Január vége

Már délelőtt is észrevettem, de most aztán csak megerősödött ez....nevezetesen, hogy a blogger felület ma valahogy nincs a helyzet magaslatán. Az egy dolog, hogy képtelen vagyok válaszolni a poszt alatti hozzászólásokra, de most még majdnem úgy jártam, hogy írni sem tudok egy sort sem.
Nem mintha bármi fontos dolog is bennem maradt volna, mert tulajdonképpen nincs is nagyon mit írnom. Nem történt semmi különös január utolsó napján. Annak mondjuk őszintén örülök, hogy már túl vagyunk ezen a hónapon, nem nagyon szerettem. Hosszú is volt, meg unalmas is, meg még mindig tél is van... szóval sokkal jobb ez így, hogy már vége van.
Illetve dehogynem, azért történt...mert .megérkeztek a félévi bizonyítványok. Majd leírom most is, ahogy mindig. Nem lehet mindenki elégedett magával, de ez ilyen.

Énkérekelnézést

Van nekem hosszú évek óta olyan érzésem, hogy hajlamosak vagyunk mindent "túltolni". Eddig azt hittem, hogy ez jó magyar szokás csak, de azért mostanság már úgy látom, világméretű a jelenség. Nem a migráns ügyre gondolok, még csak sorosozni sem szeretnék. De vajon ez a másik téma, ez a genderizé...ami azért az én igen liberális gondolkodású fajtámnak is sok(K).
Lépten-nyomon megmondja valaki a tutit, hogy miért is jó ez a fajta gondolkodás, meg hogy mit is kéne, hogy is kéne. A csapból is ez folyik, és nálam kezdi kiverni a biztosítékot.

Hát az ilyenektől falra mászok. És tényleg...én kérek elnézést, de engem nem zavar, ha asszonyomnak szólítanak (bár körülnézek, mert mêg ezt nehéz magamra vonatkoztatni) A legkevésbé sem zavar, ha átadják nekem a helyét, vagy esetleg előre engednek. Nem kérem ki magamnak, hogy a focimeccsen külön női biztonsági őrök vizsgálják a ruházatomat. Semmilyen formában nem várom azt, hogy ne lássák bennem a nőt.
De hogy ennek nem lesz jó vége...

Férfiak...

Azt hiszem, mondhatom, hogy már két fiam is a felnőttek közé tartozik. Még akkor is, ha Erik életkorából adódóan még nem számít annak.
Ma ők ketten olyan programon vettek részt, amiért sok tízezer Fradi szurkoló irigyelhette őket. Nem, semmi dedikálás, vagy csapattal találkozás (az ilyeneket mi, szülők bonyolítjuk le 😁) Szakmai nap volt a Groupama Arénában, ahol beszélt a vezetőedző, az utánpótlás vezetője, meg egy csomó mindenki más.
Ők meg élvezték, és kellő komolysággal vettek ezen részt, ahogy Fradi- és fociszerető férfiak teszik.
És hát....azt hiszem...ehhez a képhez nem kell különösebb kommentár...😍❤️

Hálás

Mindig, minden nap hálát adok magamban a tecnika csodáinak. Hol csak azért, mert gyakorlatilag képesek vagyunk egyetlen pillanat alatt a világ bármely részén lévő ismerősünkkel kapcsolatot teremteni. Hol azért, mert nem kell a forgótárcsás mosógép mellett töltenem fél napokat.
Azért meg különösen hálás vagyok, hogy vannak ezek a szuper fényképezős okostelefonok, mert minden ilyen behavazódott napon fel tudom vidítani magam nyári képekkel.

Mázli

Csak az előrelátásunk mentett meg minket ma attól, hogy vagy hideg vízben fürödjünk, vagy egész este vizet melegítsünk a tűzhelyen, vagy egyáltalán ne is fürödjünk. Merthogy ma úgy történt, hogy valamiért, amit sosem fogunk megtudni, nem adott az eon éjszakai áramot, illetve csak nagyon rövid ideig.
Voltak már ezzel gondok, meg a bojler mérete miatt is kerültünk már furcsa helyzetbe, épp ezért még novemberben megcsináltattuk olyanra, hogy szükség esetén át tudjuk kapcsolni, hogy nappali árammal is fűtsön.
Ma áldottam az eszünket, meg ezt a "jobb félni, mint megijedni" hozzáállásunkat, mert a kapcsolónak köszönhetően azért elég normális hőfokú víz volt a kádban mindenkinek.
Úgy látszik, tényleg nem árt, ha mindenre is felkészülünk.

Szombat

A mostanában szokásos szombati nap volt ez a mai is. (De jövő héten már meccsnap lesz a szombat) Ment a mosógép három adag ruhával (és még maradt holnapra is), elkészült az ebéd, desszertként fánkot sütöttem. Életemben másodszor álltam neki, az első próbálkozásom nem volt túl sikeres. Ez a mai jól sikerült, nyomokban szalagot is tartalmazott.
Délután megnéztük az örökösök heti részeit, jók ezek a maratoni filmezések kettesben.
Este megint havazott....nem esett sok, de azért annál mindenképp több, mint amire vágynék most már. De sebaj...hátha az idén úgy lesz, hogy időben érkezik a tavasz.

És hétvége

Nem lehet panasz arra, hogy vànszorogna az idő, sőt. Csak úgy elrepült ez a hét. Azt nem mondom, hogy nem fáradtam el, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a fotelban ülve aludtam a tévét hallgatva. Eszembe is jutott, amikor felriadtam, és hirtelen nem is tudtam, hol vagyok, hogy hànyszor nevettem ki annak idején anyámat, hogy amint este leült a tévé elé, máris csukódott be a szeme. Ezeken amúgy rendre meglepődök, hogy ilyen hasonlóságok vannak, mert sehogy sem tudom én magam korban oda helyezni, mint amennyi akkoriban ő volt. Pedig ha jól utánaszámolok, még fiatalabb is volt, mint én most, mert amikor ő ennyi idős volt, már nem laktunk együtt.
Nem tudom kinél milyen időjárás van éppen, nálunk a szél tombol két napja. Jeges, nagyon kellemetlen. Titkon abban reménykedem, hogy az utolsókat rúgja már a tél, pedig azért az eszem tudja, hogy az még korai lenne.
A hétvégére nincsenek konkrét tervek. Van mondjuk hetek óta halogatott vásárlás, amit meg kéne tenni, van mozifilm is, amit jó lenne megnézni. De persze akad bőven mosni való, ennék valami sütit is, és az is jó lenne, ha csak úgy akármeddig ücsöröghetnék céltalanul a kanapé sarkába kucorodva. Bármi lesz is, jó lesz.

Egy kicsit zizi

Egy kicsit megint sikerült elvesztenem az időérzékemet. Semmi nem úgy alakult ma délután, ahogy terveztem, orvoshoz nem jutottam el. De ez nem olyan gáz, semmiről nem késtem le szerintem.
De mindenáron azt gondoltam én ma egész este, hogy péntek van. Biztos az zavart meg teljesen, hogy tegnap délutános voltam, ma meg reggeles, de én bizony angyali nyugalommal ücsörögtem a nappaliban ráérősen, amikor háromnegyed tízkor bevillant valahogy, hogy hoppà, hát még van egy nap a hétből. Mit ne mondjak, nem esett jól...
De nem baj, semmi nincs veszve, még négy és fél óra alvásidőm van. Ébredéskor meg legfeljebb olyan leszek, mint Zsémbes Zsófi. (emlékeztek rá?) Nekünk diafilmen volt még gyerekkoromban, és nagyon szerettem.
A migrént kialudtam, ma úgy ébredtem, mintha tegnap mi sem történt volna.

Szenvedős

Hát ma aztán megszenvedtem rendesen. Olyan migrénre ébredtem, hogy megmozdulni sem voltam képes. Ma délutános voltam, de negyed tizenkettőkor még nem voltam benne biztos, hogy be tudok menni. Végső próbálkozásként még fél tizenkettőkor a sokadik fájdalomcsillapító után mentem hajat mosni. Csak remélni mertem, hogy valóban segíteni fog, mert amúgy nagyon nehezemre esett, hányingerem volt attól is, hogy megmozdultam. De szerencsém volt, mert most is sokat segített rajtam.
Egész délután éreztem a tompa fájdalmat, végig azon a vékony határvonalon voltam, ahonnan egy pillanat alatt lehet jobb is, meg szörnyű is .
Még most is kényes a helyzet, és csak remélni merem, hogy reggelre kialszom.

Azt hiszem

Lehet, hogy még egy kicsit át fogom gondolni, de azt hiszem, most jött el az ideje annak, hogy orvoshoz forduljak a fázásom miatt. Ma eljutottam odáig, hogy dacára a réteges öltözködésnek, meg mindennek, ha nem közvetlenül a fűtő ventilátor mellett ültem a munkahelyemen, akkor vacogtam.
Igen, tél van, és tudom, hogy ilyenkor normális dolog fázni. De látom, hogy másokhoz képest mennyivel jobban fázok, mennyivel több réteg ruha kell rám, mint rájuk.
Lehet, hogy ki fog röhögni az orvos, de mindegy. Még egy telet nem tudok így végigcsinálni, mert nagyon megvisel.

Különleges hétfő

Ez a hétfő nem tartozott azok közé, amit mindenáron utálni kellett volna. Már az önmagában sokat javított rajta, hogy együtt mentünk dolgozni. Emiatt aztán annyira nem is zavart az a tény sem, hogy mindössze kettő órát aludtam, és erről szépen árulkodtak a szemem alatti karikák is. De mindegy volt, mondom.
Még emelt ezen a hangulaton, hogy a korán kelésért cserébe láthattuk a holdfogyatkozás több fázisát is. Különleges élmény volt látni még itthon teljes fényében, majd aztán útközben már azt, ahogy fogyatkozik, amikor beértünk dolgozni, már a fele "hiányzott". Aztán egy órával később azt is láttuk, hogy teljesen "elfogyott". Furcsa és különleges sötétség lett, páratlan szépségű volt, ahogy csak egy érdekes kicsit vörös kontúrú, szinte fekete kör látszott az égen.
Szerintem ez is egy olyan élmény volt, amit majd az unokáinknak is el fogunk mesélni.
A munkanap is eltelt, mindenféle már-már már-már megszokott hülyeséggel, és a szokásos rutinfeladatokkal.
Itthon minden gyerekünk várt bennünket, ami mindig olyan jó érzés. Pont tíz percig tart is ez, mert addigra hárman háromfélét mondanak, egymást cseszegetik, és ilyenkor visszasírom azokat a boldog, gondtalan kisgyerekes éveket...😊
Holnap kezdődik minden elölről.

Kemény volt

Már akkor is tudtam, amikor elhoztam a könyvtárból, és figyelmeztettek is rá, hogy "az nagyon szomorú". Tudtam, hogy ha képes leszek rá, hogy elolvassam, nagyon kemény lesz. Egyszer már egy hasonló témájú kifogott rajtam, azt azóta sem tudtam a kezembe venni.
De most ezt a könyvet elolvastam. Sírtam rengeteget közben, nagyon mélyen felkavart, eszembe jutott egy csomó minden közben. Másokról, akiket láttam már így, és ugyan voltak sejtéseim, de mégsem voltak azok semmik sem ezekhez képest, amiket olvastam. És igen, az is eszembe jutott, hogy egyszer régen odaállítottak ennek a világnak a szélére. Szerencsém volt, mert végül nem kerültem beljebb, nem kellett ismeretséget kötnöm, és beköltöznöm ebbe a világba. Azt remélem, hogy a sors kegyes lesz, és soha nem is kell semmilyen szerepben sem megismernem közelebbről.

Mennyi hülye

Most már aztán tényleg ki kell találnom valamit a bevásárlással kapcsolatban, mert egyre nehezebben viselem el ezeket a mindennapos tortúrákat. Az a helyzet, hogy ugyan még mindig ki tudok akadni azon, ha az ott dolgozókat csak siránkozni hallom, meg amikor nincs áru, pedig tudom, hogy a raktárban annyi van belőle, hogy ha rendelnének, akkor még én is hozzájuthatnék. De újabban komoly együttérzés kezd éledni bennem a kereskedelemben dolgozókkal. Szerintem ennyire alacsony még sosem volt a kerítés, és az idén a hülyék száma, akik átjutottak rajta, folyamatosan hatványozódik. Vannak emberek, akik olyan elképesztően bunkók, hogy csak tátom a számat, és pislogok nagyokat.
Minden ilyen alkalommal azt érzem,hogy én többet nem akarok senkivel sem találkozni, valami magánbevásárló helyet szeretnék. Vagy egy olyan helyet, ahonnan megrendelhetem, és idehozzák nekem a kapuhoz. Majd csak találok valami ilyet...

De jó lenne

Tök jó volt hamarabb hazajönni. Már eleve másképp telt emiatt a nap is, sokkal könnyebb volt minden azzal a tudattal, hogy kevesebb időt töltök ott. Eszembe is jutott, hogy ha lenne rá lehetőségem, hogy mondjuk a munkaidőkeretet úgy töltsem ki, ahogy gondolom, simán bevàllalnám, hogy hétfőtől csütörtökig ledolgozom a negyven órát, és akkor mindig három napos lenne a hétvégém. Oké, biztos lennének idôszakok, amikor ez kivitelezhetetlen lenne, vagy csak nagyon fárasztó, de azért így elméletben olyan jó ötletnek tűnik.
Addig meg, amíg ez nem így lesz, ezt a két napot használjuk ki, ami következik.

Lesz, ami lesz

Azt nem tudom, hogy lesz e még nálam valamikor is olyan, hogy teljesen elégedett leszek, de mostanában ez a legkevésbé sem jellemző rám. A legrosszabb, hogy nem is tudom pontosan mivel nem vagyok megelégedve, vagy hogy mitől van bennem egy csomó hiányérzet. De épp az előbb olvastam, hogy hétfőn jön az újabb világvége...izé...vérhold, szuperhold, farkashold, meg minden, mi szem-szájnak ingere, úgyhogy az is lehet, hogy valahonnan a lelkem legmélyéről készül belőlem előtörni a vérfarkas (bár vámpírnak előbb felvennének ezzel a sápadt, vérszegény kinézetemmel, meg az örökös fázásommal), és ez okozza ezt az érdekes nyugtalanságot.
Az mindenesetre most a hét jó híre, hogy már csütörtök van, és már azt is tudom, hogy holnap hamarabb le fogok lépni, hogy legalább egy kicsit nyújtsak a hétvégén.

Frontos

Én sem úsztam meg a frontot. Nyilván így kellett lennie, mert miért pont én lettem volna a kivétel. Igaz, tegnap még büszkén kihúztam magam, amikor lépten-nyomon mindenki arra panaszkodott, hogy a feje fáj, meg bágyadt, meg minden rossz. Én még akkor a fázáson kívül semmit nem éreztem. (Na mondjuk a fázás olyan mértékű volt, hogy egész délután kék kontúr volt a szám körül)
De elkiabáltam én ezt az egészet, mert ma reggel már úgy ébredtem, hogy fájt a fejem. Ami persze végig is kísérte a napomat kitartóan, csak hogy emlékeztessen arra, nem szabad elbizakodottnak lenni.
De legalább ez a fejfájás dolog egy olyan valami, amit nem írhatok az öregedés számlájára, mert már gyerekkoromban is így volt ez. Csak akkor még nem is tudtam, hogy létezik hidegfront, meg melegfront, meg meg anticiklon.

14

Ma van az a nap, amikor a legkisebb fiunk is már tizennégy éves. Négy év múlva már minden fiunk felnőtt lesz.
Talán vele kapcsolatban érzem azt leginkább, hogy annyira gyorsan telik az idő. Persze, mert ő az, akire az időből a legkevesebb jutott. Legalábbis az olyan időből, amikor nem kellett osztoznia senkivel.
Amikor még csak elképzeltem, hogy milyen lesz majd ő, mindig azt gondoltam, hogy a két bátyja lesz ő összegyúrva. És valahogy így is lett. Mindent összegyűjtött a nagyokból, és ha lehet, mindenre még rátett egy lapáttal.
Egy percet sem lehet mellette unatkozni, soha nem is volt erre példa. Ma már kevésbé szeleburdi, és nem mászkál zokniban a pocsolyában, nem ül be a fürdőkádba pizsamában sem, cserébe megállás nélkül tud beszélni olyan dolgokról, amit én egy csomószor nem is értek.
Jelenleg imád enni, és ez látszik is rajta. Alig pár centivel alacsonyabb csak tőlem, gondolom nyárra ez változni fog. 41-es bakancsa van, ami elég ijesztő tény.
Utàlja a farmert, nem szereti összecipzározni a kabátját. Utál leckét írni. Imád viszont a húgom kisfiával lenni, aki úgy tekint rá, mint az Istenre.
Már nem kisfiú, de még nem is igazán nagy. A kettő közötti állapotban van épp, ebből fakadóan akadnak problémái a világgal.
Tizennégy éve csodálom őt. Tizennégy éve lesen kíváncsian, hogy milyen lesz majd. Tizennégy éve vagyok végtelenül hálás azért, hogy ő is minket választott. A világ legjobb dolga az anyukàjának lenni.

Kárpótlás

Biztos emlékeztek még rá sokan, hogy milyen volt Erik általános iskolás léte. Volt az a nyolc év, amikor nagyon elvétve kapott csak egy-egy elismerő szót azoktól, akikkel a napjai nagy részét töltötte. Hányszor bizonygattam, hogy nincs ezzel a gyerekkel semmi baj, csak ott, ahonnan nem kap szeretetet, nem tud jól működni. Nem hittek nekem, elfogult hülyének gondoltak, aki magyarázza a bizonyítványt.
Azóta már bőven kapott/kaptunk kárpótlást, és őszintén hiszek benne, hogy Rolinak is meglesz majd ugyanez amikor eljön az ő ideje is.
Nem jeles tanuló, nem kiemelkedő tehetségű, de nem is kell annak lenni ahhoz, hogy szeressük őt azért, aki. Nem csak mi, hanem azok is, akikkel eltöltött a napjai nagy részét.
Ma este egy üzenet várt az osztályfőnökétől. Elállt a szavam tőle. Hazajöttem, és megkértem a gyerekemet, hogy jöjjön, hajoljon le, hogy megölelhessem. ❤️

