2015. okt. 31.

Például így

Nem is volt az olyan régen, azt hiszem, pont ezen a héten, hogy arra panaszkodtam, szeretnék energikusabb lenni, de valahogy nem megy.
Ma fél ötkor keltem, kb. négy órát aludtam addig. Bementem dolgozni, ahol egyig szinte megállás nélkül tettem a dolgom, ami hol kisebb, hol nagyobb fizikai igénybevétellel is járt (csak lépcsők ne lennének a világon..), meg némi agytevékenységet is igényelt.
Hazajöttem, megcsodáltam, hogy Roli felmosott (mi mindenre jó a pedálos vödör, khmm), majd eltűnődtem, hogy le kéne dőlni egy fél órára. De körülnéztem, hogy mi mindent kéne venni, és eszembe jutott, hogy még a gyógyszertárba is el kell mennem. Így aztán a kanapén heverés helyett útnak indultam vásárolni. Jól is esett a séta, olyan szép idő volt ma is.
Fél öt körül értem haza, majd nekiálltam hajtoványt sütni, pusztán csak azért, mert Balázs épp a héten emlegette, hogy milyen régen csináltam. Ha óra után (az első Fradi gól környékén) vettem ki a sütőből, majd amíg hűlt, elpakoltam a ruháskosárból a ruhákat, hogy ki tudjam szedni a mosógépből a vizes cuccot. :)
A meccset végignéztem, aztán még levágtam Roli haját, végül pedig összepakoltam a konyhában.

Mostanra leragadnak a szemeim, és minden porcikám fáj.
De energia volt ma mindenhez, és ez már valami. :)

2015. okt. 30.

Akkor hétvége

Ja, még nem. Még előtte egyet dolgozni kell mindkettőnknek. Egy kicsit sem esik jól, és roppant nyűgös is vagyok tőle, pedig már a múlt hét közepén is tudtam, hogy ez egy ilyen szombat lesz. Nyilván az sem dob a hangulatomon egy fikarcnyit sem, hogy már nem csak a térdem fáj, hanem a csuklóm is. Majdnem a csillagokat látom egy-egy mozdulattól. Azért remélem hamar elmúlik, mert az ilyesmit nagyon utálom, és nagyon türelmetlenné tesz.
És akkor most lassan elteszem magam holnapra, mert mindjárt négy ötven lesz.. jajjnekem.

És tádááám.. ez a 2222. bejegyzésem. :)

2015. okt. 29.

Semmi nem jó

Kicsit össze vagyok zavarodva mostanában, mert nem találom igazán a helyem sehol. Jó lenne sokkal energikusabbnak lenni, de ez a legtöbb esetben nem sikerül. Nagyon véges a türelmem és az energiám is mindenhez, és annyira idegesít az emberi butaság, hogy el sem tudom mondani. Néha nagyon nehéz visszafogni magam, hogy ne mondjam el a véleményemet egy-két dologról.
Amúgy meg a világ legjobb dolga az iskolai szünet (nyugi, tíz évvel ezelőtt más véleményen voltam). Nem kell kapkodni, rohanni, kaját csomagolni, leckeírásért könyörögni. Tarthatna tőle akármeddig még. :) És gondolom a gyerekeim is ezen a véleményen vannak. :)
Na.. majd összeszedem magam, és akkor talán írok egy normális bejegyzést is.

2015. okt. 28.

Érdekes

Annyira érdekes, hogy vannak dolgok, amikben én tökéletesen biztos voltam már évekkel ezelőtt is, hogy úgy lesz, és most pont úgy vannak. Nem gondolnám, hogy jövőbe látó képességeim lennének, azt viszont elhiszem, hogy annyira akartam ezeket a dolgokat, hogy ezért valósulhattak meg.
Na.. erre emlékeztetem magam például akkor, amikor épp tele van a hócipőm a munkámmal.. hogy meddig vártam rá, hogy végre ott legyek. Olyankor egycsapásra le is nyugszom, és más szemmel tudnom nézni az egészet. :)
És.. mennyi mindent tartogat még nekem ez a világ, ha legalább pár dologgal így lesz, hogy úgy lesznek, ahogy én gondolom. ;)

2015. okt. 27.

Amit még az idén szeretnék

-még egyszer sétálni a Balaton parton.
-csülök péknét enni
-Fradi-Újpest derbire menni
-kettesben csinálni valamit (talán sétálni a Balaton parton?)
-rendet rakni a szekrényekben
-venni egy pulcsit magamnak
-kideríteni, mitől fáj a térdem
-elmenni Bécsbe az adventi vásárra
-nyugodt karácsonyt

Nem tudom, mennyire nagy dolgok ezek, de ha valamelyik mellé is pipa kerül majd, attól nagyon boldog leszek. :) Igen, ilyenekkel szórakoztatom magam olyankor, ha nem vagyok a legjobb hangulatban. Álmodozom, mert álmodni jó dolog. :)

2015. okt. 26.

Tényleg hülye vagy, világ!

Az, hogy az a véleményem, hogy nagyon régóta, és egyre komolyabb mértékben próbálnak minket droidokká változtatni valószínűleg már sosem változik meg. Sőt, egyre csak erősödik bennem az érzés. Csalódott is vagyok miatta, hogy olyan kevesen látják ezt, és próbálnak mégis épeszűként megmaradni ebben a hülye világban.
Kétféle tábor van jelenleg (a besorolás csak és kizárólag a saját ismerőseimre vonatkozik, nem általánosítás). Az egyik, aki mindent elhisz, fenntartás nélkül. Ő az, akivel meg lehet etetni bármit, az összes "nagyon fontos" vitaminkészítménytől elkezdve mindenféle összeesküvés-elméletig. A másik pedig, aki valahogy megpróbál a múltban élni, és azzal veregetni a vállát, hogy ő mekkora magyar, és micsoda hagyományokat őriz. Az, hogy közben mindkettőjük mellett elmegy az élet, fel sem tűnik nekik. Az egyik gond nélkül vásárolgatja október közepén a szaloncukrot karácsonyra, a másik a bolt közelébe sem megy, hanem szorgosan gyűjtögeti a recepteket, és irkálja a naptárba, melyik nap mit fog csinálni, hogy majd minden időben készen legyen. Egyik sem normális szerintem, mert közben pont azt a napot nem élik meg, ami éppen zajlik.
Nincs időnk semmire sem, mert mindent gyorsan akarunk. Azt sugallják a reklámok, hogy gyorsan kell vacsorát főzni, gyorsan kell elmulasztani a fejfájást. A gyerekeinktől azt várják, hogy gyorsan nőjenek fel annyira, hogy már ne legyen velük gond, gyorsan legyünk túl az ilyen-olyan problémáikon, amihez ezer meg egy fejlesztőlehetőséget ajánlanak. Legyünk gyorsan túl azon a korszakon, amikor még nyitva van a szemünk, és lehetőleg legyenek körülöttünk olyan felnőttek, akik már rég nem látnak. Ha minden úgy zajlik, ahogy kell, akkor a vége egy tökéletesen közönyös társadalom lesz, akik ész nélkül csak kattintgatnak, megosztanak, mindenféle érzelem nélkül.
Néha már-már fájdalmas, hogy mindezt még látom. Talán könnyebb az a droid-lét.


A téma kimeríthetetlen, és biztos lesznek, akik felhorkannak, mert magukra vesznek egy-egy mondatot belőle, de nem kell mindig minden inget felvenni. :)

2015. okt. 25.

Majdnem

Egy fél órával ezelőtt még úgy volt, hogy ma este megírom a valami(k) folytatását. Aztán mire idekerültem, meggondoltam magam, mert még mindig kétféle verzió van a fejemben, és nem döntöttem el, melyiket szeretném megírni. :) Szóval, nem felejtettem el, de még várat magára a sztori. :P
Az óraállítás gond nélkül zajlik már nálunk, mondhatnám, hogy senkit sem zavar meg, hogy egy órával többet lehetett aludni. :D Az azért nem esett jól, hogy ilyen korán sötét lett, mint ma este is.
Arról meg nem szeretnék és nem tudok most írni sem, és beszélni sem, hogy mi minden jár a fejemben. Nincs semmi gáz, bár, tökmindegy, mert én hajlamos vagyok arra, hogy ha nincs, akkor majd csinálok magamnak. :)
Holnap még itthon leszek, aztán keddtől kezdődik újra a napi robot. Ami arra tökéletes lesz, hogy majd nem lesz időm gondolkodni, és majd nem fog ennyire feltűnni az sem, hogy fáj az összes csontom és izületem.
Na jó.. elég is mára ennyi belőlem, mert nem vagyok túl pozitív.

2015. okt. 24.

Végre

Ma végre megszabadultam a hajtömegem harmadától legalább. Tudom, örülnöm kéne neki, mert mondták már páran, hogy micsoda mázlista vagyok, amiért ennyi hajam van. :) Nos, én bárkivel cserélnék hajtömeget kevésbé ősz hajra. Lehet velem alkudni. De ilyen nincs, így amíg mások azért járnak a fodrászhoz, hogy a kevés hajukból mindenféle technikával "többet csináljanak", addig én azért, hogy a meglévőt kiritkítsa. És milyen jól is tud esni, szabályosan megkönnyebbül a fejem, szinte hallom, ahogy felsóhajt, hogy végre, megint kap levegőt. :D
Mint minden ilyen után, most is elég idegen lettem magamnak a tükörben, és holnap reggel még biztos külön rá is fogok csodálkozni önmagamra, de azért pár nap alatt megszokom majd. Az első hajmosást nagyon fogom utálni, mert majd én nem tudom így beszárítani, és "csoffadtnak" fog tűnni, de sebaj.
Az órákat el ne felejtsétek majd átállítani. :) Reggel meg jön az a játék, amikor azon lehet gondolkodni, hogy melyik óra is jár jól. :D

2015. okt. 23.

Az én ötvenem

Mert semmi jóból nem lehet kimaradni. És mert amúgy is kedvet kaptam először Erikától, aztán Beától is.
1. Mindjárt kelek.
2. Mondom, hogy mindjárt kelek. (és még csak fél óra telt el azóta, hogy mondtam :D)
3. Mikor jössz?
4. Mindent elraktál?
5. Tényleg így kell kinézni az iskolatáskádnak, mint valami szemetes?
6. Megint eszel?
7. Nekem nincs pénzem, apádtól kérj.
8. Elfelejtettem.
9. Én nem szoktam elfelejteni.
10. Hagyj békén.
11. Várj egy kicsit.
12. Nem megyek.
13. Igen, dolgozom ma is.
14. Délutános vagyok.
15. Reggeles vagyok.
16. Muszáj mindig beszólnod valamit?
17. Lesz még ennél nagyobb arcod is?
18. Nem vagyok hülye, csak nem fogtam fel rögtön.
19. Mit főzzek?
20. Itt mindig mindent nekem kell megcsinálni.
21. Nem veszünk ilyen hülyeséget.
22. Hova mész már megint?
23. Kivel mész?
24. Megint focizni mentek?
25. Rakd el az ágyadat.
26. Az nem szennyes még.
27. Nem hiszem el, hogy már megint csupa kosz a kabátod.
28. Teregetni megyek.
29. Lesz.rom.
30. Muszáj mindig bejönni velem?
31. Apád mit mondott?
32. Apádnak mondtad már?
33. Ne szólj bele, légy szíves.
34. Vegyél fel pulcsit/nadrágot.
35. Sokáig tollászkodsz még?
36. Rosszabb vagy, mint egy lány.
37. Levágom a hajad, az tuti.
38. Fésülködj már meg.
39. Még egyszer hozzányúlsz a hajadhoz, rácsapok a kezedre.
40. Az az én csokim volt.
41. Megeheted.
42. Majd holnap veszek másikat.
43. Hány éves vagy?
44. Jó, majd aláírom.
45. Neki kéne állni a leckének.
46. Utálom, hogy mindig könyörögni kell.
47. Menj már fürdeni.
48. Szállj már ki a kádból.
49. Mikor jössz már ki (a wc-ből)?
50. Este jövök.

2015. okt. 22.

Már alszom

Jó ez, hogy végre sütött ma már a nap is, de rám jelen pillanatban olyan hatással van, hogy nagyon rövid időn belül álomkóros leszek, ha ez így folytatódik. :D Bármennyit tudnék aludni, ugyanakkor persze sajnálom az időt, amit így elbukok, mert hát ha alszom, vagy épp csak fekszem, akkor ugye nem történik semmi. :D De mindegy, nem érdekes.

A lényeg, hogy ma délutántól a gyerekeknek is megkezdődött a jól megérdemelt őszi szünet. Épp itt az ideje, hogy egy kicsit kiszakadjanak abból az őrületből, amiben a hétköznapjaik telnek.

Minden más holnap. Elalszom ülve ugyanis. :D

2015. okt. 21.

Hogy is lehetne?

Nem szeretem ezt a nagy információdömpinget, mert nem nagyon lehet tudni, hogy mikor is akarnak átverni. Gondolok itt például arra, hogy hogy is lehet letenni a voksunkat valamilyen étkezési "norma" mellett, amikor egyik évben még azt mondják, hogy az a legjobb, a következőben meg már ki van kiáltva a létező legszörnyűbbnek. De ugyanez van a vitaminokkal kapcsolatban, meg kismillió mással is.
Saját magammal kapcsolatban újabban meggyőződésem, hogy a gyógyszermaffia klasszikus áldozata vagyok én, mert nagyon kevés embert ismerek a saját korosztályomból, akinek látszólag "semmi baja", mégis szinte folyamatosan valamije fáj. Jó, nyilván a semmi bajom egy gyűjtőfogalom, mert konkrétan megnevezett betegségem épp nincs, de vannak apróságok, amik akár össze is függhetnének, ha valaki egyben nézne engem, és nem darabolna fel, hogy én csak a "térdedet nézem", én meg csak a vérnyomásodat mérem, én meg csak a vérképedet készítem el. Ha lenne olyan, hogy néznek engem egyben, és lenne idő arra, hogy végigvesszük, honnan is indultam, gondolom meglenne mindenhez a kulcs. Meggyőződésem, hogy amikor életmentő akcióként kaptam annak idején több egységnyi vért kaptam, akkor valami olyat is kaptam vele, amit nem kellett volna. Nem vádaskodás ez, szó sincs róla, hiszen hálás vagyok érte, hogy élek, de tény, hogy lassan nincs olyan szervem, ami még ép lenne. Így is, hogy elvileg "egészséges" vagyok. :)
Gondolkodtam a napokban, hogy mit is kéne kitalálnom, hogy az elvileg egészségemből kihozzak valami többet. Átfutottam mindenféle lehetőséget, és jobban összezavarodtam, mint valaha. :) Mert amit az egyik helyen ajánlanak, azt a másikon azonnal lehúzzák. Nincs túl nagy bizalmam senkiben és semmiben. Úgyhogy lehet, hogy marad az a módszer, hogy majd lesz valahogy...


2015. okt. 20.

Körforgás

Olyan érdekes, hogy mennyire át tud alakulni az ember élete akár egyik hétről a másikra is. Vannak szokások, amik belénk vannak ivódva, és minden ugyanúgy csinálunk minden egyes napon. Aztán van valami, amitől kizökkenünk ebből, és következik egy másik kerékvágás, és akkor aszerint csináljuk mindegy egyes napon, amíg csak nem következik egy újabb valami. És a sor folytatódhat a végtelenségig. Gondolom ez arra is jó, hogy ne unjuk már magunkat halálra saját magunktól a saját életünkben, meg persze arra is, hogy tudjunk folyamatosan változni. Na jó, mondjuk lehet, hogy csak én működök így, de arra számítok, hogy ez a folytonosan változó körforgás akár még a segítségemre is lehet hamarosan. (és ez egy újabb titokféle, amiről még nem beszélek, csak majd ha itt lesz az ideje... jelzem, ha itt lesz, még az idén itt lesz :P)
Az mondjuk lehet, hogy kissé túlagyalok mindent, és egyszerűen csak kéne hagynom, hogy majd lesz valahogy minden. De ha nem agyalok, akkor meg minek vagyok?
Amúgy az új körforgásomban végtelenül lusta vagyok. Szó szerint nem csinálok semmit két napja. Hogy ebből mi lesz... :D

2015. okt. 19.

Itt járt Maga

Az ő saját és romboló valóságában ma este váratlan villámlátogatást tett. Mindezzel a lakás legkisebb helyiségében szembesültem, és szó szerint térdre is kényszerített. Merthogy Maga ezúttal a wc ülőkét tette tönkre. Úgy, ahogy volt, fogta, és szétszedte. Onnan tudom, hogy ő volt, hogy ezúttal sem volt senki az egész lakásban, aki észrevette volna a szétesett wc ülőke jelenségét, amikor kijött onnan, így tehát megint "Magától" történt az eset. Mint ahogy járt már Maga a szekrényben, amikor a zsanér esett szét, a másik szekrényben, amikor a polc esett le, járt a konyhai lámpánál, amikor az eltört, meg még egy csomó egyéb helyen is az elmúlt tizenpár évben.
Maga ezúttal jól kiszúrt velem, lévén, már csak én voltam ébren, és így én voltam az egyetlen, aki használni szerette volna még a wc-t. Egy pillanatra elgondolkodtam, amikor megláttam, hogy hagyom a francba, és majd milyen jó kis ébresztő lesz ez reggel a családfőnek, de aztán rájöttem, hogy valószínűleg nekem is jó kis ébresztőt jelentene, mert biztos, hogy első mérgében mindenkit azonnal felébresztene, hogy megtudja, ki volt a tettes. Maga ugye már messze jár, és amúgy sem jutna eszébe korán reggel ez a kézenfekvő megoldás.
Így aztán térdre ereszkedtem a wc ülőke két darabjával a kezemben, és próbáltam rájönni, hogy is kell azt arra a két kiálló bigyóra ráilleszteni, hogy az ott is maradjon. Az egyikre sikerült viszonylag hamar rájönnöm, a másikra sehogy sem akart úgy rámenni, hogy stabilan álljon ott. Közben azért megláttam azt is, hogy ráfér egy jóféle sikálás is erre a wc-re, így a további rejtvényfejtés előtt ezt is megejtettem. Ha Maga látott engem este tizenegykor gumikesztyűben, domestosszal felfegyverkezve, biztos jót kuncogott. Mindegy, legyen egy jó estéje. Kisikáltam a wc-t, majd újra próbálkoztam azzal a kis bigyóval. Egy tízperces szenvedés után úgy döntöttem, jó lesz ez így is reggelig. Használni lehet, tiszta is, majd reggel a nálam ügyesebb és jobban hozzáértő megoldja a problémát.
Azért remélem Magától most egy időre megint búcsút vettünk.

2015. okt. 18.

Legyőzöm

Visszatérő probléma nálam minden október közepén, hogy kicsit depis hangulatba kerülök. Gondolom ilyenkorra aztán végképp szembesülök azzal, hogy itt már nyár nem lesz, és már mindig korábban sötétedik, ráadásul a nyaraláskor szerzett tartalékok is elfogytak már. Így van ez most is. Nincs kedvem igazából semmihez sem, pedig magamban azért tervezgetek ezt-azt. A megvalósításig nem jutok el, mert a saját kedvemet veszem el tőle. :)
De majd valamit kitalálok, hogy ne legyen ez így, mert nem csak unalmas, hanem roppant fárasztó is ez az állapot. :D
Rögtön azzal kezdem, hogy jövő héten nem megyek dolgozni. Épp rám fér, hogy a múltkori betegség után végképp összeszedjem magam, mert még mindig használom az inhalátoros gyógyszert, és a köhögés sem múlt el teljesen. De majd a jövő héten... :)

2015. okt. 17.

Teide nyomán

Nem mintha nagy szakértő lennék a témában.. sőt, leginkább semennyire sem vagyok sem szakértője, sem pedig olyanja, aki szószólóként kiállhatna ezügyben, de Teide mai bejegyzése azért megmozgatta annyira az én lelkemet is, hogy nem állhatom meg szó nélkül. (meg amúgy, ha a férjemet kérdeznétek, úgyis azt mondaná, hogy én mindig, mindenbe bele kell, hogy kotnyeleskedjek :P :D)
Van ez az örökös kétség akörül, hogy az ember jó anya e, vagy nem. Én sem voltam benne biztos sosem, és persze, most is vannak kétségeim, van bennem egy rakás bűntudat olykor. Mégis, mostanra valahogy elfogadtam, hogy minden úgy zajlik, ahogy annak lennie kell, és nem feltétlenül kell elhinnem azt, hogy az én gyerekeim rosszabbak lesznek attól, hogy nincs nekik külön időkontroll szabva a kütyük használatához, nem ellenőrzöm egyiknek sem a fb fiókját, az emailjeit, nem csekkolom a telefonjaik híváslistáit, és még az e-naplót sem böngészem. Ezeket leírva gondolom igen hanyag anyának tűnhetek, főleg annak fényében, hogy előfordult már, hogy a szennyestartóból böngészte vissza valamelyik a pulcsiját, mert épp nem volt időm mosni (vagy nem tudtam elindítani a mosást, mert nem volt hova teregetni), vagy előfordult már, hogy két napig is csak sültkrumplit kaptak ebédre. Azt is a fagyasztott változatból. Sosem voltam az a típusú anyuka, aki agyon foglalkoztatta a gyerekeit, és nem csináltam nagy ügyet a fejlesztésekből sem. Voltak normális és kevésbé normális játékaik, és mindig rájuk volt bízva, hogy mivel játszanak. Fegyverük nem volt, azt az egyet nem voltam hajlandó beengedni a lakásba.
Amikor Patrik kicsi volt, még nagyon sok időm volt arra, hogy akár órákon keresztül is játszunk, újra és újra szétszedtük és összeszereltük a mindenféle járgányát, garázst építettünk, mesekönyvet böngésztünk, meg még bármit, ami épp jött. Ha nekem más dolgom volt, akkor ezren ugrottak, hogy majd ők játszanak vele. Ráfoghatjuk, hogy ő ettől lett ilyen okos, amilyen.. de én azt gondolom, hogy simán így született. :) Ez a szoros kötelék viszont azzal járt, hogy rettenetesen nehezen nyitott a világ felé. Évek teltek el úgy, hogy nem barátkozott senkivel, csak szemlélődött magányosan. Ezt ugyan mostanra kinőtte, de (ez mondjuk egy másik téma lenne) azt gondolom, hogy kellett ehhez a kinövéshez ez a távolság, ami az elmúlt években -kényszerűségből- kialakult közte és köztem (meg persze az, hogy időközben a cuki kis szöszke kétévesből nagydarab-nagyszájú tizenhat éves lett).
Amikor Erik kicsi volt, egy csomó mindent másképp akartam csinálni vele, mint Patrikkal. Okulva a vele elkövetett hibákból például. Igaz, ő nem is igényelte azt a fajta "foglalkozást", amit Patrik. Ő szépen elaludt magától, és egyébként sem szerette, ha ölelgették, vagy ha ölbe vették. Vele kapcsolatban örökös bűntudatom volt, amiatt, ahogy született, és örökké ezért akartam kárpótolni. Persze hülyeség, mert hogy is tudtam volna, de mégis mindig itt munkálkodott a háttérben. Ráadásul már az óvodában fény derült rá, hogy épp a születése miatt vannak részképességzavarai, ami miatt másfajta foglalkozást is igényelt. Ő volt, aki miatt figyelni kezdtem a fejlesztő játékokra, akivel célzottan és irányítottan is próbáltam játszani. Akivel tornáztunk, trambulinoztunk, hintáztunk, mindent bevetve a javulás érdekében. Mégsem éreztem soha, semmit elégnek. Mégis.. ő az a gyerekünk, aki a legtalpraesettebb is, és a leghisztisebb is. Aki a leginkább kiköveteli magának azt, ami szerinte neki jár. Mindegy, hogy az mi, ha neki kell, akkor akármeddig elmegy érte.
Amikor Roland kicsi volt, sokáig olyan volt, mintha még meg sem született volna. Szinte észre sem vettük, hogy itt van ő is, evett, aludt, alig sírt, viszont annál többet mosolygott. Kicsi baba korában nagyon sokszor kellett itthagynom a dédivel, mert a tesói betegek lettek, és őt nem akartam magammal hurcolni az orvosi rendelőbe. Már utáltam magam attól, hogy megint lepasszolom, de mégis. Vele szinte már semmi időm nem volt játszani. Kizárólag vele nagyon kevés időt sikerült eltölteni, kivéve azokat a kruppos éjszakákat, amikor együtt fagyoskodtunk a Kisvakondot nézve. Ő az a gyerekünk, aki beleszületett abba, hogy valami kütyü van mindenhol, pont ennek megfelelően kezeli is akármelyiket gond nélkül. Mégis.. ő az egyetlen gyerekünk, aki kreatív, és órákat tölt rajzolással, barkácsolással, karkötő-gyártással, vagy bármivel. Volt idő, amikor kő kövön nem maradt mellette, és azt gondoltam, hogy talán ép ésszel nem is fogom kibírni, hogy kicsit nagyobb legyen, mert minden napra jutott valami csintalanság, vagy épp veszélyes mutatvány tőle. Talán azért, mert ő a harmadik a sorban, talán azért, mert egyébként is így született, ő a leginkább társasági lény a fiúk közül. Sosem okoz gondot neki kommunikálni bárkivel, vagy egy idegen társaságba beilleszkedni.
Tíz kerek évig voltam csak és kizárólag az anyukájuk. Ez a tíz év volt életem legboldogabb és legnehezebb évtizede. Majd belepusztultam, amikor végül meg kellett osztanom magam közöttük és a munka között. Azt gondoltam, az ott a világ vége.. és komolyan láttam a rémeket, hogy innentől kezdve elkallódnak, éheznek majd, és így tovább...
Mostanra úgy látom, még jót is tett nekik az önállóság. Kell, hogy hagyjam őket a maguk útját is járni, kell, hogy lehessenek titkaik és legyen lehetőségük akár még átverni is. Úgy tűnik, bármennyire is elszúrtam néha, és elszúrom mostanában is a dolgokat, valamit mégis jól csinálhattam.. mert kamaszság ide, vagy oda.. azért jönnek, és mesélnek, miközben fürdök, várnak haza este tízkor is még.
Nincs recept arra, hogy kinek mi a jó, ahogy arra sincs, hogy mitől jó szülő valaki. Szerintem attól, hogy szereti annyira a gyerekét, hogy nem akarja mindig, mindenáron jól nevelni. ;)

2015. okt. 16.

Arról, hogy mennyire vagyok titkolózós

Elég röviden meg tudnám válaszolni. Semennyire. Legalábbis többnyire. Annyira nehezemre esik titkot tartani, hogy majd megpukkadok tőle. :D  Amikor valakinek meglepetést akarok szerezni, akkor is szükség van arra, hogy legalább néha utalhassak rá, hogy valami majd lesz, mert megőrülök a tudattól, hogy van valami, amit nem mondhatok ki. :D
Éppen ezért furcsa lehet, hogy a közelmúltban két olyan dologról is szó volt, amiről azt írtam, hogy majd a maga idejében fogom konkrétan elmesélni. Nos.. azt mondjuk akkor nem írtam, hogy ezek az idők bizony hosszú heteket, esetleg hónapokat fognak jelenteni. Nem könnyű nem írni róluk úgy, ahogy éppen most vannak bennem, de -már csak babonából is- egyelőre ott maradnak, ahol vannak. Egyébként is csak "félkész", vagy "negyedkész" minden. De az egészen biztos, hogy abban a pillanatban, amikor teljesen egész lesz minden, azonnal késztetést fogok érezni arra, hogy "lelőjem a poént", és elmeséljem. Remélhetőleg jó passzban leszek épp, és nem hulla fáradtan fogok írni róla, hogy ne az legyen, hogy a mondanivalóm felénél elfogy az energiám, és abbahagyom. Mondjuk gondoltam már arra is, hogy elég unalmas lehetek, ha még én saját magam is képes vagyok bealudni a mondanivalóm kellős közepén. :D
Szóval..csak annyit akartam mondani, hogy nincs itt semmiféle elfelejtés. Csak még nincs itt az idő semmire sem. :) (és amúgy is.. az ilyenekkel milyen jól be lehet biztosítani, hogy el ne felejtsetek :P)


2015. okt. 15.

Egy kérdésnyi..

Vajon van olyan téma, amiről még sohasem írtam? Van, persze, biztosan. De nem nagyon tudok most kapásból egy ilyet sem. :D Puskázni sem tudok, mert mostanában nagyon nem használom a címkéket, lusta vagyok ezügyben. :D
Arra viszont nagyon kíváncsi lennék- már csak blogsablon lecserélés szempontjából is-, hogy hányan olvastok mobilról (tabletről), és hányan pedig böngészőből? Az a sejtésem, hogy majdnem mindegy, milyen sablon van itt, mert nem is nagyon látják. Jó, valószínűleg attól még azért keresnék valami jópofát, mert már nekem magamnak is jobban esik a tudat, hogy olyan, amilyen nekem tetszik, vagy hozzám illik valamiért. :)

Azt meg sem mertem említeni a héten (csak egyszer), hogy mennyire szeretnék szombat este fél kilenckor ott lenni A meccsen. Azon a nagybetűsön. Amin minden valószínűség szerint (olyan kilencvenkilenc egész kilenc tized százalék a dolog) nem leszek ott, mert este hatkor egy másik meccsen leszünk. Igaz, szemrebbenés nélkül becserélném azt a hatórásit.. De ne legyek telhetetlen, mert ugye mindig nem lehet.. de hát na.. nem tehetek róla. :D

2015. okt. 14.

Bocsi

Sajnos jelen pillanatban kifogytam a szóból. Ha nagyarcú lennék, akkor azt mondanám, hogy "alkotói válságban" vagyok, de persze ez azért elég erős lenne. :D :D
De nem kell megijedni, leszek én még szószátyár és bőbeszédű is.

2015. okt. 13.

Wow

Ha használnék bárhol is hashtag-eket, akkor most ide is idebiggyeszthetném, hogy #majdelmesélem nemsokára.
Lényeg a lényeg, hogy még akkor sem szabad sosem feladni a reményt, és állhatatosan reménykedni valamiben, amikor már tényleg reménytelennek tűnik, és mindenki azt sugallja, hogy add fel. Mert az a helyzet, hogy még a legreménytelenebbnek tűnő álmok is valóra tudnak válni. Az más kérdés, hogy miközben egy álom valóra válik, egy másik akadály meg eléd kerül. De semmi gond.. idő és türelem mindenhez van. Meg kitartás is, és állhatatosság is. Ezekben jó vagyok.
És eljön az idő, amikor majd leülök, és el fogom mesélni. :) Addig meg csak agyaljatok, hogy mi lehet.. mert lakat van a számon. :)

Azért annyit elárulok, hogy nem, nem várunk babát. És nem, nem tudom előre, hogy kijutunk az EB-re minden nehézség ellenére is (ámbár az optimizmusom töretlen továbbra is).

2015. okt. 12.

Nem is mondok...

Nem is mondok ma semmit semmire. Mit is lehet mondani egy olyan október tizenkettedikén, amikor délután fél egykor négy fokban mentem dolgozni. Négy... elképesztő. Amúgy meg kikérem magamnak.. mert most éppenséggel kéne következni annak a szép színű ősznek, aminek olyan sok rajongója van szerteszét. Nos, nem tudom, hogy mi történik, de nem úgy néz ki, hogy ez következik. Na mindegy, nem mondok semmit.. úgyis így marad minden, és majd csak vége lesz ennek is. Aztán majd újra eljön az én időm is. :P
Arra sem tudok mit mondani (vagyis tudnék, csak mégsem teszem.. bár ha jól emlékszem, kicsúszott a számon egy féligszalonképes megjegyzés már), amikor azt hallom a gyerekemtől, hogy ma megint jól kioktatták, és értésére hozták, hogy nem azért történnek úgy a dolgok, ahogy, hogy neki jó legyen, hanem hogy nekik. Hát igazán köszi, de tényleg. (nem ez volt a féligszalonképes) Nem változtat a lényegen, de nehezen tudom elfogadni, hogy muszáj "erőt fitogtatni" egy kamasszal szemben. Tanulságosnak mindenképpen tanulságos, szó se róla.
És arra sem tudok mit mondani, hogy úgy tűnik, óvodás korunkig fejlődünk csak, onnantól menthetetlen stagnálás és hanyatlás következik be (a jelenlévők ugye a nagy kivételek). Mondhatnám ezt úgy is, hogy az embernél nagyobb állat még mindig nincs. :D


2015. okt. 11.

Lehetőség

Nem tudom honnan és kitől származik ez eredetileg, de ma ez nagyon aktuális nálunk, úgyhogy muszáj idemásolnom. :)
(és tök más téma, mint ami következik, de azért elárulom, én töretlenül optimista vagyok ami az EB-kijutást illeti :P :P)

Lehetőség-félelem
Él egy régi történet egy fiatalemberről, akinél hogy, hogy nem, de egy éjjel megjelent egy angyal és csodálatos dolgokról mesélt neki, amelyek az életben várnak rá. Minden lehetőség adott lesz számára, hogy hatalmas vagyonra tegyen majd szert, a társadalom megbecsült tagja lehessen, és egy gyönyörű nőt vegyen feleségül.
Emberünk egész életében várta, hogy az ígért csodálatos dolgok valóra váljanak, de nem történt semmi és végül egyedül, és szegényen halt meg. Amikor a Mennyország kapujához ért, meglátta az angyalt, aki sok-sok évvel ezelőtt meglátogatta álmában, és felelősségre vonta:
“Te hatalmas vagyont ígértél nekem, társadalmi rangot és gyönyörű feleséget. Egész életemben vártam, ... de nem történt semmi.-
“Én neked nem ígértem ezt - válaszolt az angyal. - Én ezeknek a dolgoknak a lehetőségét ígértem neked, de te elmulasztottál élni ezekkel a lehetőségekkel.-
Az ember megdöbbent. “El sem tudom képzelni, miről beszélsz!- - mondta.
“Emlékszel, egyszer volt egy ötleted, de te féltél, hogy nem sikerül, ezért nem tettél semmit? - kérdezte az angyal.
Az ember bólintott.
“Mivel te visszautasítottad a megvalósítást, az ötletet néhány év múlva egy másik embernek adták, aki nem ijedt meg a nehézségektől, és ha visszaemlékszel, akkor ez az ember az egyik leggazdagabb ember lett a környéken.-
“És arra emlékszel-e, - folytatta az angyal - volt egy eset, amikor a várost óriási pusztítás érte, sok ház romba dőlt, sok ezer ember nem tudott szabadulni a romok alól. Neked lehetőséged lett volna segíteni a bajbajutottakon és a túlélőket kimenteni, de te féltél, hogy ha elmész otthonról, akkor betörnek hozzád és kirabolják a házadat, ezért nem mentél el segíteni a hívó szóra, hanem otthon maradtál.
Az ember szégyenkezve bólintott.
“Ez egy hatalmas lehetőség volt, hogy száz és száz ember életét megmentsd, a város összes életben maradt lakója tisztelt volna téged.- - mondta az angyal.
“És emlékszel arra az asszonyra, arra a fekete hajú nőre, aki neked annyira tetszett? Nem hasonlított egyik nőre sem, akikkel korábban, vagy későbbi életedben találkoztál, de azt gondoltad, hogy sose menne férjhez egy olyan emberhez,mint te, féltél, hogy elutasít, és elmentél mellette.
Az ember újra bólintott, de már sírt.
“Igen barátom, - mondta az angyal - ő a feleséged lett volna, vele sok gyermeket neveltetek volna, vele igazán boldogságban éltél volna egész életedben.
- Hasonló lehetőségek mindannyiunknak adódnak az életében, de gyakran, ehhez a történetbeli emberhez hasonlóan,mi is megengedjük, hogy a félelem felülkerekedjen rajtunk, és megzavarjon bennünket, hogy éljünk a lehetőségekkel.
Mi nem megyünk oda másokhoz, mert félünk az elutasítástól, mi nem beszélünk az érzéseinkről, mert félünk, hogy kinevetnek bennünket, és nem bízzuk rá magunkat más emberre, mert félünk a fájdalomtól, ha elveszítjük.
De még nincs veszve semmi. Mi még életben vagyunk. Elkezdhetjük kihasználni az előttünk álló lehetőségeket. Mi elkezdhetünk létrehozni lehetőségeket saját magunk számára.

2015. okt. 9.

Kispéntek

Mert az igazi majd csak holnap lesz. Nekem legalábbis. Már kicsit bánom, hogy bevállaltam még a hatodik napot is, de azzal vigasztalom magam, hogy az is el fog telni hamar, és akkor kész, túl leszek rajta. :) Aztán majd csak utolérem magam mindenfélével. Elsősorban önző módon pihenek, mint ahogy azt a héten többször is megtettem, mert ijesztő módon fájt a hátam néha. Nem szeretnék visszakerülni az orvoshoz, így aztán- legyek bármilyen röhejes is- rajtam már vastag zokni van, és harisnya, és felül is több réteg, mint az átlagembereken. :) Azt mondjuk ne kérdezzétek, hogy mit fogok felvenni akkor, amikor már tényleg hideg lesz, mert sínadrágom nincs. :D De majd ezzel akkor foglalkozom, ha aktuális lesz. Amúgy is, ha rajtam múlik, nem lesz ennél hidegebb soha többé. :D (és ne is gyertek azzal, hogy kell a fagy, mert a bogarak, meg a vírusok, meg a minden... )
Azért Ti aludjatok sokáig helyettem is holnap. :)

2015. okt. 8.

A pesszimistáknak...

Ma épp a válogatott meccset nézték a fiúk, ahol a feröeri ellenfél igen gyorsan megszerezte a vezetést, amikor- hallva a fiaim reakcióit- azon tűnődtem el, hogy a vasárnapi zárvatartás helyett lehet, hogy inkább a pesszimizmust kellett volna betiltani ebben az országban. Mert a fiúk tökéletesen leképezték azt, amit "nagyban" is szokott hallani az ember a válogatott kapcsán. Szörnyű volt még hallani is, hogy a remény legkisebb szikrája sem volt bennük fellelhető. Amikor becserélték Bödét, mondtam, hogy "Adja az Isten, hogy gólt rúgjon!" Nagyon reménykedtem, hogy megcsinálja, és visszaadja egy kicsit, legalább egy fél órácskára a hitet nem csak a fiaimnak, hanem sokmillió pesszimista magyar futballrajongónak. És így lett. Két gólt is szerzett, és még az az érzés is megvolt egy darabig, hogy a válogatottunk a második helyen van a csoportjában. (ezt a románok elvették ugyan tőlünk, amikor egyenlítettek)
Néztem a fiúk arcát a második gól után, és hallgattam a reakcióikat, és még inkább azt éreztem, hogy semmi más nem hiányzik ebből az országból, csak ez. Hogy az örömöket megéljük, a sikereket megünnepeljük, és merjünk nagyot álmodni.
Na majd egyszer ide is felnövünk talán. :) Addig én csak kicsiben próbálkozom átfordítani a pesszimizmusukat optimizmusba, mert mindig van minek örülni, van miben reménykedni, és van miért küzdeni is. És mindegy, hogy fociról van szó, vagy bármi másról. :)

Ráadásul Patriknak ma még az a sikerélmény is megadatott, hogy az angoltanárával vállvetve elértük, hogy minden úgy legyen, ahogy szeretné.. csak aztán tudjon élni is a lehetőséggel. :) (majd erről egyszer..)

2015. okt. 7.

Döbbenet

Nem is tudom már, hogy mit terveztem ma írni ide, de a döbbenettől, ami az előbb ért, úgysem tudok semmit. Egyszerűen sokkolt a hír, hogy egy ismerősöm kisbabája meghalt. :( Sejtettem már egy ideje, hogy valami baj lehet náluk, mert semmi hír nincs róluk jó ideje, de titkon azt reméltem, hogy csak úgy döntöttek, hogy a babáról nem mutogatnak nyilvánosan képeket, meg ilyesmi. Hát sajnos nem. Nem is tudok mit mondani, mert erre nem lehet.
Azért most végigjárom az összes gyerekemet, és újra hálát adok az Égieknek, amiért ők vannak. Mit bánom én, hogy idegesítőek, hangosak, hogy vitáznak egymással, hogy vitáznak velem, hogy rendetlenek, hogy örökké focizni mennek.. nélkülük olyan rossz lenne.
Szívből kívánom, hogy ez a pár is tudjon és merjen majd újra belevágni, és végigcsinálni a babavárás minden pillanatát, és aztán ők is tudják megtapasztalni azt is, hogy a csodán túl néha idegesítő is, hangos is tud lenni egy gyerek. :) Akkor lesz nekik is kerek a világ.

2015. okt. 6.

Amikor elszabadul a pokol

Hányszor, de hányszor mondták, hogy "de jó neked, fiaid vannak", megszabadulsz a hajbizgeréktől, meg a körömlakkoktól, meg minden ilyesmitől, ami a lányoknak már gyakorlatilag pelenkás koruktól alaptartozék. És igen, egyet is értettem, hogy mennyivel egyszerűbb is minden így fiúsítva. Volt az egyenfrizura mindenkinek, amit én magam is le tudtam vágni hajvágóval, fogkefe, fogkrém, slusszpassz.
No.. hát akkor elárulom, hogy alaposan elszabadult itt a pokol fiúfronton, és csak levegő után kapkodok időnként. Mert nemhogy nincs már egyenfrizura, de kérem szépen, előkerült a hajszárító, a mindenféle hajzselé, hajhab, körkefe, fésű. Egymást lökdösik a tükör elől. Kicsit sokkoló is ez így, attól meg egyenesen lementem hídba, amikor Patrik közölte velem, hogy matt hajhabot vegyek neki. Azt sem tudtam, hogy létezik olyan. (amúgy még csak hajzselében láttam).
És ez nem is elég, hogy hajmizéria van. Sosemlátott mennyiségben fogy itthon az arctisztító, és még mellé arcradírt is kértek, meg arclemosót. Ugyanilyen sosemlátott mennyiségű fogkrémet pusztítanak (innen üzenem, vigasztalásul, hogy igen, az én fiaimnak is könyörögni kellett miatta régen). Dezodorból nem tudom hányféle van itthon, és hetente közli valaki, hogy mi az, ami még kell neki. Izzadásgátló, dezodor, hajhab, másik hajhab, zselé, wax, másik sampon, izébigyó.
Mindemellé még belépett az életünkbe a mérleg. Nem nálam. Náluk.
Eddig azt gondoltam, ezek lányos dolgok. De nem.. hát.. majdcsak megszokom. :D

2015. okt. 5.

Az van..

Az van, hogy kijelöltem magamnak egy időkeretet mindenre, hogy majd akkor hamarabb megyek aludni. Meg még a kádban sem olvastam. Mégis tizenegy óra van. :D Azt hiszem, vagy szigorúbbnak kell lennem magammal, vagy hagyni az egészet a fenébe. De az is lehet, hogy minden úgy lett volna, ahogy terveztem, ha nem a fél délutánt töltöttem volna telefonálgatással.
Sebaj.. holnap ilyenkor a hatból már a második munkanap is letelik bőven. :)

2015. okt. 4.

Jó nap

Úgy akarok lefeküdni, hogy csak a jóra és a szépre gondolok a mai napból, úgyhogy csak azt a részt mesélem el. :P (a másik úgyis több átgondolást igényel)
Ma délelőtt újfent Pesten találtuk magunkat. Nem is voltunk messze a tegnap esti meccs helyszínétől, többször is elmentünk előtte. :) (ennyi erővel ott is aludhattunk volna) Először meglátogattuk a sógoromat a kórházban, és mindannyian örültünk a jó időnek, mert így ő jött le hozzánk, és a padon tudtunk beszélgetni. :) Az meg úgy ugye egészen olyan, mintha nem is kórházban lenne. :)
A látogatás után az egyik kedvenc Burger Kingünkbe mentünk ebédelni, oda, ahol a villamos mellett lehet ebédelni. :) Így is volt, mentek a villamosok rendületlenül, sütött a nap hét ágra, még majdnem melegünk is volt. Fagyiztunk is egyet ebéd után, majd elindultunk a Margitszigetre. Mert ott még nem voltunk sosem. Meg mert legalább tizedszer mondtam már ezt el pár hónapon belül. :D Jó messze parkoltunk le a kocsival, úgyhogy már odaérni is jó kis séta volt. De minden lépést megért ahogy a szél belekapott a hajamba a hídon, miközben úgy sütött a nap, hogy melegítette az arcomat, és közben nézhettük, ahogy a Dunán mennek a hajók. (nem voltak olyan szépek, mint a balatoni hajók, de azért..)
Lementünk a Duna-partra is, naná.. Ott azért érezhetően jobban fújt a szél, a fiúk egészen lemerészkedtek a kövekre. Én oda nem mertem, féltem, hogy nem tudok visszajönni azon a betonizén, amin le kell menni. :D
Végül aztán sétáltunk egy kicsit, és letelepedtünk a szökőkúthoz, mert ha már itt vagyunk, csak megvárjuk a zenés műsort. :) Megérte várni. Még azt a csodát, ami ott volt. Elmesélni nem tudom, legyen az elég, hogy volt egy pillanat, amikor elsírtam magam. Látnia kell mindenkinek szerintem, átélni azokat a pillanatokat, mert komolyan teljesen kikapcsolt bennem minden mást, csak a zene volt, meg a víz, és ennek a kettőnek az együttes csodája. :)
Azt hiszem, jövő héten párszor majd eszembe jut egy-egy nehezebb pillanatomban. :)

2015. okt. 3.

Meccsen voltunk

Pont olyan borzongatóan jó volt, mint ahogy azt vártam. :) A kivonulás ismèt belèmègett, mint ahogy a gólok utáni pillanatok.
Senkinek ne higgyètek el, aki azt terjeszti, hogy a fradisták huligánok, mert sokadik alkalommal tapasztaltam meg a saját szememmel, hogy nincs velük semmi baj. Nem tudom hányan voltunk ma, de saccperkábè olyan nyolcezerre tippelnèm... Mindenki szurkolt, örült, ha olyan volt a helyzet, akkor hülyebírózott, vagy sz.rahonvèdozott, de mindezt abszolút normális keretek között. Bármikor szívesen megyek közèjük ezentúl is. (ha rajtam múlik, sok ilyen alkalom lesz)
Imádtam minden pillanatát a ma estènek. Köszönöm, hogy teljesítetted a kívánságomat. <3 p="">

És akkor még képek:

Én és a kisöcsém.. :D

A győzelem a Ferencvárosé :)

2015. okt. 2.

Végre péntek

Tegnapelőtt voltam annyira fáradt, hogy majdnem fel is adtam, és azt gondoltam, hogy najó, mégis korai volt még visszamenni dolgozni, és vissza kell mennem az orvoshoz. De nem olyan fából faragtak, aki ilyen könnyen feladja, és gondoltam, jó, hát adok még egy napot. Megígértem magamnak, hogy ha a csütörtök is annyira gáz lesz, akkor ma reggel- lesz, ami lesz alapon- a dokinál kezdek. A tegnapi nap meg már egy fokkal elviselhetőbb volt, így aztán ma reggel nem mentem az orvoshoz, és még ma délutánra is bementem dolgozni. :) Jól tettem, mert így most úgy van mögöttem a hét, hogy azt érzem, megcsináltam. :)
Az tény, hogy ma reggel valami olyasmi zombi állapotban leledztem, hogy ébredéskor azt sem tudtam, hol vagyok, vagy egyáltalán milyen nap van. De ezen is túl vagyok, és kezdődhet a jól megérdemelt hétvége. Moshatok, főzhetek, és mehetek meccsre is. :)

2015. okt. 1.

Nem megy

Nem tudom, hogy fog e az valaha is változni bennem, hogy nem tudok haragot tartani, és tulajdonképpen azzal sem nagyon tudok mit kezdeni, amikor valaki sokáig haragszik rám. Bennem minden olyan dolog, amikor megbántanak, úgy zajlik, hogy akkor, amikor történik, nagyon-nagyon rosszul esik. A helyzet súlyától függően vagy sírni tudnék, vagy felrobbanok a méregtől. Ez tart körülbelül két percig, vagy a helyzet súlyától függően akár öt percig is, és aztán máris elkezdem magamban lezárni a dolgot. Megtörtént, oké, lépjünk is túl rajta, mert kinek jó az, ha haragszunk egymásra. Nem bánom én, hogy akár két perccel azelőtt leüvöltötték a fejemet is a helyéről, képtelen vagyok rá, hogy haragudjak, hogy bosszút forraljak, vagy bármi. Pedig néha kerülök olyan helyzetekbe, hogy jobb lenne, ha képes lennék rá. :) Egyszerűen nem is tudom elképzelni, hogy mi kellhet ahhoz, vagyis inkább mit kell ahhoz érezni, hogy valaki meg tudja tenni, hogy mondjuk egy napig is nem szól a másikhoz. Nem csak azért, mert nekem fizikai kínokat tud okozni a kommunikáció hiánya, hanem azért is, mert azt képzelem, mérhetetlenül sok energiát emészt fel, hogy fenntartsa azt az állapotot magában. Lehet, hogy nincs igazam, nem tudom.
Az biztos, hogy ezen én már nem fogok változtatni. Minden máson azért megpróbálok..

Még mindig nem százas

Mármint én. Úgyhogy nagyon vigyázzatok azzal, hogy miféle vírust szedtek össze (mintha sokat lehetne tenni ellene, tudom). Ma voltam kontrollon az orvosnál. Az tény, hogy sokkal jobban vagyok, mint múlt héten ilyenkor. De az is tény, hogy még messze vagyok a száz százalékostól. Több gyógyszert nem kaphatok, mert túl vagyok két adag (elég erős) antibiotikumon. Úgyhogy ma kaptam egy inhalátort. Nem azt a klasszikusan ismertet, amiből egy-két puffot kell fújni, hanem ilyen gyógyszeres izét. Kétszer két kapszulát kell vele inhalálnom egy hétig. Aztán majd át kell térnem a napi egyszer három kapszulára. És ha még ezek után sem lesz jó, hát akkor nem tudom mi lesz. De nyilván jónak kell lennie. :) Sosem voltam pedig még ilyen becsületes, mint most, mert minden gyógyszert beszedtem, minden löttyöt megittam, feküdtem, pihentem, nem dolgoztam.. na, az ebből a tanulság, hogy tulajdonképpen valóban jó sz.rul voltam, ha mindezt megtettem zokszó nélkül, de édeskevés ez, ha valami makacs vírus befészkeli magát az emberbe.
Szóval most két hétig inhalálgatom a kis kapszuláimat. Elárulom, hogy elsőre annyira béna voltam hozzá, hogy Balázs azóta is azon vigyorog, ahányszor csak eszébe jut. :D De belejövök ám, mint kiskutya az ugatásba. :)