Ma elkezdődött az idei nyári nyaralásunk. A szokásos mérgelődés megvolt a bepakoláskor, aztán akkor, amikor az autópályára felhajtáskor megláttuk a torlódást, de aztán természetesen megérkeztünk rendben és időben, és minden kisimult.
Még otthonról megrendeltem a Tescoból az üdítőket, vizet, szerencsére mindent meg is hozott, és mire kipakoltunk, már itt is volt, és mehettünk hekket enni. Már múlt héten is azt szerettem volna enni, úgyhogy most aztán különösen jól esett. Még a hekkezés után sétáltunk a parton, megnéztük a kikötőben újonnan nyílt helyet, aztán egy másikat, ahol a vb meccset is lehetett nézni.
Az egyébként tök jó meglepetés volt, hogy végül ma Patrik is jött. Igaz, holnap megy is, mert megy valami buliba, de ha minden igaz, még jövő héten is visszajön egy kicsit. Úgyhogy ma és holnap megint együtt van a család.
Egyébként ma eléggé kihalt volt minden, úgy tűnik, nincsenek túl sokan, de lehet, hogy holnap majd érkeznek sokan.


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése