2017. jún. 7.

Röpke lepke

Annyi mindenfélén gondolkodom mostanában megint. Kivettem a könyvtárból a múltkor a Mennyei próféciát is, már csak azért is, mert egyrészt folyton odatévedt a tekintetem rá a polcon, és gondoltam, ez nem lehet véletlen (már amennyire lehet egyáltalán véletlenre gondolni is azzal a könyvvel kapcsolatban), másrészt meg eddig ahányszor olvastam, mindig jót tett a lelkemnek.

Az meg olyan jó, hogy már csak egy hónap, és megyünk nyaralni. Annyira vágyom már arra az időre, amikor lehet lazának lenni, és fittyet hányni arra, hogy hány óra van, akkor csinálni mindent, amikor kedvünk tartja. Vágyom hallgatni a Balaton csobogását, még a vonat hangját is elképzeltem már jó sokszor, ahogy az éjszaka közepén elrobog a kert mellett. :)

HÍrek

Kicsit belefeledkeztem a könyvembe ma este, és épp el is múlt éjfél már.. :D
Így aztán már nem fogom bő lére ereszteni a mondanivalómat, csak a két legfontosabbat mesélem el.
Az egyik, hogy Erik jobban van, kapott másik antibiotikumot, mert mára már bakteriális fertőzés lett a pénteki vírusból, és lobos mandula. Csináltak neki garatleoltást is, ennek a tenyésztése talán kész lesz péntekig, amikor vissza kell mennie. Gondolom az alapossághoz, amivel ma megvizsgálták bőven hozzájárult az, hogy elég határozottan kikértem magamnak azt, ahogy pénteken elküldte onnan a gyereket, mindössze egy igazolással ellátva.
A másik pedig, hogy megérkezett Patrik emelt szintű angol írásbeli érettségijének az eredménye.
Hát mit mondjak? Őrülten büszke vagyok rá.




2017. jún. 5.

Hosszú hétvége vége

Ezt a hosszú hétvégét mi nem nagyon tudtuk kihasználni sem strandolásra, sem egyébre, mindezt felváltotta a lázcsillapítás, és az aggódás. No, nem mintha bármi különösebb tervünk is lett volna, meg senkinek eszébe sem jutott Eriket hibáztatni bármiért is. Majd lesz még egy csomó hétvége, amikor bármit csinálhatunk, mert mindannyian jól leszünk. :)
De legalább felkerült a szúnyoghálós tolóajtó a teraszajtóra. :) Ami megmosolyogtatott ma, mert Balázs már legalább két hónapja készül beszerelni. Igaz, az ablakos ember annak idején megmondta, hogy pofon egyszerű, de valahogy nem tűnt annak. Mindig megnézte, összeállította, majd sehogy sem állt össze a kép, hogy hogy is fog az odakerülni a tokhoz, amikor se csavar, se semmi.. Aztán ma délelőtt eljött az idő, amikor azt gondolhatta, hogy na most aztán egy életem, egy halálom... elsőre most is kínainak tűnt. Aztán egy óvatlan pillanatban hopp, egyszer csak a helyén volt. :D Tényleg pofon egyszerű volt. Na de amúgy meg még mindig jobb, hogy ilyen óvatos duhaj, mint hogy nekiállna ész nélkül, aztán meg itt állnánk, mert nem lenne jó, és esetleg már nem is lehetne visszacsinálni.
A fürdőlepedők is tiszták lettek, a napsütés fertőtlenítette őket ezúttal, nem a szárító (nem olyan puhák, de egye fene...).
És még egy fél órás sétára is jutott ma este idő.

Erik stagnál, se jobb, se rosszabb... és valami orbitális hangerővel horkol. Kb. ötpercenként képes aludni. :( Enni nem evett, csak barack krémlevest, ami a semminél már több, de messze még attól, amit kéne. Az osztályfőnökével beszéltem ma este, mondtam neki, hogy már ne nagyon számítsanak Erikre szerintem. Maximum a jövő héten egy-két napra.

2017. jún. 4.

Helyzetjelentés Erikről

Szerintem Erik még sosem volt ennyire beteg, mint most. De komolyan.. törtem a fejem rendesen, hogy volt e már ilyen, hogy ő napokig nyomta az ágyat, és nem evett, inni is csak hosszas könyörgésre, de nem emlékszem. Igaz, a memóriám már kopik rendesen, meg olyan is előfordul, hogy összekeverem a gyerekeket, de azért szerintem erre emlékeznék.
Szóval, nagyon nincs jól. Ha ma délelőtt valahol összefutottam volna a gyerekorvosunkkal, lehet, hogy fel is képelem. Milyen szerencse, hogy a lakáson kívül sehol nem voltam..
Ma reggel úgy kelt, hogy már inni sem nagyon tud, mert "jön az orrán vissza". Értem az érzést, a mandulaműtétem után éltem át hasonlót, és élénken él bennem az a rettenetes, kínzó fájdalom is, ami akkor is volt, meg ami nemrég is. Láza már nincs olyan magas, és nem is tudom, hogy most ez jó, vagy rossz.. mert ugye a láz egyfajta védekezést jelent. Most aztán nem tudom, hogy már feladta, és nem védekezik, vagy most mi is van? Merthogy gyógyulni nem gyógyul, az tuti.
És a füle is fáj már.
Egyébként ő az a gyerekünk, akinek olyan gyógyszerundora van, hogy alig lehet a torkán letuszkolni valamit. Most is, még amikor az a magas láza is volt, először nekiállt alkudni, hogy inkább tegyek rá vizes lepedőt, csak ne kelljen bevenni a gyógyszert. Simán, csak fájdalomra nem is vesz be semmit, tűri.
Tantum verdével is próbálkozunk. Van spray is, meg szopogatós tabletta is. A spray változat nagyon nem nyerő nála (mondjuk meg tudom érteni).
Az biztos, hogy nagyon-nagyon sz.rul érzi magát, mert focimeccsre sem akart menni. (nem játszani, nézőnek)
Nem tudom, hogy kell e még a hátralévő napokban iskolába mennie. (mondjuk az is megfordult a fejemben, hogy mennyire lehet az igaz, hogy torkig van mindennel?)

2017. jún. 3.

A nyakam meg van mentve

Vagy mondhatjuk úgy is, hogy legalább a kinesio tape összetart most egy pár napig.


Felrakták, és egy fél óra múlva máris megtörtént a csoda, és nem éreztem azt a szörnyű, álladó fájdalmat, amitől már majdnem kiborultam.
Erik kicsit talán jobban van, de még nem kiabálok el semmit. Láza legalább már nem volt annyira magas ma.
És a Real megnyerte a BL döntőt. :)

2017. jún. 2.

Már megint

Erik ma reggelre megint belázasodott, így aztán iskola helyett a gyerekorvoshoz ment. Aki ezúttal nem adott neki semmit, csak a szokásos dolgokat a vírusos torkára. Merthogy most állítólag az van neki. Hát nem tudom.. kedden fogyott el az antibiotikum. Szerdán volt iskolában, meg elmentünk a meccsre, csütörtökön túráztak az osztállyal, most péntek van. Oké, hogy a szerda is, és a csütörtök is viszonylag fárasztó nap volt, de szerintem meglehetősen jó állóképessége van ahhoz, hogy ne ez viselje meg.
Egész nap feküdt, enni nemigen evett, megint fáj a torka, és folyamatosan lázas. A csúcsérték ma este 39,6 volt, amit mostanára sikerült levinni 38,3-ra.
Az én teóriám szerint vagy nem jó antibiotikumot kapott, és emiatt nem lett teljesen gyógyult, és most kellett volna egy másik hatóanyagú, hogy rendbe jöjjön. De az orvos nem én vagyok, így nem bírálhatom felül, és el kell fogadnom ezt a diagnózist. Keddig biztosan. Azért remélem, hogy holnapra sokkal jobban lesz, és végül keddre már-már el is felejtjük ezt az egészet.
Az én nyakam sem jobb, néha vannak csak percek, amik úgy-ahogy elfogadhatóak.

Mondhatnám, hogy hello, hosszú hétvége. :D

2017. jún. 1.

Aúúúú

Igazából egészen jó kedvem volt ma, dacára annak, hogy nagyjából három órát sikerült csak aludnom, azt is több részletben. Kitartott a tegnap este kapott energialöket, az biztos.
De most csak grimaszolok, meg sziszegek itt csendben, mert úgy jártam, hogy a nyakam bal oldala úgy, ahogy van, beállt, és görcsöl ott valami. Nem nagyon tudom kinyomkodni sem, pedig érzem, hol van összeugorva, de nyilván magamnak nem tudom úgy megnyomni, hogy "jó" legyen. Pedig jó lenne, ha jó lenne, mert elég borzasztó érzés, kb. a könyökömig érzem, és ráz tőle a hideg is.
Vettem be magnéziumot, és lefekszem, hátha majd úgy jobb lesz..