Amikor ma megkèrdeztèk tőlem, hogy 1-től 10-ig mennyire èrtèkelem magam fakírnak, elèg döbbenten nèzhettem, mert rögtön utána hozzá is tette az illető, hogy csak azért kèrdezi, mert szemmel láthatóan elèg ramatyul vagyok, mègsem hallott tőlem egyetlen zokszót sem. Nem tudom mennyire vagyok fakír, vagy mennyire hülye, de azt gondolom, hogy ha azt a döntést hoztam, hogy kèpes vagyok bemenni dolgozni, akkor bizony kutya kötelessègem úgy vègezni a munkámat, ahogy azt elvárjàk tőlem. Nem mártírkodni megyek, nem sajnáltatni magam. Ennyi az egész.
Mindenesetre azèrt mostanra valóban èrzem magam annyira sz.rul, hogy kijelöltem a vègső időpontot, ameddig mèg bírom. Nem csak a napot, hanem azt az állapotot, amikor azt kell mondanom, hogy eddig, ès nem tovább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése