Meg kell újulni

Lehet, hogy egyszer szét fog robbanni a fejem attól a rengeteg gondolkodástól, ami folyton végbemegy benne. Van egy csomó, amit ki is mondok, de van egy csomó, amit nem. Rengeteg olyan gondolatom van, ami arra irányul, mit és hogyan kéne átalakítani az életünkben, hogy ezzel az új felàllással is jól tudjunk működni. Vannak konkrét elképzeléseim, de bőven csiszolásra szorul minden, mert azért látom a buktatókat is benne.
Az biztos, hogy nagyon nehéz hat év minden beidegződését, minden szokását levetkőzni, és gyakorlatilag mindent megváltoztatni. Állítólag huszonegy nap kell ahhoz, hogy új szokásokat tudjunk kialakítani. Azt már látom, hogy minden hónapban szükség lesz huszonegy napra, mert minimum ennyi új szokásra van szükség. (Hogy aztán majd egy év múlva, amikor Roli is elbúcsúzik végre az általános iskolától majd kezdjem az egészet elölről)
Most arra használom az agyam gondolkodós részét, hogy kitalaljam a fő irányvonalakat, és aztán, ha ez megvan, akkor felállítsak egy fontossági sorrendet.
Jó móka.

Tudtam, csak nem sejtettem

Bár ez a mondat úgy lenne most helyes, hogy sejtettem én ezt, csak nem tudtam biztosan.
Már hétfőn gyanús lettem saját magamnak, amikor egyre inkább egy tenyérnyi részen fájt a jobb lapockám környékén. Leginkább olyankor, amikor rám tört egy-egy köhögőroham. Azért nyugtattam magam, hogy nincs itt semmi baj, de már akkor eldöntöttem, hogy legkésőbb csütörtök délután megnézetem magam az orvossal is. Persze, fenntartottam azt az optimista lehetőséget is, hogy mára kutya bajom sem lesz.
Az optimizmus nem jött be, így aztán ma délután kivártam a soromat az orvosnál. Ahhoz képest, hogy június eleje van, elég sokan voltak, de végül elég gyorsan bejutottam. Az orvosnak elég volt egy jó alapos hallgatózás, hogy megállapítsa, ez bizony egy kezdődő tüdőgyulladás. Kaptam antibiotikumot, calcimuscot, köptetőt. Ha kedd délutánig nem leszek legalább hetvenöt százalékkal jobban, akkor vissza kell mennem, és dacára annak, hogy februárban többször is röntgeneztek, muszáj lesz most is.
Remélem, hogy erre nem kerül sor, nem lenne jó még majd lassan világítani is a sok röntgen sugárzástól.
Így aztán soha jobbkor nem vehettem volna ki egy nap szabit. Minden más mellett még gyógyulni is lesz időm.

Reformálni kell

Lehet, hogy lassan nálam is eljön az ideje egy másfajta blogolásnak. Az is lehet, hogy csak az idöponton kéne változtatnom, mert ezek a késő esték már nem feltétlenül jók nekem erre. Ilyenkor már mindig nagyon àlmos vagyok, és nem tudok írni sem rendesen, mert vagy azzal küzdök, hogy a szemem nyitva maradjon, vagy azzal, hogy még működjön az agyam.
De az is lehet, hogy a mindennapi posztokat kéne megszüntetni, és inkább kevesebb, de valamiért tartalmasabb posztokat írni.
Majd meglátom hogy legyen.

Tervezgetés

Még bőven vár rám két munkanap a héten, de minden mellett én gondolatban már annál a pénteknél járok. Tervezgetem magamban, hogyit fogok csinálni. Van ezek között piacolás, takarítás, főzés, mosás...aztán úgyis úgy lesz, ahogy majd adódik. Kedv nélkül úgysem állok neki semminek.
Valamit még akartam, de huss, már ki is repült a fejemből.

Szabi rendezve

Ma reggel megbeszéltem a főnökömmel, hogy pénteken szabin leszek. Nemhogy bàrmi kifogása lett volna ez ellen, még meg is kérdezte, hogy biztosan elég lesz e az az egy nap. Vannak furcsa és fárasztó dolgai, de emberileg nagyon korrekt, így aztán a furcsa dolgait is el lehet nézni neki.
Jó érzés, hogy akkor a héten csak négy napot kell mennem, és kivételesen tényleg csak azért jó, mert nagyon fáradt vagyok.

Kicsit rosszkedvű

Van a fejemben egy jó hosszú, és nagyon megterhelő blogposzt, de folyamatosan elhalasztom a megírását, mert leírni is nagyon nehéz. Amúgy sem vagyok a legjobb lelkiállapotban, mostanra elértem a saját határomat. Jönnek a figyelmeztető jelek, és figyelek is ezekre. Az is egy ilyen, hogy több, mint egy hete nem vagyok képes kikászálódni a megfázásból, a köhögés szörnyen kínoz, és tegnap is, ma is éreztem, hogy a hátam is fáj egy kicsit. A köhögésre szedett lötty mindjárt elfogy, nagyjából alig valami hatása van csak,  pedig elég lelkiismeretesen iszom minden nap.
Folyamatosan fáradt is vagyok, nincs kedvem szinte semmihez, türelmem meg még a kedvemnél is kevesebb.
Az mondjuk jót tesz, hogy végre jó idő van, bár nálunk ma délután is jókora mennyiségű eső esett.
Nem lesz könnyű holnap reggel megkezdeni a hetet, de úgy vágok neki, hogy lesz, ami lesz, péntekre kikuncsorgok magamnak egy nap szabit. Akkor négy napom lesz itthon, ami most olyannak tűnik, mint valami mennyország.

Bajnok

Nem voltunk ott vele, mert Lepsényben játszották az utolsó meccset. Ez volt az egyik ok, a másik meg az, hogy van valami kimondatlan egyezség köztünk, hogy nem járunk a meccseire családostól. Patrik szokott menni, meg a sógorom. Azért erre az utolsóra csak el kellett volnaenni, gondoltam én már tegnap is, de ma, amikor a meccs utolsó öt percét végignéztük a facebook live segítségével, végképp megbántam, hogy mégsem így lett. Az ünneplés perceit csorgó könnyekkel néztem. Ünnepelték őket, skandálták, hogy bajnokcsapat, pezsgőt locsoltak...mint a nagyok. 😊 Néztem az élő közvetítést, és lepergett bennem az összes ügyetlen, suta kis mozdulat, ami kicsi gyerekként olyan jellemző volt rá. Láttam a kis megszeppent arcát, amikor Patrikot vittük edzésre, és próbáltuk rávenni, hogy ő is próbálja ki. Nem hitt magában..mint ahogy az idén is majdnem teljesen feladta a térdsérülése után. Fél az újabb sérüléstől, fél attól, hogy ha nem teljesen jó állapotban játszik, akkor olyat hibázik, ami a csapat kárára lesz. De azért megy...mert a csapat része ő is.
És ma bajnok lett. Az utolsó fordulóban nyerték meg. Nagyon büszkék vagyunk rá.