Megszívtam...

Az úgy volt, hogy múlt héten valamelyik este, azt hiszem, talán szerda volt (de lehet, hogy kedd) ránéztem a lábkörmömre a fürdőkádban, és megállapítottam, hogy na, ezt sürgősen le kell vágni. Naná, hogy a sarka már éppen olyan állapotban volt, hogy kissé fájdalmasabbra sikeredett a vágás.. de miközben összeszorított fogakkal álltam fél lábon a fürdőkád mellett, gondoltam, hogy jó, hát rettenetesen fáj, de kibírom, mert majd mindjárt elmúlik. (ilyenkor mindig eszembe jut, hogy hányan mondták, mielőtt Patrik született, hogy majd amikor a legjobban fáj, akkor már mindjárt megszületik.. és basszus, fél hattól fél kilencig egyfolytában a legjobban fájt...) Gondoltam, kioperáltam onnan egy mozdulattal amit kellett, még majdnem vállon is veregettem magam, hogy na lám, milyen kis ügyes vagyok, hogy megoldottam. Másnap reggel már nem akartam magam vállon veregetni, merthogy fájt a lábujjam. Pont az. És pont ott. Bekentem, gondoltam, jó, hát kicsit talán túlságosan megbizergáltam, de majd elmúlik. Aztán jobban fájt. Másnap este, mire hazaértem a munkából, lüktetett és sajgott. Az amúgy is májkrémes dobozra hasonlító lábujjam (nemröhög nagyon, tényleg..) most még hülyébben nézett ki. Jól kiáztattam, és treníroztam magam, hogy na majd akkor "megkeresem" maradt e ott valami, amit még ki kell szedni, és kész, megoldom.. ha addig élek is. Így is lett.. majd bepisiltem a fájdalomtól (mindjártelmúlik), de megint megműtöttem magam. Aztán befújtam aloe verával. Azzal a jóleső nyugalommal feküdtem le, hogy jó, hát most még fáj, de reggelre majd meggyógyul (én hülye, pedig már gyerekként sem hittem ezt el). És hiszitek, vagy sem... nem gyógyult meg. Sőt.. napról napra jobban fáj, és még mindig csúnya és gyulladt, és már hozzá sem merek érni. Főleg, hogy attól félek, ha még sokáig bizergálom, akkor majd már cipőt sem tudok felvenni. Most még legalább az megy.. és bármily hihetetlen is, a benti cipőm sokkal kényelmesebb, mint bármi más.
Ma este is megnézegettem azért fürdés közben, mit is tehetnék még.. de nem mertem hozzáérni. Inkább megint szorgosan befújtam aloe verával, és biztattam magam, hogy majd reggelre jobb lesz.
Remélhetőleg azért marad ujjam a végére...Mondjuk mindegy már, csak ne fájjon..

És ne is mondjátok.. nem megyek vele a sebészetre, mert féééééélek, hogy ha hozzáér, akkor sikítva elrohanok. Meg pedikűröshöz sem. Senki Nem Érhet Hozzá. Senki.