2018. dec. 12.

Nem kegyelmezett

Mármint az üzemorvos. Megnézte a zárójelentésemet, aztán megnézte a ciszta hűlt helyét is (még meg is kérdezte, a saját szemére mutatva, hogy ilyen volt?, de megnyugtattam, hogy nem, nem olyan) Megmérte a vérnyomásomat (125/79), nyugtázta, hogy tökéletes (itt jegyezném meg, hogy délelőtt olyan négy adagnak megfelelő mennyiségű presszókávét ittam.. nem hinném, hogy nekem emeli a vérnyomásomat, vagy ilyesmi), és aztán mondta, hogy akkor jó munkát, Diána. Hát nem volt őszinte a mosolyom, és majdnem meg is kérdeztem tőle, hogy biztos, hogy nem csak januártól gondolja? :D :D De persze nem tettem ilyet, így aztán holnap hajnalban már dolgozni megyek akkor, amikor ma még a másik felemre fordultam.
Öröm az ürömben, hogy együtt megyünk Balázzsal, és hogy rögtön a csütörtökkel kezdem a hetet, így nem lesz olyan sokkoló talán az átmenet.
Az ágyneműt egyébként kimostam, mindenkiét,mert ha már egyszer nekiállok, akkor azt szeretem rendesen csinálni. :)
Aztán este még eszembe jutott pár ajándékötlet, van, amit meg is találtam, van, amit még nem pont abban a formában, ahogy gondoltam, úgyhogy holnap délután folyt.köv, mert aztán gyorsan meg kell rendelni, ha azt szeretném, hogy még itt legyen. Így is van olyan, ami necces lesz. Ilyen szempontból "szerencse", hogy a szombat munkanap.
Mondjuk ilyen hülye is csak én tudok lenni, hogy az utolsó itthon töltött napokon jutnak ezek eszembe, nem is tudom, hogy előbb vajon miért nem?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése