Kérdőív

Ma kitöltöttem egy rettenetesen haszontalan kérdőívet. A hatodikos gyerekemnek, aki szerdán kompetencia-felmérőt ír. Az egy dolog, hogy a kérdőív elején szereplő tájékoztató szövegben az szerepel, hogy a válaszadás opcionális, kötelezően kitöltendőként hozta haza. Mindegy, ilyeneken igazán nem akadunk fent, kitöltjük. Az viszont azóta sem fér sehogyan sem a fejembe, hogy mégis, mit fognak azokból az adatokból kisütni, hogy a lakóhelyéhez legközelebb eső iskolába jár e, meg hogy milyen a szülei legmagasabb iskolai végzettsége, hány mobiltelefonunk, számítógépünk, könyvünk, fürdőszobánk van, és hogy milyen a szomszédaink anyagi helyzete. Nagyjából kapisgálom, hogy arra kell ez, hogy jól bebizonyítsák, hogy az eltérő szociális környezetből érkező gyerekek mennyire másképp is tudnak teljesíteni. Na de szerintem ez úgy hülyeség, ahogy van. Értem én a statisztikát, hogyne érteném. Sőt, azt is értem, hogy van egy séma, ami szerint a nyolc általános végzett szülők gyereke, aki ráadásul egy elmaradott településen él,sokkal kisebb eséllyel indul a fővárosi, diplomás szülők gyerekével szemben.
De azért pont ez a téma az, amivel kapcsolatban nem lehetne általános statisztikákat készíteni. Eleve marhaság az egész kompetencia-felmérés, mert (bár én nem írtam sosem) azt hiszem, olyasmi lehet ez, mint az érettségi. Nem tükrözi hűen az elmúlt négy, hat, nyolc tanév alatt szerzett tudást, hanem csak épp arra a feladatsorra azon a napon adott válaszait. Teszem azt, következő héten már egészen más eredményt érne el, mert nem lenne már náthás. Vagy akármi. Ez a bajom az érettségivel is, és jó sok éve kesergek magamban azon a könyvvitel hármason, mert marhára nem azt tükrözte, hogy én csak egy közepesre voltam képes. Azt tükrözte, hogy a másodikos tananyagból közepes voltam, és épp akkor baromi peches voltam, és szinte a teljes feladatsorban az egyszeres könyvvitel példái voltak, amiben valóban nem voltam valami nagy penge, mert soha nem is érdekelt igazán. Mindegy, azóta is ott virít az a közepes, és kit érdekel, hogy voltam én színötös is belőle? Más kérdés, hogy a jegyem sem izgat azóta sem senkit.
Szóval, elgondolkodtam én itt a szűk, mikrokörnyeztemben ezeken a dolgokon. És azt kell mondanom, hogy ez a kérdőív semmiképp nem lehetne releváns azoknak, akik az oktatási ügyeket tervezik, szervezik, irányítják. Ahhoz, hogy valakiből minden képességét a legmesszebb menőkig kiaknázzák nem kell más, mint egy jó pedagógus. Aki meglátja a gyerekben az erősségeit, a gyengeségeit, és segíti őt abban, hogy a kettőt úgy hozza összhangba, hogy míg az erősségek erősek maradnak, a gyengeségek is felzárkóznak egy átlagos szintre. Nyilván ehhez kell a szülői együttműködés ugyanúgy, mint a gyerek részéről az érdeklődés, az akarat, és a kitartás. A kulcs egyáltalán nem abban rejlik, hogy nekem milyen iskolám van, vagy van e itthon internet kapcsolatom. Abban rejlik, hogy azok az emberek, akik a gyerekkel érdemben foglalkoznak meg tudják találni egymással a megfelelő hangnemet, tudják tisztelni egymásban a szülőt, a pedagógust, elfogadják és megértsék egymás véleményét, és ha szükség van rá, akkor egyfajta véd-és dacszövetséget képezve az adott gyerek körül elérjék azt, amit épp kitűztek maguk elé. Ez nem feltétlenül az ötös, sőt, sok esetben nem az. És nem is az kéne, hogy legyen a cél, hogy mindenkiből egy kis Einsteint varázsoljunk, mert ilyen nincs. Minden ember más és más, szükség van erős és biztos kezű szakemberekre, akik szeretik a szakmájukat, és szükség van kitartó kutatómunkát végző tudósokra is. Mindannyian ugyanúgy születnek a világba. Van anyjuk, és apjuk. Jó esetben fürdőszobájuk is, és könyveik is. Adott esetben testvéreik is, akikkel kapcsolatban a fentiek ugyanígy igazak. De nem gondolom, hogy a kis, eldugott faluból származó tudósember a paraszti származású szüleivel, akik esetleg a mai napig kétkezi munkával keresik a földeken a napi betevőt ne ugyanazzal az eséllyel indulna az Életben, mint a második kerületből származó előkelő család sarja.
Ismerek családokat, akiknek gondot okoz a napi létfenntartás is, és minden fillért gondosan be kell osztaniuk. Nincs internet otthon, de van mobiltelefonjuk, a szülők három műszakban dolgoznak. A gyerekeik (két fiú) mégis igazi értékrend szerint nevelkednek, szeretetteljes családban, ahol a gyerekek az elsők. Nem tanult emberek, egyszerűen csak emberek.
De ismerek olyan családokat is, ahol apuka, anyuka többdiplomás, pénzügyi szektorban tevékenykedő, vagy akár csak a versenyszférában komoly vezetői szerepet betöltő emberek. A gyerekeik minden nap másféle különórára járnak (ja, tényleg, ez is kérdés), a legkorábbi szabad időpontjuk minden nap az este hét óra. Ugyanolyan tanulmányi eredményük van, mint az előző példában szereplő fiúnak, viszont sosem találkozik a szüleivel, két különóra között beszalad a boltba egy energiaitalért, és megy tovább.
A fenti két példa a kérdőív adatai alapján csak a száraz statisztikai tényeket nézve azt fogja mutatni, hogy a sikeres, sokat tanult ember gyereke sikeresebb lesz (hiszen minden különóráért kap majd egy pontszámot). A kérdőíven túl pedig a véres valóság az, hogy az első példában szereplő fiú meg fog becsülni mindent, amit az életében elér, és hálás lesz a szüleinek a lehetőségért, ráadásul nagy valószínűséggel boldogabb is lesz, mert egy szerető családi háttér áll mögötte, mint a második példában szereplő fiú, akit agyonhajtanak már gyerekként, és azt sem fogja tudni, hogy mi a boldogság.
No, hát ennyit erről a kérdőívről.. Ti mit gondoltok erről? Mert lehet, hogy én látom nagyon rosszul..