Az a bizonyos kocka ötös lett. :) Nem, ennyire amúgy nem lett jó, de gondolom azért értékelte a tanárnő az erőfeszítést is, amit a cél érdekében tettünk. Hát.. még ha odaírhattam volna a lap hátuljára, hogy a komplett család ezen agyalt, és még telefonon keresztül is próbáltak segíteni. :) Akkor csillagos ötös lett volna, az már biztos. :) Begyűjtött mellé még két hármast a két portréra, amit vitt, meg egy kettest valami dolgozatra, így aztán vígan megvan a rajz hármas. Aminek örülünk, persze. Nem kell jobb, de azért az nem baj, ha nem rosszabb. :)
Patrik meghozta a jelentkezési lapot az előrehozott érettségire. Amit persze, tudtam, csak most mégis valahogy megint fejbekólintott a dolog. Aztán lassan választania kell fakultációt a következő két tanévre, ami szintén az (emelt) érettségire való felkészítést (is) szolgálja. Kíváncsian várjuk mi lesz a választék, főleg, mert tantárgypárokból lehet majd választani, mint pl. matek-fizika, vagy magyar-történelem. Kéne neki a német fakultáció, hogy meglegyen abból is a nyelvvizsga majd tizenkettedikre, de választott tárgyként földrajzból szeretne érettségizni, ami meg még kérdéses, hogy lesz e fakultációban. Szóval, nem egyszerű ez, de majd reméljük kibogozódik. Egyébként most is azt mondom, egyszerűbb volt ez régen. nem volt így agyonbonyolítva, hogy emelt érettségi, meg előrehozott, meg ez-az-amaz. Simán mentünk érettségizni, amikor annak itt volt az ideje, és punktum. Néha örülök, hogy megértem, hogy is vannak ezek a dolgok. Bele sem merek gondolni, hogy mi mindent kell majd átlátni akkor, amikor majd a felsőfokú tanulmányokat kell tervezgetni.
Amúgy a jelentkezési lapot ma még nem töltöttem ki. Úgyis egynapos késéssel szoktam reagálni mindenre.. tegnap kérte a kajabefizetéshez a pénzt, ma este már oda is adtam neki. Holnap kitöltöm a papírt, holnapután talán nem felejtem el Rolinak az osztálypénzt odaadni.
Ez a tavaszias időjárás egészen kedvemre való lenne már. De úgy hallottam, elrontják hétvégére már megint. Szóval erre még várni kell.
Miért neked kell kitölteni a jelentkezési lapot?
VálaszTörlésFogalmam sincs. Küldték, hogy töltsem ki, és írjam alá.
TörlésArra gondoltam igazából, hogy miért nem Patrik tölti ki magának? Akkor neked csak ellenőrizned kellene maximum. :)
TörlésŐszintèn szólva mèg nekem is gondot okozott, nem csak a rubrikák nagyon apró mèrete miatt... Egyet el is rontottam. :)
Törlésgratulálok a jó hírekhez! :-)
VálaszTörlésnálunk csak aláírom az iskola által számítógéppel kitöltött papírt...
előre borsódzik mindenem a beígért hidegtől/hótól (grrrrrrrr)
Én is szívesebben írnám csak alá. :)
TörlésNekem is van minden bajom előre már.. bárcsak ne lenne igaz.