Sárkányosodás kezdődik

Egyáltalán nem olyan könnyű ez a negyven feletti lét, mint ahogy én azt gondoltam volna. Mondták ugyan, hogy most aztán mindenre készüljek fel, mert elszabadul a pokol, de nem hittem én ennek. Már csak azért sem, mert amúgy meg mindenhonnan az dől ránk, hogy ilyenkor kezdődik csak igazán az élet, mert már elég magabiztosak vagyunk, tudjuk mit akarunk, nem félünk kiállni magunkért, stb stb..
Most épp hajlamos vagyok inkább annak a verziónak hinni, amelyik szerint elszabadul a pokol. Sehogy sem vagyok összhangban a saját testemmel. Cserben hagy. A bőröm minden kencefice ellenére száraz, és csúnya. A hajam kéthetente ledobja magáról a festéket, a körmeim letöredeznek. Tele vagyok ráncokkal akkor is, amikor kialszom magam. Az elmúlt egy héten folyamatosan ki van száradva a szám is, hiába iszok, nem jön helyre. De még nem is ezek a legrosszabb dolgok, hanem sokkal inkább az, hogy a hormonjaim is összeesküdtek ellenem, és simán sárkányt csináltak belölem. Én, aki soha észre sem vettem azt, hogy mindenféle változások zajlanak napról napra bennem...most simán tudnék napi bontású térképet rajzolni arról, hogy épp milyen folyamatok milyen következményekkel járnak. Szörnyű...
Gondolom, hogy majd ehhez is hozzá fogok szokni, ha muszáj lesz, de azért eléggé sz@rul esik. Mert amúgy meg nem vagyok még én ehhez elég öreg szerintem.

Semmittevés

Újabban ez jellemzi a hétvégéket nálunk. Bevásárlás, főzés, mosás, és ennyi. Ma délután megnéztük még a maradék három részt a Draga örökösökből, ami a héten volt, aztán még este befestettem a hajam is. Amíg a festék dolgozott, összehajtogattam és elraktam a ruhákat.
Ez így leírva nem is olyan kevés dolog, mégis úgy érzem, hogy semmit sem csináltunk.
Eriknek ma már volt erőnléti edzés, Patrik is volt valami egyetemi rendezvényen.
Közben egyébként ezerféle dolog jár a fejemben, hogy mit kéne venni, mit kéne csinálni, átalakítani, megreformálni. De aztán hagyom, mert az esetek többségében jól van ez így is, ahogy van. Van pár ruha, amire vágynék, de nem nagyon akarok kimozdulni, próbálni, keresgélni. De ugyanígy vagyok azzal, hogy kéne vennem egy-két kaspót, virágalátétet, dobozokat a különféle müzliknek és gabonapelyheknek, de még amikor olyan helyen járok is, ahol megnézhetném, csak végig rohanok arra koncentrálva, amiért épp aktuálisan mentem, és már ott sem vagyok.

Szabadnap

Nagyon nem bántam meg, hogy ma máris egy nap szabit ellőttem az idei keretből. Azt, hogy mennyire voltam kialvatlan nem is éreztem annyira (kivéve, hogy esténként simán elaludtam a fotelban ülve), mégis csak kilenckor ébredtem fel.
Semmit nem vittem túlzásba, ebédet csináltam, aztán könyvtárban voltam, kutyát sétáltattunk, megnéztünk két részt a Drága örökösökből. Kutyasétáltatás közben ugyan majd lefújta a fejemet a szél, meg a kesztyű ellenére is megfagyott a kezem, azért jó volt egy kicsit a levegőn lenni.
Holnap majd megpróbálok kicsit tevékenyebb lenni, hogy vasárnap megint lehessen pihenni, lazítani.

Mai sztori

Nagy szerencse, hogy már van annyi rutinom, hogy az iskolával kapcsolatos mindenféle baromságot gyorsan a helyére tudjam tenni. Természetesen az általános iskoláról beszélek, tapasztalataim szerint ott a legkevésbé fejlődöképesek.
Igaz, ma azért elértük azt a határt, amikor csak egy igen vékony vonal választott el attól, hogy ahelyett, hogy a helyén kezeljem a sztorit, csináljak belőle ügyet.
Csak röviden: Roli ma úgy jött haza az iskolából, hogy elvették a telefonját, és csak nekem adják vissza. Nem nagyon értettem, mert tudom, hogy beszedik tőlük órák elején, és csak a végén kapják vissza. Roli váltig állította, hogy csak azután használta, miután megkapta a dobozból.
Persze mentünk érte, még szerencse, hogy itthon voltunk.
Természetesen a gyerek a hülye, mert vétett a házirend ellen. Arra a kérdésemre, hogy milyen alapon tartja magánál bárki is a gyerek tulajdonát, szintén ezt a választ kaptam, hogy ez van a házirendben. A házirend ilyen misztikus valami, amit sem én, sem a gyerek nem láttunk soha ebben az iskolában, a honlapon sincs fent, így nem tudtam ellenőrizni, hogy vajon hogy van ez megfogalmazva.
Tudom, hogy most a többség nem velem ért egyet, hanem azzal a gondolattal tud azonosulni, hogy igazuk van, minek az iskolába telefon. De azért engem kiakasztott. Mert lehetett volna olyan helyzet is, hogy mindketten délutánosok vagyunk, Patrik az egyetemen, Erik is suliban, és mondjuk én hiába hívom Rolit, nem érem el. Egyrészt infarktust kapok a munkahelyrmem, másrészt azonnal nekiállok körbetelefonálni mindenkit hogy nézzék meg,otthon van e, minden rendben van e, stb. stb.
Többet remélem nem.lesz ilyen .És már csak másfél év, és szabadulni ettől a helytől.

Fogadalom helyett

Nem tettem az idén sem fogadalmakat, mert nem szokásom. Már csak azért sem, mert ha mégsem úgy alakulna, ahogy a fogadalom pillanatában gondoltam, akkor az rettenetesen frusztrálna, kudarcérzést generálna csak bennem. Az meg jó felé még sosem vitt.
Természetesen ennek ellenére vannak olyan dolgok, amiket szeretnék megvalósítani. Vannak konkrét helyek, amiket látni szeretnék az idén, vannak konkrét események (focimeccsek), ahol ott szeretnék lenni. Vannak bennem érzések, amiket mindenképpen a helyére kell tennem, még akkor is, ha nem mindig kellemes élmény a hely megtalálása.
Biztos vagyok benne, hogy az idén is sokszor kell majd magamat is figyelmeztetnem, meg másoknak is engem, hogy az egyik nagy erényem a kitartásom, és az erőm, amivel minden vert helyzetből fel tudtam állni, és újult erővel küzdeni.
Nem indult könnyen az év munka téren, sőt...azt érzem most, hogy nehezebb lesz minden, mint eddig bármikor. De még csak kilencedike van, akár meg is változhat minden egycsapásra.
Egy biztos: holnap lesz a hét utolsó munkanapja. Mert így döntöttem. A hétre elêg lesz a négy órányi alvásokból, az egész napos fagyoskodásból.

Állatorvosos

Ma délután végre el tudtuk vinni Artit az orvoshoz. A fájdalomcsillapító óta jól van, latszlá ugyan a mozgásán, hogy valami nem kerek, de nem reszket, nem gubbaszt, bulldog mivoltának megfelelően éber.
Őt egyáltalán nem izgatja, ha orvoshoz visszük, a világ legtermészetesebb módján sétàl be az ajtón. Nyikkanás nélkül várakozik bármeddig, néha megnézi magának a többi várakozó kutyàt-macskát, de túlságosan nem érdekli senki és semmi.
Az orvos megvizsgàlta, megmérte a lázát, de már abból, amit elmondtunk neki, és egy tapintásból a nyaka körül meg is állapította, hogy mi van vele. Wobbler szindrómája van, egyfajta gerincbetegség. Utána olvastam, nem egy szívderítő folyamat...de még most ezzel nem foglalkozunk. Most kapott neki való fájdalomcsillapítót, amit szükség szerint adhatunk neki .Kapott injekciót (szeme sem rebbent) most is. Puha fekhelyén kell neki, és annyi mozgás, amit elbír. Ugrálni nem engedhetjük se lefelé, se felfelé (mondjuk nem is akar ilyesmit), és az etetőtálját is feljebb kell tenni, hogy ne kelljen hajolnia, mert az fáj neki.
Hát így vagyunk...nem reménytelen a dolog, de úgy gondolom, csak arra tudunk törekedni, hogy a mostaninál rosszabb ne legyen. Ezért meg megteszünk mindent.

