2020. jún. 7.

De jó volt

Hát ma aztán pont olyan idő volt itt, mint amit én szeretek. Annyira, hogy a nap is megfogta egy kicsit a karomat. És annyira, hogy a lábam majdnem térdig már benne volt a Balatonban. Az első pillanat sokkoló volt, mert azért hideg (főleg nekem), de alig pár pillanat múlva már kifejezetten kellemes volt. 
A Balaton továbbra is lenyűgöző, az a nyugalom és az a méltóságteljes nagyság, ahogy bármerre nézek, mindenhol a víz ezerféle színe tükröződik.. egyszerűen varázslatos. Órákig tudnék ülni, és nézni, és tízezer fényképét tudnék minden nap készíteni. 
Egyébként közülünk Roli volt olyan bevállalós, hogy már rendesen meg is mártózott a vízben, de rajta kívül is többen strandoltak már. Az én vesém biztos nem bírná ezt ki, nem is kockáztatom meg, de őszintén csodálom azokat, akik ilyen hőmérsékletű vízben is képesek eltölteni akármennyi időt is.
Ma még itt alszunk, és jelen pillanatban a Fradi meccset nézzük (és vezetünk, ahogy azt kell), holnap nem dolgozunk. Az ilyen hétfőket nagyon tudom szeretni. 


 

2020. jún. 6.

Alakul

Nem merem elkiabálni, de már azért igazából is olyan nyár féle volt minden. Nem csak a Balaton parton vagyunk, hanem sütött a nap is, szélcsend is volt, úgyhogy igazán kedvemre való volt minden. 
A ház takarítás is nagyon jól halad, az összes ablak meg van pucolva, az összes függöny ki van mosva. 
A fürdőt is kitakarítottam, a csempék, csapok csak úgy ragyognak. A pókokat is kiköltöztettem átmenetileg (úgyis visszajönnek). Tök jó, hogy úgy lehet mindezt csinálni, hogy közben nem kell idegeskedni semmin, bármikor lehet menet közben egy kicsit megpihenni a teraszon. 
Azt kicsit sem bánom, hogy az itteni konyha nem alkalmas arra, hogy ekkora családnak ebédet főzzek, így még erre vonatkozó kényszer sincs. Itt maximum grillezünk a kertben, minden mást a helyi, vagy a szomszédos települések valamelyikén dolgozó éttermek/pizzériák intéznek helyettünk. 
Ilyenkor mindig csak megerősödik bennem, hogy tényleg a főzés, és az akörüli dolgok viszik el a legtöbb energiát. 




2020. jún. 5.

Ez egy jó nyár lesz

Akkor is, ha nehezen indul, mert még mindig simán jólesik a polárszerű (talán wellsoft) kardigánban lenni, és nem érzek késztetést arra, hogy rövid ujjú felsőben menjek bárhová is. De amikor a nap süt, akkor egész más érzés minden, melegít, simogat, és olyan vidám hangulatú, hogy szó szerint azonnal más színben látom a világot. 
Ma munka után összepakoltunk otthon, és megint indultunk a Balatonra. Megint három napra, mert csak hétfőn megyünk haza. Ez is jó, és már most nyaralás hangulata van mindennek, még akkor is, ha út közben is többször elkapott minket egy-egy zivatar, és itt is esett szinte egész este. De esőben is lehet grillezni, és a teraszra nem esik be az eső, így lehet ott vacsorázni ilyenkor is. 
Jól el is lehet felejteni egy pillanat alatt minden hülyeséget, amit a héten is tapasztaltunk. Kit érdekel, amikor ilyenek is jutnak az embernek? 



2020. jún. 4.

Kispéntek

Azért mostanra tényleg eljutottam oda, hogy már nem csak mondogatom, hogy elengedek ezt vagy azt, hanem meg is teszem. Azt nem mondom, hogy már szemrebbenés nélkül megy, de jól haladok. Simán tudok nemet mondani is, türelmét kérni is munkával kapcsolatban is, már nem akarok másfél napnyi munkát elvégezni egy nap alatt. Megvár minden. 
Itthon is így van. Amihez nincs kedvem, nem csinálom. Ha fáradt vagyok, akkor pihenek. Persze előfordul, hogy kicsit bánom, amikor nem veszek erőt magamon valamit megtenni. 
Holnap már péntek lesz megint, és délután megint megyünk a Balatonra. Hagytunk még tennivalót is a múlt héten, de már kevesebb van, mint akkor volt. Remélem az időjárás is jobb lesz, legalábbis többet süt majd a nap. 

2020. jún. 3.

Daráló

Csak daráljuk a mindennapokat, szépen összesűrűsödtek a tennivalók, intéznivalók minden napra. Nyoma sincs már a lelassult világnak, csak az emlékeztet mindenkit a vírus helyzetre, hogy az üzletekben maszk van az emberek kb kilencven százalékán, meg mindenféle padlómatricák, elválasztók jelzik a betartandó távolságot. 
Nincs ezzel bajom, bár ezt a maszkviselést egyre jobban utálom már, se ha kell, akkor kell. 
Ma munka után elmentünk ruhát venni a fiúknak. Kedve senkinek nem volt hozzá, de most már nemigen lehetett tovább halogatni. Roli a ruhái nagyrészét kinőtte, Eriknek jó pár rövidnadrágja elhasználódott. Nem válogattak sokat, őket is nagyon zavarta a maszk, de mindenki kapott magának mindenfélét, amit akart. Nem annyit, amennyire szükségük lenne, de majd egyszer még vállalható lesz valamikor egy ilyen vásárlás. 
Holnap már csütörtök, ami jó, mert mindjárt megyünk megint a Balatonra. 

2020. jún. 2.

Ma nincs kedvem

Már úgy is keltem reggel, hogy nem volt kedvem semmihez sem, és ez ki is tartott egész nap. Pedig nem lehet okom panaszra, igazán kijut mindenféle csuda izgalmas projektből nekem is, egy kicsit sem lehet monotonnak vagy unalmasnak érezni a munkanapokat. 
Sajnos épp nem vagyok olyan hangulatban, hogy ezt értékelni tudjam, de sebaj, olyan is van, hogy előbb táncolnak, és csak később jön a zene. 
A meleg és a napsütés lenne az én zenén szerintem. Türelmesen várom.

2020. jún. 1.

Már itthon

Egy ideje már úgy van, hogy bárhol vagyunk is, és akármilyen jó is ott nekünk, azért hazajönni is mindig jó. Továbbra is nagyon szeretem ezt az otthonunkat, mert itt aztán minden olyan, amilyenre mi vágytunk, ráadásul itt van mindenki, aki nagyon fontos nekem. 
Ezen a hétvégén jórészt Patrik nélkül voltunk, ő csak a vasárnapot töltötte velünk (pont akkor volt a legrosszabb az idő). Szombaton a Padtársos fiúkkal-lányokkal volt csapatépítő buli. Kihasználták, hogy már nem csak online formában van lehetőségük beszélgetni. Annyit tudok a buliról, hogy igencsak felépült a csapat, abban nem volt hiba. 😊 Nem kíváncsiskodtam a részletekről, nincs is hozzá semmi közöm, annyit kérdeztem csak, hogy történt e olyan, amit majd egyszer a saját gyereke előtt szégyellne elmesélni, de azt mondta, semmi ilyen nem volt. Ma meg egy gyerekkori barátjával volt pecázni. Ez a pecázás amúgy nálunk nem nagy sláger, és ő is csak Dávid társasága miatt megy, mert ő meg szereti. Ezt sem akarta lemondani, mert egyre kevesebb lehetőségük van közös programokra, más irányba tart az életük, de ennek ellenére mindent megtesznek érte, hogy azért legyenek ilyen napok. 
Nekünk furcsa volt nélküle, de ez az élet rendje, ezt is szoknunk kell. Abban mondjuk tök jók vagyunk szerintem, hogy nem aggódjuk túl ezeket a bulikat. 
Ma egyébként már sokkal jobb idő volt, mint tegnap. Mondjuk legyen is, hát ma már június van. 
Igazán szuper környezetben ebédeltünk, a kikötőben. Amíg ettem, végig láttam a Szigligetet is, éppen ott pihent a következő járat indulása előtt. Szerintem egész héten ez fog éltetni majd munka közben is.