Uncsi

Azt mondják megint jön a hó. Bármennyire ilyenkor van ennek itt az ideje, meg tél van, meg mindenféle banális mondatot ideírhatnék még, azért én már nagyon várom, amikor a harminc foknak lesz itt az ideje.
Jó hosszúra sikerült ez a mai nap, el is fáradtam rendesen, pedig még csak azt sem mondhatom, hogy valami hatalmas nagy dolgot csináltam volna. Inkább jó sok kis apróságot, munkában is, itthon is, ami ugyan folyamatosan lefoglalt, de ezen kívül semmi többet nem jelentett.
Unalmas egy hétfő volt, na. :)

Vasárnap

Gondolom ma szinte mindenki ugyanazt csinálta otthon, amit mi is. Igen, karácsonytalanítottuk a lakást, ami aztán egy jó kis családi összefogással elkövetett takarításon is átesett. Így most szép rend és tisztaság van, de hiányoznak a fények. (És csak most vettem észre, hogy a fradis hógömbömet is elrakták, pedig azt nem kellett volna...)
Ebéd után Balázs és Erik még nagyobb munkába fogott. Van ugyanis egy garázs az udvaron, ami hivatalosan nem a miénk (bár minden sz@rt mi fizettünk ki az építkezés elején rá, hogy ne kelljen elbontani), és eddig a nagybátyám autója állt benne. Most azonban afféle évindító ajàndékként közölte, hogy ki kell dobálni onnan mindent, és használjuk mi, neki nem kell. Az ilyen felajánlásokat meg ki kell használni, és élni kell vele. Két óra munkával sikerült annyi helyet nyerni, hogy befért az autónk. És végre ma éjszaka (először, mióta nálunk van) garázsban alszik. Az még majd egy költséges és érdekes feladat lesz, amikor odáig jutunk, hogy valóban "kidobálunk mindent". Nem túlzok akkor, ha azt feltételezem, hogy szovjet katona maradványai is lehetnek valamelyik sarokban.
Arthur mára határozottan jobban van, mozgott, evett, majdnem, mintha tegnap csak beképzeltük volna az egészet. Ma is kapott fájdalom csillapítót is este a porcerősítő mellé. Azért persze nem vagyunk nyugodtak, kedden megyünk az állatorvoshoz. (Holnap délután nincs rendelés)

Szombat

Újabban egész komoly mértékben lehet hinni az időjárás előrejelzésnek. Ezen én ugyan rendszeresen meg is döbbenek, mert régen azért ez nem volt így. De most is...már hét közepén mondták, hogy szombatra ideér a hó, és tényleg így is lett. Elég kitartóan esett is egész délelőtt, már gondoltam is, hogy lehet, hogy ez most akkor így fog esni egész nap, amikor aztán egyik pillanatról a másikra elállt.
Nagyjából kipihentem és kihevertem a heti fázást, bepótoltam a kimaradt alvást is. Délután megnéztük a Drága örökösök eheti részeit. Ezer éve nem néztünk már magyar sorozatot, de ez elég jónak ígérkezett, és az első négy részben nem is csalódtunk.
Este, amikor lementem a kutyákhoz, Arthurt elég rossz állapotban találtam. Kétségbe is estem tőle, és rögtön szörnyű bűntudatom is lett amiatt, hogy végül tegnap nem vittem vissza az orvoshoz. Csütörtökön úgy tűnt, sokkal jobban van, úgy gondoltam, ha feltétlenül muszáj, akkor majd hétfőn elvisszük. Erre ma este már egyáltalán nem használta a jobb hátsó lábát. Enni evett, meg is vártam, amíg megette az adagját, aztán felhoztam. Szegény.... elképesztő, hogy mennyire összement, Balázs szerint valami gerinc probléma is lehet, mert felfelé nem néz. Nem tud. A csípője is furcsán néz ki, és olyan rossz volt így látni, hogy potyogtak a könnyeim, ahogy néztem. Adtunk neki fájdalom csillapítót, mert valószínűleg fájdalmai is vannak. Meglátjuk mit hoz a holnap, lehet e várni hétfőig az orvossal, vagy nem. Már most fáj nagyon, hogy el fogjuk őt veszíteni.

Ez van

Ha tegnap azt mondtam, hogy jajj nekem, akkor ma akár egy egész siratódalt is adhattam volna a bejegyzés címének. Nem nyavalygás, mert tisztában vagyok vele, hogy január van, tél van, és télen hideg van. Nincs ezzel semmi baj (főleg, mert már minden nappal egyre csak közelebb kerül a nyár is) Ez a két nap úgy megviselt fázásilag, hogy ma majdnem sírva fakadtam, amikor hazajöttem, és nemhogy nem voltam képes levenni magamról a több réteg ruhát, de még be is burkolóztam egy takaróba, hogy végre egy kicsit melegedjek már át. Nem tudom, hogy mitől van, hogy én ennyire tudok fázni, azt meg aztán sajnos végképp nem, hogy lenne e valami, amitől ez jobb lehetne. Komolyan mondom, ha lenne valami tabletta, vagy por, vagy bármi, amire azt mondják, hogy na, ez hatásos, beszedném.
A tegnap éjszakát meg nem is akarom emlegetni sem. Abból a négy és fél órából, amit aludhattam volna, kettőt ébren töltöttem, mert fáj a fülem. És sehogy sem tudtam elhelyezkedni úgy, hogy legalább egy kicsit jobb legye, és el tudjak aludni. (érdekes amúgy, hogy álmomban bármi fájhat, nem zavar, csak az elalvás gáz) Fél kettőkor gondoltam rá, hogy akkor most mindjárt felkelek, és iszom egy kávét, aztán majd lesz valami. De szerencsére még azért ez után a gondolat után mégis aludtam egy keveset.
Holnap ugyan muszáj lesz vásárolni, mert ma is csak tűzoltásként gyorsan megvettük, amit nagyon muszáj volt, de egyébként nem nagyon szeretném kidugni az orromat sem..

Jajj nekem

Nagyon nehezen viselem el ezt a hideget. A szél meg aztán egyenesen az ellenségem lett két nap alatt. Fáj a bőröm a fázástól, fáj a fülem a széltől...ma már megfordult a fejemben, hogy vennem kell egy sapkát, pedig sosem hordtam. Vagy ha igen valamikor is, hát az valamikor nagyon régen lehetett, még egészen kicsi koromban, mert emlékeim sem nagyon vannak róla.
Na mindegy. Most gyorsan alszom hajnali négyig pár órát, mert ötkor már dolgozni fogok. Ennek megvan az a nagy előnye, hogy hamarabb kezdődik a hétvége.

Megkezdődött

A munkás hétköznapok is elkezdődtek ma. Mondhatjuk, hogy ott kezdtük, ahol tavaly befejeztük, de leginkább úgy helyes ez, hogy az év végén abbahagytuk, és most folytattuk.
Az biztos, hogy sok energiát igényelt ma az is, hogy egyáltalán ott legyek. A legkevésbé sem éreztem magam jól. De majd belerázódok, úgyis most egy jó darabig az ilyen hétköznapok jönnek.
Holnap a gyerekek is mennek suliba, hasonló kedvvel készülődnek, mint én ma munkába. Patrik vizsgázni megy, neki majd csak február ekeele kezdődnek újra az előadások.
Azért az nagy mázli, hogy holnap máris csütörtök lesz.

Hello 2019!

Az év első napja nagyjából ugyanúgy telt nálunk, ahogy szokott is. Az ebédet Balázs főzte, sütötte, én leginkább csak konyhalányként segédkeztem. Teljesen hagyományos menüsort ettünk, lencseleves volt (és mindenki megette az utolsó kanálig, ahogy azt kell), bőrös malacsült, párolt lila káposzta és krumplipüré. Minden nagyon finomra sikerült, mindenki csak pihegni tudott ebéd után, nem is vacsorázott senki. :D
De ezen kívül nem csináltunk semmit, még pihentünk a holnapi munkakezdés előtt (erre igyekeztünk nagyon keveset gondolni), tévéztünk. Úgyhogy ha a mai nap lesz a mérvadó arra vonatkozóan, hogy milyen év vár ránk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy jókat fogunk enni, sokat leszünk együtt, ami jó hangulatban fog telni, és sok időt szánunk majd a pihenésre is. Ez elég jól hangzik, simán el is fogadom, ha ezen múlik.
Egyébként is mindkettőnknek nagy feladat az idén átbillenteni a mérleget a munka-magánélet terén sokkal inkább a magánélet felé. Nem azért, mert nem szeretjük a munkánkat, hanem azért, mert magunkat is kell szeretnünk legalább annyira, mint azt, amiért fizetést kapunk. De majd meglátjuk, hogy alakul. Nem kell kőbe vésni semmit, mert van egy csomó dolog, ami nem rajtunk múlik, de azért ami tőlünk telik, azt jó lenne megtenni. :)
Az nagyon nem esik most jól egyikünknek sem, hogy menni kell dolgozni, nagyon jó volt itthon lenni, és nagyjából kizárni a világot is. Kellett nagyon ez az idő, de Balázsnak még bőven jót tett volna, ha tovább tart. De ne legyünk telhetetlenek, voltak egy csomóan, akik dolgoztak megállás nélkül..