2020. febr. 29.

Meccsnap

Ma megint ilyen szombat volt, aminek a végén Fradi meccsre mentünk. Ezek jó napok, szeretem ezeket.
Nem is főztünk ma, mert mióta a hét elején a burger king app küldte a push üzenetet, hogy újra kapható náluk a fűszeres csirkeszárny, azóta egyfolytában az motoszkál a fejemben, hogy enninkéne már egy jó whoppert, és mellé ilyen csirkeszárnyat is. (Egyébként nem szeretem, csak ebben a formában)
Főzés helyett végre kiselejteztem a spájzból a lejárt dolgokat, meg azokat, amik kibontva hánykolódtak ott, mert vagy nem ízlett senkinek, vagy pedig maradt benne egy-két darab, amit senki nem akart megenni a többiek elől. Végül a sok udvariaskodás miatt most a kukában végezte.
A meccs nem volt rossz, bár ennél a mainál láttunk már sokkal jobbakat (de rosszabbakat is)
Nyertünk, megvan a három pont megint, továbbra is vezetjük a bajnokságot, így semmi okunk a panaszra.
A félidőben én is nyertem tombolán egy ötezer forintos penny vásárlási utalványt. Úgysem jártam még a pennyben.


2020. febr. 28.

Hát mi van itt?

Háborús eseményekről szerencsére nem tudok majd mesélni az unokáinknak, de azt majd el tudom mesélni, milyen gyorsan alakult ki egy hatalmas tömeghisztéria 2020 elején, amikor elkezdett terjedni egy vírus.
Csak kapkodom a fejem egyébként, mert tanúja vagyok ennek az egésznek a munkám kapcsán is. Magam is alig hiszem, de karácsony előtt egy héttel sem kellett ennyit dolgozni senkinek közülünk.
Magánemberként is csak lesek nagyokst, mert bizony, nem kevesen vannak, akik kicsit túlreagálják ezt a dolgot.
De persze ki fog ez derülni hamarosan..mármint hogy mi lesz.

2020. febr. 27.

Nagyon álmos poszt

Állítólag éjszaka várható, hogy esni fog a hó. Elég furcsa lesz, ha így lesz, de nyilván nem marad majd belőle semmi, szerencsére túl hideget nem jósolnak.
Nagyon fáradt vagyok, és a fáradtságtól fázom is. Újabban megint alig várom, hogy péntek legyen, és már hazafelé jöhessek.
A boltokban ma irgalmatlan tömeg volt, mindenki felkészült a nagy vírusra. Én még mindig nem érzek késztetést arra hogy berendezzek itthon egy kisebb élelmiszer raktárat.

2020. febr. 26.

Kíváncsi vagyok

Nem szoktam ilyet csinálni, de ezt most muszáj volt kifotóznom, hogy meg tudjam mutatni. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.



2020. febr. 25.

Szerintem

Én nem osztom azt a véleményt, hogy meglesz még a böjtje ennek a februári tavasznak. Pontosan emlékszem, hogy abban az évben, amikor Erik született, február végén csak kardigán volt rajtam, amikor fogorvoshoz jártam. És később sem volt már hideg sem, meg hó sem. Szóval szerintem most is ez van, és nem lesz itt semmi baj. Nyilván nem tudom ezt a véleményemet tudományos alapokra helyezni, az is lehet, hogy csak a túlzott optimizmusom mondatja ezt velem..
Meg egyébként is elért már ez a tavaszi fáradtság nevű valami is, gyakorlatilag bárhol, bármikor képes vagyok aludni.
Eriknek holnaptól szünet van a suliban, szerintem mindannyian őt fogjuk irigyelni a hét további részében.

2020. febr. 24.

Már sejtem

Van az a mondás, amitől még kb tíz évvel ezelőtt is falra tudtam volna mászni, főleg, ha abban a kontextusban használták, hogy "majd meg tudod te is, hogy kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. "
Nagyjából még ma is falra tudok mászni tőle, de azért értem mi az a gondolat, ami ilyen leegyszerűsítve vàlt népi bölcsességgé. Mert az valóban igaz (a gyerekeim azt mondanák, hogy true story), teljesen más velük minden most, mint kicsi korukban volt. Amennyi minden egyszerűbbé vàlt, legalább kétszer annyi dolog bonyolódott. Mindenkinek vannak ilyen-olyan gondjai, megoldásra váró problémák. Kisebbek, nagyobbak. Ezeket meg kell tanulni kezelni, és elég sz@r dolog arról beszélni a gyerekkel, hogy hogyan álljon ki saját magáért egy-egy helyzetben. Onnantól, hogy egyre nagyobb létszámban vannak jelen az életünkben a tanárok, a diáktársak, egy csomó minden válik bonyolultabbá, és olyan dolgok kerülnek haza, ami nekünk akár teljesen idegen, mégis beszélni kell róla.
De ahogy nyílik körülöttük a világ, és teljesen természetes módon mindig önállóbak lesznek, résen is kell lenni, és megfelelő helyeken kellő határozottsággal nemet mondani. Azt a nemet pedig tudni kell megindokolni is, hogy elfogadja, ne pedig tiltásnak élje meg.
Nehéz azzal is megbírkózni, hogy az önállóság egyfajta magába zárkózassal is jár. Már nem feltétlenül akarja elmondani, sőt..nem is mindig akar beszélni sem.
Szóval..ha nem is gond igazán sosem, egyetlen életkorban sem, azért nem árt, ha minden életszakaszt jól megélünk mellettük/velük.

2020. febr. 23.

A vasárnap is

eltelt. Pont ugyanúgy, mint a szombat. Főzés, mosás, szokásos dolgok.
Az agyam persze jár folyamatosan, voltak is olyan pillanataim, amikor saját magamat úgy felhúztam a bénaságomat boncolgatva, hogy majd' felrobbantam a méregtől. Nem mintha ez bármit is megoldana, sőt..inkább csak dönt a helyzeten.
De bízom benne, hogy egyszer csak majd megszall az ihlet, és megtáltosodom. Vagy kitavaszodik, eláll a szél, és csak a békés napsütés marad, meg a mindenféle ragyogó sz8nrk.
Az olaszországi koronavírus hírekben teljesen meg vagyok döbbenve. Kicsit most olyan nekem ez az egész, mint valami Robin Cook regény. Nem mondhatom azt, hogy vannak félelmeim ezzel kapcsolatban, de azért zavar, hogy ennyire kézzelfogható közelségbe került.

2020. febr. 22.

Szombat

Ez most egy olyan kis semmi szombat volt, amikor csak házimunkával és pihenéssel foglalkoztunk. A mosógép is, és a szárító is ment egész nap, mit ne mondjak...volt mit mosni.
Azt meg kell állapítanom, hogy leginkább mindent (is) rosszul csinálok, mert nem megy ez a munka-magánélet egyensúly sehogy sem. Leginkább a magánélet (jelen esetben szinte minden területe) sínyli meg, mert ott nem tudok semmit sem elég jól csinálni. Azt nem tudom, hol van a megoldás kulcsa, csak azt, hogy az én kezemben biztosan nincs. Sz@r dolog ezzel szembesülni, és olyan bénító is, hogy ebben az állapotban végképp nem tudok jól gondolkodni sem erről.
Mindegy is...majd lesz valahogy.

2020. febr. 21.

Végre péntek

Ez megint egy kimerítő hét volt, így nem meglepő, hogy ma reggel már nagyon nehezemre esett felkelni. Konkrétan az az igazság, hogy nem is sikerült volna, ha Balázs (fél órával azután, hogy először ébresztett) nem fenyegetett volna meg, hogy itt hagy, és elmegy nélkülem.
Ilyen előzményekkel persze egész nap csak arra vártam, hogy akkor teljen már el az idő, és lehessen hazamenni. Volt munkám bőven, de mégis alig vártam, hogy szabaduljak.
Délután könyvtárban voltam, jó sok könyvet összeszedtem, de csupa könnyed kis témákat, nincs türelmem komolyabb témákhoz mostanában.
Nagyon fáztam ma egész délután és este, remélem, hogy nem valami betegséget jelez ez, hanem csak a fáradtságtól van.
Megyek is, átmelegszem a fürdőkádban, aztán alszom egy jót.

2020. febr. 20.

Be positive

Ezen a héten megint különösen érzékeny vagyok (egy csomó mindenre) a negativitásra. Körülöttem az emberek kilencven százaléka csak morog, a rosszat keresi mindenben, én meg épp olyan passzban vagyok, hogy ez szörnyen frusztrál. Nem akarom ezt látni, hallgatni meg főleg nem. De ugye ki vagyok én, hogy bárkinek/mindenkinek megmondjam a tutit, de azért vannak páran, akiknek felhívom a figyelmét erre a tényre, és próbálom ugyanazt a helyzetet egy másik perspektívába helyezni. Persze, rendre megtörténik, hogy nem érti, mit akarok, és ilyenkor én érzem hülyén magam.
De azért akad egy-két olyan ember is, aki elgondolkodik, és megköszöni, és többször is kaptam már azon azóta, hogy kijavítja magát egy-egy megnyilvánulás kapcsán.
Nem gondolom magam egyébként jó embernek, aki képes erre a "be positive" életérzésre, mert nekem is vannak sz@r napjaim, van, amikor kiakadok, de legalább igyekszem nem belesüppedni ezekbe.

2020. febr. 19.

Erikről

Még múlt héten kezdődött, bár nem...sokkal előbb, hónapokkal ezelőtt már Erik orvosi kálváriája. Volt ugye a többszöri vérvétel, ahol rendszeresen rossz volt a két májfunkciós érték, és a bilirubin szintje is. A háziorvosunk ugyan eléggé meg volt győződve arról, hogy ez Gilbert kór, de azért őt sem hagyta nyugodni a gondolat, hogy járjunk ennek alaposan a végére, és zárnunk ki mindent, ami ennek kapcsán szóba jöhet. Így volt Erik hepatitis szűrésen (és a vérvételre már ismerősként köszöntik), majd múlt héten voltunk hepatológiai szakrendelésen is. A vérvétel eredménye jó lett, amilyennek lennie kellett.
A hepatológián egy nagyon kedves és nagyon fiatal doktornő volt, aki jó alaposan kikérdezett bennünket, megnézte az összes eddigi leletét, megvizsgálta. Neki is egyértelműen Gilbert kórnak túnik, de mindenféle családi halmozottság miatt itt is vettek tőle vért, megnézik, nincs e lisztérzékenysége, autoimmun hepatitisze, vagy bármi autoimmun betegsége. A doktornő kérte, hogy ha meglesz az ultrahang vizsgálat eredménye is, akkor azt beszkennelve, vagy telefonnal fotózva, küldjem el emailben, és érdeklódjek a vérvétel eredményéről. Ha minden negatív, akkor ez az a bizonyos kór, amivel nincs teendőnk, csak pár dologra oda kell figyelni majd.
Ma délután voltunk ultrahangon. Itt is egy nagyon szimpatikus fiatal orvossal találkoztunk, aki a vizsgálat előtt megkérdezte, miért vagyunk itt, Mindent jó alaposan megnézett, szerencsére nincs semmi szervi elváltozás, nincs epeköve, veseköve sem.
Nagyjából már nyugodt vagyok, bár még megvárom a vérvétel eredményét, mielőtt teljesen megnyugszom Remélem minél előbb megkapjuk.

2020. febr. 18.

Kicsit uncsi

Érdekes nap volt ez a mai. Mondhatom, hogy nem történt semmi, minden csak a szokásos mederben zajlott, ahogy kell. Mégis van valami a levegőben, ami miatt van bennem egy jó adag extra fáradtság is, meg legalább ugyanennyi furcsa várakozás. Azt mondjuk nem tudom mire várok, mert nem tudom megfogalmazni sem. Nyomokban előfordul bennem egy-egy fél órára vágy, hogy elmenjek valahova nézelődni, mert jó lenne lecserélni a függönyöket, kéne ágyneműt is venni. Meg egy csomó apróság van ezen kívül. De aztán általában a szokásos napi bevásárlás is idegesít, nemhogy még ezen felül bárhova is elmenjek.
Előjöttek valami fura kiütés-pattanás szerű valamik az arcomon, ami elég idegesítő. Nem nagyon látszik, leginkább csak nagyon közelről, de néha viszket is, azt meg utálom. Nem tudom mitől lehet, semmi új mosószert, öblítőt, kozmetikumot nem használok, nem ettem semmi olyat, ami indokolná. Az egyetlen gyanús dolog, hogy szombaton hajat festettem.

2020. febr. 17.

Ajánló

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi, szőke hajú, kék szemű, okos és bátortalan kisfiú, aki a szülei első kisfiaként született. A kisfiú olyan bátortalan volt, hogy az óvodában fél év is eltelt, mire először a kis társai közelébe merészkedett. Az iskolában is inkább a felnőttek társaságát kereste, szivacsként szívott magába minden információt. Nem nagyon voltak barátai, sokat olvasott, focizni járt. A kisfiú számára a középiskolás éveiben kinyílt a világ, a visszahúzódó, csendes gyerekből magabiztos, határozott fiatalember lett egycsapásra, aki szívesen vett részt a közösségi dolgokban, a diákönkormányzat életében.
A magabiztos fiatalember céltudatosan készült a továbbtanulásra, és ugyan szülei kedvéért első helyen azt az egyetemi szakot jelölte meg, amit ők jobbnak gondoltak, később sorrendet cserélt. A maga számára kigondolt szak került az első helyre, és gond nélkül be is került.
Az egyetemista fiatalember már az első egyetemi félévben tökéletesen a helyén volt.
Mostanra olyan közösségi ember lett, aki többedmagával komoly küldetést vállalt magára. Létrejött (vagyis újraélesztették) a Padtárs nevű szervezetet (?), melynek elsődleges célja, hogy a középiskolás fiatalokat megismertessék a politikával, a közélet iránti érdeklődés fontosságával. Járnak órákat tartani, jelenleg is Nyíregyházán vannak, hogy egy ottani középiskolás osztálynak holnap reggel órát tarthassanak. Népszerűek, a felkeresett iskolákból rendszerint újra keresik őket, ők pedig, ahogy látom, nem ismernek lehetetlent, és nincs távolság sem. A kezdeti sikerek én felbuzdulva létrejött a Felelős állampolgárokért alapítvány A fiatalember elképesztő energiával vetette bele magát a munkába, hogy az alapítvány minél sikeresebb lehessen, miközben az egyetemen is kiválóan helytállt, és a munkahelyén is komoly sikereket tudhat magáénak.
Ha pedig ez nem lenne elég, akkor nemrég elindult a blogoldaluk is (a szemfüles olvasók már láthatták a bloglistámon a címet), ahol még igyekeznek minél több információt megosztani, ami az előadásokba nem fér bele.
A fiatalember az én legidősebb fiam, akire nagyon büszke vagyok.
Az alapítvány hírét vigyétek bátran, középiskolás gyerekek szülei nyugodtan ajànlhatják őket, bárhol szívesen tartanak órát. (Van olyan téma, ami érettségi tétel) A fenti linkek bármelyikén keresztül elérhetőek. A blogoldaluk pedig szerintem nekünk, felnőtteknek is hasznos információkat nyújt majd mindenféle témában.
Azt pedig nem is merem már mondani, hogy mintha tőlem örökölte volna ez a gyerek az írói vénáját..😊

2020. febr. 16.

Ma is meccsnap

Ma is élménydús napunk volt, ma Dunaszerdahelyen voltunk a tavaszi első DAC meccsen. Nagyon szép idő volt, a meccs előtt, és az elején még majdnem melegem is volt, pont oda sütött a nap, ahol ültünk. (Csak csendben merem mondani, hogy reményeim szerint vége is a télnek, és megállíthatatlanul közelít a tavasz)
A meccs felejthető volt, nem született gól sem, és igazán jó játékot sem láttunk, de amíg együtt vagyunk, ezen felül tudunk emelkedni.

Már hazafelé jövet rám szakadt az érzés, hogy itthon voltam négy napot, de semmit nem csináltam, csak részt vettem a mindenféle programjainkon. Ettől aztán rendesen hulla fáradt érzésem van, meg persze most keresem az időt, és a megoldásokat azokhoz a dolgokhoz, amiket jövő héten meg kéne oldanom a munka mellett. Kellene biztosítóhoz menni, új szerződést kötni a lakásbiztosításra, kell majd orvoshoz menni, van időpontom a körmöshöz is. Folyamatosan kapom az értesítéseket arról, hogy betelt a Google fiókom, így neki kéne állnom sürgősen törölni egy csomó felesleges levelet (szerintem soha semmit nem töröltem még ki), szelektálni a fotók és videók között. Ez rengeteg időt igényel, de majd kitalálok valamit erre is.
Volt egy furcsa álmom is éjjel, gondolom a vesekő és az időhiány mizéria miatt kreálta a tudatalattim, de álmomban súlyos beteg voltam, és épp az a helyzet volt, amikor meg kellett mondanom mindenkinek. Sose váljon valóra, mert még álmomban is nagyon nehéz volt.

2020. febr. 15.

Meccsnap

Pont jókor jött ma ez a meccs ahhoz, hogy az egész heti munkát, izgulást, stresszt és fáradtságot elfelejtve szurkolhassunk mindannyian teli torokból, egy emberként biztatva a csapatunkat. Meg is lett az eredménye, mert egy jó meccsen sikerült legyőzni a fehérvári csapatot, ezzel most jó nagyot léptünk előre a bajnoki cím felé.



2020. febr. 14.

Egy korszak vége

Azt hiszem, hogy én ma délután vettem végleg búcsút az általános iskolától. Ma ért véget bennem ez a korszak, pontosan akkor, amikor Roli az utolsó táncát táncolta. Uv fényben, ami mindig különlegesebb a villanyfényes táncnál. A maga rejtélyes-misztikus mivoltában pedig pont alkalmas is volt arra, hogy miközben néztem a fiamat, kicsit visszaröppenjek az időben évekkel ezelőttre, amikor először volt részem anyaként ilyen élményben. Valahogy összemosódtak bennem a fiaim képei és táncai, láttam őket együtt is, külön is.
Végtelenül hálás vagyok érte nekik, hogy mindannyian az én kedvemért csinálták végig, tudták, hogy nekem fontos, és nagyon szeretném, így megtették. Szerencsére mindannyian jól is érezték magukat végül ebben a "szerepben", így, még nagyobb öröm volt nekem.
Néztem ma Rolit, aki úgy táncolt, mintha minden hétvégén keringőt táncolna, a helyzethez illő komolysággal vezetve a partnerét. Közben búcsút vettem a gyerekes éveinktől, mert innentől kezdve már sokkal önállóbb lesz ő is, nem lesz már az a kicsi fiú, mint eddig.
Minden nosztalgikus érzésem ellenére azért úgy 3rzem, hogy ez most pont jól van így, és nagy szerencse, hogy nem most kezdjük ezeket az általános iskolás éveket, mert pont el is érkeztünk ahhoz, amikor már egy csomó mindenhez "öreg" vagyok. Ez a zajos-rohangálós tömegrendezvény pl a második órában már bőven kívül esett a konfortzónámon.
A ballagás már csak formaság lesz...


2020. febr. 13.

Farsang

Ma minden fiammal történt valami, amiről írhatnék, de Patrik és Erik most várhat egy kicsit, mert ezek a napok most az öccsükről szól.
Ő a kicsi, így értelemszerűen már nem akkora szenzáció a farsangi tánc, mint amilyen volt Patriknál, akivel először éltük át, vagy Eriknél, aki nyolcadikos korában először volt rávehető ilyenre.
De természetesen ettől még vele is nagyon különleges ez az egész farsang. Ő a kicsi, így az is a meglepetés erejével hat ránk, hogy már vele is búcsúzkodni készülünk az általános iskolás évektől. Ő egyébként is teljesen más (és mégis ugyanolyan), mint a két testvére, mert senki nem volt ennyire közösségi ember ilyen idősen, mint ő. Az meg külön szenzációs, hogy milyen sok lány barátja is van.
A táncot abba akarta hagyni még január elején, de nem engedtem neki. Megbeszéltük, hogy nekem ez fontos, így szeretném, ha erre is gondolna. Átgondolta, és csinálta tovább.
Ma pedig végignéztük a végeredményét a sok-sok próbának.
Nem tudom elmondani milyen érzés. Egy csoda...az én kiskirályfim frakkban keringőt táncol. Természetesen könnyekig meghatódtam tőle, olyan szépek voltak.





2020. febr. 12.

Szerda

Ami munka szempontjából péntek is lett rögtön. Igaz, ma volt annyi dolgom, hogy simán felért két nappal is ez az egy. De már túl vagyok rajta, és egész más dolgokra kezdhetek koncentrálni.
Erik ma hazajött egy érettségire jelentkezős lappal. Angolból szeretné a tanára, ha megpróbálnák páran a csoportjából. Végül is ártani nem árthat, legrosszabb esetben is csak annyi történik elvileg, hogy ha nem sikerül úgy ahogy gondolta, akkor jövőre is érettségizik ebből is. Ha meg jó lesz, akkor egy tantárggyal kevesebb lesz a vizsgákon.
Roliéknál megvolt ma a ruhás főpróba a farsang előtt. Fényképet láttam róla, elképesztő micsoda nagyfiú lett.
Patrik továbbra is fergeteges fordulatszámon működik, nemsokára majd kicsit bővebben is írom az egyik tevékenységéről.
Holnap megyünk Erikkel a hepatológiára délelőtt. Nem mondom, hogy tök nyugodt vagyok, de azért nem aggódom túl.

2020. febr. 11.

Kedd

Ez a korán kelés még mindig nem a barátom, és én most azt gondolom, hogy én soha nem is leszek olyan, aki hajnalok hajnalán magától ébred, és nem tud már visszaaludni. Igaz, hogy csak az a tíz perc szörnyű, amíg képes vagyok rávenni magam arra, hogy a meleg takaró alól kibújjak. Ha ezen túljutok, akkor már nincs gond.
A héten már csak holnap megyek dolgozni, így már csak holnap fogok hajnalban kelni. Mehetnék később is, de az van, hogy a leghatékonyabb hajnali öt és hét óra között vagyok, mert olyankor még nincs bent senki, nem jön percenként valami email, amire reagálni kell.
Az meg már csak külön bónusz lesz, hogy ha sikerül időben végeznem mindennel, akkor időben haza is tudok jönni, és esetleg még a hajamat is befestem holnap valamikor.
Mára volt időpontom masszázsra, de végül kölcsönösen megegyeztünk a masszőzzel, hogy így, hogy még nem vagyok teljesen jól, inkább kihagyjuk, nehogy többet ártsunk. Majd hívom, amikor már minden rendben lesz. Ezügyben lassan, de biztosan haladok...kicsit túl lassan ahhoz képest, amit szeretnék, de most már mindegy.

2020. febr. 10.

Hétfő

Nem volt ma jó napom. Nem történt ugyan semmi szörnyűség, de jó sem igen.
Eleve ugye arra ébredtünk, hogy hétfő van, és menni kell dolgozni. Tudtam, hogy vár rám egy csomó munka. Leginkább olyan, ami sok sakkozást igényel (mondjam, hogy már a húsvétra és a kerti szezonra készülünk?). Logisztika a javából, hogy mindennek legyen lehetőség szerint jó helye, időben be tudjon érkezni, hogy aztán időben el is jusson az üzletekbe. Azt is tudtam, hogy ma legalább kilenc tanuló is lesz, akik majd mind arra várnak, hogy én mondjam meg mit csináljanak. Nem volt túl felemelő hétkezdés.
Munka után épp csak ebédeltünk, és már mentünk is Erikkel a rendőrségre. Meghallgatták, mint sértettet, újfent elmondta, hogy milyen cipője volt, és mennyit ér. Megmutatta neki a nyomozó a képeket a megtalàlt tárgyakról, de sajnos az ő cipője nem volt köztük. A nyomozó kicsit próbálta jobb kedvre deríteni, mondván, hátha csak nem sikerült jól fényképezni, nézze meg jó alaposan, de Erik lemondóan mondta, hogy á, biztos nincs meg, mert az enyémen világít a pipa ha rávakuznak. Azt hiszem, ott, abban a pillanatban el is döntöttem, hogy ha a föld alól is kell elökerítenem neki, akkor is lesz még egyszer egy ilyen cipője.
Voltunk még a klubnál is, ígértek kártalanítást, de meg kell várni a nyomozás végét mindenképpen.
Még ezek után elmentünk Rolinak inget venni, és fél hétkor már be is fejeztük a mindenféle ügyintézést.

2020. febr. 9.

Vasárnap

Ez a mai egy olyan vasárnap volt, amilyennek lennie kellene mindnek. Nem csináltunk semmit, csak olyat, ami jól esett. Nem főztem, hanem pizzát rendeltünk. Aztán ebéd után elmentünk, és megnéztük a földből kitörő metrókocsit, ami nincs messze tőlünk.
Amúgy azt gondolná az ember, hogy mi érdekes van egy metrókocsiban, de azt kell mondanom, hogy tényleg lenyűgöző ott, abban a formában, ahogy van. Azt mondják a gyerekek, hogy a festése is gyakran változik, így előfordulhat, hogy máskor is arra tévedünk majd.
Ezt a kis kirándulást még megkoronáztuk egy kis sütivel a cukrászdából. A délután további részében pedig pihentünk.
De jó is volt.



2020. febr. 8.

Csak egy szombat

Furcsa volt ugyan, de ez most kivételesen egy olyan szombat volt, amikor sehová nem mentünk, semmi extra dolog nem volt betervezve. Balázs délelőtt dolgozott, Patrik kora délután vásárolni ment az egyik barátjával. Mi többiek, stabilan itthon töltöttük az egész napot. Abban sem volt semmi extra, vagy váratlan, ami ugyan egy kicsit unalmas volt, de mégis jó volt ez így. Jövő héten lesz programunk bőven...nem árt kicsit ràpihenni.

2020. febr. 7.

Na végre

Még így is, hogy csak három napot dolgoztam a héten, hulla fáradt vagyok. Jó, biztos az is benne van ebben, hogy egész héten gyógyszereken élek, meg hogy minden napra jutott valami plusz intézni való, idegeskedni való.
Na de végre itt a hétvége, és mindjárt elmegyek fürdeni, aztán aludni, és reggel nem kell időre kelni. Halleluja..

2020. febr. 6.

Erre sosem számítunk

Sokszor jut eszembe mostanában, hogy milyen jó is azoknak, akiknek még kicsi gyerekeik vannak, mert azok a gondok, amik olyankor adódnak, kis apró semmiségek csupán ahhoz képest, ami a már nagyobbacska, majdnem felnőtt gyerekek mellett adódnak. Persze, az idő is sok mindent megszépít, mert akkor ezt nem így gondoltam.
Ma este olyan dologgal kellett szembenéznie Eriknek, amivel felnőttként is nehéz. Ráadásul rögtön úgy, hogy ott volt egy szál maga, és még velünk is csak telefonon keresztül tudatta a történteket. Én rögtön attól kaptam gyomorgörcsöt, hogy ott van egyedül.
Edzésen volt, ahová minden sérülés, rossz idő ellenére minden héten háromszor becsülettel jár. Este hat-fél hét magasságában kezdődik, nyolc-fél kilencig tart. Ma este, mire visszamentek az öltözőbe, ellopták a cipőjét. Több csapattársát is meglopták, telefonok, iratok, táskák, cipők tűntek el.
Ott volt ebben a helyzetben, várták a rendőröket, kihallgatták őket, meg nem is tudom mi minden van ebben a helyzetben.
Nekem csak az járt végig a fejemben, hogy ez a gyerek ezt a cipőt mennyire nagyon akarta. Kipótoltuk ugyan az árát, de ő vette, ő intézte a rendelést, meg mindent, amit kellett. Annyira büszke volt rá, és olyan boldog volt vele. Nekem meg olyan nagyon fáj most látni, hogy mennyire megviselte, hogy meglopták. Biztos megpofoznám, ha tudnám, ki tette. Úgy sajnálom Eriket, a szívem szakadt meg érte ma este többször is.

2020. febr. 5.

Meccsnap

Éjjel háromkor arra ébredtem, hogy már megint fájok, és azonnal kell fájdalomcsillapító. Mire négykor kelni kellett, már hatott is annyira, hogy akár már tudtam volna aludni.
Balázs sietett is velem közölni, hogy a meccsre biztos nem megyek, majd szépen itthon megnézem a kanapén. Én persze mondtam, hogy na, biztos lehet benne, hogy ez nem így lesz, mert dolgozni is tudok menni, meg bármire képes vagyok, meccset meg nélkülem amúgy sem tartanak.
Szépen szedtem is a gyógyszereket egész nap, mint a kisangyal, hogy fent tudjam tartani legalább a látszatát annak, hogy jól vagyok.
Még persze egy pár mondatban délután is elvitáztunk ezen a meccs dolgon, de én győztem, és végül persze hogy mentem. Teljesen hülye azért nem vagyok, ha bármi fájdalmam lett volna, nem indulok el, mert annak senkit nem tennék ki, hogy a mentő vigyen onnan, vagy miattam haza kelljen jönni. Több réteg ruha volt rajtam, dupla zokni, aláöltözet, vékonyabb pulcsi, polár pulcsi, kapucnis pulcsi, és még a kabát. Vittem két plédet is, az egyiket magam alá tettem, a másikkal betakartam a lábam. Ittam meleg teát (amitől a huszadik percben már ki kellett mennem a mosdóba)
És persze, a hideg ellenére kiélveztem a meccs hangulat minden pillanatát, és még a gól nélküli döntetlen ellenére sem bántam meg, hogy ott voltam.

2020. febr. 4.

Ha nem lenne elég egy kő

...akkor menj el a háziorvosodhoz, vidd a frissen elkészült laborleletet, és zsebelj be még egy "alapos húgyúti fertőzést" is.
Nem is tudom, sírjak vagy nevessek, mert a meglévő gyógyszereim mellé most még antibiotikumot is szedek mától.
Az nyilván sosem fog kiderülni már, hogy melyik volt előbb, vagy épp mi minek a következménye, de nincs is már jelentősége.
Ami biztos, hogy holnap megyek dolgozni. Ezen is elvitáztunk pár percet a dokival, mert nem nagyon akart engedni, muszáj voltam megígérni, hogy természetesen, ha nem javul a helyzet, akkor nem erőltetem, és visszamegyek hozzá. (Amúgy ez eszem ágában sincs, sőt... megfordult a fejemben, hogy nem is megyek már vissza sem kontroll laborba, sem urológiai kontrollra)
Egyébként nyilván a fájdalom és a rengeteg fájdalomcsillapító beszél belőlem, amikor nagyon dühös vagyok erre az egész helyzetre. Nagyon szeretném figyelmen kívül hagyni azt, hogy folyamatosan fájdalmaim vannak, de sajnos korlátoz még a normális mozgásban is. Még az idegeimre megy.
Holnap este meccsre megyünk. Félek tőle, hogy nem tudok ott lenni, utálnám ha itthon kéne maradnom emiatt.
De még maradt azért bennem az optimizmusnak némi kis csírája, és hátha holnap reggel már nem fog fájni semmi.

2020. febr. 3.

A helyzet ma

Köszönöm mindenkinek az aggódást, együttérzést.
Ma reggel a háziorvosnál kezdtem. Jó sokan voltak, gondoltam is magamban, hogy a legjobbkor sikerült ezt a követ növesztenem, amikor itt mindenki prüszköl, köhög, lázas...De mindegy is már, remélhetőleg nem hoztam magammal semmit haza.
A háziorvos a szokásos együttérzéssel hallgatta végig a hétvégi kálváriámat (neki is volt már ilyenben része), és már írta is a beutalót az urológiára rákanyarintva a bűvös "S" betűt, hogy azonnal fogadjanak. Kaptam még beutalót vizelet vizsgálatra, meg a szokásos jó tanácsokat a fájdalomcsillapító-görcsoldó adagolására (ne hagyja, hogy kiürüljön, szedni kell folyamatosan, hogy kibírja)
Az urológust többször láttam már a folyosón, és sosem szimpatizáltam vele. Ennek ellenére teljesen normális volt. Megvizsgált, megállapította, hogy "ez nem a miénk lesz", mert nem a legtipusosabb helyen fáj a derekam környékén. Aztán csinált egy ultrahangot, ahol a bal vesémben talált egy kisebb tágulatot, majd lentebb észlelt valami gyanúsat, de az már nem látszott jól, így kaptam egy röntgen beutalót is. A röntgen asszisztens már jelezte, hogy a kismedencémben lát ő is valami furcsát. A leletet kiadták úgy, hogy nem látszik semmi kőárnyék. Visszamentem az urológushoz a papírral, aki azzal fogadott, hogy közben már megnézte a felvételt, és ő is látja amit az asszisztens, úgyhogy az bizony ott egy kő. Ugyanazt a gyógyszerelést elmondta, amit a háziorvos is, plusz ő még adott egy lórúgas fájdalom csillapító kúpot is szükség esetére (el sem merem képzelni mire számíthatok még, ha mindketten ennyire ezt sulykolták). Ameddig a kő nem távozik, üvegbe kell pisilnem, mert a követ látni szeretné. Lehetőleg velem együtt jövő hétfőn.
Holnap még itthon leszek, de már szabin. Nem gazdaságos több napot betegállományban tölteni, mert utána a ledolgozott napjaim is sokkal kevesebbet érnek. Hülye rendszer, de ez van. A közvetlen főnököm jó fej, vele megbeszéltük, hogy ha bármi rosszabbra fordul, akkor hazajövök.
Egyébként pillanatnyilag jobb a helyzet, tényleg időzítve nyelem a gyógyszereket, a végén úgy járok, mehetek Erikkel együtt a májamat megnézetni.

2020. febr. 2.

Szörnyű volt

Kemény estén és éjszakán vagyok túl. Még most is beleborzongok az emlékébe is, és még nem is lélegezhetek fel teljesen.
Pedig olyan jól voltam egész nap. Főztem, aztán egész délután takarítottam. A fradi meccs vége felé éreztem, hogy be fogok görcsölni. Gyorsan be is vettem egy no-spa fortét, hátha sikerül megfékezni ezt az egészet. De hát dehogy sikerült. Egy óra múlva már kegyetlen fájdalmaim voltak.
Fél tizenegykor az éreztem!, Nem fogom kibírni. De persze muszáj volt. Fél háromkor még kint maszkáltam a nappaliban. Addigra a nagyon sokadik fájdalomcsillapító is bevettem.
Ma reggel úgy évredtem, hogy minden sokkal jobbak volt, de még nem az igazi. Szerencsére már képes voltam mindenre, amire szükség volt.
Holnap reggel nem megyek dolgozni, helyette a háziorvost fogom meglátogatni

2020. febr. 1.

Jajj nekem

Rettenetesen szenvedek a kövem miatt, nem tudok ma többet írni.