2015. nov. 11.

Na majd..

Kéne ide már valami normálisat írni, nem kutyafuttában idedobni egy képet (még akkor is, ha amúgy tök találó volt épp akkor), vagy sebtében leírni három sort úgy, hogy közben már tulajdonképpen a szemem csukva van.
Ehhez persze tök jó lenne, ha most is nem negyed tizenkettő lenne (tényleg, miért nem úgy mondjuk, hogy negyedéjfél?), és nem hajtottam volna magam ma (is) halálra a munkában. De negyed tizenkettő is van, meg halálra is hajtottam magam, így aztán ma sincs már túl sok kedvem kerek egész mondatokká alakítani a gondolataimat, és idegépelni. Pedig tök jó lenne egy csomó mindent elmesélni, mert kíváncsi lennék rá, hogy mit gondoltok róla, meg tök jó lenne, ha újra azt látnám, hogy azért még jár ide élő ember is, nem csak a google robotok kukkantanak be néha. :)
Ez is egy újabb megoldandó feladat, hogy átalakítsam a blogolási szokásaimat az életvitelemnek megfelelően. Mert mondjuk lehetne azt úgy is, hogy amikor délutános vagyok, akkor reggel írok. Csak ahhoz majd egy kicsit át kell alakítanom a délelőttjeimet. Az sem lesz egyszerű, hogy minden beleférjen, de biztos nem kivitelezhetetlen. :) És különben is.. ha nagyon akarom, meg tudom oldani. :)

5 megjegyzés:

  1. Én járok ide minden nap Dius :) , szóval nem csak a google robotok vannak :) ... És biztos mindent meg tudsz szerintem oldani :) , de én még azt is szeretem, amit este írsz :) !

    VálaszTörlés
  2. teide-robot is itt kezdi a napjait... egyben mindig biztos lehetek: Diusnál minden reggel vár olvasnivaló.

    VálaszTörlés
  3. Minden reggel veled kezdek (vagy ha késő van, akkor este téged olvaslak utoljára). Telóról nem lehet írni, meg néha nincs is mit. Engem nagyon érdekelne az a rész, hogy "tök jó lenne egy csomó mindent elmesélni, mert kíváncsi lennék rá, hogy mit gondoltok róla" és ha megy a napod átalakítása, akkor én támogatom :-) a délelőtti posztírást. :-*

    VálaszTörlés
  4. Jó reggelt. Itt kezdem a napot a kávéhoz- Dius kötelező.

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm a kedves szavakat. :)

    VálaszTörlés