Így aztán úgy döntöttünk, hogy akkor bizony velünk nem babràl ki semmiféle időjárás, elmegyünk kirándulni.
Aztán, biztosan azért, mert mindannyian megettük a levest is, és a másodikat is, ès teljesen üres tányèrokat vittek el tőlünk, ebèd után a nap is kezdett előbukkanni a felhők mögül.
Mire Tihanyba èrtünk, már szikrázó napsütés fogadott minket. Balázs becsületère legyen mondva, hogy végigsètált jókora távot Tihanyban is, majd aztán Füreden is. Remèlhetőleg őt is kárpótolta minden fájdalmas lépèsèrt a kilátás, a levendula illat, ès az a sok pillanatnyi èlmèny, amit ma is együtt èltünk át. (Az, hogy voltak fájdalmai, nem kèrdès...mert titkolta ugyan, de ahogy fáradt, ùgy lehetett egyre könnyebben kihozni a sodrábòl, ès ez bőven ennek a számlájára írható.)
Este mèg lementünk a kikötőbe, hogy megnèzzük, megjött e már a mi hajónk, de mèg nem...de nem adom fel a reményt...volt már, hogy csak tizenötödike után èrkezett ide.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése