2017. nov. 21.

Se eleje, se vége

Úgy csordultig tud lenni az ember a hétköznapok apró-cseprő történéseivel, hogy estére már semmi másra nem is vágyik, csak a csendre, és a nyugalomra. Igen, régen ilyenkor simán kiírtam magamból mindent a legapróbb részletekig, azokat meg még inkább, amik valamiért mélyebb nyomot hagytak bennem. Ma már nem nagyon van időm elveszni a részletekben sem, leginkább sodródom az árral, és igyekszem arra koncentrálni, hogy a nagyon fontos dolgokat ne felejtsem el.
Szerencsére tudok még annyira pozitív lenni, hogy a jó dolgokat inkább elraktározom, és azokat hívom elő az emlékeimből, amikor a szükség úgy hozza. A rossz dolgokon is szoktam azért rágódni, persze, de azokon inkább csak akkor, ha valamiért előtérbe kerül újra az a probléma, vagy az az érzés.
Mindig úgy érzem amúgy, hogy ez a hét az előzőt is überelni tudja tennivalók tekintetében, és most ez megint úgy is néz ki, hogy tényleg így van. Az előző hét semmi volt a mostanihoz képest. De már most tudom, hogy simán meglesz minden, pedig van még bőven tennivaló addig, amíg majd csütörtök este hazajövök. Párszor még újra fogok tervezni mindent magamban, és lehet, hogy végül tök másképp fogom megoldani, mint ahogy pl. ma elgondoltam. De ezeket már rég nem kudarcként élem meg, hanem úgy, hogy tök jó, hogy képes vagyok változtatni menet közben is, mert igazából a cél a lényeg, semmi más. :)
Ennek amúgy se füle, se farka, még én is érzem.. és nem is hiszem, hogy most ennél értelmesebbet tudok még kihozni az egészből, úgyhogy hagyjuk is. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése