2019. jún. 30.

Úgy lenne jó

Most úgy vagyok, hogy ugyan szeretem az új munkámat, tök jó csinálni, tök jó egyre több mindent átlátni, de ha lenne lehetőségem rá, akkor bizony most azt mondanám, hogy majd augusztusban találkozunk. Annyi minden történt az elmúlt két hónapban, hogy nagyon jól tudna esni egy hónap nyugi. Nem olyan, amikor nem történik semmi, mert az unalmas lenne, hanem olyan, amikor nem kell senki mással törődni a családon kívül.
Ilyen nem lesz, még pont két egész hetet kell kibírni a nyári hosszú szabadságig. Mondjuk addig is elég zizinek ígérkezik jó pár nap, úgyhogy addigra már egészen biztos, hogy nagyon jól fog jönni az két és fél hét.

2019. jún. 29.

Szombat

Ma tök váratlanul vásárolni mentünk. Nem ilyen kis laza kaja beszerzés volt, hanem a megpróbáltatás féle...a fiúknak kellett cipő, Rolinak papucs is. Ha már ott jártunk, akkor azért vettünk pár pólót is, végre Balázs is talált magának olyanokat, ami tetszik is neki, kényelmes is, és még méret is van belőle.
Sikerrel jártunk, mindenki kapott mindent, amire szüksége volt, nem is volt akkora tortúra ezúttal, mint szokott lenni, de azért elfáradtunk.
Este voltunk a misén, ami ezúttal gyászmise volt a sógorom miatt.

2019. jún. 28.

Emlékül

26 éve ismerem őt is. Ugyanannyi ideje, mint a férjemet. Ami természetes, mert a férjem testvére.
Emlékszem rá, hogy eleinte sehogy sem találtam vele semmi közös pontot, néha magamban még azt is megkérdőjeleztem magamban, hogy ők ketten tényleg testvérek. Semmi hasonlóság nem volt közöttük, szinte mindenben tökéletes ellentétei voltak egymásnak.
Akkoriban még egy elképesztően nagyképű, sznob és arrogáns valaki volt.
Valamikor az eljegyzésünk környékén kezdett oldódni közöttünk ez a furcsa viszony, talán az volt a kulcs, hogy mindketten elfogadtuk a másikat családtagként. A családtag meg mindegy,  hogy milyen személyiségű, mert a családhoz tartozik. Az esküvőnk szervezésében aktívan részt vett már, kellő komolysággal kezelte azt, hogy Balázs őt kérte fel tanúnak. Büszke volt rá, büszke volt ránk, és egyébként is imádta ezeket a felhajtásokat, szeretett beszédeket mondani, volt egy érdekes (néha idegesítő) magasztos stílusa, amivel ezeket a beszédeket megkomponálta.
Patrik születése körül is igen aktív volt, csodaként élte meg, ahogy ő megérkezett hozzánk. Fájt neki, és hangot is adott annak a fájdalomnak, hogy nem lehetett a keresztapja, de mi mindenképpen házaspárt szerettünk volna. Ezért a fájdalomért kárpótolta Erik, amikor őt kérte fel bérmakeresztapjának.
Nem sokkal azután, hogy Patrik megszületett, beköszöntött az ő életébe a nagy szerelem. Nem volt könnyű szerelem, nem volt felhőtlen egyetlen pillanatuk sem, de onnantól a magányos farkas többé már nem létezett. Volt időszak az êletünkben, amikor lazult is köztünk a családi kötelék, de mindig visszatalált.
Ő volt a kapocs Balázs régi élete és a mostani között, az egyetlen, aki miatt még egyáltalán létezett az a régi vonal.
Amikor a nagy szerelemnek vége lett az életében, már beteg volt. Még nem tudtuk, hogy mennyire, csak keveset belőle, de már látható jelei voltak. Sok olyan véleménnyel találkoztam, akik azt gondoljàk, ebbe a nagy szerelembe betegedett bele, de szerintem ez csak így alakult, hogy épp akkoriban derült fény ezekre.
Az utóbbi pár évben már olyan szoros kötelék volt a két testvér között, amit én nem is mindig néztem jó szemmel (és igen, már nagyon bánom, hogy akkor ennek hangot adtam). Volt nagyon beteg, volt, hogy nagyon kétségbeejtő helyzetben volt. Talpra állt, élte az életét.
Közben ez a rengeteg betegség megtanította alázatosan tekinteni az életre, megtanult küzdeni, megtanult célokat kitűzni, harcolni. Néha még nyomokban előjött belőle az a huszonhat évvel ezelőtti sznob, de tudatosan építette magát újra. Más ember akart lenni.
Rengeteget beszélgettünk olyan lelki dolgokról, amikről mással nem tudott. Néha vissza kellett rángatni a földre, mert hajlamos volt a határait nem csak feszegetni, de egyre kijjebb is tolni. Olyankor kicsit megsértődött, mert megmondtam neki, hogy hülye, de aztán egy-két nap múlva mintha mi sem történt volna...
Az utolsó öt hétben már nem volt önmaga. Egyetlen pillanatra sem éreztem, hogy tudna, akarna még küzdeni, minden pillantásból azt láttam, hogy vége van, nem jön haza többet. Próbáltunk helyette küzdeni, próbáltunk valamit átadni a saját energiánkból, bármelyikünk adta volna a mája egy részét, vagy a fél veséjét, ha az segített volna.
Annyi jó élményünk volt együtt, rengeteg vicces beszólás, vagy hülye helyzet, amire emlékszünk. Voltak mondatai, amiket akkor is emlegettünk már, amikor még jól volt, csak épp nem volt velünk. Nagyon sok mindent beszéltünk, hogy majd ezen a nyáron fogjuk megbeszélni, megtenni. Biztatott, hogy álljak a sarkamra, és mondjam el kerek perec, amit halogatok ("csak úgy b.szd oda neki, Dius, aztán majd lesz valami)
Nem kerül már erre abban a formában sor, ahogy megbeszéltük, de meg fogom tenni, mert megígértem.
Nem nagyon tudok értelmet találni ennek az egésznek. Nincs is. 45 év jutott neki, igaz...amennyi betegséggel és testi szenvedéssel járt, felért ez kétszer annyival is. Most már nem fáj neki semmi soha többé, ahol most van, ott újra tud fájdalom nélkül mozogni, és már biztosan nyújtózkodott is egy jót, azt évek óta nem tudott már a beteg gerince miatt.
Én pedig...hálás vagyok érte, hogy az eltelt huszonhat évben tanúja lehettem annak a testvéri szeretetnek, ami közöttük volt, és hálás vagyok mindenért, amit az ő életén keresztül tapasztaltunk meg, és tanultunk belőle.
Amikor majd újra találkozunk, megbeszéljük az összes félbemaradt gondolatot.

2019. jún. 27.

Újabb elvesztegetett nap

Ma már itthon voltam szabadságon. Holnap lesz a sógorom temetése. A mai napot hivatalosan arra szántam, hogy a temetés utáni "vendégfogadasra" készüljek. Gondosan megkomponált tervek voltak a fejemben...mit kell megcsinálni, mivel kell készülni, stb.
Aztán egész nap nem sikerült ebből semmit sem megcsinálni, mert olyan voltam, mint valami idióta. Vagy nem is tudom, mi lenne erre a megfelelő kifejezés.
Irgalmatlan feszültség van bennem a holnapi nap miatt, egyre csak fokozódik. Nem tudom megfogalmazni, hogy mi az oka, egyszerűen csak jelen van.
Legalább a ruhákat azért kimostam..majd holnap délelőtt remélem hatékonyabb leszek.

2019. jún. 26.

Nyár van

Most aztán már tényleg nyár van. Az a fajta, amit rajtam kívül szinte mindenki utál, mert alig lehet levegőt kapni a melegtől, és mindenhonnan a forróság árad csak.
Én most is nagyon szeretem, most még azért is, mert emlékszem rá, hogy május végén még milyen pocsék idő volt...ahhoz képest még ezerszer inkább ez.
Abban mondjuk van nem kevés illúzió rombolás, hogy ma délután karácsonyi megbeszélésen voltam. Nem lehet elég korán kezdeni a rákészülést. Nagyon kell majd igyekeznem, hogy ne hagyjam, hogy már idejekorán megcsömörödjek az ünneptől, mert egyébként meg nagyon szeretem a karácsonyt.

2019. jún. 25.

Bizonyítványok

Amik olyanok, amilyenek. Mindenki a maga vérmérséklete szerint vette komolyan, vagy épp magasról tett az egészre. Továbbra is ahhoz szeretném tartani magam, hogy ugyan beszélünk az iskoláról, meg a tanulásról, de nem teszünk egy pillanattal sem több energiát ebbe az egészben, mint ami feltétlenül szükséges. Sokkal fontosabb az együtt töltött idő...
Roland (7.osztály)
Magatartás: változó
Szorgalom: változó
Magyar nyelv: közepes
Magyar irodalom: elégséges
Történelem: jó
Angol nyelv: kitűnő
Matematika: közepes
Informatika: jó
Fizika: közepes
Biológia: közepes
Kémia: közepes
Földrajz: közepes
Ének-zene: közepes
Rajz-és vizuális kultúra: közepes
Technika- és életvitel: jó
Testnevelés: jó
Hit-és erkölcstan: jó

Erik (10.osztály)
Magatartás: jó
Szorgalom: jó
Magyar nyelv és irodalom: jó
Angol nyelv: közepes
Matematika: elégséges
Történelem: jó
Hittan: jeles (dícsérettel)
Fizika: jeles
Informatika: jó
Testnevelés: elégséges
Pénzügyi és vállalkozói ismeretek: jó
IT alapok: jó
IT alapok gyak.: jó
Programozás: jó
Programozás gyak: jó
IT angol szakmai idegen nyelv: jó
IT szakorientáció: jó
IT szakorientáció gyak: közepes
Hálózatok: jó
Hálózatok gyak: jó

Patriktól kértem egy screenshotot a neptunból...

2019. jún. 24.

Megadatott

Ma este nincs már türelmem ahhoz, hogy a bizonyítványokat részletesen leírjam, de a héten sír kerül erre is. De nem is annyira lényeges az, hogy mi van azokban (pedig van meglepő dolog azért).
Sokkal lényegesebb mindennél ez itt.

Pontosan tudjátok, hogy mennyit fohászkodtam azért, hogy legyen Eriknek egy olyan közösségben része, ahol a családján kívül is szeretik, ahol jó lenni, ahová jó tartozni.
Az, hogy imáim meghallgatásra találtak, nagy áldás. Ilyen oklevelet ebben az iskolában még sosem adtak át osztálynak. Csak most, nekik.

"Az anyaság lényege, hogy azt a gyereket neveld szeretetben, akit kaptál, nem azt, akit előre elképzeltél. Hogy megértsd: ő pontosan az az ember, akinek lennie kell. És ha szerencséd van, ő lehet a tanár, aki azzá nevel, akivé neked lenned kell.”

2019. jún. 23.

Vasárnap

Rendesen összezavartam a saját bioritmusomat azzal, hogy pénteken itthon voltam, aztán szombaton meg dolgoztam. Így már tegnap is voltak azzal gondjaim, hogy milyen nap is van, de ma aztán végképp elvesztettem a fonalat. Egyfolytában szombat érzésem volt, sehogy sem tudtam magamban helyre tenni, hogy ez a nap bizony vasárnap.
Ráadásul a tegnap esti viharnak köszönhetően ma reggel egy jó kis fejfájással ébredtem. Még vissza is feküdtem, abban reménykedve, hogy sikerül elmulasztanom. Hát..nem jött be, mert ugyan még aludtam egy kicsit, de aztán úgy ébredtem, hogy nem csak a fejem fájt, hanem már a nyakam is. És ez szépen ki is tartott egész nap.
Ebédet a Burger King "főzött" nekünk, ami duplán is jó volt, mert nem csak főzni nem kellett, de még mosogatni sem. A világ lustájának érzem magam, de újabban a főzés gondolatától a hideg is ráz. Amúgy sem volt sohasem a szívem csücske, de most meg aztán. Hallgatom is eleget a fiúktól, akiknek ezek szerint hiányzik a főztöm . (Pedig amúgy köztudott az is, hogy nem főzök jól)
Délután kénytelen voltam elindítani a szárítót, mert fél órával teregetés után már megint esett az eső. Pedig előtte úgy tűnt, hogy már vége az esőnek ..
Végre rendet raktam a spájzban,és végre megtaláltam, mi az, amitől megint megjelentek a molyok..hát persze, hogy volt ott egy zacskó alján dió. 
Holnap el ne felejtsem, hogy hétfő lesz. 

2019. jún. 22.

Különleges nap

Ez a mai egy nagyon különleges nap. Eddig is különleges volt, mert éppen ez az a nap, amelyiken huszonhat évvel ezelőtt megváltozott az életünk. Vagy épp akkor állt helyre, amikor belőlünk, kettőnkből te és én helyett mi lettünk.
Nem tudom hogy alakult volna külön-külön, de nem is akarom én ezt tudni. Mondjuk őszintén hiszem, hogy ha nem akkor, 1993-ban történt volna meg, ami történt, akkor később, de annak, hogy mi ketten szeressük egymást, így kellett lennie.
A különleges napot ma nagyon különlegessé tette, hogy az elmúlt két év munkájának a gyümölcse is beérett. Kezdettől fogva tisztában voltam vele, hogy fantasztikus eredményt fog elérni. Ahogy azt is tudtam, hogy nem fog nekem hinni. De igazam lett (mindig így van), és ma erről még bizonyosságot is szerzett.


Nagyon büszke vagyok rá.

2019. jún. 21.

Szabadnapos

Tegye fel a kezét, aki már tegnap sejtette, hogy nagyon meg fogom bánni, hogy aláírtam a túlórát. Aki feltette, annak jár egy pacsi, mert igaza lett. Persze, én is sejtettem, hogy így lesz, ahogy azt is, hogy semmivel sem úgy fogok haladni, ahogy terveztem. Az ágynemű legalább mindenkinél tiszta most, és a szennyes tartó is üres (volt, amíg el nem kezdődött az esti fürdés ideje).
Úgy nagyjából ennyi is volt az, amit a sok betervezett dolgom közül meg is valósítottam. De semmi baj. 
Az mondjuk jobban zavar, hogy nem vettem még magamnak ruhát jövő hétre. Elképzelésem van, de hogy hol és mikor fogom megtalálni, arról fogalmam sincs.

2019. jún. 20.

Ember tervez

Amikor múlt hét vége felé először gondoltam rá, hogy ezen a héten péntekre kiveszek egy nap szabadságot, akkor úgy terveztem, hogy ezt a három napot arra fogom szánni, hogy ágyneműt mossak, függönyt mossak, takarítsak, és még ezen kívül egy csomó olyan dolgot csináljak, amihez nem kell gondolkodni. Még a könyvtárba is terveztem egy kisebb kiruccanást, meg körülnézni ruhaügyben. A fiúknak is kell fekete nadrág, meg nekem is kell találnom valamit magamra.
Aztán ma délelőtt szóltak, hogy szombaton be kéne menni dolgozni. Túlóra. A fentiek tekintetében egy kicsit sem fűlik hozzá a fogam, de mostanában annyi segítséget kaptam az összes kollégától és főnöktől, hogy nem volt pofám nemet mondani.
Így aztán két napos lesz a hétvége, csak kicsit másképp, mint ahogy az lenni szokott. Azt meg meglátjuk, mi fér ebbe bele.

2019. jún. 19.

A dolgozós, a térdfájós és a lustaság

Ők a három fiam. A dolgozós Patrik, aki diákmunkásként a helyi t***ban kasszás. Többen látták már munka közben, és mindenkitől azt hallottam, hogy nagyon rátermett, olyan tempóval dolgozik, mint azok, akik évek óta ezt csinálják. Túl van minden vizsgán, nagyon komoly eredményeket ért el. Igazi felnőtt lett az idén, komoly, felelősségteljes, meg minden. Szerencsére néha azért kicsit elmegy az esze, mert ha nem így lenne, aggódnék.
A térdfájós Erik, akivel tegnap ortopédián jártunk. Aki legnagyobb döbbentemre nemhogy nem legyintett a problémájára, de még majdnem meg is ijesztett. Egyáltalán nem kizárt, hogy az egyik porcgyűrű el van/volt szakadva. Menni kell terheléses röntgenre, mri-re. Írt fel neki talpbetétet, hogy tehermentesítse a bokáját meg a csípőjét. Kb egy hónap múlva kontroll, addigra a röntgen kész lesz, abból már majd többet tudunk.
A lustaság pedig Roli, ki más? Ő az, aki akár egész nap is képes valami videót nézni, vagy játszani. Nagyjából semmi más nem is érdekli most ezen kívül, bár azért ha megkérjük valamire, elég háromszor szólni miatta. Fura fazon, néha még én is nehezen értem.

2019. jún. 18.

Felirat

Elég sokszor hallottam már, ahogy a mostani fiatalokról vélekedik a többség. Nagy vesszőparipám is, hogy megvédjem őket..a vélekedés kilencven százaléka csak mendemonda.
Aztán amikor ilyen felirattal találom szembe magam az orvosi rendelőben, akkor elgondolkodom, hogy vajon tényleg velük van a baj, és nem inkább velünk?

A fülem a szokásos gyulladt állapotban van, leszívták, belekerült a gyógyszeres csík, kaptam fülcseppet, csütörtökön vissza kell mennem. Még szörnyen fájt este is, de majd csak elmúlik.

2019. jún. 17.

Aúúúú

Ha most azt mondom, hogy bárcsak a fejem fájna, biztos mindenki ráncol egyet a homlokán, és gondolja magában, hogy nem vagyok teljesen normális. Főleg azok után, hogy pont szombaton írtam arról, hogy megkínzott az is. De van annál sokkal rosszabb. Igen... visszatért már megint a fülfájás. Az a pokoli fajta, ami miatt két órát aludtam csak éjszaka, mert sehogy nem tudtam legalább annyira lecsitítani, hogy el tudjak aludni. Van itthon pedig fájdalomcsillapító mindenféle hatóanyaggal, van fülcsepp is. Na, amikor azt belecsöppentettem a fülembe, majdnem sikítottam is...volt vagy tíz perc, amikor nem csak fájt, lüktetett, hanem a dülcsepp majdnem le is marta a helyéről. Kegyetlen és pokoli éjszaka volt, és azt is tudtam, akármi lesz, mennem kell reggel dolgozni, mert van egy feladat, amit ma reggel meg kell csinálni, és a kollégám tegnap délután telefonált, hogy nem tud jönni, mert a kislánya fullad, valószínűleg kórházba kell vinni. Mondjuk azt is tudtam, hogy orvoshoz időpont nélkül nem mehetek, még emlékszem rá, hogy múltkor elküldtek onnan.
Egész nap kitartott a fájdalom, bár onnantól, hogy megjelent egy hordónyi dudor a fülem alatt, és egy sokkal nagyobb a fülem porcos részénél (nem tudom hogy hívják), sokat enyhült. Holnapra van időpontom, délutánra. Őszintén szólva alig várom, mert ha minden igaz, akkor ott elég gyorsan megszabadítanak a fájdalom őrjítő részétől.
Bárcsak remélhetném, hogy ez az utolsó ilyen füles bejegyzés..

2019. jún. 16.

Bajnok

Ma lett igazán hivatalos, hogy Erik az idén bajnok lett a helyi U19-es focicsapattal.
Azért csak ma, mert a felnőtt csapat még tegnap délután osztályozó meccset játszott a Tatabányával az nb3-ba való feljutásért. Egy góllal sikerült kiharcolni, így ma, miközben mindhárom bajnokcsapat átvehette az érméket, annak is örülhettek, hogy a következő szezonban egy osztállyal feljebb játszanak majd.
Annyira jó őt úgy látni, hogy a saját sikerére lehet végtelenül büszke. És annyira büszke vagyok rá.





2019. jún. 15.

Mindig ez a fejfájós

Annyira tudom utálni ezeket a fejfájós napokat. Ma reggel is úgy ébredtem, hogy tudtam, ebből bizony nem lesz semmi jó. Azért reménykedtem benne, hogy ha megiszom a kávémat, és veszek be egy jó fájdalomcsillapító triót, akkor sikerül az elviselhető kategóriában tartani.
Persze nem így lett, és alig negyed óra alatt beláttam, hogy nincs mese, kicsit le kell feküdnöm, és meg kell talàlnom azt a pozíciót, ahol, ha nem mozdulok, elmúlhat, vagy legalább lehet olyan, amivel képes leszek arra, hogy tegyem a dolgomat.
Röpke másfél óra múlva még két fájdalomcsillapító kellett, és egy újabb kávé, de már elkezdtem működni.
Igaz, egész nap csak csökkentett üzemmódban léteztem, és a fejfájás is velem volt végig.
Azt remélem, hogy a szokásos menetrend szerint le is zajlott ez az egész ma, és holnap sokkal jobb napom lesz.

2019. jún. 14.

Tanév vége

Most azt hagyjuk, hogy nálunk a történtek hatására előbb kezdődött egy kicsit a nyári szünet, mint ahogy hivatalosan lett volna.
Erik igazából erre a hétre már egyébként is úgy tervezte, hogy a kisérettségi után már jöhet a teljes lazulás, akár be sem kell menni. Patriknak a tanév már rég véget ért, neki még vizsgája volt a héten.
Aztán ma Erik még elment az osztályával a CyberJump parkba, hogy kiugrálják magukból a tanév minden feszültségét.
Ezzel a programmal ért véget ez a tanév. Volt itt minden megint, jók is, rosszak is. Nem számít egyébként semmi, csak az, hogy alapvetően mindenki jól érezte magát a hétköznapokon is. Egyszer sem néztem meg az e-naplót, mert továbbra sem érdekel, hogy milyen jegyet kapnak. Amit elmondtak, azt tudom, olyan, amilyen, de nem lényeges. Semmi nem múlik egyik jegyükön sem.
Remélem, hogy a nyár elég hosszú lesz ahhoz, hogy jusson idejük mindenre, amire szeretnék.

2019. jún. 13.

:(

Az élet kegyetlen, és könyörtelen, mert életünk során minden és bármi megtörténhet velünk. Lehetünk az egyik pillanatban még felhőtlenül boldogok, a következőben meg már teljesen összetörve, romokban heverünk.
És kegyetlen, mert nem áll meg egy percre sem, minden megy tovább...akkor is előre halad, amikor nem csak megállítani szeretnénk, de még inkább visszafelé pörgetni egy kicsit.
Kegyetlen, mert a múlt úgy marad, ahogy van. Nincs lehetőség arra, hogy másképp csinàljuk, mást mondjunk, tegyünk.
Elképesztő érzelmi csatákat vívunk együtt is, külön is. Könyörtelenül törnek elő emlékek, idéződnek fel helyzetek, mondatok.
Nagyon nehéz, nagyon kegyetlen rész ez az életünkben.

