2012. okt. 7.

Gyerekeink védelmében

Ez a gondolatsor jó régóta érlelődik bennem. Legalább azóta, mikor először megláttam fb-on megosztva azt a mém-et, amin valami olyan szöveg szerepel, hogy "amikor én gyerek voltam, nem volt mobiltelefonom, meg rendet raktam a szobámban, ha anyám haragudott rám, nem pedig azt írtam fb-on, hogy anyám csicska". Jóval hosszabb volt a szöveg, de miután mindig dühösebb lettem, ahányszor csak valamelyik ismerősöm megosztotta, nem jegyeztem meg, és nem mentettem le magamnak.
Már akkor is gondoltam rá,hogy majd írok erről. Mert az tény, hogy sem az én korosztályom, akik épp a harmincas éveink közepén járunk, sem a tőlünk pár évvel idősebbek nem irkáltunk ilyeneket sehol. Már csak azért sem, mert lehetőségünk sem volt rá. Ellenben elmeséltük a barátainknak, hogy micsoda szemétség volt a szüleinktől, hogy nem engedtek el/büntetést kaptunk stb. Nyilván a szavak mindenkinek a vérmérséklete szerint valók voltak, de szerintem nincs a világon olyan kamasz, aki legalább egyszer ne gondolt volna arra, hogy bárcsak kiderülne róla, hogy elcserélt gyerek, vagy bárcsak elköltözhetne holnap valahova.
Na de vissza a mostani gyerekekhez, kamaszokhoz. Azzal nem vitázom, hogy egészen mások ők, mint mi. Szabadabbak, nagyobb szájúak, talán kicsit lázadóbbak is, mint mi. De mitől is ne lennének azok? Mi, a szüleik egymással versengve tolunk alájuk mindent onnan kezdve, hogy kiderül, úton vannak. A 4D-s ultrahangtól kezdve a rezgős pihenőszéken, és ezernyolcszázötvenféle fejlesztőjátékon, mindenféle képességfejlesztő játszóházon keresztül a különórák világáig ezer és ezerféle módot találunk rá, hogy kihozzuk belőlük a legjobbat, legtöbbet. Ami normális, mert hiszen mindenki azt szeretné, ha az ő gyereke lenne a legleg minden tekintetben. Megkapnak életük során egy-két játékboltnyi játékot, mert mindig van újabb, menőbb, jobb, és mindig van rá alkalom is, hogy megkapják. Születésnap, névnap, jó jegy, karácsony, akármi. Ráadásul nekünk nem volt. Nincs olyan, ami nincs nekik. Egy idő után úgy tűnik, már nem is annyira a gyerek vágyik rá, mint mi, szülők versengünk egymás között. Nálunk Erik olyan osztályba jár, amilyenbe, erről már sokat írtam. A 18 gyerek közül nem mi vagyunk a legtehetősebbek, de sokak anyagi helyzetéhez mérten sokkal feljebb vagyunk a ranglétrán. És mégis, egyetlen gyerek van abban az osztályban, akinek nincs telefonja. És ez Erik. Nem azért nincs, mert nem tudunk neki venni, hanem azért nincs, mert nincs még rá szüksége. És igen, volt már miatta dühös, könyörgött, sírt, csapkodott, és hallgattuk, hogy "bezzeg a Viktornak érintőképernyős van, nekem meg még egy sz...r nokiát sem vesztek".
Szóval, ezek a gyerekek olyan világban nőnek fel, ahol mindent abban mérnek, kinek mije van. Látszatvilág, mert csak az látszik, hogy nagy ház, két autó, iphone, ipad, tablet, de az nem, hogy hány hitelkártya van kimerítve miatta. Csoda, ha ezek a gyerekek ilyeneket írnak mérgükben? Szerintem nem.
És még valami ehhez... Mi, felnőttek egyáltalán nem mutatunk jó példát ilyen téren (sem). Szintén fb-os példa, de az a fórum egy nagyon jó hely arra, hogy az embernek tátva maradjon a szája, micsoda szánalmas féreg is tud lenni az ember. A minap Norbi (igen, az a Norbi) kiposztolt egy fotót a szülinapos lányáról, és elmesélte, hogy elvitte a szülinapján egy játékboltba, ahol választhatott magának akármit (egy Barbie baba volt). Vele volt a középső gyerek is, ő is kapott játékot, és a kislány barátnője is. A fotó alatt minden második komment gyűlölködő volt. Volt, aki simán a NAV-ot akarta ráküldeni, de jó sokan voltak, akik leoltották, micsoda paraszt dolog ezzel dicsekedni.
Aztán a másik. Az x-faktoros bejutók kapcsán is őrület, micsoda szavakkal oltották Malek Miklóst is, és Keresztes Ildikót is, de még Ferót is. Csak azért, mert nem azokat juttatták tovább, akik a többségnek szimpatikusak lettek volna. Maradjunk abban, hogy helyesírási hibáktól hemzsegő nem épp irodalmi stílusú hozzászólásokat olvastam.
És ezek a gyerekek tőlünk, felnőttektől veszik a példát. Mindenre. Kommunikálni is tőlünk látják a példát. És mit is látnak? Mobiltelefon a fülünkre nőve, közben trollkodunk az interneten, mert épp rossz napunk volt, és valakin ki kell tölteni? Vagy épp ugyanezen okból elmegyünk vásárolgatni, hogy megvigasztaljuk magunkat.
És akkor azt meg sem említettem, amit akkor hallanak/olvasnak, amikor politikai témákat boncolgatunk.
Néha azon csodálkozom, hogy ennek ellenére azért én magam is ismerek még egy csomó tök normális gyereket. :)

11 megjegyzés:

  1. Nagyon igaz minden sor, amit leírtál. A negatív példát is látják valahol. Azzal, ha mindent mindig megkapnak, sokszor viselkedéstől, eredményektől függetlenül is, elfelejtik becsülni a dolgokat. Minden természetessé válik, mindent követelnek. Nagyon nehéz jó szülőnek lenni.

    VálaszTörlés
  2. Voltam egy SZMK ülésen. Ahol is én még új lévén, nem sok szót szóltam.
    De figyeltem.
    A csürhét, akik a szülők, akik a gyerekeket képviselve vágnak egymás szavába, és arra gondoltam: majmok. Mint a kismajmok, ugrándozva, csivitelve, veszekedve.

    Majd felállt egy anyuka, és kiosztotta a népet:
    -Mit várunk a gyerekektől, mikor nem tudunk viselkedni, és kivárni a másik mondatának a végét?

    Csend lett, 5 percig udvarias egymás végighallgatása volt.
    Majd megint majom-effekt.
    Ekkor eljöttem, mondván otthon meg nincs felnőtt, ez egy időrablás.

    Igen, a felnőttek sem tudnak viselkedni, mindenki előtérbe tolná magát, a saját véleménye az egyedüli üdvözítő, és a fb-n is ez van.
    Kétféle divat van: az aktív leugatás rossz helyesírással, és az aktív szánakozás mondjuk egy hatásvadász fotó láttán.

    De míg egy órási dog képe alatt olyan felnőtt kommentek vannak: mekkorát szarhat, addig mit várunk a gyerekektől?

    Nagyon jól kivesézhető témát találtál, de megoldás nem lesz. Mert elsősorban nem a trollkodók olvasnak téged sem, hanem a normálisak, akik ezt nem így csinálják, és a gyerekeknek sem hagyják.

    VálaszTörlés
  3. SW! Nagyon nehéz, valóban. De ha mindent megkapnak, mire fognak vágyni? Ezt magyaráztam a 11 éves fiamnak is. Hogy képzelje el: mindent megkapna, megvehetne amire vágyik. Akkor is ott ülne középen, a hegynyi játéka és kütyüje előtt, és unatkozna.
    Mert a sok pénz és a kontrollálatlan költekezés meghülyít mindenkit. Ehhez jön az, hogy mindent megveszünk.
    Nem kell.
    Legyenek vágyak. Beteljesületlenek is.

    VálaszTörlés
  4. Mindent megkapnak, bár én azt is látom, hogy ezt egyre kevesebben tehetik meg, anyagi okokból. Inkább az a véleményem, hogy kevés idő jut a gyerekekre, alig-alig, elfelejtenek sokan mesét olvasni, együtt játszani a gyerekekkel. És a nevelés is kimegy lassan a divatból. Zárójelben: Norbi nagyon sok facebook-os fotójába és írásába bele lehet kötni, nem kell erőlködni (lásd: olimpiai bejegyzése), de ez a kép most okés tényleg. Az már más kérdés, hogy ha én bemegyek a gyerekekkel játékot választani, biztos nem készül fotó és a facebook sem látja soha. Dehát én nem vagyok Norbi. :)

    VálaszTörlés
  5. Szia Dius!
    Nagyon tetszett!
    A héten játszottunk le egy komoly játszmát Zitával, telefon-ügyben. Ő sokat közlekedik egyedül, tehát jónak látom, ha van neki, persze élhetne nélküle is. Most elromlott a készüléke, ami még garanciális, tehát esély van a javításra. De ő mantrázta, hogy újat szeretne. Hosszasan vitáztunk, és jött az, hogy ciki, ha a céges tartalék gombos "vacak készüléket" kell használnia addig,amíg az övé megjavul, vagy lejár a hűségnyilatkozat. Azt magyarázta (mert amúgy azért normális ő), hogy azért nem értem meg az igényét, mert nem annyi idős vagyok, mint ő. Már-már hajlottam rá, hogy valahol mélyen azt gondoljam, hogy a gombos telefon manapság olyan, mint anno az élre vasalt farmer, de nem vette be a gyomrom.
    És láss csodát (vagy kapjon értelmet a sokévnyi nevelési kísérlet ebben a száguldó világban): pár nap után ő jött vissza hozzánk, hogy oké, nem kell új teló, belátja.
    Örültem.
    De ez kicsi harc a sok közül. Engedd-e a facebookot, mikortól, hogyan, engedd-e a telefont, melyik vágyát elégítsd ki, melyiket húzzad úgy, hogy "kiéhezzen"...
    Nehéz nekünk velük, de félek, nekik még nehezebb lesz a következő generációval....

    Mindenesetre, tetszett, amit összeszedtél, ahogy leírtad.
    Köszi!
    Üdv,
    Szilvi

    VálaszTörlés
  6. Aláírnám ezt a posztot, ha lenne ilyen funkció. Mélyen egyetértek.

    VálaszTörlés
  7. Ja igen. Marcinak (9.5) most szeptemberben lett telefonja, mert önállóan jár zeneiskolába, tudjon szólni, ha valami történik. De csak oda viszi magával, iskolába nem, meg sehova máshova.

    Játékok: szándékosan igyekszem figyelni erre, hogy ne kapjanak meg mindent, ne túl sokat, csak ésszel. És így is van elég játékuk. Csongornak, a legkisebbnek karácsonyra és szülinapra (majdnem egyszerre lesz) eldugtam pár jó állapotú babajátékot, ami a tesóiról maradt és ideális egy egyévesnek: Montessori torony, golyótologató meg ilyenek. És nem veszünk neki semmi újdonságot. Mi ilyen gonosz szülők vagyunk :D

    VálaszTörlés
  8. Szia Dius!
    Valószínüleg én leszek az egyetlen kommentelő, aki még a kamasz kategóriába esik. A baj az, hogy ha a gyereknek nincs valami, ami a többieknek van, akkor a többiek kicsúfolják, kinézik és a gyerek is kevesebbnek érzi magát tőle. Főleg az én gimimben, ahova csak tehetős csemeték járnak. Épp ezért én is megkapok mindent a szüleimtől. De hál' Istennek ők törődnek is velünk. Akkor van baj, ha a szülő csak pénzeli a gyerekét, de közben meg le sem bagózza. A sok gyerek szerintem nem a sok ajándéktól lesz olyan, amilyen, bár nyilván attól is, hanem inkább azért mert a sok szülő a saját életét éli és közben oda sem figyel a gyerekére. Engem is baromira elkényeztettek, mégse jutna eszembe senkit ócsárolni a neten vagy akár élőben.

    VálaszTörlés
  9. Én is gondolkoztam ilyesmin, mert Réku kitalálta, hogy a névnapjára telefont szeretne. Rögtön rákérdeztem, hogy kinek van az osztályban telefonja. És igen, kiderült, hogy van, aki már másodikban is használ mobilt, nem is egyet...
    Nekünk régen még vonalas telefonunk sem volt, nem hogy mobil. Akkor el sem tudtuk volna mindezeket képzelni. Az egyezményes üzenethagyási módszer a cetli a konyhaasztalon volt.
    És megdöbbentő, hogy az elmúlt húsz év mennyire megváltoztatta az embereket. Technikailag indult ez a változás, és a társadalmi hatásait még csak saccolni tudjuk...
    Ennek ellenére, pont azért, amit Lady Rainbow írt, fontosnak tartom, hogy bár ne kapjon meg mindent a gyerek, de néha ésszerűen engednünk kell, és amikor nem engedünk, akkor pedig máshogy - mondjuk minőségi idővel - kárpótolni kell. És úgy is hosszútávon dőlnek el a dolgok, ezt majd a gyerek is látni fogja.
    Jó téma ez, és kimeríthetetlen.

    VálaszTörlés
  10. Superwoman, néha úgy gondolom, a felnőttek nagyobb gyerekek, mint a gyerekeik. :)
    Heni, itt-ott felvihogtam, csupa ismerős dolgot olvasva. Megoldás nyilván nem lesz, addig még eltelik pár év.
    Poppy, nem kell ahhoz Norbinak lenni, hogy mindenről fotós poszt kerüljön ki a facebook-ra. (ez tapasztalat) Nekem nincsenek bajaim a megnyilvánulásaival, ha az a véleménye, ám legyen. Majd ha nagyon nem értek vele egyet, akkor eltüntetem a látóteremből. Ezt kéne tennie mindenkinek, aki örökké csámcsog a dolgain. :)
    Szilvi, nálunk is annak a gyereknek van, aki egyedül jár haza, és órákat van itthon egyedül. Megoldaná anélkül is, de így nyugodtabbak vagyunk. Azt hiszem, igazad van, nekik még nehezebb lesz, mint nekünk. :(
    Timi: :) Köszi.
    Lady Rainbow, köszönöm, hogy megszólaltál. Egyetértek a gondolataiddal, még emlékszem én is, milyen kegyetlenek is tudnak lenni a gyerekek egymás között. :) Nem könnyű sem kamasznak, sem felnőttnek lenni. :)
    Dominika, mindenképp kimeríthetetlen. Főleg, mert mindig hoz valamit az élet, ami hozzáír még. :) És akkor lesz novemberben telefon Rékunak?

    VálaszTörlés
  11. Á, dehogy! Nem kap telefont. Nincs rá szükség. Mondtuk neki, hogy talán majd harmadikban, vagy negyedikben, ha majd egyedül jár edzésre meg haza. Viszont kaptak egy régebbi, sim kártya nélküli készüléket, azzal játszatnak, ismerkedhetnek. Suliba nem viheti, csak itthon játszhatnak vele.

    VálaszTörlés