2012. okt. 10.

Szavas-mondatos

Emma kicsit mérgesen érkezett haza. Ákos már várta, jött is elé, ahogy belépett az ajtón. Arcán bocsánatkérő mosoly, amivel a telefonos vitájukat akarta lezárni. Csakhogy Emma nagyon mérges volt rá, és igyekezett elhessegetni magától azt a nagyon kellemes és otthonos érzést, amit a férfi minden mosolya hozott magával.
-Neeeem, ne nézz így. - mondta, miközben azért megcsókolta a férfit, és megállapította, hogy már megint megdézsmálta a csokifagyi-készletet- Mérges vagyok rád, és megbántottál.
-Emma, édesem. Nem akartalak megbántani, de az egyszerűen képtelen badarság, hogy szembe jött veled a szupermarketben az öt évvel ezelőtt meghalt barátnőd. Ilyen nincs.
-De, van. Igenis vannak itt bolyongó lelkek, csak Te nem hiszed el, és komplett őrültnek nézel.
A vitát lezárandó, a bevásárlótáskát a konyhába vitte, majd nekiállt kipakolni. Gondolatban már a vacsorafőzésnél tartott. Miközben egy jó nagy tál mákos tésztára gondolt, lecsöpögött a kefir a nadrágjára.Dühösen pillantott oda, maga sem tudta, mitől lett ennyire indulatos, azért e, mert elfelejtett átöltözni, vagy azért, mert nem vette észre, hogy széttörött a kefires doboz. Furcsa érzés kerítette be, egy pillanat alatt elöntötte valami bíborlila fény, és ahogy Ákosra pillantott, meglepve vette tudomásul, hogy a férfi egy kapu felé tart. Nem tudta megállítani, és figyelmeztetni sem, a férfi már el is tűnt a kapuban.
Ákos zavarodottan nézett körül. Az előbb a konyhában Emma szemei olyan furán vibráltak, most pedig azt sem tudta hol van. Meglepve ismerte fel a gyerekkori házukat. Minden ugyanolyan volt, mint akkor. Óriásit nyelt, amikor meglátta magát. Csak állt a falevelekkel borított járdaszegélyen, egy jókora fatörzset ölelve, és megvárta, míg a kukásautó az utca összes kukáját kiüríti, majd integetve távozott. Ákos csak állt földbegyökerezett lábbal, és bámulta gyerekkori önmagát, ahogy megy befelé a házba. "Istenem, Emmának igaza van, tényleg léteznek átjárók a világok között" Teljes transzban elindult maga után, most már mindent látni akart újra. Elöntötte az izgalom, hogy része lehet abban az érzésben, amiben talán másoknak sosem. De azért félt. Nézelődött, lát e valahol kaput, ahol visszajuthat Emmához. "Csak benézek a házba gyorsan, és már megyek is."-gondolta,ahogy belépett. Ahogy régen, a nappaliban találta magát. A csendes szobában a falióra monoton kattogása lenyugtatta valamelyest, de tudta, hogy amit az előbb látott, még csak a kezdet, ezután jön a java! Nagyon óvatosan lépkedett, mert fogalma sem volt róla, nem csinál e valami bajt. Nem akarta megkockáztatni, hogy többé ne mehessen vissza. Majdnem kiugrott a szíve ijedtében,amikor a nappali ablakán kipillantva meglátta a nagyapját, ahogy a kertben épp pihen,a kapanyélre támaszkodva. Ösztönösen az ablakhoz lépett, és megkocogtatta, hogy az öreg rá figyeljen. De nem hallatszott a kopogása, és bár épp arrafelé nézett a Papa, mégsem vette őt észre. "Láthatatlan vagyok" gondolta, és ettől még jobban megijedt.
Eközben Emma rémülten rohangált fel-alá a telefonjával a kezében.
-De nem érted, Brigi? Eltűnt egy kapuban.. én tüntettem el, mert mérges voltam, és azt akartam, csak látná meg egyszer, amit én. De nem gondoltam komolyan- sírta el magát.-Vissza kell hoznom, de nem tudom hogyan kell.
-Azt mondod, arra gondoltál, lássa, amit Te szoktál?- kérdezte Brigi
-Igen. Egész nap ez járt a fejemben, hogy neki is át kell élnie, hogy megértsen.
-Írd le, most mit gondolsz. Az írásnak nagyobb ereje van, hátha sikerül. De őszintén szólva ilyesmivel még nem volt dolgom.
Emma sóhajtva leült az asztalhoz. Apró gyöngybetűkkel körmölt, olyan óvatosan, lélegzetvisszafojtva, mint csak egy éppen írni tanuló kisfiú volna. Nagyon gondosan fogalmazott, igyekezett jól csinálni, hogy Ákos visszatérhessen hozzá. "Soha többé nem haragszom rá, csak jöjjön vissza ide."
Ákos épp a szobájába készült belépni, amikor egy erős örvény magával ragadta. Rémülten próbált szabadulni belőle, de nem sikerült. Egyszer csak egy tisztáson találta magát, amit még sosem látott. Összeráncolt homlokkal nézett maga elé, el sem tudta képzelni, látja e még valaha Emmát. Kínjában elmosolyodott, ahogy eszébe jutott, hogy azt mondta a lányra valamelyik nap, hogy huszonegyedik századi boszorkány. Most kiderül, hogy tényleg az. Elindult jobbra, emlékezve rá, hogy a mesékben is mindig jobbra indul a legkisebb királyfi, így biztosan az a helyes irány. Egy domb magasodott előtte percek múlva. Úgy érezte, fel kell mennie, onnan biztosan jobban tud majd tájékozódni. Már majdnem felért a domb tetejére, amikor hangos és vidám gyerekkacajra lett figyelmes, de nem látott senkit.Körülnézett, de  csak a hangokat hallotta. Elindult hát a hang irányába. Bizonytalanul, félve lépkedett, most már végképp összezavarodva. Azt sem tudta, egyáltalán tényleg hallja e azokat a hangokat, vagy csak a képzelete játszik vele. A távolban két alakra lett figyelmes. Látta, hogy a neonzöld nyakörves kutya milyen hűségesen követi kis bicebóca gazdáját.Ahogy nézte a furcsa párost, érezte, követnie kell őket, sőt, utol kell érnie őket, hogy megtudja, hol van. Furcsamód szerette a kis sánta kisfiút, és tudta,hogy a kutyát Marcinak hívják.
Emma a lakásban őrjöngött. Nem tudta mitévő legyen. Már minden ismerősét felhívta, akit csak tudott, de senkinek nem volt ötlete. Aggódott, és félt. Csörgött a telefonja. Abszurd módon azt remélte, Ákos hívja, de persze nem. Brigi volt. Újabb ötlettel.
-Emma, drágám, most beszéltem egy igazi démonnal. Azt mondja, ha egy medvetalpat simogatsz, miközben hangosan kéred, hogy Ákos térjen vissza hozzád, akkor azonnal visszajön.
-Brigi, meg vagy őrülve? Medvetalp? Mégis honnan?- Emma a hisztéria határán volt, és sikítva elrohanni lett volna kedve
-Hát... tudod, hiszed vagy sem, én ismerek valakit, akinek van. Elviszlek hozzá, mert ennek az egésznek még naplemente előtt kell megtörténnie.
Emma vállat vont. Legyen akkor. Nagyobb őrültséget is bevállalna, csak hadd tegye jóvá. Fél órával később, önmagának is röhejesen állt egy ismeretlen ember hálószobájában, és simogatta a medvetalpat, amit az az ember még Oroszországból hozott magának, miközben fennhangon ismételgette, hogy: "Ákos, szeretném, ha visszajönnél hozzám, kérlek, ne haragudj rám,ne bújj el előlem."
Ákos közben utolérte a kutyát és a kisfiút, hogy rögtön le is maradjon. Le kellett ülnie a látványtól. Már megint önmagát látta, csak most tíz évvel idősebben. És micsoda? Emma is ott volt, és körülöttük öt gyerek, és három kutya. Ákos az első döbbenet után szélesen elvigyorodott "Emma, elhiszed ezt majd,ha elmesélem?" Nézte a boldog családot, ahogy nevetve játszanak a kutyákkal, alig fogta fel, hogy ez a jövője.
Emma türelmesen várta, hogy teljesüljön a kérése. Aztán kezdett fogyni a türelme. Ahogy lement a nap, minden reménye elszállt. Zokogva rogyott le a forgószékre, amikor egy ismerős kéz simogatását érezte a hátán.
-Emma, mi a baj? Ennyire megbántottalak?- kérdezte Ákos gyengéden
Emma pislogott zavartan, és nem értette, mi történik.Aztán meglátta az angyalt a szoba ajtóban, ahogy csendre inti, és megértette. Ákos akárhol járt is, nem beszélhet még róla. Előbb értenie kell ahhoz, hogy el tudja majd mondani.
-Nem, Ákos. Csak ennyire örülök, hogy itt vagy velem. Annyi mindent kell megtanulnunk még együtt.


Ismét nagy kihívás volt ennyi különbözőféle mondatot és szót összehozni valahogyan. Így sikerült.

8 megjegyzés:

  1. Na erről lemaradtam.:-(
    Nagyon jó lett!!:-)

    VálaszTörlés
  2. Hát ez nagyon jó, nagyon fantáziadús!

    VálaszTörlés
  3. Köszi lányok, örülök, hogy tetszett.
    Anikó, remélem legközelebb bepótolod duplán. :)

    VálaszTörlés
  4. Szia!

    Rendszeresen olvaslak, de írni még talán nem írtam Neked. De most nem bírtam megállni. Kedves Dia!
    Te egy fantasztikusan tehetséges író vagy. Olyan könnyed, érdekes, olvasmányos és szórakoztató stílusban írsz, hogy az valami fantasztikus. Szerintem ez egy olyan tehetség, amit nem kéne kihasználatlanul hagynod. Mások évekig tanulják ezt iskolákban és mégsem sikerül nekik. Ez adottság, ne hagyd veszni hagyni. Nem lehet, hogy ez a te utad? Próbálkoztál már írói pályázatokkal? Lehet találni ilyeneket bőven, nemrégiben pont a Maxima hirdetett egyet, de annak azt hiszem már sajnos lejárt a határideje. Szerintem próbáld ki magad. Számomra döbbenetes, hogy valaki eladóként- rejtett kincsként- dolgozik, ilyen tehetséggel a birtokában.
    Bocs, hogy hosszú voltam. Zsuzsi

    VálaszTörlés
  5. Kedves Zsuzsi,
    azt hiszem, Téged a sors küldött hozzám. És nagyon-nagyon köszönöm Neked, elsősorban, hogy írtál nekem, másodsorban pedig amit írtál. Nem akartam ezt itt nyilvánosan beismerni, de épp ma győzködtem magam, hogy ez biztosan nem sikerült valami jól, legalábbis a visszajelzések ezt mutatják, és így akkor mégsem megy ez nekem, hagyni kéne az egészet. Pedig a héten nagyon dédelgettem magamban az írói ambícióimat. És akkor jössz, és olyan elképesztő erőt adsz ezzel a hozzászólással, hogy itt ülök, és potyognak a könnyeim. Köszönöm Neked.

    VálaszTörlés
  6. Húúúúú Dius, azt a mindenit, ez nagyon jó volt, olyan vizualitással írsz, hogy látok magam előtt minden egyes fűszálat.
    írj még nagyon sokat, nagyon szuper...pedig én eléggé kekec olvasó vagyok.

    VálaszTörlés
  7. Lili, köszönöm szépen. :)

    VálaszTörlés