2019. jún. 12.

Az éjjel mégis véget ért

Életünk legkeményebb, legnehezebb, legfájdalmasabb napja van mögöttünk. Ma hajnalban a sógorom, aki Balázs egyszem testvére végleg feladta a küzdelmet, és elaludt örökre. Nem tudom még elmondani a többit, és nem is tudom, képes leszek e rá. Azt sem tudom még most, hogy akkor most hogyan tovább? 

2019. jún. 11.

Az éjjel soha nem érhet véget

Vannak meccsek, amiért érdemes akkor is útnak indulni, ha egyébként hajnali négykor keltünk, ötkor már dolgoztunk, és mindketten komoly stressznek voltunk kitéve egész nap.
Mindemellett Erik kisérettségire ment ma...matek szóbeli, magyar szóbeli. Izgult, mert a matek tanár még pénteken is úgy búcsúzott, hogy "semmi baj, Erik, legfeljebb majd integetünk egymásnak a pótvizsgán" A hétvégén minden este ki kellett kérdeznem a beugró kérdésekből. Tegnap estére mindent tudott, biztattam, hogy meglesz, de nagyon izgultam érte is egész nap.
Szóval ilyen előzmények után indultunk a kánikulában, dugóban ülve...kicsit kedvetlenül, mert ma is eggyel kevesebben voltunk, a sógorom sajnos továbbra sincs jól.
De aztán a teltházas meccs hangulata legyőzte a fáradtságot, kiűzte a stresszt belőlünk, és szó szerint a győzelembe hajtottuk a válogatottunkat. Mert együtt minden sikerülhet. Még a végén újra valóra válik egy álom...


2019. jún. 10.

Pünkösdhétfői Balaton

Azt hiszem, a múlt héten volt, hogy azt mondtam itthon, hogy nekem tulajdonképpen mindegy, hogy mikor, mindegy, hogy hova, de ezen a hétvégén szeretnék legalább pár órát a Balatonon lenni.
Nem volt vita belőle, gondolom azért titkon mások is vágytak már erre. Ma pedig útnak indultunk. Csak menet közben döntöttük el, hogy Füreden állunk meg először, majd aztán komppal átmegyünk a déli partra, és valahol ott megebédelünk.
Az egész nap maga volt a csoda. Pont olyan meleg volt, mint amikor nyaralni szoktunk, de még nincsenek mindenhol hihetetlen embertömegek. Igaz, meglepően sokan voltak mindenhol. Minden olyan, mint volt, mégis valahogy minden szebb is lett. Egész nap azt éreztem, hogy nem akarok soha többé visszamenni, ezt az érzést akarom magamnak minden napra, mert pont ez az, amire mindig vágytam. De tudom ám, hogy a hétköznapok ott sem lennének mindig felhőtlenek (csak mondjuk kiülhetnék a Balaton partjára, és attól, hogy nézném, máris nyugodtabb lennék)
Bogláron ebédeltünk, ott, ahol nyáron is szoktunk. Ebéd után körülnézünk a strandon, még a kikötőben is. Minden rendben, a vizet is teszteltem...bátrabbak már strandolhatnak is.
Még megálltunk Siófokon is, ott is sétáltunk egyet mielőtt hazaindultunk.
Elfáradtunk, de kellemes fáradtság ez..és imádtam a nap minden percét.







2019. jún. 9.

Vasárnap

Milyen jó, hogy még holnap sem kell menni dolgozni. És milyen jó volt, hogy ma nem kellett sehova sem rohanni, nem kellett nagy dolgokat csinálni, és bevallom, ma még az is jól esett, hogy nem volt nyitva semmi. Igaz, tegnap délelőtt bevásárlás után majdnem kiborultam, de ezt már el is felejtettem, most is csak erről jutott eszembe, hogy leírtam, ma nem volt nyitva semmi.
Nem csináltunk semmi különöset, mosni kellett ma is, ebédre rántott hús volt petrezselymes krumplival. Ebéd után felmostam végre az egész lakást. Nem is annyira koszos volt a padló, mint poros, úgyhogy ráfért...
Voltam Erikkel és Patrikkal a helyi focicsapat osztályozó meccsén. A tét az nb3-ba való feljutás. Ma nem dőlt el semmi, 0:0 lett az eredmény. Érdekes élmény volt egyébként, furcsa volt ez a "semmilyen" hangulat, pedig a fiúk azt mondták, hogy ennyien talán még sosem voltak, és volt némi szurkolás is.
Az időjárás meg végre olyan, amilyennek én szeretem.

2019. jún. 8.

Ilyen ez

Azt olvastam valahol még régebben, hogy egy nő kora abból is hamar kiderül, hogy mi van a piperepolcán. Vagy kosarában, az én esetemben.. És tényleg így van, mert amíg húsz évvel ezelőtt néha volt szükség arra, hogy bekenjem magam testápolóval, addig ma már ez nem maradhat el egyetlen este sem. Tíz évvel ezelőtt még mindegy volt milyen, leginkább az alapján választottam magamnak, hogy milyen flakonban volt, és milyen illata van...ma már szükség van arra, hogy extra száraz bőrre való legyen, és az a tapasztalatom, hogy ebben meg kell fizetni a márkásabb verziókat, mert azok tényleg olyanok, amit ígérnek. Még mindig fontos az illat is, de már előbb veszem meg azt, ami feszesítést is ígér, mint azt, ami nem.
Aztán ott van az arckrém, ami húsz évvel ezelőtt nem volt téma. Tíz évvel ezelőtt hetente párszor kellett, de leginkább az érzés miatt. Ma ebből is olyan van, ami kevesebb ráncot, feszesebb arcbőrt ígér.
Van még szemránckrém, ami mostanra elengedhetetlen, és csak remélni merem, hogy azzal a zselés szemnyugtató valamivel együtt varázsol még kevésbé mély és látványos ráncokat a szemem alá.
Eddig nem sminkeltem rendszeresen, de lassan arra is szükség lesz, hogy minden nap legyen valami, amitől kicsit fiatalosabb leszek még.
A hajfesték ugye nem is kérdés, de már ott lapul az instant megoldás is, és néha be is vetem azt a bizonyos hajtőlenövést eltüntető festék sprayt.
Lehet, hogy tíz év múlva még ennél is több mindenre lesz szükség ahhoz, hogy valami még látszódjon a valaha volt fiatalságomból.

2019. jún. 7.

Meg kell újulni

Lehet, hogy egyszer szét fog robbanni a fejem attól a rengeteg gondolkodástól, ami folyton végbemegy benne. Van egy csomó, amit ki is mondok, de van egy csomó, amit nem. Rengeteg olyan gondolatom van, ami arra irányul, mit és hogyan kéne átalakítani az életünkben, hogy ezzel az új felàllással is jól tudjunk működni. Vannak konkrét elképzeléseim, de bőven csiszolásra szorul minden, mert azért látom a buktatókat is benne.
Az biztos, hogy nagyon nehéz hat év minden beidegződését, minden szokását levetkőzni, és gyakorlatilag mindent megváltoztatni. Állítólag huszonegy nap kell ahhoz, hogy új szokásokat tudjunk kialakítani. Azt már látom, hogy minden hónapban szükség lesz huszonegy napra, mert minimum ennyi új szokásra van szükség. (Hogy aztán majd egy év múlva, amikor Roli is elbúcsúzik végre az általános iskolától majd kezdjem az egészet elölről)
Most arra használom az agyam gondolkodós részét, hogy kitalaljam a fő irányvonalakat, és aztán, ha ez megvan, akkor felállítsak egy fontossági sorrendet.
Jó móka.

2019. jún. 6.

Tudtam, csak nem sejtettem

Bár ez a mondat úgy lenne most helyes, hogy sejtettem én ezt, csak nem tudtam biztosan.
Már hétfőn gyanús lettem saját magamnak, amikor egyre inkább egy tenyérnyi részen fájt a jobb lapockám környékén. Leginkább olyankor, amikor rám tört egy-egy köhögőroham. Azért nyugtattam magam, hogy nincs itt semmi baj, de már akkor eldöntöttem, hogy legkésőbb csütörtök délután megnézetem magam az orvossal is. Persze, fenntartottam azt az optimista lehetőséget is, hogy mára kutya bajom sem lesz.
Az optimizmus nem jött be, így aztán ma délután kivártam a soromat az orvosnál. Ahhoz képest, hogy június eleje van, elég sokan voltak, de végül elég gyorsan bejutottam. Az orvosnak elég volt egy jó alapos hallgatózás, hogy megállapítsa, ez bizony egy kezdődő tüdőgyulladás. Kaptam antibiotikumot, calcimuscot, köptetőt. Ha kedd délutánig nem leszek legalább hetvenöt százalékkal jobban, akkor vissza kell mennem, és dacára annak, hogy februárban többször is röntgeneztek, muszáj lesz most is.
Remélem, hogy erre nem kerül sor, nem lenne jó még majd lassan világítani is a sok röntgen sugárzástól.
Így aztán soha jobbkor nem vehettem volna ki egy nap szabit. Minden más mellett még gyógyulni is lesz időm.

2019. jún. 5.

Reformálni kell

Lehet, hogy lassan nálam is eljön az ideje egy másfajta blogolásnak. Az is lehet, hogy csak az idöponton kéne változtatnom, mert ezek a késő esték már nem feltétlenül jók nekem erre. Ilyenkor már mindig nagyon àlmos vagyok, és nem tudok írni sem rendesen, mert vagy azzal küzdök, hogy a szemem nyitva maradjon, vagy azzal, hogy még működjön az agyam.
De az is lehet, hogy a mindennapi posztokat kéne megszüntetni, és inkább kevesebb, de valamiért tartalmasabb posztokat írni.
Majd meglátom hogy legyen.

2019. jún. 4.

Tervezgetés

Még bőven vár rám két munkanap a héten, de minden mellett én gondolatban már annál a pénteknél járok. Tervezgetem magamban, hogyit fogok csinálni. Van ezek között piacolás, takarítás, főzés, mosás...aztán úgyis úgy lesz, ahogy majd adódik. Kedv nélkül úgysem állok neki semminek.
Valamit még akartam, de huss, már ki is repült a fejemből.

2019. jún. 3.

Szabi rendezve

Ma reggel megbeszéltem a főnökömmel, hogy pénteken szabin leszek. Nemhogy bàrmi kifogása lett volna ez ellen, még meg is kérdezte, hogy biztosan elég lesz e az az egy nap. Vannak furcsa és fárasztó dolgai, de emberileg nagyon korrekt, így aztán a furcsa dolgait is el lehet nézni neki.
Jó érzés, hogy akkor a héten csak négy napot kell mennem, és kivételesen tényleg csak azért jó, mert nagyon fáradt vagyok.

2019. jún. 2.

Kicsit rosszkedvű

Van a fejemben egy jó hosszú, és nagyon megterhelő blogposzt, de folyamatosan elhalasztom a megírását, mert leírni is nagyon nehéz. Amúgy sem vagyok a legjobb lelkiállapotban, mostanra elértem a saját határomat. Jönnek a figyelmeztető jelek, és figyelek is ezekre. Az is egy ilyen, hogy több, mint egy hete nem vagyok képes kikászálódni a megfázásból, a köhögés szörnyen kínoz, és tegnap is, ma is éreztem, hogy a hátam is fáj egy kicsit. A köhögésre szedett lötty mindjárt elfogy, nagyjából alig valami hatása van csak,  pedig elég lelkiismeretesen iszom minden nap.
Folyamatosan fáradt is vagyok, nincs kedvem szinte semmihez, türelmem meg még a kedvemnél is kevesebb.
Az mondjuk jót tesz, hogy végre jó idő van, bár nálunk ma délután is jókora mennyiségű eső esett.
Nem lesz könnyű holnap reggel megkezdeni a hetet, de úgy vágok neki, hogy lesz, ami lesz, péntekre kikuncsorgok magamnak egy nap szabit. Akkor négy napom lesz itthon, ami most olyannak tűnik, mint valami mennyország.

2019. jún. 1.

Bajnok

Nem voltunk ott vele, mert Lepsényben játszották az utolsó meccset. Ez volt az egyik ok, a másik meg az, hogy van valami kimondatlan egyezség köztünk, hogy nem járunk a meccseire családostól. Patrik szokott menni, meg a sógorom. Azért erre az utolsóra csak el kellett volnaenni, gondoltam én már tegnap is, de ma, amikor a meccs utolsó öt percét végignéztük a facebook live segítségével, végképp megbántam, hogy mégsem így lett. Az ünneplés perceit csorgó könnyekkel néztem. Ünnepelték őket, skandálták, hogy bajnokcsapat, pezsgőt locsoltak...mint a nagyok. 😊 Néztem az élő közvetítést, és lepergett bennem az összes ügyetlen, suta kis mozdulat, ami kicsi gyerekként olyan jellemző volt rá. Láttam a kis megszeppent arcát, amikor Patrikot vittük edzésre, és próbáltuk rávenni, hogy ő is próbálja ki. Nem hitt magában..mint ahogy az idén is majdnem teljesen feladta a térdsérülése után. Fél az újabb sérüléstől, fél attól, hogy ha nem teljesen jó állapotban játszik, akkor olyat hibázik, ami a csapat kárára lesz. De azért megy...mert a csapat része ő is.
És ma bajnok lett. Az utolsó fordulóban nyerték meg. Nagyon büszkék vagyunk rá.