2018. júl. 19.

És még azon is túl

Ha tegnapelőtt azt mondtam, hogy az a nap volt a csúcs, akkor erre a mai estére már nem is találok elég kifejező jelzőt.
Ma este volt az a nap, amikorra a kapitány mondta, hogy ha szeretnénk, akkor mehetünk vele Révfülöpre. Izgatottan indultunk a kikötő felé, és azért persze azt is megbeszéltük, hogy nem leszünk csalódottak, ha mégsem sikerül valamiért hajózni.
Nem sokkal azután, hogy odaértünk, meg is érkezett a hajónk Siófokról. Egy-két percig tanacstalankodtunk csak, aztán, amikor megláttam, hogy lejött a kapitány is, akkor odaléotem hozzá, és megkérdeztem, hogy áll e még az ajánlat. Ő meg mondta, hogy hát persze, menjünk csak.
Felmentünk a vezérlő helyiségbe, és ott, mintha mi sem lenne természetesebb, máris mondta, hogy kérdeztünk bátran. Közben manőverezett kifelé. A kölcsönös bemutatkozáson is túl estünk, és miközben ültünk/álltunk, és tátott szájjal, lenyűgözve bàmultunk mindent, kellemes beszélgetésbe elegyedtünk. Mindenről volt szó,.M a munkájáról, a hajóról. Végtelen kedves és szimpatikus ember. Miki bácsi.
Révfülöpről indulva részt vehettünk egy lenyűgöző sétahajózáson is.
Majd jöttünk is vissza Boglárra. A visszafele vezető út nagy részében Patrik volt a kapitány, még nézni is jó volt.
Nem tudom visszaadni, hogy micsoda élmény volt ez. Úgy váltunk el, hogy bármikor szívesen lát minket. Én meg nagyon boldog vagyok, hogy részem volt ebben is.







6 megjegyzés:

  1. Azért ez az élmény valamelyest javított a vízparti nyaraláshoz nem túl kellemes időjárás okozta hangulaton, ugye? :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajjajj..ez életre szóló élmény mindannyiunknak.

      Törlés
  2. De jo! Jo olvasni h vannak ilyen rendes emberek es h teljesult egy almotok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fantasztikus ember. Nagyon örülök, hogy megismertük.

      Törlés
  3. Ez olyan, mint a mesében :-)

    VálaszTörlés