Filmes-hétfős

Jó sokáig elhúztam az időt ma este, keresgéltem valami jó téma után, mert nem akarnék arról írni,hogy micsoda egy utálatos hétfő volt ma. Esett is, hideg is volt, meg még eeg-n is voltam. Ez utóbbiról még nem tudok semmit, holnap délután kell telefonálnom az eredmény miatt, ha el nem felejtem. Mondjuk nyilván ha nem lesz jó, akkor felhívnak. Vagy majd a doki reklamál, hogy mégsem sikerült kinyerni a gondolatokat a fejemből, mert múlt héten még ezt tervezte. Én mondtam, hogy ne akarja... Na de ilyen nincs, úgyhogy nem kell ettől tartanom. Egyébként a szokásos módon zajlott minden, "egyéni izgatásban" részesültem a vizsgálat alatt. Na semmi olyan... csak olyanokkal izgatnak, hogy "sóhajtozzon mélyeket az orrán keresztül, amíg nem szólok". Aztán elfelejt szólni (direkt), és a nem tudom hanyadik mély sóhaj után már szédülök, és leugornék az ágyról, de ilyenkorra mindig abbahagyhatom. A perverziójuk a lámpa, ami vibrál, először kicsit, aztán mindig jobban. Aki kitalálta, annak a fejét egész nap ezzel gyötörném.. mert utálom. De mindegy, túl vagyok ezen is, fél évig jó esetben békén hagynak vele. Na és végül is hányan mondhatják el magukról, hogy kórházba járnak izgatásra? :D
A nap további részében dolgoztam, meg próbáltam ébren tartani magam, szóval semmi extra nem történt.
Viszont a könyves téma után eszembe jutott, hogy akkor ha már könyvek, akkor beszéljünk a filmekről is. Filmet kevesebbet nézek, mint ahány könyvet olvasok. Olyan meg a legritkább esetben fordul csak elő, hogy megnézzek egy olyan filmet, amit előtte olvastam könyvben. Mindig halálra idegesít, hogy egy csomó mindent kihagynak a könyvből, vagy épp a forgatókönyv kedvéért teljesen át is írnak részeket. Sorozatokat és tehetségkutatókat nézek továbbra is, bár már ez sem teljesen igaz, mert a Megasztár utolsó három adását már nem láttam. A tévében irtó hosszú az adás, a sok reklám miatt, ráadásul előre borítékoltam, ki fog kiesni, és igazam is lett, úgyhogy már nem néztem meg a neten sem. A Vészhelyzetet láttam mindet, és a Született feleségek is kedvenc továbbra is. Bár ez utóbbiból is a mostani (tévében épp megy az akárhányadik évad) szériának még egyetlen részét sem sikerült megnéznem.
Egyébként meg a filmek olyanok nálam, hogy ha már megy, akkor nézem, és ritka, hogy annyira unom, hogy otthagyom. De magamtól ritkán állok neki bárminek is. Ha valamit nagyon sokan ajánlanak, akkor azt megszerzem(szereztetem), és megnézzük. Vannak örök kedvencek, úgymint a Magyar Vándor, vagy az Üvegtigris, de nagyon tetszett még egy csomó minden más is. Ezek kevésbé függnek attól, hogy kik a főszereplők, kicsit sem hoz lázba DiCaprio sem, meg Bruce Willis sem, sőt, Banderas formás hátsóját is csak egyszer néztem meg tüzetesebben. Ha főszereplő tekintetében választanék, akkor előbb néznék egy Sir Anthony Hopkins-os vagy egy Morgan Freeman-es filmet, mint mondjuk egy Brad Pitt-et.
Ajánlók pedig? Többnyire ismerősök, barátok ajánlanak.. hogy ezt és ezt láttuk, nézzétek meg. Vagy pedig látom a bemutatóját, és felkelti a kíváncsiságomat.
De sokkal hamarabb olvasok el egy könyvet, mint hogy megnézzek egy filmet.
És Ti? Mi a helyzet a filmekkel?

