Legyen inkább jó

A héten van egy közös pont minden kollégával. Kivétel nélkül mindannyian nagyon csalódottak, frusztráltak és dühösek vagyunk. 

Lehet azt mondani, hogy bármi történt is, nekünk legalább van munkánk, amiért fizetést kapunk. Ez így van, és ezért mindenki elég hálás is, bár hozzáteszem..nagyon sokan vannak, akik azokban a boldog békeidőkben is heti hét napot dolgoztak, amikor még mások a hosszú hétvégéket élvezték. Akkoriban volt az az álláspont, hogy hát ők választották..igen..és most ez a fajta kitartás így (és csakis így) fizetődik ki. 

Március végén még egy ország volt hálás a munkánkért, külön rádió hirdetésben köszönték meg a főnökeink is, hogy az akkor igen reménytelennek tűnő helyzetben is ott volt mindenki, ahol lennie kellett. 

Azóta sok minden lefolyt a Dunán, nagyot változott a világ, vele együtt az anyagi dolgok, a megítélés, és az egymás iránti lojalitás is. 

Ki-ki a maga vérmérseklete szerint dolgozza fel az elmúlt hónapok, és leginkább az elmúlt hét történéseit. Én először megsértődtem egy kicsit. Két napot adtam ennek a sértődött egónak, aztán meguntam, hogy lehúz, és elkezdtem elhessegetni innen. Van egy csomó pozitív hozadéka még a csalódásnak is. Remekül kirajzolódott az az éles határvonal, amit nem szabad átlépni. Nem kell többet adni magamból, mint amit kapok. Nincs szükség rá, hogy a végletekig felhasználjam az összes agykapacitásomat és energiámat. Nincs arra semmi szükség, hogy plusz időt fordítsak bármire is, ha nem elég a munkaidő. 

Külön tanulást igényel ez most, mert szeretem amit csinálok, és így szeretem jól csinálni, folyamatosan javítani mindenen, amin lehet, de ezek igénylik azt a pluszt, amire nincs szükség. 

A következő pár hétben megtanulok engedni, elengedni, és az így megmaradt energiákat máshol befektetni. 

És reményeim szerint már el is fogom ezt sajátítani mire nyaralni megyünk, és ott eszem ágában sem lesz munkával foglalkozni.

Semmi érdekes

Nem nagyon tudok mit írni. Vannak persze mindenféle gondolataim, de nem mindent akarok már ezek közül megosztani. Vagy azért, mert nem érdemes, vagy azért, mert nem érdekes, vagy azért, mert jobb magamban tartani. 

Megnyílt a könyvtárban a terasz kölcsönzés lehetősége, emailben lehet könyvet kérni, összekészítik, és szólnak mikor lehet érte menni. Írtam össze magamnak párat, akkor meg is néztem, hogy van bent mindegyikből, de végül még nem küldtem el. Most meg már meg kéne néznem megint, hogy még mindig kérhetem e őket, vagy már megelőzött valaki. De majd holnap délután elintézem. 

Csak egy kedd

Azt leszámítva, hogy a gyerekeim azért már igencsak ráuntak ezekre a classroom-os feladatokra és határidőkre (meg úgy egyáltalán erre a tanévre is általában) van ennek az egésznek jó része is az ő szempontjukból. Meg az enyémből is, mert annak egyformán örülünk, hogy nem kell reggel időre kelni (csak ha matek óra van, vagy valami számonkérés), nem kell buszra rohanni, nem kell őket tízszer hívni telefonon reggel, hogy biztos felkeltek e. Nincs aki elvegye a telefont, aki számon kérje, hogy miért nincs itt a tesicucc..szóval van egy csomó ilyen, ami nélkül határozottan jobb lenni. 

De azért hiányzik nekik a suli, vagyis leginkább a társaság a suliból. 

Eriknek az edzés is nagyon hiányzott, de ma ez megkezdődött. Öltözőt nem használhatnak, csak a mosdót, egyszerre csak egy csapat van ott. Nem lesz már meccs, de legalább mozognak, mert akármennyit is dekáznak, fociznak az udvaron, az messze nem ugyanaz. Természetesen voltak kétségeink, hogy engedjük e, de aztán végül nem emeltünk kifogást a dolog ellen. 

Ma a kutyák is megkapták az évi rendes oltásukat, meghoztuk a féreghajtó tablettákat is. Holnap hozzá a futár a kullancs,bolhairtó spot-on-t, remélhetőleg az idén megússzuk a bolhásodást. 

Kaptunk ma ezen kívül egy nagy kupac rossz hírt a munkahelyünkön, ami nagyon sz.rul esett mindenkinek, de nincs mit tenni, mint elfogadni. Nem baj...találunk valamit, amitől majd kicsit szebb lesz a világ. 

Például jelen leszünk a Fradi meccsen egészen formabontó módon...a klub felajánlotta, hogy megoldja...a feltöltött képekből készülnek karton figurák, akik a lelátókon lesznek majd. Gondolom a saját helyünkön. És ez jó..😊 

Kezdődik

Ma reggel úgy ébredtem, hogy fájt a derekam. Persze ki is tartott egész nap. Annyira tudom utalni ezt, amikor ilyen bajaim vannak, mintha már legalábbis lennék vagy nyolcvan éves. Na nem baj, nemsokára bejutok a fürdőbe, és egy jó meleg fürdő majd átvarázsol sántikáló negyvenes anyukától álmos negyvenes anyukává. 

Egész nap fújt a szél, azt hiszem, tényleg ideér végül az a hidegfront, amit ígértek. Pedig nekem aztán nem hiányzik. Az eső sem...bocs..

Ezt meg meg  úgy itthagyom. Jól fog jönni a héten biztos. 

Vasárnap

Ma is minden a már megszokott rendben zajlott. Az mindenképpen jó ebben, hogy sehová nem megyünk, hogy lehet mindent ráérősen csinálni, és nincs semmi versenyfutás az idővel. Azt nem mondom, hogy sosemlátott rend és tisztaság van nálunk, mert ez nem igaz. Rend van, mert alapjáraton is rendszerető emberek vagyunk (ez természetesen a fiúszobákra nem igaz, ők jól elvannak úgy is, ha kupi van náluk), tisztaság is nagyjából általános állapot. Nem takarítok csak azért. mert itthon vagyunk. 

Délelőtt Balázs bejelentette a T-home-nál, hogy valami nem teljesen kerek a beltéri működésével, és kora délután már itt is volt a szerelö a másikkal. Nem mintha elvárnám, hogy vasárnap délután is kijöjjenek, de ezt hívom szolgáltatásnak. Volt az emberen maszk és kesztyű is, abban a pillanatban, ahogy belépett a lakásba, már vette is fel a lábzsákot. Korrekt. Le a kalappal előttük. 

Délután vásároltunk, tévéztünk, újabb két adag mosott ruhát pakoltam el, játszottam a telefonomon, megkóstoltuk a délelőtt készült epermisut. És vége is a hétvégének.. 

Szombat

Nem beszéltük ezt meg, de úgy látszik, mindenki ahhoz tartja magát még magában, hogy még nem megyünk sehova. Nem tudom meddig gondolják ezt így, lehet, hogy a két hét leteltét várjuk az enyhítések után. 

Én a magam részéről roppant felelőtlen és önző módon legszívesebben indultam volna ma délelőtt a Balatonra. Az most mindegy lett volna, hogy melyik része, melyik város, nagyjából mindenhol tudnék egy teraszt, ahol megennék valamit, vagy innék egy kávét/limonádét. 

De nem erőltettem a dolgot, majd megjön ez a többieknél is. Igaz, én a magam részéről a vírussal is úgy vagyok most már, hogy bánom is én, essünk már túl rajta. 

Az itthon maradás jegyében aztán végül főztem, mostam, kutyákat fürdettem, majd ha már ők itt jártak, fürdőt takarítottam, porszívóztam, felmostam..

A mehetnék és az ehetnék végül este hétkor győzött, és elugrottunk a tatabányai Burger Kingbe..igaz, N mentünk be, csak hoztunk kaját a drive-ból. Rég nem esett már ilyen jól a vacsora.

Kóstoljátok meg

Lusta vagyok már bármit is írni, de mindenképpen meg kell mutatnom ezt a csokit, mert még kell kóstolni mindenkinek. Nagyon finom.