2019. máj. 11.

Meccsnap extrákkal

Ma volt az a meccsnap, amikor a szezon utolsó hazai bajnoki meccsét játszottuk. Már több hete bajnokként, egyedülálló módon a magyar csapatok között harmincszoros bajnokként. És ez egyben az a meccsnap volt, amikor a család több részre szakadt, és nem a szokásos módon vettünk ezen részt. Az, hogy végül nem csak kétfelé szakadtunk, hanem háromfelé, egy szomorú történet, de erről fogok majd írni egy másik bejegyzésben.
Roli múlt heti nyereménye most vált valósággá, így ő meg én ma a VIP gold szektor vendégei voltunk. Ambivalens érzéseim voltak emiatt, mert egyrészt nagyon örültem, és nagyon kíváncsi voltam rá, hogy milyen lesz, másrészt volt bűntudatom a többiekkel szemben, hogy ők nem részesülnek az élményből. De mindenki azt mondta, hogy csak menjek én, nekik ez így pont jó. Azért persze magamban végig ezt sajnáltam, pedig nagy élményeket adott. Meccsnézés szempontból sokkal jobb a másik oldalon lenni, mert itt, ezen a részen nem a szurkolásé a főszerep. Amikor az első gólnál felugrottam, és rögtön utána szembesültem vele, hogy ezzel csak Roli meg én vagyunk így, majdnem elnézést is kértem a környékükön ülőktől, hogy esetleg zavartam őket. 😁 Nem baj, ezt a részt hamar elengedtem...és a második félidőre kerestünk magunknak olyan helyet, ahol némi meccshangulat is volt.
A meccs előtt az ellátást élveztük, ami nemhogy elsőrangú volt, hanem fenomenális. Elképesztő mennyiségű étel, desszert, limonádé, üdítő, sör, bor, rágcsálnivaló. Figyelmes és udvarias volt mindenki. Van külön gyereksarok piciknek, Xbox kicsit nagyobbaknak, asztalok, ahol kisebb-nagsobb társasággal beszélgetni, enni lehet. A szünetben pedig azt, hogy találkoztunk jó pár focistával, akik épp nem játszanak sérülés, vagy eltiltás miatt. Vagyok én akkora rajongó, és olyan pofátlan, hogy mindenkitől bezsebeltem egy aláírást, és egy-egy fotót is.
A meccsen pedig nyertünk, ahogy azt kell. A jövő héten jön az utolsó forduló, és rögtön utána a fieszta. Aztán egy kis szünet következik, felkészülés a bl-re, és a következő szezonra. Addig majd a Balatont fogjuk élvezni.
Képek a mai napról:
Egy régi nagy kedvenc: Lisztes Krisztián

Lanzafame

Koch és Blazic

Otigba

De a legjobb csak most következik:


1 megjegyzés:

  1. Szuper lehetett, ott még én sem jártam, csak a gyerekek, egyszer-egyszer, mondjuk van egy másik VIP rész is, ott csak a felső vezetők vannak, oda egy általában a Családfő, oda vitte Tomát is múltkor és nagyon tetszett neki, ilyeneket mesélt, amiket te is írsz, hogy gyereksarok, xbox, meg minden szép és jó van, azóta is többször emlegeti, mert - mint mondta - ott például nincs káromkodás :) ... A Telekom szektor, ahol mi ülünk, az átmenet a VIP és a sima szektor között, van terülj-terülj asztalkám, de mindenki teljes erőbedobással szurkol is :) .
    Nagyon jók a fotók, mindenkivel :) , látszik, hogy nagy élmény volt :) !!!

    VálaszTörlés