2017. júl. 31.

Heti kihívás

Kitaláltam, hogy kitűzök magamnak minden hétre (vagy amikor csak eszembe jut majd) egy-egy kihívást. Az e heti megvan, de nem árulom el, mert igen ciki lesz, ha nem sikerül teljesíteni. Oké, azért majd azt is bevallom, de talán úgy kevésbé lesz gáz, ha csak épp akkor leplezem le, amikor majd azt írom, hogy kihívás elnapolva, mert nem sikerült megcsinálni. Nem kell nagy dologra gondolni, mert azért alapjáraton szeretek magamnak sikerélményeket szerezni, így nem tűzök ki olyat, amit tutira nem tudok teljesíteni. (eszembe sem jutna olyan kihívást csinálni, hogy mondjuk péntekig nem gyújtok rá, mert kb. fél óra múlva már hamvában holt ötlet lenne)
Szóval.. vasárnap estig kell várnotok erre, addig én meg szorgosan igyekszem minden nap elérni a kívánt célt.

Azért azt megígérem, hogy nem fogom minden héten elhúzni a mézesmadzagot hétfőn, hogy aztán vasárnapig itt-ott tegyek egy-egy homályos utalást, de semmi mást nem ígérhetek a témában. Mert amúgy meg titokzatosnak és játékosnak lenni is tök jó. :)

3 megjegyzés:

  1. titokzatosnak is jó lenni, de kihívásoknál (illetve egy adott cél elérésénél), nagyon támogató, segítő és motiváló (meg megtartó) lehet egy közösség is... mindenestre szurkolok (meg persze kíváncsi vagyok)

    VálaszTörlés
  2. Én valahogy fordítva vagyok bekötve ezügyben is, sokkal jobban motivál, ha tudom, hogy csak utólag fogom elárulni. :)

    VálaszTörlés
  3. Én is így vagyok ezzel, a magam elé állított célokról nem nagyon szoktam előre beszélni. :-)

    VálaszTörlés