2018. jún. 3.

Így telt

Ma sem unatkoztam egy percet sem, kihasználtam a nap minden percét. Lehúztam az összes ágyneműt, kimostam, majd persze vissza is húztam mindet. Ma este mindenki illatos ágynemű közé feküdt le aludni.
Közben persze főztem is, rögtön kétfélét, mert Roli nem szereti a cigánypecsenyét túlságosan, meg amúgy is gondolni kellett arra is, hogy ő holnap kétnapos osztálykirándulásra indul, így lett rántott hús is, amiből szendvics is készült holnapra, meg persze ebédelt is belőle.
Sopronba mennek, meg a FamilyParkba Ausztriába. Ő teljesen be van zsongva, én persze kicsit izgulok, mert Rolinál sosem lehet tudni semmit, néha az is csoda, hogy saját magát nem szokta ottfelejteni a suliban. De remélhetőleg nem hagy el semmit, és tele élménnyel fog hazaérkezni kedd este. (Erről jut eszembe, hogy ragtapaszt még kell tennem a táskájába, mert ez a másik dolog, amit sosem fog kinőni...bármikor képes lesérülni)
A jövő héten már megint rendes munkahét lesz, ami nem villanyoz fel egyáltalán, de szorgosan vàgom a centit a nyaraláshoz...egész biztató már az a szám..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése