2015. júl. 7.

A kollégákról

Érdekes azt megélni, ahogy a kollégáim viszonyulnak ahhoz, hogy megyünk nyaralni. Vannak az irigyek, akik mind megjegyezték, hogy "Tudtok élni, három gyerekkel két hétre elmenni a Balatonra!" Süt belőlük a leplezetlen irigység, majd' belesárgulnak abba, hogy el sem tudják képzelni, hogyan lehetséges ez. Ők azok, akiknek az is szúrja a szemét, hogy a mindennapokban sem szoktunk panaszkodni, és szidni a rendszert, hanem éljük a magunk kis életét, és tesszük a dolgunkat. Ők azok is, akiken egyébként jól mulatok, mert annyira szánalmas az ilyen hozzáállás, hogy nem lehet rajta nem nevetni.
Vannak, akik udvariasan érdeklődnek a részletek felől, de nem igazán várnak választ, így nekik aztán igazán szűkszavúan is válaszolok. Pont annyit, amennyire kíváncsiak.
De szerencsére sokkal többen vannak azok, akik velem/velünk örülnek, és együtt számolunk vissza. Ők azok, akikkel a mindennapokban is öröm együtt dolgozni, mert mindig van a másikhoz egy-két kedves szavuk, érdeklődnek a dolgaink iránt, és tudom, hogy tényleg őszintén kívánnak jó pihenést.
És - mert nagyon szerencsés vagyok- vannak azért olyanok is páran, akik ki is mondják, hogy hiányozni fogok amíg nem leszek itt, mert nélkülem nem lesz ugyanolyan.
Még holnap ezeknek minden verziójához szerencsém lesz, és aztán kicsit több, mint két hétig nem találkozom majd velük. :)

2015. júl. 6.

Majdnem vettem valamit

Elindultam ma vásárolni magamnak. Mert már tegnap is arra vágytam, hogy legyen nekem egy új rövidnadrágom, ami nem esik le rólam, és nem kell az övemre újabb lyukat gyártanom. Meg még azt is elképzeltem magamnak, hogy veszek egy helyes kis ruhát is, amiben olyan kis helyes és kívánatos leszek, mint már rég nem. (ez a rész lehet, hogy csak a fejemben létezik.. mármint a kívánatos, de ez lényegtelen)
Szóval.. el is indultam reggel nagy tervekkel. Útközben még telefonáltam is Eszter barátnőmnek, akivel már megint ezer éve nem beszültünk, és újfent megnyugodtam, hogy bármennyi idő telik is el, mégsem változik semmi (pedig néha nagyon aggódom emiatt). A beszélgetéstől feldobódva léptem be az üzletbe, és kezdtem meg a nézelődést. Nem találtam ugyan semmit, ami elnyerte volna a tetszésemet, de azért egy gatyát próbáltam, de nem az én méretem volt.
Sebaj, gondoltam, megyek a másik üzletbe. Itt találtam egy gatyát is, meg egy ruhát is, amire azt tudtam mondani, hogy na, ilyesmit keresek. Felpróbáltam a gatyát, a mérete is jó, de sokkhatásként ért, amikor a tükörbe pillantva megláttam a térdeimet. Mert eddig csak úgy néha, futólag szembesültem vele, hogy bizony, elég csúnyák lettek itt a sok fájdogálásban, és elkezdtek eldeformálódni is, de ebben a térd fölöttig érő nadrágban ez olyannyira szembetűnő volt, hogy inkább gyorsan leráncigáltam magamról. Pedig amúgy minden másban pont jó volt. A színe, a fazonja, a mérete.. Következett a ruha. Ami jól állt, szó sem róla, és az a fajta, ami ápol és eltakar, szinte karcsúnak tűntem benne, és nőiesnek. Gondoltam, oké, legyen a ruha, de kell hozzá valami papucs, mert ehhez mégsem vehetem fel azt a crocs félét, ami most van. Nos, papucsot nem kaptam. Vagy lábujjközi strandpapucs, vagy lábujjközi flitteres-pillangós rémség, vagy olyan, amit anyám hord. A lábujjközit nem bírom elviselni, a flitteres-pillangós változattól a hideg is rázott. Az anyám korosztályának készültek meg nagyon kényelmesnek tűntek, de hát na.. anyám és köztem több, mint húsz év van. :D
Így aztán végtelen csalódottságomban vettem Eriknek egy rövidgatyát, és hazajöttem.
Azt gondoltam, hogy itt akkor fel is adom, és marad a régi ruhatár, a gatyával, amiből kicsit kifogytam már, meg a másik kettővel, amit annyit mostam, hogy szétkopik teljesen az anyaga, és a kicsit bumfordi, de azért kényelmes crocs papucsommal.
De aztán a kolleganőimnek elmesélve a vásárlásom sztoriját, akik szépen lestírölték az én utált térdeimet is, úgy döntöttem, hogy adok még egy esélyt a város harmadik kínai boltjának is holnap reggel. És ha minden kötél szakad, van még a Balaton-parton is üzlet, ahol körülnézhetek.
Még az idén lesz nekem rövidgatyám, ha tövig járom érte a lábamat, akkor is. :)

2015. júl. 5.

Tessék nekem elmesélni

Most, hogy minden porcikám arra készül, hogy majd több, mint két hétig nyaralni fog, ami ugye egyet jelent jelen pillanatban a kikapcsolódással, és a lazítással is (meg a megújulással), arra is készülök, hogy lesz egy csomó időm olvasgatni majd.
A blogok evidensek, minden nap bekukkantok oda, ahol látom, hogy volt valami történés (akkor is így van ez, ha úgy tűnik, hogy nem), de ezen túl gondoltam, kicsit szélesíthetnék a mostanság kissé beszűkült gondolkodásomon és életteremen, esetleg vihetnék egy kis színt az életembe némi újdonság keretében. Ehhez kéne nekem a Ti segítségetek.
Meséljétek el nekem, hogy:
- milyen oldalakat olvastok rendszeresen (lehet ez blogoldal is, amit nem sikerült még felfedeznem)
-milyen alkalmazásokat használtok a telefonotokon nagyon rendszeresen (mondjuk napi szinten)
-milyen játékokkal játszotok a telefonotokon?

És ha valamit elfelejtettem megkérdezni, de úgy gondoljátok, hogy épp jó lenne nekem, hát azt is mindenképp meséljétek el.


2015. júl. 4.

Kezdjetek el élni...

... hogy legyen mit mesélni. Ismeri szerintem mindenki Márti dalát, és most ez épp nagyon aktuális nekem. Mert a nagy kattogás közben arra eszméltem, hogy talán az is a baj, hogy élni nem élünk, csak vagyunk. A munka és a kötelesség elviszi minden energiánkat, és nem jut semmi másra semmi. A hétvégi meccsrejárások jó kikapcsolódást szoktak jelenteni, de azt semmiképp nem mondhatjuk el róla, hogy ott aztán tényleg ki lehet adni magunkból a mindennapi stresszt és feszültséget, azt meg végképp nem, hogy esetleg romantikus lenne.
Lehet, hogy egy kicsit be is pánikoltam, miután a napokban ráeszméltem, hogy b@sszus, már el is múltam harminchét éves, és jajj, mi lesz most velem. Valahogy egy csomó mindent elkezdtem hiányolni az életünkből. Csupa apróság, és mégis..Én magam is rengeteget változtam e téren, és lehet, hogy épp miattam sikkad el az egész, mert már nem automatikusan pusziljuk meg egymást, amikor találkozunk. Néha fel sem tűnik. :( De tudom, hogy ezt például én kezdtem el elrontani azzal, hogy amikor beülök az autóba mellé, akkor csak köszönök, hogy szia, és már kötöm is be biztonsági övet. Gondolom a sokadik ilyen alkalom után már nem is lepődött meg, és akkor már nem is akarta ő kezdeni. Vagy nemtom. Ezer ilyen dolog van. Apró kis mozdulatok, amik nincsenek már. Tény, nőnek a gyerekeink, és a lakásunk még mindig ugyanakkora, így aztán mindig ott van valaki, és elég zavaró és lehangoló, ha idiótán vigyorogva bámul.
Szóval.. olyan dolgokra vágyom, mintha csak valami kis idétlen tinilány lennék. Ölelésekre, csókokra, sokatmondó pillantásokra, és egyáltalán, érezni minden porcikámban, hogy olyan nő vagyok, akire vágynak. (na nem, akárkitől amúgy nem jó ez, csak egyvalakitől). De hiába vágyom én erre, ha kifelé meg mást mutatok magamból, igaz?
De ez megváltozik. :) Remek alkalom lesz erre a nyaralás. Elkezdhetek élni. És majd elmesélem az unokámnak (is).

2015. júl. 3.

Péntek esti

Van valami, amin épp kattog az agyam, de mivel még bőven a kattogás állapotában jár, így nem kerül ki onnan. Meg lehet, hogy amúgy sem, mert nem is olyan könnyed blogolós téma (igaz, ez régen sosem okozott gondot), meg nem is biztos, hogy eljutok odáig, hogy mondjuk lenne belőle valami olyan, aminek a végére lehetne írni egy befejező mondatot. Anélkül meg mit sem ér az egész, nem? Mert kell a végére mindig az a befejezés, amiben vagy az a tanulság van, amit levonhatunk a dologból, vagy valami ilyesmi. De ha jól emlékszem, akkor annak idején magyar órán ezt a tanulság-dolgot tanították.
És ha már írás. A napokban gondolkodtam azon is, hogy micsoda érdekes fordulatot vett az életem ez ügyben is. Mert ide is nagyon keveset írok már, úgy meg nem is nagyon, mint valaha, de ezeken a röpke blogposztokon kívül mást meg nem is. Pedig azért néha születnek a fejemben kis történetek, amiket lehet, hogy néha papírra kéne vetni. Ki tudja, majd lehet, hogy jól jönne akkor, amikor már még ennél is ráncosabb és öregebb leszek, és csak a nyugdíjas koromat várnám.. Szóval, lehet, hogy addigra majd még valami mellékkeresetként szükségem lenne az írókára. De ha nem trenírozom, akkor talán el is tűnik belőlem. Ráadásul azt hiszem, jól jönne ez akkor is, amikor már vagyok annyira zsibbadt agyú, hogy semmi nem is tud kikapcsolni. Akkor lehetne egy ilyen magam kreálta világba elmerülni. Mert az írásnak a mesélés része a legjobb. Az mindegy, hogy igazából mese, vagy csak egy történet, vagy akár egy szerelmes novella, elmesélni valamit nagyon jó érzés. Szavakkal elmesélni pedig, úgy, hogy majd az a valaki, aki olvassa, el fog képzelni hozzá egy-egy arcot, hangot, vagy bármi mást, az pedig egyenesen varázslat.
Hmmm.. hmmm.. leírva ezeket még inkább itt van bennem a vágyakozás, hogy de jó lenne írni valami jót. :)

2015. júl. 2.

Fáj

Azt nem tudom, hogy a körmöm nőtt e be, vagy simán csak úgy jártam, hogy amikor megakadt valamiben, és letéptem az akkor feljött darabkát, beletéptem úgy istenigazából, mindenesetre begyulladt a lábujjam. Nem kicsit fáj, hanem inkább nagyon, és néha látom a csillagokat anélkül is, hogy besötétedne. Orvoshoz tutira hogy nem megyek vele, mert le is rúgnám, aki hozzáérne, és ugyanezen okból nem megyek pedikűröshöz sem. Vettem tetrán kenőcsöt, az szerintem lehúzza a gyulladást, és akkor majd, amikor már nem fáj, akkor majd meglátom, hogyan tovább. Az biztos, hogy még holnap lesz miatta egy ilyen csillaglátós napom, de aztán- reményeim szerint- a hétvégén teljesen meggyógyul majd. :)
Ami a tanulság ebből, hogy sosem tépkedjük a körmünket hirtelen felindulásból, hanem szépen elővesszük az ollót. Ha nem így teszünk, akkor a fentiek következnek be.
(a paradicsomos ősi gyógymódon már túl vagyok, semmit sem ért)

2015. júl. 1.

Elégedett

Ma roppant fárasztó napom volt, de nagyon büszke lehetek magamra, mert sikerült úgy elrendezni mindent, ahogy kellett, a kezdeti nehézségek után jól megoldani egy nem is olyan egyszerű és eléggé kényes helyzetet. A munkahelyemen.
Eközben itthon kimosott a mosógép, amit valaki ki is kapcsolt, majd ugyanez a valaki elfelejtette kiszedni és kiteregetni. :D Így a megszáradt ruhák helyett a vizes cuccokkal találtam szemben magam. :D
És eközben itthon felporszívózódott a szőnyeg, rend lett egy szekrényben, három könyvespolcon, egy íróasztal fiókban, és az ágyak alatt. :) Nem szólhatok egy szót sem. Főleg, mert a szekrényben még a polcot is visszarakták. :)
Mondhatjuk, hogy elégedetten mehetek a mai nap után aludni. És jövő héten ilyenkor már csak egyet kell majd aludni.. :)

Na és arról nem is beszélve, hogy vége a július meghozta a jó időt is. :) Ha én ezt tudom, már múlt héten előreállítom a naptárt. :)