Jó hír

A jó hír pedig nem más, mint hogy produkáltam egy tökéletesen negatív eeg-t. Így, alvásmegvonásos terheléssel ez nagyon-nagyon jó. Ezek szerint az epilepszia nem aktív. :) Gyógyszert így most továbbra sem kell szednem, mert ugye nincs is mire... és simán el tudom képzelni én azt a verziót is, hogy azért voltak a rángatózásos rosszullétek, mert a gyógyszer generálta.
Mri cd-jét is megnézte. Őt idézve, annyira érzékeny az a gép, hogy egy leletnek ne higgyünk. Fél év múlva megkontrolláljuk, és a két leletet összehasonlítva meglátjuk a továbbiakat.
Addig pedig szoros gyeplőn leszek tartva, havonta minimum egyszer látni akar személyesen, ha bármi van két találkozás között, akkor azonnal hívjam. Nagyroham esetére pedig tartsak itthon azért gyógyszert, bár ne kelljen.

Ennek én most nagyon örülök, és teljesen meg is tudott győzni a doki. :)

Átvirrasztott éjszakám hiteles története

Elkezdem a maratoni post-ot, még addig, amíg van egy kis energiám. Este 11 óra van, normális esetben is ébren vagyok még ilyenkor, tehát nem kéne ezt az iszonyatosan ólmos fáradtságot éreznem, és nem kéne, hogy az legyen minden vágyam, hogy felmenjek a galériára, és betakarózzak. Igaz, ez már délelőtt 11-kor is elég nagy vágyam volt, és az azóta eltelt 12-t egészen jól kibírtam. És már nincs is hátra ugyanennyi. :)
Hülyeség, de reggel óta másra sem tudok gondolni, mint hogy hogy fogom túlélni. Máskor is voltam már ébren sokáig. Balázs ha szombaton "A" műszakba megy dolgozni, és kevés munkájuk van, akkor meg szoktam várni, olyan fél kettő tájban érkezik ilyenkor. Szóval nem idegen tőlem az éjszakázás.. csak ez a parancsra éjszakázás nem az én asztalom. Azóta, hogy fél hétkor felébredtem ma, már legalább ötszázszor állapítottam meg magamban, hogy "nem fogom kibírni", és mindannyiszor rögtön meg is győztem magam, hogy dehogynem. Muszáj.
Nem mondom, hogy nem idegesítettek a jobbnál jobb ötletek, mivel is kéne agyonütnöm az éjszaka ébren töltött órákat. Különböző variációk voltak.. takaríthatnék pl., vagy süthetek is valamit, esetleg vasaljak...meg ilyenek.. Patrik felajánlása vitte a prímet, ő azt javasolta, amíg nem alszom, csináljak neki a matekversenyes példáit, mert nagyon megdicsérné érte a matektanár. A másik, akik mély átéléssel úgy "biztattak", hogy ááá, ezt tuti nem tudod megcsinálni. Vagy: húúú, legkésőbb háromkor tuti bealszol. És volt a harmadik variáció, akik egy ilyenbe sosem mennének bele, mert ez embertelen, és nem lehet kibírni. Ufo-létre utal, hogy egyszer én már ezt kibírtam. Mondjuk élénken él bennem annak az éjszakának az emléke is, amit akkor nem itthon, hanem a székesfehérvári neurológiai osztályon töltöttem, egy könyvet kiolvastam akkor.
Most lassan elmegyek fürdeni. Egyrészt, mert kicsit felébreszt, másrészt a sajgó izmaimnak (csak a fáradtságtól sajog) jó lesz a meleg fürdő.
Éjfél van, fürdésen túl vagyok, és igen hülyén érzem magam, mert szándékosan ugyan, de most vacsorázom. :D Kicsit tényleg felébredtem, de az izmaim mindenképpen magukhoz tértek. Fura a csend körülöttem, ilyet ritkán tapasztalok, és most még kicsit élvezem is a helyzetet. Azt nem mondom, hogy nem ugranék fejest az ágyamba egy szóra, de megújulva a fürdő után most azt gondolom, az indulásig hátralévő hét órát "féllábon" is teljesítem.
Most, háromnegyed egykor már nyoma sincs a féllábon is kibírom érzésnek, átvette a helyét a szenvedés. A kezeim és a lábaim kb. mintha ólommal lennének kitömve, gondolom ebből az érzésből ered az ólmos fáradtság kifejezés. Ittam egy kávét, és komolyan fontolóra vettem, hogy lefekszem. :D
Két óra. Nem bírom ki. Egyszer túlestem a holtponton, de most megint magától csukódnak a szemeim, komolyan küzdenem kell, hogy nyitva tudjam tartani, és hogy egyáltalán ülve tudjak maradni. Pedig mindennél jobban vágyom rá, hogy feküdhessek. De nem lehet, mert azonnal elaludnék. 
Negyed négy van. Már húsz órája vagyok ébren. Érzem is ezt a húsz órát. Nem kicsit lassultam be, minden téren. Az agyam sem forog már elég rendesen, meg a testem sem egészen úgy funkcionál ahogy kéne. Balázs emailben buzdít, hogy kitartás, nincs már sok. (dolgozik) Nekem, bevallom, most már egy örökkévalóságnak tűnik.. vagy inkább olyannak, ami sosem jön el. Bele sem merek gondolni, hogy nekem ma délután még tortát kell sütnöm, mert megígértem a keresztlányomnak már két hete. Hogy épp így jött ki a lépés, az az én pechem.
És eljött a négy óra. Magamban ezt gondoltam a vízválasztó időnek még délelőtt. Ha eddig kibírom, akkor már akármeddig. És minden jel szerint kibírtam. Igaz, egyszer-kétszer már eljutottam odáig, hogy mindjárt elalszom ülve, és muszáj volt becsukni a szemem is egy-két percre. Fázom, és nagyon hányingerem van a fáradtságtól, de most már biztos vagyok benne, hogy kibírom. Mondjuk még nem lesz könnyű menet, az biztos.
Öt óra van. Most már nagyon nehezemre esik összefüggően gondolkodni is, meg a szemem is egyre sűrűbben akar becsukódni. Fáj a derekam, és a lábaim. Olyan jó lenne elnyújtózni az ágyban. De most már nem rontom el. Csak már lennék túl rajta. 
Fél hat. Gondolom most már többen közületek is lassan keltek, mert készülődni kell suliba, oviba, ilyesmi.
Sikerült ébren maradnom, bár még korai az örömöm, ki kell még bírnom a kocsiban Tatabányáig, meg ott addig, amíg nem szólítanak. Nem tudom ez mennyi idő. Most mindenesetre főzök magamnak egy kávét, ha már reggel lett...
Ja, és sose hagyjátok magatokat rávenni ilyesmire. Brutális.

Válaszok.. avagy helyzet mifelénk

Itt és most válaszolnék az előző kommentekre is, amire még nem.. meg pótolom a heti hiányosságaimat is egyben. Legalább nagyjából.
Dokinál voltam szerdán. Kedves volt, bár kissé őrültnek néz ki ő is, mint az általam ismert neurológusok zöme. De a kinézetét elnézem neki, mert elég alapos is volt. Kérdezősködött, milyen is a rosszullét, ki látta, hogy zajlik, elharaptam e a nyelvemet, ért e egyéb baleset közben, mi történt mostanában, történt e valami, ami nagyon felzaklatott, voltam e bulizni mostanában, ittam e alkoholt, többet számítógépezek e, meg ilyenek. Megállapította, hogy nem kisrohamok ezek, ahogy én gondoltam, hanem az a bizonyos GM-ként jelölt nagyroham. És akkor itt mesélem el, elsősorban Szityának, másodsorban pedig mindenkinek, aki azok közé a szerencsések közé tartozik, akik nem ismerik a betegséget, hogy milyen is egy ilyen nálam. Én magam is legalább háromféle rohamot különböztethetek meg mióta csak találkoztam vele. Sőt, ha jobban belegondolok, négyet. A legelsők, amikor a betegségem először jelentkezett, egyforma menetrendet követtek. Hasgörcs, rohanás a wc-re, majd ott kb. két pillanat alatt olyan rosszullét, amiről tudtam, hogy úristen, el fogok ájulni. Az ájulás teljesen hétköznapi volt, és minden esetben rövid idő alatt magamtól észhez tértem belőle, épp csak annyi időre, hogy utána kb. három másodperc múlva jöjjön az a fajta nagyroham, amitől görcsben volt kezem-lábam, feszítettem az állkapcsomat, és annyira rángatóztam, hogy kétszer is kimozdítottam a helyéről a wc kagylót. A második esetben a lábaimat is annyira megfeszítettem, hogy másnap nagyon nehezen tudtam csak mozdítani, mindkét lábfejemben olyan izomláz volt, hogy majd belepusztultam.
Aztán van az a fajta roham, amikor nem kell wc-re rohanni, de iszonyatos gyomorgörcsöm van. A fájdalom csúcsán pedig jön a roham. Eleinte azt hittem, összefüggésben van a fájdalom nagyságával. Azóta tudom, hogy nincs, mióta vesekövem volt. Annyira még semmi nem fájt, mint az, akkor mégsem volt rohamom. A roham ilyenkor is ugyanúgy zajlik, mint az első esetben, azzal a pici különbséggel, hogy nincs ájulás, és utána roham, csak a rángatózós-feszítős-nyögős roham.
A harmadik fajta az, ami mostanában van. Lefekszem este, érzem a lábszáraimon, hogy nagyon fáznak. Aztán van egy idegesítő érzés, ami nem viszketés, de hasonló. Jól bebugyolálom magam, és épp mire elalszom (doki szerint nem feltétlenül az elalvás pillanata, hanem simán beleájulok a rohamba) arra eszmélek, hogy az egész testem ritmusosan rángatózik. Nem tudok megszólalni még, de már ébren vagyok, és átélem, hogy nem bírom abbahagyni, várnom kell, míg elmúlik. Elmúlik, vagy magától, vagy azért, mert Balázs nem bírta tovább, és megfogja a lábamat.
A negyedik fajta pedig a kézremegős. Amikor semmi más nem történik, csak hirtelen nagyon remeg a kezem.
Ami közös az összesben, az az, hogy utána nagyon fázom.
Soha nem habzott a szám, soha nem pisiltem össze magam (ez is jellemző lehet sajnos), soha nem haraptam el a nyelvem, és szerencsére még soha nem ütöttem meg magam annyira, hogy mentőt kelljen hívni hozzám.
De azért azt gondolom, Szitya, pont olyan borzongatóak, mint ahogy képzeled. Én sem láttam még ugyan, de elég látni a rémületet mások szemében akár egyszer is, örökre bevésődik.
Szóval, doki GM-nek gondolja. És kért egy eeg-t, amire holnap reggel 8-ra kell mennem Tbányára (kibuliztam, ne kelljen Fehérvárra mennem),  és adott beutalót mri vizsgálatra is, amit 12 év alatt még sosem csináltak. Erre még nem kértem időpontot, mert már úgyis jövőre lesz csak..
Gyógyszert egyelőre békén hagyta, gondolom majd az eeg után többet tud már. Szerdán (elsején) pedig mennem kell hozzá megint. Addig ajánlott a sok pihenés, lazítás, ilyenek.
És hogy hogy vagyok? Hol így, hol úgy. Néha jobban, de legtöbbször kb., mint a lekváros palacsinta. Semmi erőm, a kezeim nagyon gyengék, nem bírok bennük túl sokat cipelni, nem bírom sokáig felemelve tartani sem. Néha nagyon félek, máskor meg nagyon komolyan dühös vagyok, hogy miért hagyom magam.
Munka közben szerencsére még nem volt gond. Ne is legyen, mert arra vonatkozóan nincs semmi tervem, hogy oldanám meg.

Holnap jelentkezem a hírekkel.