Az életem egyik legnagyobb feladata, és kihívása, hogy magamban, magammal békében legyek. Nagyon nehéz úgy, hogy egyébként az a típus vagyok, aki folyton rágódik valamin, aki folyton gondolkodik, és aki - és talán ez a legrosszabb- mindenki baját is magáénak érzi, és meg akarja oldani. Most is több síkon van gondolkodnivalóm, és megoldanivalóm. És csak a fele az enyém. Mégsem tudom elengedni azt sem, amit kéne, mert mégis úgy érzem, hogy kapcsolódik hozzám, nekem is van vele dolgom, és ha már ez az érzés megérkezett, akkor foglalkoznom kell vele.
Vannak olyan megoldásra váró dolgok, amikhez talán elég lenne egy-egy gondolatot megosztani másokkal. De ott meg ott van az esélye annak, hogy megbántom vele az illetőt, aki amúgy gyanútlanul azt gondolhatja, hogy minden rendben van. Megbántani meg nem akarok senkit.
Mégis az van, hogy kénytelen leszek komolyan nekiveselkedni ezeknek a feladatoknak, mert mára lesántultam. Térdtől lefelé fáj a bal lábam, és egészen biztos, hogy a térdemből indul. Épp ma voltam kimozgatáson, és amikor M. rávilágított, hogy a bal oldal az érzelmi oldal, és a térd a továbbhaladást jelképezi, egy pillanatra nem is jutottam szóhoz.
Értem én... csak hajjajj... hol van még az a béke?
:-( jobbulást!
VálaszTörlés