Szegény hétfő

Mert most én jól ráfogom, hogy azért történt ma reggel, ami és ahogy, merthogy hétfő van. Na de nem csak úgy egyszerűen hétfő, hanem egy olyan, aminek még besegített a vihar is, így aztán duplán fogtak össze ellenem.
Csoda e, hogy ezek után én, akinek hatra dolgozni kellett menni, képes voltam elaludni. De úgy istenigazából ám, mert ugyan be volt állítva a telefonom négy húszra, de tuti, hogy nem ébresztett a dög, mert a mellettem (sokkal éberebben) alvó Balázs volt az, aki öt óra huszonhétkor nem éppen a "jó reggelt drágám" finomsággal oldalba bökött, hogy "Tudtam, hogy elalszol". És hát igen, így aztán ez a hétfő mindenhogyan indult, csak jól nem. Mert ugyan elkészültem tíz perc alatt, és éppen az éberalvó férjemnek köszönhetően el sem késtem, és amúgy az álom is egyetlen pillanat alatt kiment a szememből, de mégis egy sz.r hétfő volt.
Mert:
-esett egy fél napig
-fújt a szél egész nap
-fájtak a lábaim már megint egész nap (hülye ortopéd lábak)
-nyűgös voltam

Mégis, a legeslegjobban ez hiányzott:

Viharos gyorsasággal..

Nem fogom bő lére ereszteni a mondanivalómat, mert hozzánk már ideért az időjósok által beharangozott hidegfront... és villámlik, meg dörög, meg már esett is. És már kétszer volt áramszünet.
Egyáltalán nem tettem volna szemrehányást érte, ha most éppen tévedtek volna, és mégsem érkezik semmiféle vihar, meg lehűlés, mert nekem aztán cseppet sem hiányzik. Az meg főleg nem, hogy csak húsz fok legyen. Még leírni is szörnyű. Húsz fok nyáron? Bahhh... Na de remélem hamar túl leszünk majd ezen is, aztán a július végre olyan lesz, amilyennek lennie kell. :)
Amúgy meg azon gondolkodom ma este, hogy hogyan lehet az, hogy amikor ma végre eleget ittam, akkor kezd el fájni a vesém? Fordítva kéne ennek lennie, nem? Nem vészes, de azért érzem rendesen. (és ennek sem hiányzik a húsz fokos "hideg")

Újabb vihar érkezett, így jobb, ha közzéteszem a bejegyzést... mielőtt elszáll az éterben. :)

Ja, és észrevettétek már, hogy újabban azokat a hozzászólásokat "benyeli a blogger", amiket úgy írunk, hogy előbb megírjuk, és csak utána lépünk be? Elég hülye dolog, de már kétszer jártam így...

Kicsit kesergős

Lassacskán elérjük a teljesítőképességünk végső határát. A nagyobb baj az, hogy épp mindketten itt tartunk, és így nemhogy nem tudjuk egymást biztatgatni, hanem még egymást is inkább csak hátráltatjuk abban, hogy valamennyit enyhüljön a teher. A nyaralás hátralévő idő még elég erőltetett menetben fog zajlani, a jövő hét mindenképpen nagyon gáz lesz.
Jó lenne, ha legalább azt tudnánk, hogy egyetlen nap lesz, amikor nyugi van, de most még úgy néz ki, hogy nemhogy nyugi nem lesz, de még mindig jön valami, amivel eddig még nem számoltunk, vagy nem gondoltunk rá.
Nyilván nem csoda, hogy az összes izmom magnéziumért sikoltozik, amit persze elfelejtettem venni, mert már jó ideje nincs szükség rá rendszeresen. Most kéne, mert nem csak az izmaim készültek ki, de amúgy is sokkal idegesebb vagyok az egyébként normálisnál.
Na de majd csak túl leszünk ezen is. És holnap még vasárnap lesz. Amikor lesz időm még előre főzni, mosni, meg ami még eszembe jut. Ha egyáltalán a térdeim is hagyják, hogy reggel felkeljek.

Trendi?

Amikor kiderül valamiért valaki számára, hogy nekünk bizony csak egyetlen bankszámlánk van, és ráadásul mindegyikünk tudja a másik jelszavait is az email címéhez, vagy akár a bloggerhez is, akkor van, hogy nagyon elcsodálkoznak. Volt, aki ki is mondta, hogy azért, mert mi amúgy annyira modernek és fiatalosak vagyunk, hogy nem is gondolná, hogy épp ebben vagyunk maradiak.
Én meg ennél a maradi szónál ragadtam le ennek kapcsán. Mert az egy dolog, hogy fogalmam sem volt arról, hogy ez nem trendi dolog, gondolom azért, mert nem is foglalkoztam vele még. :) De a másik dolog az, hogy sosem azért volt ez így, mert épp modernek vagyunk, vagy konzervatívak. Egész egyszerűen csak sosem volt arra szükség, hogy másképp legyen. Már akkor közös bankszámlánk volt, amikor még nem is voltunk házasok. (elárulom, nekem sosem volt sajátom) Mindig két kártyánk volt hozzá (bár igen, tudjuk egymás pin-kódját is), de ez is leginkább csak praktikus okokból, mert ugye én nem vagyok ő, ő meg nem én, és nem feltétlenül megyünk mindig együtt vásárolni, vagy ilyesmi. :)
A jelszó-kérdés pedig nem is tudom, kérdés volt e valaha is. Amit nem tudunk, azt is tudjuk, mert el vannak tárolva a gépen, és bármelyikünk be tud lépni a másik fb-fiókjába is. Nem szoktunk amúgy, de megtehetnénk. Közös levelező programba töltjük le a leveleinket is.
Nem tudom, hogy ez trendi e, vagy épp pont nagyon nem. :) De mindegy is. Mert ezt mifelénk úgy hívják, bizalom. :) Ha az nincs, akkor hiába is lennénk trendik. :D Ha meg van, akkor meg ugye hogy mindegy, hogy mások minek minősítenek. :)

És éppen ma mondta a kolleganőm, hogy minél jobban ismer bennünket, annál biztosabb benne, hogy mégiscsak létezhet olyan, hogy valami örökké tart. Mert velünk kapcsolatban olyan biztos ebben. :) Hát ami azt illeti, én remélem, hogy így lesz. :) Közös bankszámlával. ;)

Uncsi

Hogy én néha mennyire unom ezt a folyton mindent ugyanúgy csinálást.. még az is üdítő változatosságnak számít, hogy két műszakban dolgozom. Mert legalább annyi van, hogy egyik héten délelőtt dolgozom, és délután vásárolok, főzök, mosok, míg a másik héten délelőtt vásárolok, főzök, mosok, délután meg dolgozom. Közben meg amúgy mégis mindig, minden ugyanaz. Képes vagyok szinte ugyanazokat a kajákat csinálni örökké, mert legyen meg gyorsan, egye meg mindenki, lehetőleg lakjon is vele jól mindenki, és ne legyen utána negyvenötféle edény, amit mosogatni kell. Mint valami őrült robot, ugyanazokat a dolgokat csinálom nap mint nap, és őrült mértékben unom. Még az is mindig ugyanaz, hogy mennyi időt olvasok a kádban, pedig nem mérem, hanem valahogy be van kódolva, és amikor az az idő eltelik, leteszem a könyvet, megmosakszom, és kiszállok.
Lassan elkezdhetem vágni a centit, annyira nem sok idő van már hátra a nyaralásig. Most már aztán nagyon türelmetlenül várom, mert annyira jó lesz, hogy lesz időm unatkozni. :) Nem kell minden percben valamivel végezni, mert ha nem, akkor már később nem fog menni.
Egyébként meg az a véleményem, hogy minden évszakban kéne mindenkinek minimum egy hét, vagy inkább tíz nap, amikor elvonulhat mást csinálni, mint amit szokott, és akkor sokkal boldogabb, egészségesebb, és hatékonyabb lenne mindenki.

Na és ez egészen más téma, de valaki magyarázza már el nekem, hogy miért írja valaki a másiknak azt, hogy puszim? Mi az, hogy puszim? Miért az enyém? Ezen már egy ideje gondolkodom, de szerintem sosem jövök rá.

Kifogás, nyafogás

avagy Na, akkor gondolkodjunk!
Mert sosem látott mélyrepülésben van a testem. Kimondhatom egészen nyugodtan, hogy elkezdett rámrakódni az a fajta "középkori háj", amit azért még nem vártam volna, lévén a középkorúság majd úgy tíz-tizenöt év múlva fog csak bekövetkezni nálam. Na de korán is őszülök, gondolom, ez is korábban érkezik. És hát.. hogy is mondjam csak.. nemhogy nagyon utálom, de egyenesen undorodom tőle.
A legkézenfekvőbb megoldás nyilván az lenne, ha most akkor nagy hirtelen száznyolcvanfokos fordulatot vennék életmódilag, és holnaptól lecserélném a péksüteményt zöldségre, az autóval járást sportra, és lehetőleg reggel vagy este, vagy akár reggel és este elmennék futni, vagy biciklizni, vagy lenyomnék egy hatvanperces agyameldobom kardio edzést. Nos, ez nekem nem megy. Egyrészt lustább vagyok ennél, másrészt a magam kajájára kb. akkora energiát fordítok, amennyi épp ahhoz kell, hogy éhen ne haljak. És még akkor abba ne is menjünk bele, hogy konkrétan jól sem tudok lakni zöldséggel. (főleg mert nem is nagyon szeretem)
Mégis valamit kéne tenni. Kattogok rajta, hogyan is lehetne a szokásos fedettpályás távolbanézős sporttevékenységemmel hájat eltüntetni, de az egészen biztosan nem működik, hogy nézem, és olvad lefelé. (már kipróbáltam)
Simán alávetném magam valamiféle hájfaragó eljárásnak is,még az sem zavarna, hogy vágnak, meg varrnak, és az nyilván fáj. Ha eltüntetné, hadd fájjon. De azért egy ilyennek az ára eléggé elriaszt ahhoz, hogy komolyan ne foglalkozzak vele.
Nem jövök rá, mit is kéne tennie egy magamfajta lusta disznónak ahhoz, hogy a helyzet változzon. Nyilván meg kéne mozdulni. És lehet amúgy, hogy csak el kéne egyszer kezdeni, aztán már menne.
Egy biztos.. a hájamnak mennie kéne. Lehetőleg minél előbb. (és nem kell azt mondani, hogy ugyanmár, most mutattad a képet a pöttyös ruhában, és azon aztán minden látszik, de semmiféle háj, mert ÉN látom, hogy mi van a ruha alatt)

Mi van?

Igazából fogalmam sincs, hogy most akkor milyen évszak is van éppen, de mivel azt a fajta halálos fáradtságot érzem, amit tavaszi fáradtságnak szoktak hívni, hát azt gondolom, hogy akkor most tavasz van. És ennek is felel meg az időjárás is. Mert semmiképp nem tudom nyárnak hívni azt, amikor nemhogy nincs melegem kardigánban és hosszú nadrágban, hanem majdnem még el tudnám viselni a mellényt is a kardigán tetején. A nyár attól nyár (nekem), hogy az egyszál ruha is lekívánkozna az emberről, és minimum napi háromszor kell zuhanyozni, hogy kicsit komfortosan érezzük magunkat (jó, hát már aki). Igen, ha már nyár van, és június végén igenis elvárható lenne, hogy nyár legyen, akkor legyen itt szikrázó napsütés, és tomboló kánikula.
Ezt a tavaszt meg köszönjük, de már nem kérjük.. majd ősszel lehet megint ilyen idő. És most jelzem, jó előre, hogy az ősz nem szeptember elsején kezdődik, hanem majd csak szeptember vége felé. És ha kicsit még csúszik is, az sem baj. Ráér. A nyarat úgyis jobban szeretjük.
A tavasszal együtt meg a tavaszi fáradtság is elmúlik, remélem. Mondjuk- biztos, ami biztos- azért ennek érdekében alszom is inkább. Nem bízom én már az évszakokban. :D