Gondolkodtam, hogy megmutassam, ne mutassam, vagy mi legyen.. Hajlottam arra, hogy nem. Aztán, hogy dehogynem, akarom hogy lássátok, és kíváncsi vagyok rá, hogy mit mondtok majd róla, meg ilyesmi. Aztán megint vacilláltam egy sort.
De végül győzött bennem az izgatottság, és a kíváncsiság, meg az öröm, meg minden, úgyhogy egy-két napra láthatóvá teszem az épp aktuális terveket. (utána leveszem, mert még engedélyeztetnünk kell majd, stb.) Igaz, azután majd nem sok értelme lesz ennek a bejegyzésnek, a képek nélkül, de sebaj.. :)
|
Ez az eredeti állapot |
|
Egyik verzió |
|
Másik verzió |
Elárulom, lesz egy harmadik verzió is, ami ebből a kettőből lesz összerakva. :) Mert tetszik, és majdnem az is, amit elképzeltünk, de még nem az igazi. Na mit gondoltok?
Hű, mindkettő bejön! Picit talán Egyeske jobban.:-)
VálaszTörlésNekem is jobban tetszik az első verzió, de egyáltalán nem értek hozzá. Gondolom, úgy tervezitek, hogy a fiúknak külön szoba + szülői. A második verziónál nem lenne abból probléma, hogy a két nagyszoba duplája a kicsiknek? Olyan izgi, szerintem ha bútorokat kell virtuálisan megnézni, abban is bennelennénk:-)
VálaszTörlésNekem is talán az első, mert a nappali-ebédlő, a közös tér nagyobb (a másodiknál a sok ajtó miatt talán nem tudnátok úgy berendezni, hogy legyen elég ülőhely, de lehet, hogy megvan rá a tervetek), és van benne kamra is.
VálaszTörlésElső.
VálaszTörlésha tudnád, hogy ezt én hogy vártam :-) kíváncsi vagyok az összegyúrt verzióra is (nekem a 2. tetszik jobban, mert külön van az étkező, nem a nappalival egyben)
VálaszTörlésHa lehet egy megjegyzésem 9,18-as szoba még hálónak is kicsi (nekünk 9,9-es van nagyon-nagyon kicsi, és nagyon nehezen berendezhető).
VálaszTörlésA 2.-kon a nappalinak nincs természetes fénye csak az a kicsi ablak a bejárat mellett? Több fényt!!! Tudom, nekem mániám a természetes fény, de kell azért - főleg Neked, aki napimádó vagy :).
A fiúk részéről nincs gond hogy nem lesz mindenkinek egyforma nagy szobája? (még akkor is, ha arra terveztek, hogy Patrik hamarosan egyetemre megy, azért magánkuckó kell - ha a kisebb szobák között nem tartófal lesz az később kibontható)
És most akkor nincs 2 WC? A kádat gondoljátok át, nagyon klassz extra zuhanyzókat lehet kapni - nem is horribilis áron, és sokkal egészségesebb.
Nagyon jó tervezgetést Nektek - ez nagyon klassz időszak - de ami a papíron nagynak tűnik - a valóságban gyakran elég kicsi lesz ám.
Boszi
Bárhogy lesz, szuper lesz. Azt meg Ti tudjátok eldönteni, hogy nektek mi a praktikus.
VálaszTörlésNekünk egy viszonylag nagy nappalink van, de szívesen becserélnénk két kisebb szobára. Amikor kicsik voltak a gyerekek, akkor még jó volt, hogy van a szobában bőven hely játszani, földön feküdni, kúszni-mászni, de mára szinte már csak a kanapét használjuk itt. Nekünk jobb lenne több kisebb szoba. Nagy álmom, hogy egyszer nem a nappaliba kell állítanom a szárítót :)
Nekem e miatt, talán a második tetszik jobban.
Amit viszont én átgondolnék, hogy a a konyhánál én a kamrát belső falra tenném, mert így a konyhának egyáltalán nincs ablaka, max. az étkező felől.
És hajrá! Jó lesz ez!
Mind a kettő tetszik, de talán az első jobban, mert ott a közös nappali és kicsik a szobák. Nem kell nagy szoba, hanem mindenkinek elég a kicsi olyan 10 nm-es. Nekünk nincs igazi nagy nappalink és nagyon hiányzik:) Mindenképpen szuper lesz a lakás, bármelyik is valósul meg!
VálaszTörlésElső. Tetszik a hatalmas nappali!
VálaszTörlésÚjabb voks az elsőnek :)
VálaszTörlésKedves Dius! Nekem is az első tetszik!
VálaszTörlésÉrdekes, nekem is az első tetszik jobban, de mikor a terveket néztem legelősszőr az étkező tetszett meg, hogy külön van, és olyan jó helyen. +egy wc..jó lenne valahova...
VálaszTörlés:) Nem tudom képes leszek e mindenre reagálni még most. Lesz még egy wc, de nem külön helyiségben, hanem a fürdőben. :) Mi is úgy gondolkodunk, hogy saját szobának mindenkinek elég egy kisméretű, mert a fiúk már inkább elvonulni használnák már, mint bármi másra. Na de majd ha meglesz a végleges verzió, akkor az elég lesz hozzá, hogy lássátok.. :) Amúgy a konyha-kamra-fürdő az a hármas, ami változatlan marad, ahhoz nem nyúlunk.
VálaszTörlésNekem a második tetszik jobban, szerintem sokkal rafkósabb megoldás és az étkező csupa világosság. :)
VálaszTörlésAzt hiszem, ünneprontó leszek, én megvárom a harmadik verziót. :D
VálaszTörlésA második nekem jobban tetszik a nagy nappali-étkező egyben megoldás miatt, de a konyha melletti szobában nem szeretnék aludni, egy olyanban "nőttem fel", kamaszként meg szerettem (volna) délig aludni hétvégente.