Könyves péntek

 

Ezt a könyvet az egyik kedvenc könyvtárosom ajánlotta nekem, azzal, hogy szerinte ez tetszeni fog nekem, és a végén még ő is meglepődött. Hát én sem számítottam arra, ami a végén történt. És tényleg nagyon tetszett, nagyon szerettem. 

Ez is egy II. világháborús témát feldolgozó könyv, mégsem unalmas és lerágott csont. Én a magam részéről mindig az olvasás élménye miatt olvasok, és nagyon ritkán keresek mögöttes üzenetet vagy jelentést a történetben. Most sem tettem ilyet, de utólag ennél a könyvnél azért ott motoszkált bennem az hogy tényleg igaz az, hogy bármikor történhet az ember életében csoda, ami esetleg generációs fájdalmakat gyógyít meg egycsapásra. Itt is valami ilyesmi történt. 

Az külön nagyon tetszett, hogy úgy zajlott több síkon a történet, hogy nagyon szépen össze volt dolgozva a két szál, és egy pillanatra sem volt zavaró az, hogy épp hol is vagyunk. 

A fájdalmas és nehéz téma ellenére is nagyon szép történet, bátran ajánlom mindenkinek. 

Meccsnap

 Az idén először voltunk meccsen. Jó későn, este kilenckor kezdődött, így nem is olyan nagy lelkesedéssel indultunk egy ledolgozott munkanap után. Nem mi voltunk az esélyesebbek, ezzel tisztában voltunk, ahogy azzal is, hogy bármilyen eredmény elfogadható a továbbjutáshoz, csak a vereség nem. Mondjuk vereség egyébként sem elfogadható egy meccsen sem, csak esetleg utólag meg tudjuk magyarázni, amikor így történik, hogy éppen mi miatt volt. 

Meglepően gyorsan vezetést szereztünk, és a félidőben már három góllal vetettünk, ami azért az előzetes várakozásainkat bőven felülmúlta. 

A második félidőben jól kezdtünk, aztán a cserék után kicsit ellazáskodtuk, így végül még kicsit izgulni is kellett, de a győzelem a Ferencvárosé. 

Szerda

 Szerencsére ez egy olyan hét, amikor ez az utolsó előtti munkanapom, pénteken már nem megyek. Pont a legjobbkor, amúgy sem nagyon van kedvem egyik napot sem ott tölteni. 

Ez a tavaszias idő olyan hatással van rám, hogy legszívesebben csak mennék mindenfelé, élvezném a napsütést. Ehelyett a nap nagy részében nem is nagyon látom a napot. Ezt mondjuk nem igazán vártam a felnőttségben, igaz, nem is gondoltam erre akkoriban. Érdekes egyébként, hogy gyerekként azt gondoljuk, majd milyen menő lesz felnőttnek lenni, mert akkor azt csinálunk, amit akarunk, aztán kiderül, hogy soha nem volt annyira szabályozott életünk, mint ilyenkor. Hiába is mondta volna bárki, úgysem hittem volna el. 

Keddi nyomi

 Tök jó idő van, szinte már tavasz illat is előfordul itt-ott. Nem bánnám, ha így maradna most már, pedig amúgy elég nyomi voltam ma is. Az mondjuk nem biztos, hogy tényleg ettől, mindenesetre én ennek tudom be. 

És ha már múlt héten elkiabáltam ezt a fejfájás dolgot, most meg is érkezett, úgyhogy el is megyek fürdeni, és lefeküdni, hátha az elég lesz. 

Hétkezdés

 Nem semmi hétkezdés volt ez most. Annyi érzelmi hullámvasút volt benne, ami máskor egy hétre is elég lenne. A múlt heti dilemmára pont került. Nem úgy, ahogy az teljesen egészséges lett volna, bőven akadtak csalódást okozó mondatok, helyzetek, viselkedések. Ami változott, hogy most már nem katasztrófaként gondolok ezekre, hanem csak újabb tapasztalatként. Azt nem mondom, hogy nincsen rám hatással, de már tudok nevetni is ezeken. 

Délután itthon Roli mellékesen megjegyezte, hogy amúgy itt van a félévim, ha valakit érdekel. Valóban nem vagyunk az osztályzatok megszállottjai, úgy telik el a közoktatásban töltött tanévek sokasága, hogy én ezt a krétát meg sem nyitottam sohasem. Nem a gyerekem irányába vagyok érdektelen, de nem számít, tényleg. Megnéztük, gratuláltunk neki, és Roli a maga részéről már túl is lépett az egészen. Azzal a lendülettel be is hajította a kukába. Mondom neki, de helló, hát ki ne dobd már. Nem nagyon értette, hogy mi vitt rá, hogy kikukázzam. De ez nem csak egy +sz@r félévi ", ahogy ő mondta, hanem az utolsó mind közül. Nagyon sok tanév van mögöttünk, jobbak, kevésbé jók, és egyenesen szörnyűek is. Mindenből tanultunk mindannyian. 

És így a végére Roli is beérett rendesen. 

Vasárnap

 Tegnap a pihenésé volt a nap, ma így már nemigen lehetett csak lábat lógatni egész nap. Délelőtt vásárolni voltunk, meg elkészült az ebéd. Közben ment a mosógép is, a szárító is, én meg egész délelőtt próbáltam összeszedni magam, mert annak ellenére, hogy megint tök jót aludtam, és fél kilenc után keltem csak, mégis olyan fáradt voltam, mint aki alig pár órát aludt csak. 

Délutánra azért nagyjából erőre kaptam, és nem túl lelkesen és lendületesen, de megcsináltam az összes rám váró házimunkát. Elképesztő mennyiségű ruhát kellett elpakolni. Erik éjszakás volt a héten, ilyenkor nála minden duplán fogy, egész komoly kis domb alakult ki az ő kupacából. 

Túl vagyok egy őrült cikluson, aminek a vége kellemetlen meglepetéseket is tartogatott. Néha voltak olyan gondolataim, hogy na, lehet hogy most kötök majd ki a műtőasztalon, de végül úgy tűnik, nem lett így. Pedig egyébként leszámítva azt a sok kilót, ami úgy jött fel rám, mintha csak valami gonosz varázslat áldozata lennék, hónapok óta jól vagyok. Azt csak sejtem, de még nem jöttem rá a teljes összefüggésre, hogy valamilyen módon ez befolyásolja a fejfájásaimat is, mert mostanában nagyom ritkán van ilyen gondom. Mondjuk nem tudom, ha lenne lehetőségem választani, mit szeretnék. Lehet hogy jobb ez, hogy igazodni kell egy-egy helyzethez..

Szombat

 Ma végre aludtam egy igazán jót, ami a héten először fordult elő, így aztán éppen ideje is volt már. 

Főzni nem kellett, mert apósom hozott töltött dagadót, csak köretet csináltam hozzá. 

Délután családilag voltunk moziban, megnéztük a Véletlenül írtam egy könyvet című filmet. Nem mindenkinek tetszett, és nekem is volt benne egy kicsit zavaró túlmagyarázás, de egyébként én elégedett voltam vele. A balatoni helyszínek külön tetszettek, és egyébként maga a történet, és leginkább a mögöttes mondanivaló nagyon megérintett, úgyhogy szerintem el fogom olvasni a könyvet is, amiből készült.