És már kezdődik is, hogy olyan fáradt vagyok, hogy az agyamból minden gondolatot el is szipkáz az, hogy még kitartsak.
De azért azt elmesélem, hogy milyen is az, amikor a tizenöt és fél éves fiaddal vitázol. Nem valami hülyeség miatt, hanem értelmes vitát folytattunk. Nevezetesen a nyelvvizsgájáról. Ami elvileg februárban esedékes. De mégsem. Mert ma véletlenül tudtuk meg, hogy épp ma van a jelentkezési határidő. (ezt is a gyerek, aki épp a kitöltött tesztlapját értékelte magának) Nosza, felhívtam az angol tanárát, akitől megtudtam, hogy tényleg a mai nap a határidő. Meg még egy csomó minden mást is. Hogy például mindenki visszamondta a februári vizsgát, meg hogy amúgy mennyire bírja Patrikot, és milyen sok lehetőség van benne, és ha úgy döntünk, hogy mégis most azonnal jelentkezünk, és befizetjük, akkor ő felkészíti. Ezt úgy kb. egyszuszra sorolta el. :)
Nekem vegyes érzelmeim vannak a nyelvvizsgával kapcsolatban, mert sosem tanultam ilyen szinten nyelvet. Nekem ez egy misztikum, és olyan szinten idegen világ, hogy bárhogy van is, tartok tőle. Patrik nyugodt, és magabiztos, szerinte megvan hozzá a tudása.
Mégis.. ő volt az, aki azt mondta, hogy na jó, hát akkor majd júniusban megy, és nem most. Én voltam, aki győzködte, kérdezgette, próbálva kiugrasztani a nyulat a bokorból, hogy azért nem megy mégsem most, mert "berágott" azon, hogy ma van a jelentkezési határidő?
De nem, férfias határozottsággal érvelt amellett, hogy szeretne inkább lassan, de biztosan felkészülni (szóbeliből még szükség van rá), nincs most "kedve" egy hónapig éjjel-nappal angolul beszélgetni boldog-boldogtalannal.
Így aztán nem jelentkeztünk, és nem fizettük be most.
De egy élmény volt vele vitázni. :) Aztán meg egy külön élmény volt, ahogy elszórakoztatott a mindenféle focis témájú tudásával.
Ilyenkor nagyon jó, hogy már ekkora. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése