Az utolsó idei

Mi más is lehetne, mint egyfajta összegzés, amihez a kérdéseket a neten találtam (és a forrást elfelejtettem kimásolni...)
Mi volt a legfontosabb cél, amit idén elértél? Megtanultam kiállni magamért.

Mi volt a legnagyobb szakmai siker? Ilyen nem volt, ez továbbra is várat magára

Mi tett igazán büszkévé? Patrik érettségi bizonyítványa, Roli angol teljesítménye, Erik focis hozzáállása, Patrik egyetemi felvélije

Miben fejlődtél a legtöbbet? Abban, hogy magamat előrébb tudjam sorolni azon a képzeletbeli rangsoron, ahol eddig a legutolsó voltam

Mi volt a legnagyobb hiba és mit tanultál belőle? Hagytam egy komoly dolgot megbeszélés nélkül elsikkadni. A tanulság: a következő évben az egyik legkomolyabb célom erre megoldást találni

A legnagyobb akadály, amit sikerült legyőzni? Saját magam.

Mit tanultál magadról idén? Erősebb és határozottabb vagyok, mint azt gondoltam volna.

Ki az, akitől a legtöbbet tanultál? A férjem, és a gyerekeim.

Új dolog, amit kipróbáltál? Nem emlékszem ilyenre

Az év legjobb döntése? A Fradi bérlet

Az év legrosszabb döntése? Mit tanultál belőle? Ugyanaz, ami a legnagyobb hiba is volt

A legnagyobb nevetés? Nagyon sok vidám pillanatunk volt, a legutolsó ilyen Roli "kárára" történt a keszthelyi McDonald's-ban

A legemlékezetesebb esemény? A Szigligeten hajózás, amikor Patrik is vezette a hajót, a Derby, ahol teltház volt, a nőnapi meccs, ahol játékos kísérő voltam....és még jó pár ilyen

Mi az, amit leginkább megbántál? Hogy nem nevettem többet

A legnagyobb csalódás? A főnökeim

Az év legjobb könyve? Hűha...nincs legjobb...az összes könyvet szerettem, amit elolvastam

Kedvenc idei film? Valami Amerika 3

A legjobb színházi előadás vagy koncert? Egyiken sem voltam.

Mi volt az a szakmai előadás, amiből a legtöbbet tanultad? Nem jártam szakmai előadáson.

Új szokás, amit az idén alakítottál ki? Ha nincs kedvem hétvégén főzni, akkor pizzát rendelünk

Rossz szokás, amit elhagytál? Minden rossz szokásom stabilan megvan. (Cigizés, körömrágás)

Mi volt az-az alkalom, amikor igazán kiálltál magadért? Amikor a főnökömnek elmondtam, hogy miért vagyok csalódott

Mi volt a három legjobb dolog idén? Fradi meccsek, nyaralás, balatoni kirándulások

A legjobb dolog, amit valaki értem tett: a Fradi bérlet, amit a szülinapomra kaptam, a hajózás, amikor a kapitány vendégei voltunk, a táblácska, amit a szülinapomra kaptam

Valami, amit másokért tettem: karácsonyi ajándék apósomnak és a sógoromnak

Ha meg lehetne változtatni valamit az elmúlt évből, mi lenne az? Tovább tartana a nyár. 😊

Amiért hálás vagyok idén: Minden napért, amit a családommal tölthettem

Az év embere? Balázs (mert sosem adta fel, pedig néha nagyon nehéz dolga volt), Patrik (mert eltervezte, és megvalósította...), Fruzsi a Groupama Arénából (mert bármikor fordulhattam hozzá, szívesen segített), Miki bácsi (mert életünk legnagyobb családi élményét köszönhetjük neki), Timi és Tibi (mert nélkülük sosem lenne ilyen jó a nyarunk)

Három szó, melyek leginkább összefoglalják az évedet: hajózás, szurkolás, család

Ha visszatudnál utazni az időben - az év elejére - milyen tanácsot adnál magadnak? Csak arra fordíts sok energiát, amire érdemes!

De azt hiszem, hogy mindez kiderült itt év közben is mindenkinek. 

Kívánom mindenkinek, hogy minden vágy, álom és cél, ami esetleg az idén nem valósult meg valamiért, az a következő évben legyen valóság. Kívánom mindannyiunknak, hogy bloggerként továbbra is találjuk meg a saját és egymás blogjában azt, amiért valamikor elkezdtük írni is a magunkét, és olvasni is másokét. 

Köszönöm, hogy az idén is olyan sokszor segítettek nekem a vívódásaim során, hogy velem együtt örültetek, hogy velem együtt drukkoltatok mindenért .

Boldog új évet kívánok mindenkinek. Jövőre onnan folytatjuk, ahol most abbamaradt. 

Van képem hozzá

A teljesség igénye nélkül ugyan, de készítettem pár kollázst, amik mesélhetnek helyettem erről az évről.
Nagyon gyorsan telt el ez is, mégis...mennyi minden történt.
Voltak mindenféle bajaink:

Voltak nagy pillanataink:

Voltak csodálatos nyaralós heteink:

És volt rengeteg focis élményünk, családi szelfink: 

Elnézve a rengeteg képet, amiből most is válogattam (és csak a saját telefonomról vettem őket), nagyon hálás vagyok újfent a technikának, mert sokkal több emléket őrzünk ebben a formában azóta, mióta ilyen fantasztikus fotókat lehet a telefonokkal is készíteni. 

Szerintem egyébként nincs semmi okunk panaszra, az idén is nagyon jó évünk volt. A következőt is szeretném legalább ilyenné tenni. 

És csak lazítunk

És nem csinálunk semmit. Legalábbis semmi olyat, ami időhöz van kötve. Nem sietünk, nem kapkodunk, nem rohanunk sehová. Pizzát rendelünk ebédre, mert épp olyan kedvünk van, filmet nézünk, komoly csocsó partik zajlanak.
Az orrunkat is alig dugjuk ki a lakásból, csak akkor, amikor kedvünk van, mert most így jó itthon minden, ahogy van.
És ma nagyon jó álmom volt, és emlékszem is rá.
Most meg még muszáj befejeznem a könyvet, amit olvasok, mert ha nem, akkor tuti, hogy azon fogok gondolkodni, hogy vajon mi lesz végül a befejezés. (Allen Eskens: Temetni jöttünk)

Így jártam

Voltatok már úgy, hogy eleve rosszkedvűen ébredtetek fel? Mert én ma pont így jártam. Tudom, hogy álmodtam valamit, mert amikor először felébredtem, még foszlányokra emlékeztem belőle. Már akkor sem éreztem jól magam tőle, és azért is aludtam vissza, mert el akartam felejteni. A felejtés rész sikerült is, mert azt nem tudom mi történt álmomban. De az egész napomra rányomta a bélyegét. Rosszkedvű voltam, és olyan, mint aki nem is aludt egy percet sem. Fájt a nyakam és a hatam is. Aztán egy idő után már attól voltam még frusztrálta boldog, hogy képes vagyok egy jó kis szabadnapot ilyen hülyeséggel elrontani.
Remélem ma éjjel békén hagy ez az álom, és holnap egy sokkal jobb napra ébredek.

Már majdnem unatkoztunk

Úgy keltünk fel, hogy semmi dolgunk nincs, még főzni sem kellett, mert így, év végére sikerült azt is összehozni, hogy olyan sok volt a tegnapi ebéd, hogy mára is maradt belőle.
Így aztán szépen mindenki csak tett-vett, hajat vágtunk, papagáj kalitkát takarítottak, telefont nyomkodtunk...
Délután elmentünk a boltba zsemléért, majd aztán amikor onnan hazaértünk, akkor fedeztük fel, hogy Arthur jobb hátsó lábán kb. térdmagasságban van egy nagy dudor. Amit közelebbről is megvizsgáltunk, de igen tanácstalanul néztünk össze, így gyorsan meg is egyeztünk abban, hogy elég sz@rul néz ki ahhoz, hogy inkább az állatorvos nézze meg, mint mi, ő mégiscsak tudni fogja mi ez.
Jó sokan voltak, úgyhogy nem keveset vártunk, de Arthur jó fej, nem zökkenti ki semmi az ő saját kis világából, nem érdekelte sem másik kutya, sem macska, hűségesen ücsörgött a cipőmön...(néha megpróbáltam kihúzni alóla, de mindig újra ráült, úgyhogy hamar rájöttem, hogy direkt csinálja így)
A lábán a valami egy bedurrant felfekvés. Látta a doki a döbbenetet az arcomon a felfekvés szóra, mert sietett megnyugtatni, hogy ez nem olyan, mint az embereknél, minden kutyának van ilyen, mivel sokat fekszenek. Kérdezte, hogy van e új valami a fekhelyén...és ami azt illeti, nemrég kaptak új szőnyeget, mert az előző már igen elnyűtt volt, és vékony... Azt azonnal likvidálni kell, mondta, mert arra allergiás. Kapott injekciót, amitől elvileg le kell menni ennek a duzzanatnak, és egy hét múlva vissza kell vinni.
Említettem neki, hogy sokat fogyott mostanában, mire rezzenéstelen arccal közölte, hogy azért, mert öregszik, és először a hátsó részén veszíti el az izomzatot. Porcerősítőt kell kapnia két hónapig, aztán meglátjuk.
Kicsit szíven ütött, ahogy kimondta ezt az öregedés dolgot, meg hogy előfordulhat, hogy odáig fajul ez a sorvadás, hogy nem fog tudni lábra állni. Mert persze, én is látom, hogy rohamosan öregszik, meg azt is tudom, hogy februárban tizenegy éves lesz, ami egy francia bulldognál több, mint szép kor (főleg, ha figyelembe vesszük, hogy ő egy pénzéhes szaporítónál látott napvilágot), de azért valahogy mégsem tudom ezt elfogadni.
A porcerősítő szirupot szépen bevette, olyan adagoló van hozzá, mint a nurofenhez, abból meg gond nélkül kiszopogatta.
Azért remélem, hogy még fog önfeledten rohangálni is nyáron.

Karácsonyi mozi

Ma a szokásos karácsonyi családi mozizás volt a program. Ugyan az idén nincs Star Wars film ilyenkor, mozi nélkül mégsem maradhattunk, ha már évekkel ezelőtt bekerült a szokásaink közé. A Búék című magyar filmet néztük meg. Mindenkinek nagyon tetszett, tanulságos volt, mégis végtelenül szórakoztató. Nem spoilerezek, mert biztos van, aki majd meg szeretné nézni.
Mozi után még elmentünk kocsival az Andrássy útra (az Allee-ben voltunk), megnéztük a karácsonyi világítást. Gyönyörűszép most is, nem győztem kapkodni a fejem, hogy le ne maradjak valamiről. Bármeddig tudnék gyönyörködni ezekben.
És ha már tegnap nem túl pozitívan nyilatkoztam a csocsó asztalról, azért ma kicsit változott a véleményem. Mert ugyan nem lett csendesebb, de olyan vidám perceket szerzett már most is, hogy elkezdtem vele megbarátkozni.

Karácsony első napja

....van. Köszönt, és minden jót kíván egy csíz a csupasz körtefán.
Ma a szó legszorosabb értelmében semmit sem csináltam. Na jó, egy adag ruhával elindítottam a mosógépet, leginkább azért, mert volt a szennyesben egy olyan felsőm, amit fel akartam venni. De ezen kívül nem volt egész nap semmi dolgom, apósomhoz mentünk ebédre.
A fiúk kaptak egy csocsó asztalt a húgoméktól, délelőtt rakták össze. A szerelés közben Balázs emlegette sűrűn sok mindenki nőági felmenőjét, mert hiányoztak csavarok, meg ilyen mindenféle apró, de nagyon bosszantó dolog merült fel menet közben.
Aztán délután, amikor a sokadik kör csocsó parti ment már, akkor én is kívántam magamban minden jót a húgomnak (és gondoltam is, hogy lehet, hogy valami dobkészletet veszek a kisfia februári szülinapjára), mert pár perc alatt olyan hangzavart csinált ez a csocsó, hogy kb a kocsmában is lehettünk volna.
Jó, majd megszokjuk ám, nem vagyunk ilyen gonosz dögök, csak kicsit sokkolt az élmény.

Boldog karácsonyt!

Ahogy az lenni szokott, mire elérkezett a Szenteste, minden olyan lett, amilyennek lennie kellett. Nem fényesre suvickolt padlóval és frissen mosott ablakokkal, hanem csak úgy, a maga egyszerűségében hagytuk, hogy megérkezzen. Délelőtt még volt egy körünk a boltban, tejet mindenképpen venni kellett. Délben még Erik a röhögéstől kiköpött innivalóval lefröcskölte az ülőpárnát és a padlót, így még délben indult a mosógép is, benne a párnával (többek között). Egykor még a konyha romokban volt, pedig nem is főztem még benne semmit. Kettőkor még csak a felmosásnál tartottam. Fél háromkor már hajat mostam, és eddigre már a szárítóban keringtek a párnák (is). Negyed négyre becsomagoltam az ajándékokat. És fél négyre már ott is volt minden a fa alatt, amit szorgos fiúkezek még délelőtt díszítettek fel.
Mindenki örült mindennek. A meglepetések meglepetések voltak, és jórészt sikert is arattak. Meglepetést szerezni pedig pont olyan jó érzés, mint meglepetést kapni. És ez ma megint bebizonyosodott.
De a legjobb- minden ajándék ellenére-, hogy itt vannak ők, akikért minden évben érdemes mindent végigcsinálni.

Legyen az ünnep mindenkinek olyan, amilyen szeretné, hogy legyen. Legyen tele csodákkal, nevetésekkel, boldog pillanatokkal. Boldog Karácsonyt!

Advent negyedik vasárnapján

Amikor a legtöbb háziasszony még az utolsó simításokat végezte a mindenféle teendői között, készültek a sütemények, főtt a töltött káposzta, esetleg még az utolsó ajándékok kerültek beszerzésre, sőt...rengetegen már a karácsonyi jókívánságokat is megírták, és elküldték...
Nos, mi meg fittyet hányva mindenre, ami félkész volt, vagy ami még ott várakozott a tennivalók listáján, fogtuk magunkat, és az összes gyermekünket, kocsiba ültünk, és meg sem álltunk a Balaton partig. Füreden voltunk először, ahol sétáltunk egyet a parton, és a kikötőben, tízóraira ettünk egy kürtőskalácsot, a fiúk teát ittak hozzá, én meg forralt bort. Kicsit szomorkás a kikötő a hajók nélkül, kicsit elhagyatott a Tagore sétány is, de semmihez sem fogható nyugalom és szépség van ott ilyenkor is.
Úgy terveztük eredetileg, hogy komppal átmegyünk a déli partra, és aztán Siófokon eszünk valamit, majd jövünk haza.
Ehhez képest...elmentünk Keszthelyre, ott ebédeltünk, majd aztán indultunk a déli partra. Ugye kitaláljátok, hogy megálltunk Balatonbogláron, a strandon is, a kikötőben is, megnéztük a "házunkat" is. Minden megvan, minden téli álmot alszik, minden várja, hogy majd eljöjjön a tavasz, és utána a nyár, amikor majd újra sokezer ember fog életre szóló élményeket szerezni ott, kikapcsol és feltöltődik az éves szabadság alatt. Jelenleg a kacsák és a sirályok vették át a parton az uralmat, hihetetlen hangzavarral élvezik, hogy minden az övéké.
Még megálltunk Siófokon is, megcsodáltuk a Fő tér világítását, a Víztorony fantasztikus látvány volt. Körbejártuk a téren lévő bódékat, itt is ittam egy (epres) forralt bort, és ezek után indultunk haza.
Nem kellett volna kétszer mondani, ha valaki élénk áll, hogy maradjunk, és töltsük a karácsonyt itt, bármelyik városban/községben történt volna mindez.
Az egész nap maga volt a csoda, ahogy volt....

Télen is lemegy a nap 

Azóta nàlunk is elkészült a bejgli is, úgyhogy semmi sincs veszve a hagyományos dolgok közül sem.

Nagyjából

A bevásárlás nagy részét letudtuk. Van pár dolog, amit elfelejtettem, de majd azt még vagy holnap kora délután, vagy hétfő reggel pótoljuk.
A zserbó és a linzer/isler háromnegyedrészben készen vannak, de még ma éjjel be is fogom fejezni teljesen. Nem csak azért, hogy ne kelljen már vele holnap semmit sem csinálni, hanem azért is, mert vannak, akik holnap reggel már örülni fognak neki. :)
Érdekes egyébként, hogy mennyire meg tudja zavarni az embert, hogy az ünnepet egy hétvége előzi meg. Nálunk pl. már reklamáltak ma a bejgliért, pedig azt mindig huszonharmadikán este szoktam elkészíteni, és huszonnegyedikén sütjük. Már majdnem bűntudatom is volt, hogy még nincs kész.. de csak majdnem. :D
Két napja egyfolytában szomjas vagyok, nem is tudom ezt az egészet mire vélni. Néha már hányingerem van az ivástól, de ha nem iszok, akkor meg azt érzem, hogy megőrülök a szomjúságtól. Valószínű, hogy az egész heti fázás teszi ezt. Remélem, hogy azért most már hamarosan utoléri magát a szervezetem ezügyben, mert kicsit idegesítő vagyok magamnak.

Még mindig

Még mindig vár ránk egy bevásárló körútra holnap délután. Amiről már most tudom, hogy a létező legrosszabb időpont lesz, amit csak találhattunk erre a célra, de túl fogjuk élni.
Még mindig erősen töröm a fejem azon, hogy mi lehetne a "két kicsi" (akik közül az egyiknek a hóna alá érek) meglepetés ajándéka, merthogy nekik az még mindig nincs.
Még mindig nem sütöttem semmit. A linzer tervben volt ma, de aztán tervben is maradt. Emiatt mondjuk csak azért nem aggódom, mert amikor nekiállok, akkor meg akár "egyszuszra" is menni fog minden.
Még mindig rácsodálkozom újra és újra, hogy tényleg egyikünk sem dolgozik már az idén.

Az idén már nem

dolgozom. :) És ez most olyan jólesik, mintha legalábbis nem épp csak egy hét telt volna el a munkás hétköznapokból, miután egy hónapot itthon voltam. Igaz, szerintem pont ezért vágytam ennyire az érzésre újra. Merthogy annyira jó volt, és annyira éles kontraszt van a két világ között, és annyira nem tudtam most oda visszahangolódni. Mindenáron hazavágytam.
Nagyjából sehogy sem állunk a bevásárlással sem kajafronton, sem még a hiányzó pár dologgal, de most épp nincs bennem semmi aggodalom. Szerintem úgyis sínen leszünk pont addigra, amikorra kell, és nem lesz itt semmi gond.
Holnap Balázs is az év utolsó munkanapját tölti. Neki szerintem legalább egy évtizede nem adatott meg, hogy karácsony és újév között ne kelljen dolgoznia, úgyhogy annak, hogy ő itthon lehet, még a sajátomnál is jobban örülök.
Azt remélem, hogy sikerül ezekben a napokban a jó dolgokra koncentrálni, örülni, kikapcsolódni, pihenni, és végül majd ezzel az évvel együtt búcsút inteni mindennek, ami az idén csalódást okozott, dühített, fájt, vagy nem sikerült.

Nézőpont kérdése

Nem tudok mit írni. Egész délután fáztam, nem kicsit. Nem fogom sajnáltatni magam, vagy ilyesmi, és ezért nem is fogom részletezni, hogy hány fok van ott bent, és hány réteg ruha kell ahhoz, hogy nagyjából elviselhető legyen. Már csak azért sem teszem ezt, mert az a mondás, hogy "örülj, hogy van hol dolgoznod" ilyenkor, decemberenként kicsit hatványozottan él bennem. Mert volt nekem két olyan decemberem is már, amikor a poklok poklát éltem át munkahely(ek) és főnökök miatt. Azokhoz a decemberekhez képest ez a mostani a fázással és minden mással együtt is maga a kánaán, és hálás lehetek minden percéért. Egyébként így is van. Néha kiakadok igazságtalanságokon, néha tele van a hócipőm, de azért a lelkem mélyén mindig tudatában vagyok én annak, hogy mindez valamikor, réges régen volt ennél sokkal rosszabb. Merthogy akkor kilátástalan is volt, meg kétségbeejtő is. Most meg csak fázunk.. hát istenem. :) Ennek a télnek is vége lesz egyszer, és lesz majd utána olyan is, hogy melegünk lesz. (vagyis csak a kollégáimnak, én olyankor kezdem jól érezni magam)
És még az is előfordulhat (holnap lesz csak biztos), hogy a holnapi lesz az idei utolsó munkanapom. Ilyen meg nem is volt az elmúlt öt évben, hogy ne dolgozzak sem a  két ünnep között, sem pedig szilveszter napján.

Ennek a napnak is vége

Nem értem, hogy mitől vagyok így összezavarodva a napokkal, de ma valahogy sehogy sem sikerült előre eltalálnom, hogy kedd van. Reggel azt hittem, hogy szerda, majd délután, hogy már csütörtök.. Bár igazából nincs túl nagy jelentősége annak, hogy milyen nap van.. még legalábbis.. de ahogy telnek a napok, úgy válik ez majd egyre jelentősebbé.
Amúgy azt gondoltam, hogy ez a hét a munkában már tök jó laza lesz, és gyakorlatilag lehetnek ott olyan délutánok, amikor majd néha megszakítjuk egy kis munkával a beszélgetéseket, de aztán megint én húztam a rövidebb gyufát, és olyan délutánom volt, amire azért még fogok emlékezni egy darabig. Három autó érkezett egyszerre, amire összesen 140 raklap árut kellett felpakolni, mindegyikhez meghatározott mennyiségeket.. mindegyikhez EKÁER számot is kellett igényelni. Ráadásul a háromból két sofőr lengyel volt, és az egyik egy mukkot nem beszélt más nyelven, csak a saját anyanyelvén (de így legalább már ketten voltunk, akik hasonló problémával küzdöttek). Volt kihívás rendesen megoldani mindent. A hátráltató tényező sokkal több volt, mint a segítség, de ennek ellenére megoldottunk mindent. :) Azt remélem, hogy az idén ez volt az utolsó ilyen nagyobb kihívás az életemben, mostantól szeretnék csak úgy szépen lenni egy kis langyos, lassú valamiben. Nem kellenek már nagy dolgok. :)

Hihetetlen

Most, ha azt írom, hogy pont egy hét múlva ilyenkor Szenteste lesz, és pont két hét múlva ilyenkor pedig az év utolsó napja, azért elég hihetetlen...
Elképesztő tempóban telt ez az év is, így a vége felé meg aztán még ezt lehet fokozni is. Most vagyok csak igazán hálás azért az egy hónap betegállományért. Szerintem mostanra már kipurcantam volna teljesen.
Így ilyen gond nincs, csak azzal küzdök, hogy elég legyen ez a hét mindenre, amire kell.

Meccsnap

Az utolsó az idén. Annyit kell róla csak megemlíteni, hogy kikaptunk, csúnya meccs volt, több volt benne a küzdősport, mint a foci. Két játékosunk is kiesett egy időre emiatt, remélhetőleg nem komoly a baj egyikőjüknél sem. Február másodikán hazai pályán folytatjuk. Addig meg pihenünk szombatonként.

Morgós

Nem vagyok elégedett. Nemhogy vásárolni nem voltunk, a lista sem készült el. Még fejben is csak épphogy pislákol valami, nemhogy leírva.. Ami azért nagy gáz, mert jövő héten délutános leszek, és már hétfőn rögtön délre kell menni dolgozni. Így aztán egészen biztos, hogy semmire nem lesz időm az aktuális napi főzésen kívül. És azt is tudom, hogy mindezért legkésőbb jövő hét szerdára nagyon fogom utálni magam.. mármint ezért a mai tehetetlenkedésért. De már mindegy, mert így lett, változtatni nem lehet rajta, el kell fogadni, aztán majd valahogy lesz.
Azzal sem vagyok elégedett egyébként, ahogy abban a pillanatban "visszaestem" az egy hónappal korábbi állapotomba, ahogy visszamentem dolgozni. Pedig a problémákat látom, és azt gondoltam, hogy sikerült is úgy felismernem ezeket, hogy képes leszek változtatni rajta. De túl erős ott valami, ami azonnal vissza is húzott. Van még min dolgoznom ezügyben.
És hát.. mit is mondjak? Az időjárással sem vagyok elégedett, mert akármilyen szép is, meg örömteli is decemberben a hóesés, én bizony továbbra is utálom, ahogy van. A havat is, a hideget is, meg úgy egyáltalán. Remélem, hogy a következő életemben valami olyan helyre születek, ahol huszonöt foknál sosincs hidegebb. Az lenne a nekem való. (és már most tudom, hogy holnap este meg fogunk fagyni a meccsen, mert mínusz hét fok körüli előrejelzést láttam.. de az legalább remélhetőleg jó élmény lesz)

Összevissza mindenféle

Most még lekopogom, mert nem is tudom, szerintem még lesz, amit most hétvégén meg kell rendelni ajándékügyben.. de eddig úgy tűnik, hogy az idén vagy sokkal jobban rákészült mindenki az online vásárlásokra, vagy csak mázlim volt. Van, amit tegnap este rendeltem, és ma este már kaptam az értesítést, hogy a futárnál van. Na, ezt hívom én szolgáltatásnak. Persze, nem az az elvárásom soha senki felé, hogy mondjuk azért, mert én rendeltem tőle, akkor dobjon el mindent, és rohanjon összekészíteni, de igen.. az, hogy huszonnégy óra alatt feldolgozzák (nem mellesleg egy játékokat árusító helyen, ahol sejthető mi van ilyenkor) a rendelésemet, az kifejezetten tetszik. Ez az a fajta szolgáltatás, ami miatt máskor is tőlük fogok rendelni, és bátran fogom ajánlani őket másoknak is.

Nem tudom van e már hó valakinél, de nagyon azt ígérik, hogy holnap reggel arra fogunk ébredni, hogy leesett egy pár centi hó. Ami egyrészt tök jó, mert ugye december van, és olyan szép, békés tud lenni minden a fehér hótakaró alatt, másrészt meg hát úgy vagyok én még mindig ezzel a téllel, hogy kösz, de inkább kihagynám. Rég nem hiszek abban, hogy a hideg kinyírja a bacikat, vagy kevesebb lesz a bogár. Lehet, hogy valamikor ez így volt, de a mutáns mindenféle poloskák és harlekin katicák világában, meg a kismillió féle vírustörzs világában szerintem ez tökmindegy.
De lehet abban valami, hogy készülődik a havazás, mert ma különösen sok hülyével hozott össze a sors. Azt nem mondom, hogy én tartoztam közéjük, mert nekem is vannak bőven hülyeségeim, de azért az esetek nagy többségében még képes vagyok összeszedni magam.

Apropó.. összeszedettség. Muszáj lesz összekapni magam, és holnap egy komoly bevásárlólistát gyártanom magamnak (szigorúan a telefonomba, a cetliket itthon hagyom), és ez ugye azzal is jár, hogy itt az idő véglegesíteni, hogy mit fogok sütni, főzni. Csak jó lett volna még ezt az időt itthon tölteni, nem dolgozni menni... mennyivel egyszerűbb lenne minden. :)

Visszatértem

Rajtam kívül mindenki nagy örömmel vette tudomásul, hogy újra dolgozom. De tényleg, nagyon kedvesen fogadtak, amerre jártam ma, mindenki megállított, és megkérdezte, hogy vagyok, látni akarta a szememet, hogy "látszik e valami", és mindenki megállapította, hogy "örülök, hogy már itt vagy". Nem lett volna jó poén, ha erre azt mondom, hogy én egyáltalán nem, úgyhogy inkább csak mosolyogva megköszöntem.
Elolvastam az 1097 db levelemet, meghallgattam mindenféle hírt, pletykát, történést, és egyáltalán mindent, amit meg akartak osztani velem. Reggel nyolcra sikítva szerettem volna hazarohanni, és bebújni az ágyamra, belebugyolálni magamat a takarómba, és úgy maradni. Azért később jobb lett a helyzet, és kitartottam rendesen, amíg kellett.
Nehéz volt elviselnem a hideget, és már ma úgy jöttem haza, hogy a bőröm is fájt. De nyilván ehhez most újra hozzá kell szoknom.
Az mindenképpen pozitív, hogy holnap máris péntek lesz, kb ennyi is most a tűrőképességem, amennyi még a holnapi naphoz kelleni fog.
De azért ma délután újabb nevek mellé került pipa az ajándéklistán, és ez jó. :)

Nem kegyelmezett

Mármint az üzemorvos. Megnézte a zárójelentésemet, aztán megnézte a ciszta hűlt helyét is (még meg is kérdezte, a saját szemére mutatva, hogy ilyen volt?, de megnyugtattam, hogy nem, nem olyan) Megmérte a vérnyomásomat (125/79), nyugtázta, hogy tökéletes (itt jegyezném meg, hogy délelőtt olyan négy adagnak megfelelő mennyiségű presszókávét ittam.. nem hinném, hogy nekem emeli a vérnyomásomat, vagy ilyesmi), és aztán mondta, hogy akkor jó munkát, Diána. Hát nem volt őszinte a mosolyom, és majdnem meg is kérdeztem tőle, hogy biztos, hogy nem csak januártól gondolja? :D :D De persze nem tettem ilyet, így aztán holnap hajnalban már dolgozni megyek akkor, amikor ma még a másik felemre fordultam.
Öröm az ürömben, hogy együtt megyünk Balázzsal, és hogy rögtön a csütörtökkel kezdem a hetet, így nem lesz olyan sokkoló talán az átmenet.
Az ágyneműt egyébként kimostam, mindenkiét,mert ha már egyszer nekiállok, akkor azt szeretem rendesen csinálni. :)
Aztán este még eszembe jutott pár ajándékötlet, van, amit meg is találtam, van, amit még nem pont abban a formában, ahogy gondoltam, úgyhogy holnap délután folyt.köv, mert aztán gyorsan meg kell rendelni, ha azt szeretném, hogy még itt legyen. Így is van olyan, ami necces lesz. Ilyen szempontból "szerencse", hogy a szombat munkanap.
Mondjuk ilyen hülye is csak én tudok lenni, hogy az utolsó itthon töltött napokon jutnak ezek eszembe, nem is tudom, hogy előbb vajon miért nem?

Utolsó előtti

Már semmi extra nagy dologba nem kezdtem bele ma sem, csak a törölközőket, fürdőlepedőket mostam-szárítottam, meg persze ebéd is készült. Aztán elmentem a háziorvoshoz, hogy akkor írjon ki csütörtöktől keresőképessé, hogy holnap mehessek az üzemorvoshoz ezzel a papírral, meg a zárójelentésemmel. Aztán majd ő meg  mondja holnap délután, hogy hát akkor jól van, dolgozzon, és akkor csütörtökön már hajnalban fogok kelni. Na, az a hajnali négy óra biztos, hogy irgalmatlanul korán lesz majd, egészen jól elszoktam tőle. Igaz, az nekem megy gyorsan, mert mindig is nehezemre esett.
Délután léptünk előre ajándékügyben is, már két gyerekünknek is van ajándéka, és van, akinek meglepetés is van már. Ilyenkor felvillanyozódom, hogy ahh, tök jók vagyunk, mert amúgy még van egy csomó idő is, aztán rájövök, hogy ja, dehogy van. :) Pánikra továbbra sincs semmi okunk azért, szerintem volt ez már rosszabb is.
Azt kell még kigondolnom, hogy szombaton hogy vegyem rá Balázst is, és magamat is egy nagyobb lélegzetű bevásárlásra, mert nekem jövő héten ilyesmire nem sok időm lesz, ha délutánonként dolgozni fogok. A jövő heti hétvége meg már az lesz, amikor mindenki pánikban lesz a boltok zárva tartása miatt, és armageddonra készülve fognak vásárolni. Azt meg olyankor ki nem állhatom. Amúgy sem a szívem csücske a bevásárlás, de van egy szint, ameddig jól tudok tolerálni. (igaz, egyre csak csökken ez a szint)
Na majd valahogy lesz.. holnap még ágyneműt mosok délelőtt, meg persze főzni is kell... aztán üzemorvos, és utána el kell kezdenem hangolódni.. munkára.. brrr..

Karácsonyi kívánságok

Az idén valahogy megint nem dúskálunk a kívánságokban. Illetve azért Eriknek mindig van ilyen földtől elrugaszkodott ötletei, mint negyvenezres sneaker, ami tökmenő, és hype, meg minden, és szerinte amúgy befektetésnek is tökjó. Nos, azon túl, hogy amit mutatott, botrányosan csúnya is (de az egyediségét elismerem), az ára is olyan, amit azért egyetlen pár hordhatatlannak tűnő cipőért biztosan nem adunk. Ezen kívül még gondolt ő már százhatvanezres csúcsmodell telefonra is, meg a jó ég tudja milyen játékkonzolra. Szóval csupa ilyen, ami olyan vágy, amiből egyrészt ki fog nőni (mert eléggé életkori sajátosság ezekre a menőségekre vágyni), másrészt semmi köze ahhoz, amit emberléptékűnek nevezünk.
Ugyanakkor amikor konkrétan rákérdeztem tőlük, hogy mégis.. van e olyan kívánságuk is, amire tényleg vágynak, ami jó lenne, ha lenne, akkor csak Rolitól kaptam egy linket valami hordozható hangszóróról. Erik és Patrik pedig fej-fej mellett válaszolták, hogy "csak egy békés ünnepet" szeretnének. Itt azért én gondoltam olyanra, hogy "na, k.pjátok be", de persze ki nem mondtam volna. Mert ebben meg benne van, hogy amúgy jó fejek, és amúgy megvan mindenük. Nyilván a kütyük terén a határ a csillagos ég csak, és mindig talál az ember olyat, ami jobb és modernebb és menőbb annál, ami van. Meg olyan is van, ami még nincs itthon. (játékkonzolunk pl. sosem volt, tablet sincs senkinek)
Ha úgy vesszük, akkor nézhetjük úgy, hogy Balázsnak van igaza, és tényleg nem kell semmi karácsonyra, hanem majd amikor megújítjuk megint az éves bérletünket a Groupama Arénába, az lesz a karácsony. Ami egyébként tényleg igaz is, mert igazán komoly ajándék mindannyiunknak, de az a helyzet, hogy az a bérletmegújítás majd csak tavasszal lesz aktuális. Május környékén.
Ráadásul nekem a karácsony még mindig arról szól, hogy valami olyannal szeretném megajándékozni azokat, akiket szeretek, amiről tudom, hogy nagyon fognak örülni. Ilyet meg egyre nehezebb találni mindannyiuknak. Tuti, hogy én vagyok a legkönnyebb eset a családban, mert nekem egy csomó minden van, amire folyamatosan szoktam vágyni.
De azért még nem adom fel, mert olyan még nem volt, hogy semmi ne legyen a fa alatt, úgyhogy most sem lesz. :)

Lassan letelik

Néha már előfordul, hogy arra gondolok, elvileg a jövő héten már két napot dolgozni fogok. Azért csak elvileg, mert az üzemorvosnak szerda délután rá kell bólintania. Ami elvileg sima ügy, de nála sosem lehet tudni. Néha elborzaszt a gondolata is, hogy most akkor megint hajnalban kelni kell, és nem azt csinálok egész nap, amihez kedvem van, hanem amit kell. Néha meg azon kapom magam, hogy hiányzik is egy kicsit. A munka része. Semmi más, csak a vegytiszta munka belőle. A közeg, a sallangok azok egyáltalán nem. Furcsa érzés. Úgy az egész. Mert egyébként most, hogy lassan egy hónapja itthon vagyok, meg merem kockáztatni azt a kijelentést, hogy igen (kövezzetek meg érte nyugodtan) a nőknek sokkal inkább van a helyük itthon, mint úgy a munka világában, ahogy azt most tesszük. Na jó, ezt én eddig is mondtam, de most végképp megerősödött ez bennem. Minden nap volt bőven elfoglaltságom, nem sorozatokat néztem naphosszat. És milyen jó is volt, hogy nem csak kötelességből főztem a családomnak, hanem kedvvel, ráérősen.
Így aztán akármilyen anyagi áldozattal is jár és járt ez az egész, azért szerintem megérte. (ezt majd a januári fizetésnapon nem így fogom érezni, de sebaj.. az még soká lesz)

Ma is meccsnap

Azt ne is kérdezzétek, hogy januárban mit fogunk csinálni szombatonként, amikor tart majd a téli szünet, mert még nem tudom. De biztos, hogy ki fogunk találni akkor is valamit.
De ma még nem kellett más programon gondolkodni sem, mert ma volt az utolsó hazai meccs. Szerencsére olyan hideg sem volt, mint a múlt héten (nem mintha vissza tudna tartani bármilyen hideg is), az eső sem esett, pedig egész héten azzal riogattak az előrejelzések.
A meccs első félideje nagyon tetszett, a másodikban voltak nagy pillanatok, és voltak olyanok is (sajnos ezek voltak többségben), amiket jobb lett volna nem is látni.
A családi szelfi elkészült, a három pontot otthon tartottuk (és a mögöttünk lévő két csapat mindegyike kikapott), így ez egy tökéletes szombat délután (este) volt.

Adni jó

Rendszeresen szoktunk adományozni a rászoruló családoknak, elsősorban ruhákat, esetleg megunt, kinőtt játékot. És rendszeresen szoktunk ajándékba is adni ezt-azt azoknak, akiket nem zavar, hogy esetleg az én fiaim már hordták azokat a ruhákat, mezeket, stb-t. Cipőt nem szoktunk, esetleg olyat, amit valaki átnőtt, és maximum egyszer volt a lábán.
Talán egyszer volt olyan, hogy ruhákat, mezeket adtunk el a vaterán, de akkoriban arra a bevételre is nagy szükségünk volt. Egyébként a mai napig fáj a szívem azért a fradi mezért, amit akkor el kellett adnunk.
Az különösen jó érzés, amikor azt látom, hogy a gyerekeknek is természetes ez, és jó szívvel adják. Patrik a héten kért meg, hogy állítsak össze egy cipősdobozt az idén is, mert ugyan már nem jár középiskolába, de az idén is van ott is gyűjtés, és akkor ő ma átviszi a régi sulijába. Tegnap össze is raktuk, került bele sokféle apróság, szépen becsomagoltuk, ő pedig ma buszra ült, és átvitte. És azt mondta, hogy nem tudja miért, de annyira jó érzés, hogy tud adni. :)
Ma este több szatyornyi ruhát készítettünk össze, amit holnap a meccsre viszünk magunkkal. Félve kérdeztem a fiúkat, amikor a nagy jysk-es táskát vettem elő, hogy hajlandók e a parkolótól az Arénáig elhozni, mire ketten is siettek közölni, hogy "Persze, Anya, ez alap." Még majd holnap veszek mellé pár csomag tésztát, konzervet, aminek szintén nagy hasznát veszik.
Az Arénában belül is lesz gyűjtés, ott pénzt gyűjtenek a székelyföldi árváknak, szerintem mindenki le fog mondani az aktuális melegszendvicséről, hot dogjáról, hogy annak az árát nekik adjuk.
Hálás vagyok érte, hogy tudunk adni.

És mert adni jó.. (de ez már csak azért így, mert jól jön ki :D) ma otthagytam a doktornőnek a varratomat. :) Igaz, nem nagyon örülhetett ennek, mert kicsit megkínzott érte, hogy az övé lehessen, de üsse kavics, ezen is túl vagyunk. A szövettan is rendben van, csak gyulladást találtak, semmi kórosat, vagy aggódnivalót. Még két-három napig kell most kenegetnem, és aztán el is felejthetem az egészet. Vagyis lehet belőle egy emlék.
A varratszedés után elmentünk, és megnéztük az új Sóstói Mol Arénát (vagy mi is a neve), mert jövő héten oda megyünk meccsre, és tájékozódtunk, hogy hogy is jutunk oda, hol tudunk parkolni, stb. Azt nem árulom el, hogy mit énekeltem én ott az üres vendégszektor lépcsőjén, mert hát amúgy úrilányok nem énekelne ilyet, de olyan jól esett, hogy már ezért megérte. :) Meg amúgy olyan jó volt kettesben lenni egy délelőttöt, hogy szerintem erre gyakrabban kéne sort kerítenünk.

Elő a pozitív gondolkodással

Bevallom, már régen nem úgy hiszek ebben az egész pozitív gondolkodás dologban, mint valamikor, és ennek egy csomó oka van, de legfőképp az, hogy egy bizonyos "csatornán" folyamatosan ezt sulykolják, hogy "legyél pozitív", és "élj a mának", meg ilyenek, míg a másik oldalról meg módszeresen öntik a nyakunkba a sz.rt.  Én a magam részéről maradok a józan paraszti ész diktálta dolgaimnál, és igen, azért igyekszem pozitívan szemlélni a világot, és optimista maradni (meg leginkább megőrizni a saját józan eszemet ebben az agyament világban)
Ma viszont amikor megérkezett a fizetésem, és aztán pár órával később emailben megkaptam a fizetéspapíromat is, egy időre igen borús volt a hangulatom. Mert ugye tudtam én, csak mégsem sejtettem.. vagy valami ilyesmi. Egy darabig dühöngtem is, meg morogtam, aztán Balázs mondta, hogy "nézhetném az egésznek a jó oldalát is" (pedig kettőnk közül ő a pesszimistább). Még volt pár perc, amíg magamban ezen is elfüstölögtem, hogy persze, Te könnyen beszélsz most (mintha nem egy kalapba.. izé.. bankszámlára érkezne a fizetésünk), de aztán beugrott, hogy volt idő, amikor ennek a mostani fizetésemnek majdnem a tizedéért dolgoztam. És ahhoz is jópofát kellett vágnom, mert akkor az volt, és semmi más. És persze az is eszembe jutott, hogy az elmúlt hetekben hányszor szereztem örömet a családomnak csupán azzal, hogy egy sima hétköznapon is volt időm olyanokat főzni, amire máskor nincs, meg hogy hetek óta nyugodtabb vagyok, mint ebben az évben valaha is voltam. Úgyhogy néztem a jó oldalt, és megnyugodtam.

(most már csak azt kell majd eldöntenem jövő hét elejéig, hogy bevállaljam e az orvosnál, hogy napok óta fáj a vesém környéke, vagy maradjak a jól bevált majd elmúlik módszernél.. )

Holnap megszabadulok attól a megmaradt varratomtól is (amihez ha hozzáérek, elég kellemetlen érzés, remélem, hogy gyorsan túl leszek rajta..)

Kedves Mikulás!

Olyan nagyon szívesen pakolásztam mindig helyetted az elmúlt tizenkilenc évben. Beleharaptam a kekszbe, beleittam a tejbe, még a répát is eltüntettem, amivel Rudolfnak készültek. Nem esett ez nehezemre, mert mindig jó volt a segítődnek lenni. Főleg, mert a másnap reggeli örömöt is én láttam, és nem pedig Te.
Ma viszont igazán cserélhetnénk. Csak most az egyszer.. mert Te úgyis egész éjjel ébren vagy, repkedsz a kontinensek között, ráérsz figyelni arra, hogy már tényleg mindenki úgy csukja magára a szobája ajtaját, hogy már ne jöjjön ki inni, pisilni, stb. Tudják, persze, hogy tudják, hogy igazából nem is Te hoztad, hanem én... de mégis.. valamit azért meg kell tartani a varázslatból. Meg mert meglepetést kapni nagyon jó.
A másik dolog meg, amiről beszélnünk kell: jövőre igazán segíthetnél abban, hogy ha időben rendelek valamit, akkor ne történjen semmi fennakadás, ne felejtsék el összekészíteni, meg ilyesmi, mert az tök ciki, hogy nem ér ide időben. Majd még a végén rosszul jövök ki az egészből, és azt fogják mondani, hogy bezzeg amíg a Mikulás intézte, minden itt volt időben..
Nos, Mikulás? Áll az alku? A kéményünket megtalálod, a nappaliban elfértek. De csendben ám.. mert vannak nálunk olyanok, akik minden neszre felébrednek.
U.i. Ne áruld el senkinek, de valahol elhagytam az egyik varratomat. :D :D Fogalmam sincs, hogy ez hogy lehet, de csak az egyik van meg. :D

Jövőre találkozunk. :)

Idő

Valahogy egyre gyorsabban telnek a napok. Nagyon kell figyelnem, hogy egy-egy napba mi minden fér bele, mert ha nem így teszek, akkor kicsúszik a kezemből minden. Na nem azért, mintha valami szoros ütemterv szerint haladnék bármivel is, csak azt vettem észre, hogy ha nem figyelek magamra, akkor akár órákat is képes vagyok eltölteni a semmivel (értsd: telefon nyomkodás, pinteresten nézelődés, stb.). Ami egyébként szintén nem lenne baj, ha közben meg nem szeretnék még jó pár dolgot megcsinálni szép nyugodtan, mert legközelebb ki tudja mikor lesz időm rá. Még szerencse, hogy azért most az idő az, ami elég jól rendelkezésemre áll. Igaz, az kevésbé szerencsés, hogy közben azért csak rá kell döbbennem, hogy mégsem az idő a ludas egy csomó mindenben (pedig hányszor okoltam már), hanem én vagyok az, aki nem jól gazdálkodom vele. :)

Végre

A blogfejlécet sikerült végre lecserélnem. Körülbelül tíz percet vett igénybe az egész, mégis képes voltam hetekig tologatni magam előtt. :D
És végre... az idén először nem az utolsó pillanatban kapkodva van csak egy kis karácsonyváró hangulat lopva a lakásba, hanem olyan jólesően, ráérősen pakolászhattam elő a dobozokból a mindenféle kincset, és próbálgattam, hogy mit hova tegyek. :) Nem teljesen olyan a végeredmény, amit elképzeltem, de ennek az is oka, hogy a gömbök fent maradtak a padláson, a padlásfeljárót meg egyedül nem merem lenyitni (egyszer már jól fejbe vágott, amikor próbálkoztam), meg még ha le is merném nyitni, hiába.. mert felmegyek én, de aztán valaki kéne, aki lefelé lehoz, mert az már para.. :D :D
Ennek ellenére, hogy én nem voltam teljesen megelégedve, mindenki úgy ért ma haza, hogy már az ajtóból azt hallottam, hogy "Hűűű" meg "Aztaaa", úgyhogy megérte minden pillanat, amit ma ezzel töltöttem. És milyen jó érzés is volt.. régen is nagyon szerettem, meg persze azóta sem múlt el belőlem az érzés, meg a vágy, csak az idővel álltam mindig hadilábon.

Azt lehet mondani, hogy nem vagyok a fotózás nagymestere, de nem baj. :) A hangsúly nem azon van, hogy mestermunka legyen. :)

Anya, be kell vallanom valamit

Hát.. nem mondom, hogy nem állt meg bennem egy tizedmásodpercre még az ütő is, amikor ma este meghallottam ezt a mondatot elsőszülött fiam szájából. Megállt. És abban a tizedmásodpercben nem is tudtam hirtelen, hogy vajon mire is kéne most gondolnom, mit fog bevallani. Szerencsére hamar meg is történt a vallomás, és nem kellett sokat agyalnom, és amúgy meg (bármilyen gáz is egy tizenkilenc éves fiúra ezt mondani) olyan cuki volt az egész, hogy nem tudtam nem megmosolyogni. Merthogy úgy szólt a vallomása, hogy neki élete legnagyobb stresszét jelentette az, amikor már tudta, hogy nincs Jézuska, és nincs Mikulás, de nem merte megmondani nekünk, hogy tudja. Azt nem is tudja igazán, hogy miért nem merte megmondani, de azt szentül meg is fogadta, hogy ő nem fogja a gyerekének majd ezt a mesét beadni, merthogy hú, ez neki nagyon rossz volt. Arra mondjuk nem emlékszik, hogy honnan és hogyan tudta meg, csak ez a stressz maradt meg benne.. Gondolom olyasmiből fakadt, hogy tudta, hogy "hazudunk neki", és mégsem mondott semmit. Vagy nem tudom.
Szerintem cuki ez a sztori, és így, advent első vasárnapján meg kifejezetten aktuális is. :) Mert ugye ilyenkor van az a dilemma szülőként is, hogy a nagyobbacska gyerekeinknél meddig hagyjuk hinni a mesékben... nos.. én a fenti történet ellenére is azt mondom, hogy jobb volt ez így. Nem tudom elképzelni, hogy varázslat és mese nélkül legyen Mikulás vagy karácsony. Azt lehet, hogy másképp kellett volna akkoriban, hogy ne legyen még így, sok év távlatából is stressz neki ez az egész, bár fogalmam sincs hogyan (elmondása szerint negyedikes volt akkoriban).
Egyébként ezért is írtam le, mert vagytok páran, akik olyan korú gyerekeket neveltek, akik esetleg érintettek már ez ügyben. Talán Ti még tudjátok ezt úgy csinálni, hogy ne legyen stresszforrás senkinek. :)

U.i.: Mindenkinek, aki úgy olvas, hogy szokott személyesen beszélgetni az érintett fiammal: Meg ne próbáljátok ezt bárhogy is szóba hozni neki.. :P

Különleges nap

A december elseje mindenképpen egy igazán különleges nap, mert ilyenkor kezdődik el a hivatalos visszaszámlálás karácsonyig. A kisgyerekes családoknál ilyenkor nyílik az adventi naptár első ablaka, valamilyen meglepést tartogatva. Ilyenkor kerülnek fel az adventi fények, és kezdik el beragyogni a világot, napról napra elkápráztatva mindenkit.
A december elseje nekem mástól is különleges már egy ideje. Egész pontosan tíz évvel ezelőtt lettem blogger. Tíz év alatt született 3350 bejegyzés (ez a 3351.a sorban), pont 1000 komment érkezett, az oldalletöltések száma pedig közel jár a másfél millióhoz. Ezek üres statisztikai adatok, amik közül persze némelyik nagyon is jól néz ki, de sokkal több van mögötte. Mert a számokból nem látszik, de rengeteg ember virtuális barátságát köszönhetem a blogvilágnak. Rengeteg erőt merítettem abból, hogy itt voltak velem, rengeteget adott, és ad minden nap, hogy leírhatom a gondolataimat. Velem sírtak, és velem örültek tíz év alatt nagyon sokan. Nem lehetek ezért sosem elég hálás nektek. ❤️ Köszönöm minden itt töltött perceket, minden kedves szót, minden segítő szándékú mondatot, és köszönöm, hogy azt is leírjátok, amikor nem értetek velem egyet.

A mai blogszületésnapot különleges helyen ünnepeltem. Olyan helyen, ahol még sosem jártunk. Ma Pakson játszott a Fradi, mi pedig ott voltunk, és együtt szurkoltuk ki a győzelmet. És milyen jól tettük, hogy mindenféle hideg ellenére ott voltunk, mert nagyon régen nem láttuk őket idegenben ilyen jól játszani, három góllal győztünk. A hangulat fantasztikus volt, a csapat győzött, mi kell még? 

A családi szelfi, ugye? Az is elkészült. Kicsit béna, mert előtte egy órát ácsorogtunk a beléptetésre várva (és itt kicsit meg is fagytunk), de azért a miénk ..

 A decemberi varázslat és csodavárás elkezdődött.... minden más pedig folytatódik úgy, mint az elmúlt tíz évben.