2018. júl. 6.

Ez nem volt az én napom

Hát.. ma pont olyan voltam, mint az időjárás, és ezzel nem könnyítettem meg sem a saját dolgomat, sem a családét, akik ma sehogy sem tudtak a kedvemre sem tenni, meg még nagyon kezdeni sem semmit azzal, hogy mi van velem.
Nagyjából egész nap nyomott és morcos voltam, magam sem igazán tudom megmagyarázni az okát, bár kétségtelen tény, hogy nagyon lehangolt, hogy délután már megint kardigánt kellett vennem, mert fáztam. :( Tudom, nem vagyok teljesen normális ezzel a kánikula imádatommal, de olyan kevés ideig adatik meg minden évben az, hogy meleg (és csak meleg) legyen, hogy hát mit csináljak, ha mindig, minden percben ezért rimánkodom?
Na de azért igyekszem úrrá lenni ezen, és nem pánikolni, hogy ezen a nyaraláson az előrejelzések szerint nem lesz hőségriadó, és kánikula, és nem fogunk a Balatonba menekülni egy kis felfrissülésért.
Jelen pillanatban dörög a ég, és esik az eső. De este háromengyed tizenegy van, úgyhogy tőlem reggelig akár eshet, ha nagyon muszáj neki. Napközben meg legyen legalább olyan jó idő, hogy jól érezzem magam rövidnadrágban és egy felsőben..és mondjuk az sem lenne egy utolsó dolog, ha nagyjából legalább szereznék egy kis barnaságot, mert jövő szombaton esküvőre megyünk, és abban a világos rózsaszín ruhámban terveztem menni, amihez nagyon jól mutatna egy jó kis szín.. :)
De majd meglátjuk.
A holnapi napot várom azért. Holnap indul a balatoni hajózási főszezon, és nagyon-nagyon remélem, hogy megérkezik ide az én kedvenc hajóm, ahogy szokott. :)
Azért ma is voltunk egy rövid kikötői látogatáson, ittunk egy-egy mojito-t Patrikkal (én epreset, ő kiwiset). Itthon meg megnéztük a brazil-belga meccs végét, közben a fiúk fröccsöztek, én meg megittam egy pohár rozét. :)

(fotót meg nem tudok feltölteni, mert hiba lépett fel...)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése