Ez még BL meccs volt, az a meccs, ami a kapu volt többgenerációnyi fradista álmai előtt. Az első meccs idegenben hatalmas reményt adott, döntetlent játszottunk, egy olyan csapat ellen, akik papíron sokkal jobbak nálunk.
A mai meccs első félideje tovább fokozta a reményeket, voltak helyzeteink, csak mind kimaradt. Aztán kaptunk egy gólt, de itt még mindenki elhitte, hogy ez sem gond, meglesz. Csak kettőt kell rúgni, és kész.
Aztán a második félidő elején nagyon gyorsan kaptunk még egyet. Buta gól volt, és ott kicsit mindenki fel is adta. Ott és akkor a pályán is, a lelátón is volt vagy tíz perc, mire mindenki kicsit összekapta magát, búcsút intett az álmoknak...Nem volt könnyű, de küzdeni mindig, feladni soha...
Innentől a horvát csapat azt játszotta, amit akart, mi csak asszisztáltunk ahhoz, hogy ők még két gólt berúgjanak.
Az eredmény ellenére nincs bennem csalódás, azt érzem, hogy jó volt minden, és nem baj, hogy ennyi volt, megyünk tovább jövő héten az El-ben, és ott is minden ajándék lesz, ami jut belőle.
A szurkolás fergeteges volt, nyilván elfogult vagyok, de szerintem az ország legjobbjai a fradisták.
Minden pillanat egy csoda volt ma este is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése