Az elég gyorsan világossá vált, hogy az egyes pontokat nem fogom tudni figyelni, és aszerint kölcsönözni a könyveket, mert arra nemigen van nekem időm. De úgy gondoltam, hogy üssekő, hát szabályszegő leszek, de azért csak jegyzetelem én, hogy mi mindent olvasok, már csak azért is, mert kíváncsi voltam rá, hogy mégis mennyi lesz az annyi.
Nos.. egy híján lett 50. De roppant becsületes voltam, mert két könyv is volt, amit elkezdtem, és aztán nem tetszett igazán, így félreraktam, és nem is írtam fel a címüket. Meg van egy könyv, ami a kolleganőmtől volt kölcsön, el is olvastam, de nem írtam fel. Szóval.. szigorúan véve sikerült, csak épp nem tudom maradéktalanul dokumentálni.
Délután, amikor a kis cetlimről elkezdtem összeírni a könyveket, még úgy számoltam, hogy nagyon nincs meg. Aztán eszembe jutott, hogy volt egy kupac könyv, amit nagy kapkodva csak lefotóztattam Patrikkal, aki emailben küldte el nekem a képeket mielőtt visszakerültek a könyvtárba. :)
És akkor tessék, mutatom, mi mindent olvastam a tavalyi évben:
Bevallom, nem gondoltam, hogy meglesz az 50. De sikerül! :-)
VálaszTörlés:) Én azért reméltem. :)
TörlésSzia Dius! Ismered a moly.hu oldalt? Nagyon jó erre, főleg annak aki szeret írni is az olvasás mellett. Ajánlom neked és sok jó könyvet kívánok az idei évre is (pl. Moskát Anita: Horgonyhely)! Üdv, Kriszta
VálaszTörlésKöszi,ismerem az oldalt, bár nem használom rendszeresen, időhiány miatt. :) Az ajánlott könyvet is köszönöm, alkalomadtán el fogom olvasni biztos.
TörlésHúúúúúúú,ez sok! Én kb 20-25 könyvet olvastam el.
VálaszTörlés:) Az is szép szerintem. :)
TörlésÉn 96-ot. Tavaly volt a rekordom 138, de idén anya leszek, így majd konvergál a 0-hoz:-))))
VálaszTörlésGratulálok. :) A 96 könyv olvasásához is. :) Gondolom azért, ha ennyire szeretsz olvasni, előbb-utóbb úgyis szakítasz majd időt az olvasásra. :)
TörlésMajd a wc-n ülve vagy ki tudja:-)
TörlésDius, ez nagyszerű, GRATULÁLOk :) ! Teide-hez kapcsolódva, én is kételkedtem benne, hogy munka mellett lehet ennyit olvasni, de neked sikerült! Én kb. ennek a felét tudtam elolvasni, szóval le a kalappal :) !
VálaszTörlésKöszönöm szépen. Egyáltalán nem volt nagy kihívás, főleg, mert az olvasás az, ami egy-egy nap végén kikapcsol, és ellazít annyira, hogy ne "bolonduljak meg". :)
TörlésLe a kalappal, én ehhez képest nagyon-nagyon le vagyok maradva, de most legalább lesz néhány plusz ötletem :)
VálaszTörlésJó könyv volt mindegyik. :)
Törlésszuper :-)
VálaszTörlésHogy tetszett az Egy nap?
Kb. a feléig szenvedtem, mire sikerült "magamévá" tennem a stílusát, de onnantól már nagyon jó volt olvasni.
TörlésÉn 38-at olvastam. (DE voltak köztük vastagok is ;-) ) Plusz a gyerekkönyvek.
VálaszTörlésA 38 is tök jó. A gyerekkönyvekkel együtt meg simán megvan az az ötven is szerintem. ;)
TörlésGratulálok, Dius!
VálaszTörlésÍme egy javaslat az idei listádhoz az igazi, letehetetlen fajtából: Gárdos Péter: Hajnali láz. Zolitól kaptam, és először csak kerülgettem, aztán meg "felfaltam" pár nap alatt (azért nem egy nap alatt, mert sajnos nem tudtam rászánni egy teljes napot....).
Hajrá idén is!
Puszi,
Szilvi