Uncsi

Azt mondják megint jön a hó. Bármennyire ilyenkor van ennek itt az ideje, meg tél van, meg mindenféle banális mondatot ideírhatnék még, azért én már nagyon várom, amikor a harminc foknak lesz itt az ideje.
Jó hosszúra sikerült ez a mai nap, el is fáradtam rendesen, pedig még csak azt sem mondhatom, hogy valami hatalmas nagy dolgot csináltam volna. Inkább jó sok kis apróságot, munkában is, itthon is, ami ugyan folyamatosan lefoglalt, de ezen kívül semmi többet nem jelentett.
Unalmas egy hétfő volt, na. :)

Vasárnap

Gondolom ma szinte mindenki ugyanazt csinálta otthon, amit mi is. Igen, karácsonytalanítottuk a lakást, ami aztán egy jó kis családi összefogással elkövetett takarításon is átesett. Így most szép rend és tisztaság van, de hiányoznak a fények. (És csak most vettem észre, hogy a fradis hógömbömet is elrakták, pedig azt nem kellett volna...)
Ebéd után Balázs és Erik még nagyobb munkába fogott. Van ugyanis egy garázs az udvaron, ami hivatalosan nem a miénk (bár minden sz@rt mi fizettünk ki az építkezés elején rá, hogy ne kelljen elbontani), és eddig a nagybátyám autója állt benne. Most azonban afféle évindító ajàndékként közölte, hogy ki kell dobálni onnan mindent, és használjuk mi, neki nem kell. Az ilyen felajánlásokat meg ki kell használni, és élni kell vele. Két óra munkával sikerült annyi helyet nyerni, hogy befért az autónk. És végre ma éjszaka (először, mióta nálunk van) garázsban alszik. Az még majd egy költséges és érdekes feladat lesz, amikor odáig jutunk, hogy valóban "kidobálunk mindent". Nem túlzok akkor, ha azt feltételezem, hogy szovjet katona maradványai is lehetnek valamelyik sarokban.
Arthur mára határozottan jobban van, mozgott, evett, majdnem, mintha tegnap csak beképzeltük volna az egészet. Ma is kapott fájdalom csillapítót is este a porcerősítő mellé. Azért persze nem vagyunk nyugodtak, kedden megyünk az állatorvoshoz. (Holnap délután nincs rendelés)

Szombat

Újabban egész komoly mértékben lehet hinni az időjárás előrejelzésnek. Ezen én ugyan rendszeresen meg is döbbenek, mert régen azért ez nem volt így. De most is...már hét közepén mondták, hogy szombatra ideér a hó, és tényleg így is lett. Elég kitartóan esett is egész délelőtt, már gondoltam is, hogy lehet, hogy ez most akkor így fog esni egész nap, amikor aztán egyik pillanatról a másikra elállt.
Nagyjából kipihentem és kihevertem a heti fázást, bepótoltam a kimaradt alvást is. Délután megnéztük a Drága örökösök eheti részeit. Ezer éve nem néztünk már magyar sorozatot, de ez elég jónak ígérkezett, és az első négy részben nem is csalódtunk.
Este, amikor lementem a kutyákhoz, Arthurt elég rossz állapotban találtam. Kétségbe is estem tőle, és rögtön szörnyű bűntudatom is lett amiatt, hogy végül tegnap nem vittem vissza az orvoshoz. Csütörtökön úgy tűnt, sokkal jobban van, úgy gondoltam, ha feltétlenül muszáj, akkor majd hétfőn elvisszük. Erre ma este már egyáltalán nem használta a jobb hátsó lábát. Enni evett, meg is vártam, amíg megette az adagját, aztán felhoztam. Szegény.... elképesztő, hogy mennyire összement, Balázs szerint valami gerinc probléma is lehet, mert felfelé nem néz. Nem tud. A csípője is furcsán néz ki, és olyan rossz volt így látni, hogy potyogtak a könnyeim, ahogy néztem. Adtunk neki fájdalom csillapítót, mert valószínűleg fájdalmai is vannak. Meglátjuk mit hoz a holnap, lehet e várni hétfőig az orvossal, vagy nem. Már most fáj nagyon, hogy el fogjuk őt veszíteni.

