2017. ápr. 30.

Hallod, Anya?

Mai beszélgetés eredménye ez a poszt. Másról akartam írni, de vannak olyan fontos dolgok, amik miatt az ember elnapolja a gondolatait.

-Láttad a képet, amit apának küldtem?
-Igen, mutatta. Nagyon jó.
-Megosztod a blogodon? Úgy nézik ki rajta, mint egy DAC játékos. Aki majd látja, azt fogja hinni, hogy a Dunaszerdahely utánpótlásában játszom.
-Amit apának küldtél, azt nem tudom a blogomon megosztani.
-Jó, akkor elküldöm neked is. De megosztod?
-Megosztom, persze. De nem fogják azt hinni, hogy a Dunaszerdahelyben játszol, mert tudják,hogy nem.
-Nem baj, attól még majd látják, milyen menő vagyok.

Úgyhogy megmutatom a focista fiamat, aki ugyan nem a DAC utánpótlásában játszik, de ettől még nagyon menő, és én nagyon szeretem őt, és nagyon büszke is vagyok rá.



2017. ápr. 29.

Jó lenne

Szeretném, ha egyszer rólam is így emlékezne majd meg az írói vénáját tőlem öröklő unokám. :)

A nagymamám titka a boldog házasságról

Minden vasárnap pontban délben ebéd. Legyen nyár, tél, szülinap vagy névnap. Délben ebéd - mert így szoktuk meg. Egyszer volt csak késés, 12:09-kor ültünk le enni.
"A 8. főbűn, ha nem tiszteled a másik idejét" - ezt mondta a nagymamám. De én tudom, hogy csak félt, hogy elfelejtettük. Mert már csak mi vagyunk, akik emlékezünk rá. Hát ilyen ez az élet, mindig azokra nem érünk rá, akikre igazán fontos lenne. Pedig ő az igazi nagymama, az a fajta, aki megtanít imádkozni.
Leves, mártás, második, desszert és kávé. Mindig ez a sorrend. A legtökéletesebb ételeket főzi, nincs olyan, hogy nincs mit enni, és hogy ne lenne gesztenyepüréje a spájzban, egy kis tejszínhabbal, meg barack kompóttal.
Forrás: Getty Images/Eva Katalin Kondoros
Mindig tökéletes tisztaság van nála, meg meleg dunyha. És sosem felejtem el az ágyban, tévénézés közben elfogyasztott tojásrántotta reggeliket, savanyú uborkával - mert hát az volt a mennyország. Nála mindig mindent lehetett csinálni, és a legfontosabb napirendi pont a játék volt. A homokozó mellé állított kisszékre mindig kerül valami nagyon finom süti vagy sós rúd, házi málnaszörppel.
Ő a nagymama, aki mindig mondogatja, hogy "Nekem már csak ti vagytok, kislányom." Közben rakja el az edényeket, de segíteni nem lehet, mert ellenkezik:"Jaj, kislányom, csak én tudom, hova kell." De hát 30 éve ugyanoda, nagymama...
És könnybe lábad a szeme, ahogy rendezkedik a szekrényben, és közben mesél valamiről, ami éppen eszébe jut: a múltról, az álmairól, na meg a csodálatosan romantikus, könyvbe illő házasságáról. A férjről, az apáról, a nagyapáról - aki az egyetlen férfi volt az életében.
.
Forrás: iStockphoto/BraunS
"Ó, kislányom, nem szabad veszekedni! Mi nagyapáddal sosem tettük a sok évtized alatt. Na jó, nem mondom, hogy nem volt olyan, hogy összekaptunk volna. De hát akkor mindig kimentünk a szobából, és megvártuk, hogy megnyugodjon a másik, aztán akkor lehetett beszélni a problémákról. Nem volt nálunk soha hangos beszéd.A megértés és a szeretet. Csak ez a fontos kislányom."
"Soha? Soha nem vesztetek össze?"
"De kislányom, jaj, hát majdnem el is felejtettem, nem akarok én hazudni neked.
Egyetlen egyszer. Tudod, szombat reggel volt, és elfogyott az utolsó szem kávé is.
De hát sietős nap volt, menni kellett a nagynénémhez segíteni zöldborsót szedni, mert akkor még segítettük egymást, ahogy tudtuk. Leszedtük együtt, ő meg csomagolt nekünk. A mi családunk mindig összetartott kislányom, hát téged is erre neveltelek mindig, nem? Na aztán kávé híján, mondtam, hogy menjünk el a boltba, de azt mondta nagyapád, hogy nem érünk mi rá ilyenekre. Ő úgy tartotta: a kötelesség mindenek előtt. Szóval úgy döntött, majd veszünk, ha hazaértünk.
Aztán amikor késő délután jöttünk hazafelé, zárva volt a bolt. És akkor nagyon összevesztünk. Kiabáltunk, hangosan - még az ajtót is becsaptam az orra előtt. Ez volt az egyetlen nagyobb civakodás minálunk. Mert a nagyapád minden este vacsora előtt még ivott egy kávét, hát én meg nem tudtam neki főzni kislányom, és az nagyon bántott."

forrás: she.hu

2017. ápr. 28.

Még nem is mondtam

Pedig már péntek van.. Szóval, el sem meséltem, hogy tulajdonképpen szerda reggel óta gyakorlatilag fájdalomcsillapítókon élek. Ha nem adagolom rendszeresen, akkor baj van. Ma estére már odáig is fajult ez, hogy komolyan elgondolkodtam rajta, hogy én tényleg ekkora hülye vagyok, hogy eszembe sem jutott orvoshoz menni? Illetve, de, tegnap, amikor munkába indultam, már eszembe jutott, csakhogy akkor már késő volt, mert a doki is délutános volt velem együtt. Ma meg csak épphogy két órát rendelt, én meg akkor pont ebédet csináltam munka előtt, meg igazából délelőtt olyan elviselhetőnek tűnt. Persze, mert rögtön ébredés után elrohantam a gyógyszeres fiókhoz, és bevettem egy vízben oldódó cataflamot is, meg egy simát is. (egyesével nem hatnak)
Azt hiszem amúgy, hogy Balázsnak is csak ma reggel vallottam be, hogy igazából napok óta szenvedek már. Látszani nem látszik rajtam, mert olyan csendesen szenvedős fajta vagyok.
Ja, és hogy mi fáj? Hát arról aztán fogalmam sincs. És ilyen sem volt még. Úgy kezdődött, hogy hétfőn délután kicsit fájt a nyakam. Mint amikor elalszom, vagy ilyesmi. Aztán kedden jobban fájt már, de még mindig bőven belefért abba, ami elő szokott azért fordulni. Na és aztán kedd éjjel már alig aludtam, mert többször is felébredtem arra, hogy az arcom bal felén valahogy mintha minden fájna, de olyan érdekesen. Aztán szerda reggel úgy ébredtem, hogy nem is tudtam eldönteni, arra ébredtem e,hogy szól az ébresztő, vagy arra, hogy tejóistenmiezamiennyirefáj. Mert akkor már itt volt a haddelhadd. Kicsit olyan, mintha a torkom felől jönne, de nem tudom azt mondani,hogy a torkom fáj. A nyakamhoz fáj hozzáérni, és fáj megmozdítani, de nincs rajta duzzanat (meg amúgy voltam már mumpszos, és azt olvastam, azt nem lehet többször). Amikor úgy igazán tombol a fájdalom, akkor olyan, mint egy kiadós fogfájás, mert együtt fáj minden azon a felén, még az állkapocs csontom is, egészen a fülemig. De gond nélkül tudok nyelni, enni, inni, (cigizni), és amikor hat a fájdalomcsillapító, akkor mintha mi sem történt volna.. Nem vagyok náthás, nincs hőemelkedésem, látszólag semmi bajom a világon.
Most azért már eldöntöttem,miután ma már gyógyszer nélkül nem merek lefeküdni sem, hogy ha ez így marad, kedd délután elmegyek a háziorvosomhoz, hátha ő fogja tudni, hogy mi ez, ami fáj nekem.


De azért jó hír is van mára (és ez felülír minden szenvedést is)... mert most már egészen biztos, hogy lesz egy gazdasági informatikus is a családban. :) A levél nem jött meg, így aztán felhívtam délután az iskolát, hogy ne maradjunk bizonytalanságban a hétvégére.. és megerősítették, hogy igen, Eriket felvették. :) Hurrá. :)

2017. ápr. 27.

Elképedés

Elképesztő, hogy mennyi minden lakozik egy-egy emberben anélkül, hogy ez látszana rajta. És egészen elképesztő, hogy mennyi indulat is lakozik egy-egy emberben. Ennyit erről.. sokkal mélyebb ez, mintsem virágnyelven megfogalmazható lenne, másképp meg nem szeretném. De nincsen baj.

És amúgy az is elképesztő, hogy milyen más megvilágításba is tud helyezni egy-egy esemény másikakat.



2017. ápr. 26.

Lesz ilyen?

Azt gondolom magamról, hogy tök normálisan szoktam hozzáállni a dolgokhoz. Általában átgondoltan, megfontoltan látok a feladataimhoz, és nem szokásom csapongani sem. Így aztán hülyére tud idegesíteni, amikor mások nem így csinálják, és ugyan próbálok a végletekig toleráns lenni, és nagyon-nagyon próbálom kibírni, hogy ne szóljak bele akkor sem, ha én már az elején látom az egésznek a rossz végkifejletét. Főleg úgy, hogy van olyan kollégám, aki akkor is végigcsinálja, ha közben rájön, hogy mégsem a jó megoldást választotta, mert ha ő egyszer kigondolta, akkor az úgy lesz (ezt nem én gondolom róla, hanem ő mondja magáról).
Azt azonban már nem tudom megállni szó nélkül, amikor rendelkezésünkre áll a technika mindenféle csodás vívmánya, van egy rakás mindenféle táblázatunk, ami megkönnyíti a munkánkat, és mi mégis a kőkori módszerekhez nyúlva, "kockás" papíron csináljuk legalább négyszer annyi munkával, és négyszer annyi idő alatt, mint amennyi kéne hozzá. Na jó, csak magamban dohogtam, és aztán végül sikerült odáig is eljutnom a magamban dohogással, hogy már majdnem sírva röhögtem az egészen, hogy micsoda elképesztő dolgokat csinálunk. Aztán hagytam, csinálják  a kőkorszaki módszerekkel, ahogy még a nyolcvanas évek végén is csinálták, én meg a magam módján, a magamnak szerkesztett táblázatokkal, használva a szűrőket, és keresőket csináltam az én részemet.
Aztán, amikor ott tartottunk, hogy én valóban sokkal több dolgot csináltam meg adott idő alatt, mint ők, akkor arra a kérdésre, hogy "de neked hogy megy ilyen gyorsan?" csak rejtélyesen mosolyogva megvontam a vállam. Nem magyaráztam el nyolcvanötödszörre is, mert minek is?
Majd csak mindenki eljut oda is, hogy a rendelkezésére álló eszközöket és technikai fejlettséget merje is használni. Lehet, hogy addigra már én a nyugdíjazásomra fogok készülni, de egyszer biztos így lesz ez. :) És majd akkor végre a fák is megkönnyebbülhetnek.. mert a kockás papírok nem fogynak ilyen ütemben, mint manapság. :)

2017. ápr. 25.

Mindig az idő

Mindig mondom, hogy az idő nem a barátom, és erről mindig bizonyosságot is szerzek. Meg hát, úgy tűnik, hogy az idő múlásával is nehezen barátkozom. Nem is annyira az éveim számának a növekedése az, ami zavar, főleg, mert egyébként nem tudom magam összeegyeztetni azzal a harminckilenccel, ami nemsokára következik, hanem sokkal inkább az, ahogy a gyerekek nőnek.
Valamelyik nap mondta Erik, hogy csütörtökön tablófotózás lesz. Akkor majdnem megkérdeztem, hogy aztán neki mégis mi köze van hozzá, mire gyorsan észbe kaptam, hogy ja, persze, hát ő mindjárt ballag az iskolából. Aztán ma megint eszembe jutott ez a tablófotó dolog, és rákérdeztem, mikor is lesz. De sehogy sem tudom magamban még összerendezni a sorokat, hogy Erik, az a kis kópé ErucMerucka, ahogy hívta magát sokáig mindjárt befejezi az általános iskolát. Pedig így lesz, jó lesz, ha ezt tudatosítom magamban.
Nem könnyű...

2017. ápr. 24.

Nem esett jól

Sosem könnyű szabadság után visszarázódni a mindennapokba, így aztán ma sem volt az. Mondhatnám, hogy hoztam a papírformát, és kb. úgy indultam, mintha a vesztőhelyre mennék. Persze, örültek nekem, meg persze, rögtön el is halmoztak mindenféle csodás feladattal, és végül azért úgy este hét órára vissza is rázódtam már a szokásos ritmusba. :)
De azért jó az a tudat, hogy pontosan egy hónap múlva megint szabin leszek pár napot.

2017. ápr. 23.

Rokonlélek

Ma kezdtem el egy új könyvet (Katie Fforde -Tökéletes esküvő), és rögtön az előszót olvasva már mosolyogtam is. Egyébként is szeretem ezt az írónőt, olyan tökéletes könnyedséggel megírt regényei vannak, hogy már sok-sok estémen sikerült vele kikapcsolódnom teljesen.
Valami ilyesmi van bennem is mindig, mint amit ő megfogalmazott.
..."Bármerre nézek, ihletet találok a következő könyvre, és szinte nincs olyan, hogy ne inspirálna egy-egy helyzet,vagy ember, amellyel vagy akivel találkozom. Amikor tévét nézek (ugyanis ez is kutatómunka!), a szenvedélyes beszélgetéseken át, egyszerűen imádom, ahogy az íráson keresztül lehetőségem van belekóstolni más emberek életébe, és akár kipróbálni olyan foglalkozásokat, melyeket sosem tanultam. ......
Imádok írni, számomra ennél nincs kielégítőbb és örömtelibb foglalkozás. Kifejezetten szeretem, ha szerelem szövődik a regényben. A világ legjobb dolga szerelembe esni és szerelmesnek lenni, és boldog vagyok, mikor a szereplőim az olvasóim előtt ezt átélhetik."

Gondolom, ha nagyon akarom, egyszer majd ez az álmom is meg fog valósulni. :) Időm, mint a tenger, inspiráció mindig van. ;)

2017. ápr. 22.

Minden jó

Jó ez a sok ablak, az már biztos. Szép világos tőle a lakás. Reggel a felkelő nap a nappali tetőablakán süt be először, majd aztán ahogy telik az idő, úgy jelenik meg egyszer csak délelőtt a nappali másik ablakában, és végül, este az étkező ablakának sarkából láthatjuk, ahogy búcsút vesz.
Ezen túl még arra is tökéletes, hogy mindösszesen öt órát eltöltsek azzal, hogy leszedjem a függönyöket, minden ablakot lemossak kívül-belül, tokkal-párkánnyal együtt, majd aztán a függönyöket visszategyem. Voltam olyan fantasztikusan ügyes függönyválasztó, hogy a gyerekek szobáinak a négy ablakára valókat vasalnom is kell, mert egyébként úgy néz ki, mintha a kutya szájából rángatták volna elő, és nem, nem lógja ki magát.
De ez a sok ablak tökéletes arra is, hogy miközben elmélyülten tisztogatja az ember pl a tok belső felét, mindenfélén gondolkodjon, és rájöjjön például arra is, hogy milyen igaz az, hogy előbb utóbb mindannyian meg fogunk felelni annak a képnek, amit elvárnak tőlünk.
Ennél tökéletesebb gondolkodást teremtő helyzet már csak az, amikor azt a temérdek mennyiségű ruhát hajtogatom, amit ma is mostam. :)
Mondhatjuk, hogy gondolkodom, tehát vagyok.. :D

2017. ápr. 21.

Ikeában jártunk

és nem két betűt hoztunk, hanem két dobozt. Meg még pár apróságot. :)
Ahhoz képest, hogy eltelt úgy egy évtized is az életünkből, hogy a lábunkat sem tettük be ebbe az áruházba, mert mindkettőnket megőrjített a labirintus, ahogy fel van építve.. meg a tömeg, ami ott mindig van, mostanában már egészen jól kiismerjük ott magunkat.
Ma kifogtunk egy viszonylag csendes napot (Ikea mércével mérve), úgyhogy szerencsénk volt.
Meg erre is érdemes volt várni egy kicsit, mert az első kiszemelés óta leárazáson esett át.
Egy ilyenünk lett ma:

És hozzá még egy ilyenünk is:


2017. ápr. 20.

Már tudom

A nagyszüleim, de főleg a nagyanyám mindig komoly, meghatározó szerepet töltöttek be az életemben. Kicsi korunkban mindig ő volt, aki velünk volt, aki óvodába vitt, aki hozta reggelire a kakaós tejet és a kiflit, aki később keltett minket, amikor iskolába kellett menni. Emlékszem, ahogy bejött a szobába, elhúzta a függönyt, közben beszélt egyfolytában, és sürgött-forgott. A húgomnak még a takaró alatt a lábára húzta a zoknit, mert mindig fázott, aztán egy pillanattal később már a konyhában volt, és vette elő a tányérokat a kifliknek, majd a nemlétező porszemeket söpörte le a kezével innen-onnan, vagy a szőnyegről szedegette a szöszöket. Aztán csinálta a frizurát a húgom hosszú hajából, végtelen türelemmel válogatva az ezerféle csatt és hajgumi között. Mire az iskolából megjöttünk, készen volt az ebéd is. Tavasztól őszig fáradhatatlanul dolgozott a kertben, közben mindenkiről mindent tudott, mikor jön, hova ment, mikor kell indulnia. Később a fiaimat is rengeteget pesztrálta, hol a babakocsiban altatta őket, hol csak nála voltak, ha valahova mennem kellett. Játszottak a kertben, ezerféle mondókát tudott nekik mondani.
Mellette mindig ott volt a nagyapám is, akivel viszont nekem szinte semmi kapcsolatom nem volt. Képtelen vagyok arra visszaemlékezni, hogy gyerekkoromban azon kívül, hogy néha úgy szólt hozzám, hogy "ejjnye, kisleányom", valami mást is mondott volna nekem. Pedig biztos mondott, de tényleg nem emlékszem rá. Ő volt az, aki a pénzkereső volt a családban, afféle klasszikus régi családmodell volt az övéké, hiszen a nagyanyám háztartásbeli volt, ő pedig dolgozott. Elég korán leszázalékolták a szeme miatt (sofőr volt, vagy ahogy akkoriban hívták, tehertaxizott), de a nyugdíj mellett mindig eljárt még dolgozni. Meg persze ő volt, aki itthon mindent megcsinált. Mindegy volt, hogy autót kellett javítani, vagy kerítést hegeszteni, esetleg betonozni, ő mindenhez értett. Közben persze öregedett ő is, meg a nagyanyám is, meg én is felnőttem. Felnőttként elég sokszor kerültünk összetűzésbe, mert valahogy sosem találtuk meg a közös hangot. Azt hiszem, tőle örökölhettem azt a fajta tudálékosságot, ami miatt néha nem bírom ki, hogy ne okoskodjak bele mindenbe, és így aztán, hogy én is ilyen vagyok, meg ő is, hát voltak már parázs vitáink, és kiabáltunk is már egymással többször is. Büszke nem vagyok rá, de ez van..
Azt tudom, hogy egészen a közelmúltig olyan "közömbös" volt ő nekem. A nagyapám, így aztán persze nem lehet közömbös a szó szoros értelmében. Mégis, valami ilyesmi. :(
A nagyanyám sajnos rohamosan hanyatlásnak indult. Nem lehet tudni, hogy van e valami konkrét oka, vagy egyszerűen csak időskori demencia az, ami felütötte a fejét nála, de szívszorító látni, ahogy egyre csak szűkül be a tudata, és egyre csak romlik az egészségi állapota. Az, ahogy a nagyapám ezt az egészet kezeli, az pedig maga a csoda. És azóta, mióta látom őket ebben a helyzetben, azóta tudom, hogy mit is jelent pontosan az, amikor megfogadja valaki a másiknak, hogy "mindenféle bajában". Mert ez az ember olyan végtelen türelemmel kezeli és segíti a társát, amit -isten bocsássa meg nekem- sose feltételeztem volna róla. Segít neki fürdeni, wc-re menni, öltözni. Boltba megy, ahova egész nyolcvanegy éve alatt szerintem a lábát sem tette be. Bármelyikünk megtenné, hogy segít, hiszen itt vagyunk. De nem kér segítséget. Azt hiszem, úgy érzi, neki kell megtennie. Megható ez a fajta szeretet, elképesztő látni, hogy mi mindenre képes valaki a másikért, amikor igazán szereti.
Kellett hozzá majdnem harminckilenc év, hogy lássam a nagyapám valódi arcát. Azt nem tudom mondani, hogy hálás vagyok érte, hogy láthatom, mert mindehhez az kellett, hogy lássam a nagyanyámat ennyire "semmivé" válni, akit pedig olyan valakinek gondoltam, akit soha, semmi nem tud majd legyőzni.

Nem.. nem tudtam úgy megírni, hogy elégedett legyek vele, már csak azért sem, mert olyan nehéz szavakba önteni ezeket az ambivalens érzéseket. Annyira természetes nekem, hogy ők itt vannak, hogy ők ketten együtt vannak itt, hogy még most sem elképzelni nem tudom, sem felkészülni nem tudok arra, hogy valószínűleg hamarosan eljön a búcsú ideje. És ekkora szeretetnél azt hiszem, nem is lesz hosszú idő majd két búcsú között. :(

2017. ápr. 19.

Hello, tél!

És hello, migrén. :(
Napok óta motoszkál bennem egy megírandó történet, amit eddig csak azért nem írtam meg, mert még nem álltam rá készen. Erre ma, amikor azt éreztem, hogy most már biztosan úgy tudom megírni, hogy elégedett leszek vele, váratlanul, mint valami alattomos féreg lecsapott rám egy olyan migrénes roham, amitől éppenséggel (ahogy egy kolléganőm mondaná) tokától-bokáig görcsben vagyok.
Az a fajta, ami miatt nem merek lefeküdni sem egy cataflam v és egy no-spa forte nélkül, mert egyébként nem csak az a félő, hogy el sem tudnék aludni, de szinte biztos, hogy ugyanígy is ébrednék. Így talán az ébredés másmilyen lesz, inkább csak majd valami kiszáradt sivatagra fogok emlékeztetni. Ez lesz a jobbik eset. Rosszabb esetben a fájdalom megmarad.
Remélem, hogy a telefonom által is előrejelzett lassú felmelegedést érzi a fejem. Akkor meg van bocsátva minden. Mert azért ezt a mai időjárást kikérem magamnak.

2017. ápr. 18.

Kirándultunk

Azt nem mondom, hogy teljesen spontán módon indultunk neki ma délelőtt, de az azért igaz, hogy nem döntöttük el előre, hogy így lesz. Egyszerűen csak így alakult. Még az sem tántorított el bennünket, hogy ma volt az elmúlt hét legrosszabb időjárása (pedig én már-már azt gondoltam, hogy végül semmi nem lesz ebből a beígért hidegből, mert napok óta csak mondogatták, nálunk meg csak sütött a nap rendületlenül). 
Az úticél valamikor hónapokkal ezelőtt dőlt el, amikor a villanyszerelő az utolsó simítások (vagy inkább az első javítások voltak ezek már) elvégzése közben leverte a falról a házi áldást. Azt a házi áldást, amit még akkor vettem
Hollókőn, amikor egyszer Patrikkal osztálykiránduláson voltam. A régi lakásban nem volt a falon, itt rögtön helyet kapott. Szóval, ott és akkor eldöntöttük, hogy oké, akkor valamikor elmegyünk, és veszünk helyette egy másikat. 
Így vettük ma célba Hollókőt. Az egyetlen, amivel szerencsénk volt végül, az pont az időjárás volt, mert nem esett, hanem kisütött a nap, és egy kabát kellett ugyan, de azért a hőmérséklet is egészen baráti volt. 
Jött az egész család, amiért mindig különösen hálás vagyok magamban, mert azért még szeretnek velünk jönni. Roli volt az egyetlen, akiben felmerült, hogy ő maradna, de ő is csak azért, mert csábította volna a lehetőség, hogy játszhat a barátaival valami online játékon. De nem kellett neki sem túl nagy rábeszélés, és már vette is a cipőjét. 
Az út nem rövid, de én minden percét élveztem, mert egy csomó olyat láttam, amit eddig még nem, vagy ha igen, már nem emlékeztem rá. 
Hollókőre érkezve az első csalódás akkor ért bennünket, amikor észrevettük, hogy minden kihalt. Oké, hogy tegnap lett vége a húsvéti rendezvényeknek, de azt azért nem gondoltuk, hogy ezzel egyfajta világvége is lett ott. :( 
Azért sétáltunk egyet, de egyre csak fokozódó csalódottsággal láttuk, hogy minden zárva van. A fazekasház is, ahonnan a régi házi áldás származik. Felhívtam őket, és hát igen, közölték is, hogy hát ők ma pihennek, de a műhelyben, két faluval arrébb megtalálom az egyiküket, ha nagyon szeretném. Felhívtam őt is (egyébként testvérek), aki mondta, hogy igen, tényleg ott van, de sajnos házi áldás egy darab sincs a műhelyben, mind Hollókőn van (a zárt ajtók mögött, ugye). Azért még tettem egy kósza próbát, hogy esetleg nem jönne e mégis ide, ha már ekkora utat megtettünk, de azt mondta, nem tudja otthagyni a munkáját. 
Így kicsit keserű szájízzel jöttünk haza. Mert ugyan gyönyörű helyen jártunk, és egyáltalán nem lebecsülendő az élmény, amit ma szereztünk együtt, de mégis.. olyan jó lett volna, ha a hazaérkezés után felkerülhet újra a helyére az a kerámia. 
Na mondjuk én nem adom fel ilyen könnyen.. majd csak eljutunk oda máskor is. :)












Ezt imádtam. :)

2017. ápr. 17.

Mindig rohan

De van azért, ami nem változik. :)



















Ez a mosoly remélem, hogy megmarad akármennyi éves lesz is. Mert ez a mosoly tényleg varázsol. :) És annyira hozzátartozik...

2017. ápr. 16.

Ez most jó

Ez a csend, ami nálunk jellemzi a húsvétot. Nincs nagy jövés-menés, mert a tágabb értelemben számított családunk szanaszét van hullva, de most még ezt sem sajnálom. Pedig azért néha szoktam rajta gondolkodni, hogy milyen is lenne, ha az én huszonakárhány unokatestvérem, meg Balázs kilenc unokatestvére közül mindenkivel tartanánk a kapcsolatot. Ezt már nem tudjuk meg, mint ahogy azt sem, hogy milyen lenne, ha a gyerekeinknek mindegyikőnk részéről lenne mindenféle nagyszülője.
De most mindez nem számít, mert éppen tök jó, hogy magunk vagyunk, és csak néha jön anyám valamiért, vagy épp a húgom kislánya vagy a kertben talált szétszórt csokitojásokkal büszkélkedve, vagy épp csak azért, mert Rolival szeretne játszani.
Közben meg szép nyugiban elkészülhetett az ebéd, utána rendet raktam, felmostam, sehova nem sietve, nem kapkodva, hanem csak mert épp kedvem is volt hozzá (és juhééé, rájöttem a csíkmentes felmosás titkára..ami nem más, mint hogy a létező legforróbb legyen a víz, és akkor tökéletes lesz). Aztán még arra is jutott idő, hogy a kanapén szundítsak egyet, meg dajkáljam a húgom kisfiát. Elkészült a vacsora is, és nem számított, hogy a sonka sütés közben szanaszét fröcskölt mindent, így újra fel kellett mosni a konyhát.
Még hajvágásra is jutott idő ma este. :)
Jó lenne ez a csend és nyugi most még egy jó darabig.. jó lenne, ha csak akkor indulna a pörgés, amikor már azt érzem, jólesne. :) És nem győzök hálás lenni érte, hogy még majd a jövő hét is olyan lesz, amilyennek csak szeretném.

2017. ápr. 15.

:)

Azért végül megfőtt a sonka is, megsült a süti is, meg még egy fonott kalácsot is sikerült összehoznom. Igaz, ez utóbbi sokkal szebb volt sütés előtt, mint amilyen utána lett, de finomnak finom, még akkor is, ha szépségdíjas nem lesz.
Mindjárt még a húsvéti nyuszi helyett is odacsempészem a nappali az asztalra az ajándékokat, aminek egy részét tudják, hiszen közösen vettük, de azért akad majd meglepetés is. Érdekes, hogy kicsi koruk óta megmaradt az a szokás, hogy sem ilyenkor, sem Mikulás napján nem kapnak külön sem anyukáméktól, sem a húgoméktól náluk semmit, hanem ők is ideadják nekem, hogy kerüljön a "nyuszifészekbe", vagy épp a Mikulásváró ablakba. Fészket ugyan már nem építenek, meg igazából izgulni sem izgulnak azon, hogy vajon mit hoz nekik a nyuszi, de azért biztos lesz egy mosoly reggel az arcukon a látványtól.

Mindenkinek jó pihenést, és mindenféle jót kívánok az ünnepre. :)

2017. ápr. 14.

Még van

Egy kicsi bennem a szokásos és megszokott stresszelésekből. Onnan látszik ez jól, hogy ma majdnem idegrohamot kaptam a gondolattól, hogy már délután két óra van, és még sem elmosogatva sem felmosva nincs, mire aztán észbe kaptam, hogy tökmindegy, sem holnap, sem azután nem kell mennem napokig sem dolgozni.
Remélem azért, hogy nem akkor fogok ebbe az egészbe belejönni, amikor már majd alig lesz hátra egy-két nap. :D
Még egy kicsit stresszelek azon is, hogy holnap még meg tudjam venni azokat a dolgokat, amiket kigondoltam, és viszonylag rövid idő alatt végezni is tudjak.
Aztán majd holnap meg jól lenyugszom, valahogy így:


2017. ápr. 13.

Na végre

Erre a napra vártam már vagy két hete. Ma már szinte a perceket is számoltam visszafelé, hogy mikor lesz már este, amikor beállíthatom az automatikus válaszküldést a céges levelezésben, és beleírhatom, hogy a leveleimet legközelebb április 24-én fogom olvasni.
Mit ne mondjak, nehezen teltek a percek, néha úgy tűnt, mintha inkább visszafelé járna az óra, de azért, miután becsülettel megcsináltam mindent, nem hagytam semmit félben, azért végül csak kilenc óra lett. :)
Nincsenek kőbe vésett terveim, csak olyanok, amiket jó lenne megcsinálni. De elsősorban erre vágyom csak:


2017. ápr. 12.

Ez a nap más

Na nem azért, mert születésnapja van valakinek közülünk, bár az is lesz nemsokára. :)
Azért más, mert ma olyat tettem, amit még sosem. Kiálltam magamért. Én, egyedül. Csak azért, hogy nekem jobb legyen. Ez pedig- ismerve magamat- nagy dolog. Mert volt idő, amikor simán lebeszéltem volna magam erről, mondván, nem kell nagy feneket keríteni semminek sem, majd az idő megoldja. Igen ám, csakhogy amit az idő old meg, abból azért mindig marad bőven olyan, ami miatt az ember rágódik, hogy talán lehetett volna másképp is. Na most ennek a másképpnek adtam egy esélyt.
Furcsa érzés volt egyébként, és nem is biztos, hogy ez ezentúl mindig így lesz. De most megkönnyebbülést jelentett, és szó szerint is lekerült rólam egy teher. Nem én cipelem egyedül, hanem segítenek benne. Talán még majd letenni is sikerül. :)

2017. ápr. 11.

A magyar költészet napja

Történetesen nekem épp ő az egyik nagy kedvencem, akinek a születése napján van a magyar költészet napja.
Ez pedig az egyik legkedvesebb versem tőle:

LEVEGŐT!

Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott
  hazafelé menet?
A gyepre éppen langy sötétség szállott,
  mint bársony-permeteg
és lábom alatt álmatlan forogtak,
ütött gyermekként csendesen morogtak
  a sovány levelek.
Fürkészve, körben guggoltak a bokrok
  a város peremén.
Az őszi szél köztük vigyázva botlott.
  A hűvös televény
a lámpák felé lesett gyanakvóan;
vadkácsa riadt hápogva a tóban,
  amerre mentem én.
Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti,
  e táj oly elhagyott.
S im váratlan előbukkant egy férfi,
  de tovább baktatott.
Utána néztem. Kifoszthatna engem,
hisz védekezni nincsen semmi kedvem,
  mig nyomorult vagyok.
Számon tarthatják, mit telefonoztam
  s mikor miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
  s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
  mely jogom sérti meg.
És az országban a törékeny falvak
  - anyám ott született -
az eleven jog fájáról lehulltak,
  mint itt e levelek
s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,
mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse
  s elporlik, szétpereg.
Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
  Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
  aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
  és vidul, ha toroz.
Én nem ilyennek képzeltem a rendet.
  Pedig hát engemet
sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,
  mint apró gyermeket,
ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.
Én tudtam - messze anyám, rokonom van,
  ezek idegenek.
Felnőttem már. Szaporodik fogamban
  az idegen anyag,
mint szivemben a halál. De jogom van
  és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibirnám,
  ha nem vagyok szabad!
Az én vezérem bensőmből vezérel!
  Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,
  nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
  szép, komoly fiadat!
1935. nov. 21.

2017. ápr. 10.

Még csak hétfő

Én meg máris olyan fáradtnak érzem magam, mintha minimum hat napot dolgoztam volna már egyfolytában a héten. Igaz, épp a túlórás hét van, és ennek következtében még nem nagyon van fogalmam arról, hogy mikor is fogok bevásárolni erre a hétvégére, meg még arról sem nagyon, hogy mi mindent kell vennem. Még mindig utálom, hogy ennyire előre meg kell tervezni, hogy mit fogunk enni. :) De persze a szabadnapok jól fognak esni.
A fáradtságot meg foghatom a tavaszra, mert az milyen elegánsan  hangzik már, hogy "tavaszi fáradtságom van". :D De foghatom a teliholdra is, arra mindent lehet, nőként meg főleg. .) De azt hiszem, a legnagyobb ludas ebben az a két cetirizin, amit egy őrületes tüsszögőroham után, alig négy órás különbséggel bevettem. A hatás persze nem érződött azonnal de szinte biztos, hogy ez terített le ennyire. (de legalább a tüsszögésből aztán nem lett több)
A két kicsinek már megkezdődött a tavaszi szünet. Erik nem járt jól, ő szörnyű megfázással küszködik, gondolom tegnap sikerült neki a meccsen így megfázni.:( Még csak meg sem érte, mert megint kikaptak.
Patrik még nyüstöli pár napig a sulit, épp vizsgaidőszak van. Ma volt a matek és a német, holnap lesz az irodalom, és az angol. A matekot úgy érzi, jól sikerült, a német úgy érzi, hogy nem. Majd kiderül. Még túl lesz a holnapi napon, az angolba nem kell túlzott energiát fektetnie, mert tulajdonképpen nem osztályozható, már tavaly levizsgázott a középiskolai anyagból. Szerdán már csak a kibocsátó istentisztelet van, meg négy óra, és akkor utána ő is pihenhet egy kicsit. Éppen ráfér, mert látszik is már rajta, hogy hetek óta nem aludt egy olyan igazit.
Az alvás mondjuk pont rám is rám fér. :) Hátha holnap reggelre kimegy a gyógyszer álmosító hatása is. :D

2017. ápr. 9.

Kíváncsi Fáncsi

Emlékeztek erre a mesére? Már ha vagytok legalább annyi idősek, mint én.. mert nem ment olyan sokáig, hogy a fiatalabbak is emlékezhetnének rá. Én nagyon szerettem. Biztos azért, mert világéletemben én is ilyen kíváncsi voltam.
Most is.. újabban már egyre ritkábban nyitom meg a blogger statisztika oldalát, de ma megtettem. És rögtön fel is merült bennem, hogy de jó lenne tudni, hogy ezekből az országokból kik kukkantanak be hozzám? Jó, hát Magyarországot azért sejtem.. De Ti, kedves többiek, van kedvetek egy kicsit felfedni magatokat? Légyszi... :)


2017. ápr. 8.

Képekben

Nem volt unalmas a mai nap. :)

Így kezdődött:


Aztán így folytatódott:


Hogy aztán végül elénk táruljon teljes pompájában ez a látvány:


Aztán, elüldözendő azt a bánatomat, hogy tegnap csak sikerült elkiabálnom, és ma mégsem jöttek a szigetelők befejezni azt a keveset, amit még nem csináltak meg, meg persze kihasználva a glamour napok kedvezményeit, elmentünk vásárolni.


Levezetésképp még elmentünk, és megnéztük élőben a Videoton-Vasas meccset, végül itthon a tévében a Fradi-Diósgyőrt. Amit élőben láttunk, az nagyon jó meccs volt, a tévés sajnos kevésbé. :(

2017. ápr. 7.

