem ezt így utoljára. De szerintem ezen sokat segít majd, ha szombaton ki tudom aludni magam. 

Az van

 Az a helyzet, hogy jobb volt az úgy, amíg ilyen kis egyszerű lélek voltam, és nem tudtam azt, hogy repülni ilyen könnyedén lehet. Az a kis vidéki lány kellett volna hogy maradjak, akinek ez az egész csodálatos és misztikus dolog, amit mások szemén keresztül lát csak, és elérhetetlen álomnak tűnik csupán. 

Így, hogy megtapasztaltam ezt a fajta csodát (merthogy az, kétség nem fér hozzá), jelen pillanatban minden más unalmas szarság csupán, szükséges túlélnivaló tevékenység, és minden perc azzal telik, hogy azon gondolkodom, hogy is lehetne az, hogy minél több jusson abból az élményből. 

Közben meg még nem is hevertem ki a ciprusi utazást, annak minden szépségével, fáradtságával. A testem tiltakozik ezerrel minden ellen, mindent bevet, hogy lassabb tempóra kényszerítsen, és lassan meg is adom magam. Nem kell egy nap alatt pótolni mindent, ami nem valósult meg múlt héten, kivéve a pihenést. Azt kell előtérbe helyezni most, hogy maradjon energia majd hétvégére is, bármit hozzon is. 

Hétfő

 Tegnap este azért már nagyon fáradt voltam, és alig vártam, hogy ágyba kerüljek. Annak rendje -módja szerint el is aludtam szinte azonnal, mégsem ébredtem kipihenten. Mondjuk azt megállapítottam, hogy valószínűleg a múlt heti utazás okozta plusz adrenalin hiányzott, mert egész nap olyan fáradt voltam, mint aki szenet lapátolt. 

A munkanap is kicsit nyögvenyelős volt, nem sok jó dolog volt ott. Délután még elmentem vásárolni munka után. Balázs itthonról dolgozott ma, úgyhogy ő délelőtt két adag ruha mosását és szárítását lebonyolította, nekem még egy adag fért bele. Mindenféle nyűgöm ellenére el is pakoltam minden tiszta ruhát, 

Kell valami erre a hónapra is, amit jó lesz várni is, meg megélni is. 😊

Máris itthon

 Ha az úgy működne, ahogy a legvadabb álmaimban gondolnám, akkor nagyjából kétheti munkával meg tudnánk keresni azt az összeget, amiért jelenleg egy hónapig dolgozunk, és akkor a fennmaradó időt mindenki azzal töltené, ami neki feltöltődést jelent. A világ legnagyobb problémáit meg is oldanánk szerintem, mert ha már tölthetjük azzal az időt, ami jó nekünk, nem is lenne olyan fontos egymást cseszegetni, vagy névtelenül beszólogatni. 

Én eddig is szerettem menni ide-oda, nem zavart az sem, ha ugyanazt a helyét akár százszor is láttam már. Most viszont, hogy már tudom azt is, hogy ez a repülés nem is olyan borzasztó és félelmetes, valószínűleg több ismeretlen helyet is célba vennék ezeken a napokon. 

Ma reggel még a Földközi tenger partján kávéztunk, és néztük, ahogy a nap felébredt..Pont ugyanolyan lenyűgöző, mint a naplementék a Balatonon. Bármeddig tudnám nézni. 

Sajnos ez után már nem sok időnk maradt, mert össze kellett pakolni, és indulni a repülőtérre, hogy felszálljunk a Budapestre tartó gépre. Szép, napos időben szálltunk fel, hogy aztán gyorsan benne is találjuk magunkat mindenféle felhőben. Ezek miatt volt némi turbulencia is, ami néha azért félelmetes egy kicsit. A landolás most sem volt zökkenőmentes, de épségben földet értünk, az a lényeg. 

Este még meccsen is voltunk, ami igen nagy hülyeség volt, mert csak bosszankodtunk egy félidőt, aztán hazajöttünk inkább. A fiúkra kellett volna hallgatni, akik azt mondták, ezt most inkább kihagyják, úgyis sz.r lesz. 

Nagyon fáradt vagyok, ez is egy jó hosszú nap volt. Holnap meg már munka..

Még mindig itt

 Nagyon nehezen helyezem el magam ebben a valóságban, amit az éppenmost jelent a napokban. Nem tudja feldolgozni az agyam ezt a fajta másságot, ami mégis ugyanolyan. Nem tudom jól elmagyarázni sem szerintem írásban, de valami olyasmi ez nekem most, hogy a tengerpart eddig olyan misztikus hely volt, amit majd egyszer, talán látni fogok a saját szememmel is, nem csak másokon keresztül. El tudtam volna fogadni azt is, ha nem adatik meg valamiért, de azért ez így valóban egészen más perspektíva. Minden teljesen más itt, mint otthon, és mégis ugyanolyan, hiszen ezek az emberek is pont ugyanúgy élnek, mint mi. Szeretnek, félnek, dolgoznak, vannak problémáik is biztosan. De nekem, onnan, ahonnan én érkeztem, mégis olyannak tűnnek, akiknek nincs semmi bajuk a világon (pedig van, tegnap tüntetés is volt a városban) sem egymással, sem másokkal. 

Ma Nicosiaban voltunk. Kicsivel több, mint egy óra volt busszal, egy jegy négy euró volt. Ezer éve nem buszoztunk, otthon, ha nem kocsival megyünk, inkább vonattal megyünk. Sokkal másabb város, mint Larnaca, és egészen más hangulata is van. Ott nagyobb az élet, mint itt. Mi elsősorban azért mentünk, mert kíváncsiak voltunk a török részre. Teljesen szürreális élmény volt, egyfajta kultúrsokk a legmodernebb iPhone-ok világából pár lépéssel egy olyan világba kerülni, ahol mintha megállt volna az idő. Belépés előtt a személyinket meg kellett mutatni, majd aztán visszafelé is ugyanígy. Ott pedig nem is tudom elmondani szavakkal milyen volt lenni. Tényleg a legjobb szó erre a sokk. Elhagyatott házak, ahogy maradtak sok -sok évvel ezelőtt, és rengeteg bazár. Tisztában voltunk vele, hogy ott aztán semmiféle szabály nem érvényes, csak amit ők hoztak, de nem éreztem azért azt, hogy tartani kéne tőlük. Életemben először hallottam élőben, ahogy a müezzin imára hívja a muszlimokat. Ha valaha még hallani fogom, most már mindig ez az emlék jut majd eszembe róla. 

Kora délután érkeztünk vissza Larnacára, itt kicsit borús és szeles idő lett addigra. Még sétáltunk, vettünk pár apróságot. Aztán vacsi előtt még pihentünk egy kicsit, hogy aztán vacsi után még megint tegyünk egy sétát a tengerparton. Holnap reggel még itt kávézunk, aztán délelőtt hazarepülünk tele egy csomó jó élménnyel, szép emlékekkel, elraktározva mindent, hogy majd legyen mire emlékezni a szürkébb és nehezebb napokon.