Ez van

Ha tegnap azt mondtam, hogy jajj nekem, akkor ma akár egy egész siratódalt is adhattam volna a bejegyzés címének. Nem nyavalygás, mert tisztában vagyok vele, hogy január van, tél van, és télen hideg van. Nincs ezzel semmi baj (főleg, mert már minden nappal egyre csak közelebb kerül a nyár is) Ez a két nap úgy megviselt fázásilag, hogy ma majdnem sírva fakadtam, amikor hazajöttem, és nemhogy nem voltam képes levenni magamról a több réteg ruhát, de még be is burkolóztam egy takaróba, hogy végre egy kicsit melegedjek már át. Nem tudom, hogy mitől van, hogy én ennyire tudok fázni, azt meg aztán sajnos végképp nem, hogy lenne e valami, amitől ez jobb lehetne. Komolyan mondom, ha lenne valami tabletta, vagy por, vagy bármi, amire azt mondják, hogy na, ez hatásos, beszedném.
A tegnap éjszakát meg nem is akarom emlegetni sem. Abból a négy és fél órából, amit aludhattam volna, kettőt ébren töltöttem, mert fáj a fülem. És sehogy sem tudtam elhelyezkedni úgy, hogy legalább egy kicsit jobb legye, és el tudjak aludni. (érdekes amúgy, hogy álmomban bármi fájhat, nem zavar, csak az elalvás gáz) Fél kettőkor gondoltam rá, hogy akkor most mindjárt felkelek, és iszom egy kávét, aztán majd lesz valami. De szerencsére még azért ez után a gondolat után mégis aludtam egy keveset.
Holnap ugyan muszáj lesz vásárolni, mert ma is csak tűzoltásként gyorsan megvettük, amit nagyon muszáj volt, de egyébként nem nagyon szeretném kidugni az orromat sem..

Jajj nekem

Nagyon nehezen viselem el ezt a hideget. A szél meg aztán egyenesen az ellenségem lett két nap alatt. Fáj a bőröm a fázástól, fáj a fülem a széltől...ma már megfordult a fejemben, hogy vennem kell egy sapkát, pedig sosem hordtam. Vagy ha igen valamikor is, hát az valamikor nagyon régen lehetett, még egészen kicsi koromban, mert emlékeim sem nagyon vannak róla.
Na mindegy. Most gyorsan alszom hajnali négyig pár órát, mert ötkor már dolgozni fogok. Ennek megvan az a nagy előnye, hogy hamarabb kezdődik a hétvége.

Megkezdődött

A munkás hétköznapok is elkezdődtek ma. Mondhatjuk, hogy ott kezdtük, ahol tavaly befejeztük, de leginkább úgy helyes ez, hogy az év végén abbahagytuk, és most folytattuk.
Az biztos, hogy sok energiát igényelt ma az is, hogy egyáltalán ott legyek. A legkevésbé sem éreztem magam jól. De majd belerázódok, úgyis most egy jó darabig az ilyen hétköznapok jönnek.
Holnap a gyerekek is mennek suliba, hasonló kedvvel készülődnek, mint én ma munkába. Patrik vizsgázni megy, neki majd csak február ekeele kezdődnek újra az előadások.
Azért az nagy mázli, hogy holnap máris csütörtök lesz.

Hello 2019!

Az év első napja nagyjából ugyanúgy telt nálunk, ahogy szokott is. Az ebédet Balázs főzte, sütötte, én leginkább csak konyhalányként segédkeztem. Teljesen hagyományos menüsort ettünk, lencseleves volt (és mindenki megette az utolsó kanálig, ahogy azt kell), bőrös malacsült, párolt lila káposzta és krumplipüré. Minden nagyon finomra sikerült, mindenki csak pihegni tudott ebéd után, nem is vacsorázott senki. :D
De ezen kívül nem csináltunk semmit, még pihentünk a holnapi munkakezdés előtt (erre igyekeztünk nagyon keveset gondolni), tévéztünk. Úgyhogy ha a mai nap lesz a mérvadó arra vonatkozóan, hogy milyen év vár ránk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy jókat fogunk enni, sokat leszünk együtt, ami jó hangulatban fog telni, és sok időt szánunk majd a pihenésre is. Ez elég jól hangzik, simán el is fogadom, ha ezen múlik.
Egyébként is mindkettőnknek nagy feladat az idén átbillenteni a mérleget a munka-magánélet terén sokkal inkább a magánélet felé. Nem azért, mert nem szeretjük a munkánkat, hanem azért, mert magunkat is kell szeretnünk legalább annyira, mint azt, amiért fizetést kapunk. De majd meglátjuk, hogy alakul. Nem kell kőbe vésni semmit, mert van egy csomó dolog, ami nem rajtunk múlik, de azért ami tőlünk telik, azt jó lenne megtenni. :)
Az nagyon nem esik most jól egyikünknek sem, hogy menni kell dolgozni, nagyon jó volt itthon lenni, és nagyjából kizárni a világot is. Kellett nagyon ez az idő, de Balázsnak még bőven jót tett volna, ha tovább tart. De ne legyünk telhetetlenek, voltak egy csomóan, akik dolgoztak megállás nélkül..