Szombat

 Kicsit túltoltam tegnap az ashwagandát, mert úgy aludtam fél tízig, mint egy kisbaba. Akkor mondjuk úgy kipattantam az ágyból, mint akit kidobtak onnan. Szerencsére azért nagy dolgokról nem maradtam le, nem is volt tervben a főzésen és a mosáson kívül más. Ez utóbbinál azért hiányzott az az idő, amit alvással töltöttem, mert végül este kilenckor járt le a szárító az utolsó adaggal. De sebaj, megvan, és voltam olyan maximalista, hogy már minden a helyére is van pakolva. 

Patrik is megérkezett ebédre, így ma is ötösben ebédeltünk. Ebéd után Balázs palacsintát sütött, aztán együtt nézték a forma 2-t, forma 1-et. Közben természetesen mindenki cseszegetett mindenkit, ami nekem csak egy ideig vicces, utána felhúzom magam rajta. 

Most már végre a helyén van minden kis mütyür, minden manó, minden fény itthon (bár én az a fajta vagyok, akinek mindig lehetne több is még akár) . Nagyon szeretem ezeket a fényeket mindenfelé a lakásban, olyan hangulatos, és olyan más lesz tőle minden. 

Könyves péntek

 

Amikor a sorozat első két részét olvastam, tudtam, hogy az összeset el fogom olvasni. Így aztán, amikor legutóbb voltam a könyvtárban, kézenfekvő volt, hogy elhoztam magammal a következő rész(eke)t. 

Ez a könyv sem okozott csalódást, bár néha voltak benne kicsit unalmasabb részek. Pont tökéletes volt arra is, hogy ezen a héten a nem túl vidám, és kissé zaklatott lelkemet megnyugtassa. Szerettem azt is, hogy az egyébként már ismerős karakterek mégis új arcukat is mutatták ebben a könyvben. 

Határozottan tetszik az írónő stílusa, szerintem mindenki olvassa el, aki szereti a nyugodt, lassú tempóban felépített családregényeket. 

Csütörtök

 Ami rögtön péntek is lett, legalábbis munka szempontjából. És ez most pont jó is, mert semmi kedvem nem lenne holnap is menni még. Nincs semmi olyan egyébként, ami miatt így érzek, csak ilyen általános év végi hangulat. 

Nem volt semmi extra történés ma, kivéve az esti Fradi meccs. Most már lehet mondani, hogy szokás szerint csalódást okozott, bár nem szeretnék ehhez hozzászokni. Kikaptunk Debrecenben. Szomorú. 

Ma lekerült az a bizonyos hiányzó doboz is a padlásról, úgyhogy holnap minden a helyére kerül reményeim szerint. 

Szerda

 Na most itt hirtelen gondolkodóba estem, hogy milyen nap is van ma, és számolgattam kicsit, hogy meglegyen. Az egyébként félelmetes és egyben elképesztő is, hogy valóban létező jelenség ez a ködös agy dolog. Igyekszem nem hagyni, és amennyire csak lehet frissen tartani, illetve tornáztatni az agyamat, semmiképp sem szeretnék elbutulni. De oda kell figyelni rendesen..

Ma újra rácsodálkoztam arra, hogy Erik milyen jó helyen van ott az áruátvételen. Nem titok, sőt, a legtöbben egészen kicsit gyerekkora óta "ismeritek" őr, így igazából inkább nyílt titok, hogy ő az a gyerekem, akiért a legtöbbet aggódtam mindig. Soha, szemernyi kétség sem volt bennem afelől, hogy egy csomó mindenben tök jó, de mindig aggódtam amiatt, hogy ő maga is tisztában legyen vele. Nem a magabiztosság és a nyitottság a legfőbb erénye, de itt most ez sem okozott egy pillanatra sem gondot. Csak nézem őt, (ma még titokban egy könnycseppet is kitöröltem miatta a szemem sarkából), és csodálkozom , hogy olyan, mint aki ide született, ezek között az emberek között nőtt fel. Annyira jó, hogy így alakult. 

Voltam ma az üzemorvosnál, megmutattam neki a vérnyomás naplót. Előtte halálra izgultam magam, hogy mi lesz, ha megméri, és nem lesz jó, de esze ágában sem volt ilyesmi, úgyhogy feleslegesen izgultam. 

Aztán hazafelé voltam vásárolni a Tescoban és a Pepcoban. Na, amiatt nem kell aggódni,, hogy össze-vissza vásárolok mindent, mert se türelmem, se motivációm nincs ehhez. Ráadásul mindent úgy ítéltem meg, hogy vagy csúnya, vagy drága. 

Ahh

 Megint nem aludtam túl jól, de legalább most senki nem beszélt hozzám. Azt még nem tudtam eldönteni, hogy azért van nyomi hangulatom, mert nem alszom jól, vagy azért nem alszom jól, mert nyomi hangulatom van. 

Az biztos, hogy már reggel úgy kezdtem a napot, hogy inkább szerettem volna világgá menni, mint ott lenni az irodában. Nehezen lendültem át ezen a hangulaton, de azért valahogy sikerült. 

Mondjuk azt sohasem értettem, hogy ha valakinek nyilvánvalóan kerüli a társaságát a másik ember, akkor ő miért nem veszi a lapot? 

Most estére egyébként úgy érzem, mint akit kerülget valami kórság, de remélem, hogy végül nem így lesz. Nemsokára be is fekszem egy kád jó meleg vízbe, az csodát is tud tenni néha. 

Holnap rá kell szánni magam arra, hogy komolyan körülnézzek honnan kell rendelnem, és miket, mert hajlamos vagyok addig halogatni, amíg végül lemaradok, és vagy izgulni kell, vagy személyesen elmenni valahová. Egyik sem esne jól. 

Hétfő

 A mai napom nem volt valami jó nap. Eleve rányomta a bélyegét, hogy alig egy órányi alvás után fél kettőkor arra ébredtem, hogy egy férfihang jó hangosan a nevemen szólított. Most is itt van még a fülemben a hangja, de egyszerűen képtelen vagyok azonosítani, hogy kihez tartozik. Így aztán nem tudom mit akar tőlem, mindenesetre beparáztatott rendesen. Nesze neked CoHo könyv. Vissza tudtam aludni egyébként, de egy kicsit sem volt pihentető alvás ez most. 

És akkor még a munkanap is olyan volt, amin inkább csak túlesik az ember. Mindig keresem egyébként azokat az apróságokat, amik a sok egyforma, vagy értelmetlen hülyeség között is tudnak örömet szerezni, vagy némi sikerélményt nyújtani, de aztán mindig van valami, ami pluszban lehúz. De mindegy, az éltet most, hogy 21 nap múlva megint lesz pár tök jó napunk, és ezekért a napokért megéri kitartani. 

December 1

 Tök véletlenül jutott eszembe, hogy ma van a blogom szülinapja. 16 éves lett. 

Bevallom, még én sem gondoltam sohasem, hogy ennyi ideig írni fogom. Azt most már hirtelen nem is tudom, hány éve van az, hogy minden nap írok valamit, de az is jó pár már. Igaz, az utóbbi időben a mennyiség már bőven a minőség rovására ment. Azt nem is tudom, hogy tudnék e minden nap igazán érdekes és minőségi "tartalmat gyártani", ahogy szeretik ezt a műfajt mostanában nevezni. Bár ne legyek kishitű, persze, hogy képes lennék rá, ha nem a nap végén írnék, és nem telefonról tenném. Na majd lehet, hogy ezügyben kitalálok magamnak egy új kihívást, hátha sikerül változtatni valamin. 

Kíváncsiságból megnéztem ma este a statisztikát, elég érdekes számokat láttam. 

Egy 2017-es bejegyzés volt a legnépszerűbb, nem csak sokan olvasták, de tök jó kis beszélgetés is alakult ki a poszt alatt. Ez egyébként hiányzik, hogy egyre kevesebben aktívak ezen a felületen, de én magam is elég sokszor vagyok úgy, hogy olvasok valakinél, de aztán mégsem szólok hozzá, mert akkor épp nincs időm, később még elfelejtem. 

Azt nem tudom, hogy mennyi ideig fogok még írni, mert néha úgy érzem, már mindent leírtam, máskor meg úgy, hogy öreg néniként is szeretném majd elmesélni, hogy milyen az az élet. 

Lesz, ami lesz. 😊 

Köszönöm nektek, akik olvastok. 🙏