Ma hajnalban arra ébredtem, hogy nem kapok levegőt az orromon. Nagyon sokszor voltam már náthás, de ilyen intenzív orrdugulással még sosem kezdődött. Borzasztó érzés volt, főleg hogy hiába fújtam orrspray-t, hiába fújtam ki, semmi nem történt. Jól fel is húztam magam rajta, hogy hajnali négykor ezért nem aludhatok. Előtte egy órakor azért voltam kint, mert pisilnem is kellett, meg szomjas is voltam.
Már fogtam a takarómat meg a kispárnámat, hogy akkor megyek, és majd a kanapén elvergődök magammal, amikor Balázs már mondta is, hogy nem, majd ő, mert úgyis nézni akarja a forma 1-et kora reggel. És azzal a lendülettel kikapcsolta a tévét, kiment, és rám csukta az ajtót. Jól meg is sértődtem pár percre, hogy na, fasza, itt hagyott becsukva, mint valami rossz gyereket. De persze azért ez az érzés elmúlt, egy idő után kidugult az orrom is, és még aludtam is.
Roland hasonló állapotban ébredt, mint én, elég hamar el is dőlt, hogy akkor nekünk holnap nem az a klasszikus hétfő lesz, hanem az, amikor hívom majd a háziorvost.
Az ebédet leginkább Balázs készítette, én már csak a sütési fázist felügyeltem.
Délután megnéztük a magyar válogatott utolsó Eb selejtező meccset. Montenegró ellen játszottuk, már "csak" a csoportelsőség volt a tét. Az első félidő nem volt a legjobb, de aztán a másodikra egy másik fokozatra kapcsoltak, és nem csak gyönyörű gólokat, de elképesztő védéseket is láttunk. Egy csoda volt ez a sorozat, minden fociszerető magyar ember álma vált valóra.