Ma végre mindenki itthon volt egyszerre.
Patrik szegény nagyon megjárta szerda este. Az egyik buszmegállóban várta az éjszakai buszt, amikor egy rolleres elütötte. A kezét nagyon csúnyán lezúzta több helyen is, a tenyerén is van egy jó nagy seb. Megütötte a bordáját is, mert a rolleres ráesett. Nem néz ki épp a legjobban emiatt, de még így is hálásak lehetünk, hogy ennyivel megúszta, és nem lett nagyobb baj. Azt hagyjuk is, hogy a rolleres is otthagyta segítség nyújtás nélkül, de a buszon sem kérdezte meg senki, hogy esetleg szüksége van e valamire.
Jobbulast Patriknak, es ez annyira szomoru, hogy sem a balesetet okozo, sem masok meg sem kerdeztek, hogy segithetnek-e. Szornyu ez a kozony. Egyszer elestem a Nagykoruton. Alafordult a bokam, percekig nem tudtam felkelni. Rengetegen mentek el mellettem, egyetlen, idos neni kerdezte meg, tud-e valamiben segiteni. :(
VálaszTörlésJobbulást Patriknak!
VálaszTörlésÉn nagyon haragszom a rolleresekre, felénk is nagyon sok van és kivétel nélkül úgymennek, mint az őrült. A legmérgesebb akkor vagyok, amikor kis tizenéves suhancok arcoskodnak rajta. Pont ez a félelmem nekem is, hogy majd egyszer az én gyerekemet ütik el tök véletlenül.
Köszönjük. Igen, sajnos ezt a roller dolgot sem sikerül a többségnek arra és úgy használni, ahogy kéne. Nálunk is van, de nem állat módra közlekednek vele. A tíz -tizenkét évesnek meg biztosan nem vennék, mert nem neki való.
VálaszTörlésPedig egyébként tök jó dolog lenne, normális használattal.