Nahát

Reggel arra ébredtem, hogy jéé, nem négy óra van, hanem már hét. :) Persze, tudtam én már tegnap is, hogy így lesz, egészen más érzés is volt este lefeküdni. Még a hét elején izzítottam rá magam arra, hogy ugyan húsvét utáni héten is itthon leszek szabin, de ez a péntek kell nekem, mert annyira tele van a hócipőm, meg a fejem mindenfélével, hogy kell egy nap addig is, hogy kicsit kikapcsoljak, leeresszek. Azt még akkor nem is sejtettem, hogy még a helyzet csak fokozódik, és valóban megváltás volt ez a mai nap.
Ébredésem után nem sokkal már azzal szembesültem, hogy hoppá, nem mehetek ki a lakásból, mert végre ideértek a szigetelők, és épp a teraszunkon vakoltak. A kávém és a cigim nélkül képes vagyok igazi sárkánnyá is átvedleni, úgyhogy megoldottam, és (mint kamaszkoromban) az ablakból kifelé lógva ejtettem meg ezt a műveletet. Az az egyetlen mentségem, hogy tényleg mindenkinek jobb volt ez így. :D
Ebéd után végre visszapakoltam a konyhaszekrénybe mindent. Nem számoltam meg a poharainkat, de szerintem simán van annyi, hogy ha egy hétig nem mosogatnék, még akkor is találnánk tisztát. Ne is kérdezzétek, nem tudom, hogy minek ennyi. :D
A nap meglepetését Erik okozta (neki újabban ez a specialitása) azzal, hogy egyszer csak írt az apjának messengeren, hogy második lett a fizika-kémia versenyen. Nem épp a legjobb szülő díjra vagyok esélyes ilyenkor, mert én azt sem tudtam, hogy volt ilyenen. :D De nagyon büszkék vagyunk rá, mert azért ez nem semmi. És továbbra is értetlenül állok a jelenség előtt, hogy vajon honnan szerezte be ezirányú érdeklődését.
A másik nagy meglepetés akkor ért, amikor kiderült, hogy a két általános iskolásnak hétfőtől már tavaszi szünet van. És én még el sem hittem Rolinak, amikor állította, simán elküldtem volna hétfőn suliba. :D De aztán Patrik utánanézett, és tényleg. :)
A ház színezés 80 %-ban készen van. Nem merem kimondani sem, csak zárójelben, hogy holnap száz százalékos lesz.Végre. :)
És az tök jó érzés, hogy ma többször is azt hittem, hogy szombat van, és mindig rádöbbentem, hogy még csak péntek. Még két egész nap van a hétvégéből.

2017. ápr. 6.

Ha én lennék az oktatási miniszter

Nagyon sok dolgom lenne, az nem kétséges. Mert mire ebből a mostani, félig halódó rendszerből sikerülne felépítenem egy, a korunknak megfelelőt, hát bizony sokat fájna a fejem. Már csak azért is, mert azt gondolom, úgy, ahogy van, az egészet szét kéne szedni pici kis elemeire, megvizsgálni mindent, és csak azt szabadna meghagyni belőle, ami tényleg nagyon fontos. Mert nekem semmi kétségem nincs afelől, hogy vannak olyan emberek, akik számolnak mindenféle köbgyökökkel, meg használnak logaritmusokat. Még azt is elhiszem, hogy létezik ember, aki az iskolapadon kívül is számolt már ki többismeretlenes egyenletet. Nem sok, de biztos létezik. (mondjuk, Sheldon Cooperről el tudom képzelni, hogy ha unatkozik, akkor felír egy ilyen többismeretlenes egyenletet, és mondjuk a zászlós műsora szünetében csak úgy hanyagul megoldja) Biztosan vannak olyanok is, akiket lenyűgöz a Homérosz, vagy szívesen tanulják a Toldit.
De mégis.. azt hiszem, azokra a dolgokra, amiket a gyerekeink tanulnak az iskolában, nem túl nagy szükségük van. Még csak azt sem lehet elmondani, hogy maradandó ez a tudás, mert én is elfelejtettem egy csomó mindent már. Arról nem is beszélve, hogy Patrik olyanokat tanul matekból, amikről én még nem is hallottam.
Fontosnak tartanám, hogy mindenki tudjon értő olvasással olvasni. Kiemelt prioritással kezelném, hogy mindenki tudjon helyesen írni. Fontos lenne, hogy tudjanak fejben számolni. Ezresekkel is akár. Meg fontos lenne, hogy a számolás logikáját is tudja mindenki. Ugyanez a helyzet a szorzótáblával is. Fontos a magyar történelem. És fontos a magyar irodalom is. Tudniuk kell minden magyar költőről és íróról ugyanúgy, mint a nagy magyarokról. De nem tartanám feltétlenül szükségesnek, hogy pl. E.T.A Hoffmann munkásságával foglalkozzanak. (tegye fel a kezét, aki google nélkül is tudja, ki ő)
És akkor, ha szépen kiemelnénk a fontos dolgokat, és hagynánk őket ezekben elmélyedni, akkor még akár az olyasmire is jutna idő, hogy pl. megtanítsuk őket szocializálódni, és nem lélektelen robotként viselkedni majd felnőtt korukban.
Ez az egész arról jutott eszembe egyébként, hogy milyen elképesztően sok olyan felnőtt emberrel találkozom (értsd: dolgozom együtt), akiknek nem tudnak szöveget értelmezni, akik nem tudnak helyesen írni, akik képtelenek normálisan viselkedni. Arra jutottam, hogy rosszul vagyunk szocializálva, mert már egészen kicsi korunktól kezdve belénk van kódolva ez a versenyszellem, hogy jobbnak kell lenni másoknál, mert ha nem, hát akkor baj van.
Ha én lennék az oktatási miniszter, megszüntetném az osztályzatokat, és bevezetném a százalékos értékelést. Elsődleges feladatomnak tekinteném azt is, hogy megtanítsuk a gyerekeknek, mindannyian önmaguk legjobb barátai, és minden tudás, minden tapasztalás csak őt teszi értékesebbé, és többé.


Hát.. még szerencse, hogy nincsenek politikai ambícióim.. nem lenne egy nyugodt percem sem, ha ezt mindet meg szeretném valósítani. :D

2017. ápr. 5.

A mai napról

Legjobb nem is írni semmit. Egyrészt mert nem akarok én erre emlékezni annyira, hogy le is írjam, másrészt meg kár rá az energiát vesztegetni.
Ennyi csak erről:



De azért jó is történt, mert végre meghozták a plusz polcokat a konyhaszekrénybe. Meg kell állapítanom, hogy (már megint) Balázsnak volt igaza, és már így kellett volna eleve rendelni, mert sokkal jobban néz ki. Még nem pakoltam vissza teljesen, mert a fenti kép hatása alatt nem volt lelkierőm, csak kb. a feléhez. De ami késik.... És most, hogy már itt vannak a plusz polcok, még jobban szeretném azokat a színes tányérokat. Mert úgy lesz majd az igazi.

2017. ápr. 4.

Légyszi

Légyszi holnap mindenki járjon nekem valami esőtáncot, vagy mantrázza, hogy ne essen, vagy imádkozzon. Mindenki úgy, ahogy neki a legjobb. A lényeg, hogy ne essen, mert ha nem esik, akkor holnap reggel jönnek tovább csinálni a házat. Ha esik, akkor meg persze nem tudnak csinálni semmit, és engem már nagyon frusztrál, hogy még mindig ilyen háromnegyed kész csak. :)


2017. ápr. 3.

Zöld elefánt vs kék bálna

Ki ne hallott volna az utóbbi hetekben arról a szörnyűséges marhaságról, ami Oroszországban terjed a tinik (gyerekek?) között? Anélkül, hogy mélyen belemennék ebbe... álljon itt a kedvenc Jocó bácsim
viszontválasza arra kék bálnás kihívásra.
És csak azért osztom meg itt is, hogy megragadjak minden felületet arra, hogy terjedjen... (amúgy átültetve a felnőtt világba is jól működhet)

ZÖLD ELEFÁNT KIHÍVÁS
1. Naponta beszélgess pár szót egy olyan osztálytársaddal, akivel nem nagyon szoktál. Ha megismered, akkor lehet, hogy rájössz, valójában ő is ugyanolyan jó fej, mint a többiek.
2. Naponta mosolyogj rá az utcán, iskolában egy olyan emberre, aki szomorúnak látszik. Figyeld az emberek reakcióit, hogyan reagálnak erre!
3. Olvass és nézz meséket, olyanokat, amiket gyerekként szerettél. Hidd el, nem ciki, ha Tom és Jerry-t vagy Kisvakondot nézel 16 évesen, sőt. Én mind a mai napig nézem gyerekkorom meséit és jót szórakozom rajtuk. Akkor te miért ne tennéd?
4. Naponta segíts valamit otthon a szüleidnek: legyen ez a szemét levitele, a koszos ruha szennyestartóba tétele vagy akár egy finom szendvics készítése vacsorára. Hidd el, a barátaiddal is könnyebben elengednek ezután...
5. Rajzolj kicsi zöld elefántot egy papírlapra és add oda valakinek azzal a kívánsággal, hogy "Legyen szép napod!"
6. Amikor csak teheted, kirándulj, játssz a barátaiddal a szabadban. Nézzetek meg szép helyeket, szép épületeket. Közben pedig nevessetek, szórakozzatok! Ezek a boldog pillanatok nagyon sokáig megmaradnak az ember emlékezetében és könnyedén átlendítik a nehéz pillanatokat!
7. Kérj bocsánatot, ha valakit megbántottál! Ne őrizz haragot, ne fújj rá, hisz valaha jóban voltatok! És biztos, csak egy hülye félreértés, ami miatt összevesztetek. Amiatt meg felesleges fasírtban lenni!
8. Hallgass vidám zenéket, énekelj és ha kedved van, akkor táncolj az utcán, séta közben. Igen, lehet, hogy bolondnak néz valaki, de számít ez? Nem! Az a fontos, hogy te jól érzed magad és kiegyensúlyozott vagy!
9. Minden nap úgy feküdj le aludni, hogy elalvás előtt az ágyban felidézel egy olyan pillanatot, ami az adott napodban jó volt, vicces volt és boldogsággal töltött el! Hidd el, sokkal könnyebben és nyugodtabban alszol el és még az álmod is szebb lesz!
10. Ha ezeket mindet megtetted és megteszed naponta, akkor eszedbe sem fog jutni szomorkodni és mindenféle idióta, önmagadnak ártó kihívásokban részt venni, hisz kiegyensúlyozott leszel, boldog és barátokkal, örömteli pillanatokkal fognak telve a napjaid... Viszont azt se felejtsd el, hogy kamaszként és később felnőttként is természetes az, hogy néha rossz kedved van, mert ez az élet velejárója. Viszont csak rajtad múlik, hogy sajnáltatod magad, vagy nevetsz egyet a világ képébe és mész tovább, előre! :)
Köszönöm mindenkinek, aki csatlakozik és megmutatjuk együtt, hogy a zöld elefánt sokkal erősebb, mint egy nyavalyás kék bálna...


2017. ápr. 2.

Keresztelő

Írhattam volna idézőjelekbe is nyugodtan, mert úgy lett volna a helyes. :) De szerintem annyit tettünk már ezért a házért, mint akár a gyerekeinkért, úgyhogy miért is ne lehetne az a nap, amikor felkerültek az új házszámok a helyükre, a házunk keresztelője?


És már látom, nem lesz itt megállás.. mert ma már megint köbmétereket számoltunk, meg fakivágáshoz kerestünk telefonszámot.. szóval ez úgy lesz szerintem, hogy úgyis mindig találunk majd valami tennivalót. :D De ez így van jól. :)

2017. ápr. 1.

Ilyen volt már?

A negyedik kezdőmondatot is visszatöröltem. És azt hiszem, így kezdődik az, aminek nem szabad bekövetkeznie, mert mindig azt mondtam, hogy nem fogom mérlegelni, hogy mit írok le, és mit nem, nem foglalkozom azzal, hogy ki olvas, és ki nem. Azért mostanában bekúszik egyszer-egyszer olyan gondolat is, hogy na jó, ezt inkább nem írom le, mert majd abból is mi lesz.. (és nem, nem kell senki személyes ismerősömnek magára vennie ezt) 
Úgyhogy inkább hagyom ezt mára. 
Azért azt elmesélem, hogy kellemes meglepetésként ma kaptunk egy meghívót egy esküvőre. :) Meg rögtön kaptam meghívást a lánybúcsúra is, amire nem hiszem, hogy elmegyek. A társaság zöme nem az én világom. :)