Meccsnap

 Elkezdődött az nb1 őszi szezonja. Teljesen logikus, hogy július 31-én, 33 fokos melegben délután háromnegyed hatkor kezdődik. Én bírom a meleget, szeretem is, de azért vannak rajtam kívül sokan, akik nem bírják jól, ha ilyen melegben a tűző napon kell ülni. Na sebaj, majd amikor januárban (a tavaszi szezonban) este nyolckor fagyoskodunk, erre fogok gondolni. 

A meccs borzasztó volt, nagyon rég volt ekkora csalódás az első perctől az utolsóig. Ki is kaptunk, de ez várható volt ilyen borzasztó játékkal. Na nem baj, minden kezdet nehéz..

És nincs semmi gond, legalább együtt voltunk. 

A szemfülesek észrevehetik, hogy csak lábujjhegyen állva látszottam ki mögülük

Péntek

 A legjobbkor jött ez a péntek megint, mert már pont elég volt erre a hétre a dolgozásból, semmi kedvem nem lenne holnap reggel megint menni. Ez egyébként is olyan lelketlen időszak ott, mert amíg egyik oldalon dübörög a nyár, és ennek megfelelően alig győzik az üzleteket ellátni vízzel és sörrel (a beszállítók sem mindig tudják tartani a tempót), addig a másik oldalon már bőszen az őszi, sőt, a karácsonyi akciókra készülnek. Én pont a kettő között vagyok félúton. Közelebb áll hozzám az itt és most, mint az, hogy a karácsonyt tervezzem, de mikor mivel kell többet foglalkozni, azt teszem. Csak van, amit örömmel, van, amit muszájból. 

Délután, amikor hazafelé jöttünk, arról beszéltünk, milyen jó lenne most is a Balatonra menni, de azért minden nap nem lehet ezt..még a végén megunnánk. Mondjuk a tegnapi kirándulás fáradtsága ma jött ki, hatkor elaludtam, és nyolckor ébredtem. Remélem azért nem fogom a fél éjszakát ébren tölteni emiatt. 

Ha épp erre vágysz

 Amire nagyon vágyik az ember, azt mindig megpróbálja megvalósítani. Nem mindig sikerül rögtön, amikor megérkezik az érzés, de az is jó rész, amikor kibontakozik végül a megvalósítás mikéntje. 

Így volt ez most nálunk is. Nagyon akartunk egy kicsit a Balatonon lenni. Nagyon kellett az ottani atmoszféra, az az érzés, ami csak ott van. Nem jött össze a múlt hét végén, de gondoltunk egy merészet, és megbeszéltük, ha engem is elenged a főnököm ma fél kettőkor, és a gyerekeknek is lesz kedve hozzá, akkor a ma délutánt ott töltjük. A főnököm válasza az volt a kérdésemre, hogy természetesen mehetek. 

Így ma (is) négykor keltünk, ötkor már dolgoztunk. De nem számított, mert ott volt a délután ígérete. Kicsit aggódtam még délelőtt a szél miatt, mert itt nagyon fújt, de gondoltam, végülis mindegy, csak legyünk ott. 

Mindent sikerült időben megcsinálni, és indulni is a megbeszéltek szerint. Itthon villámgyorsan átöltöztünk, felkaptuk a törölközős táskát, és már indultunk is. Patrik nem tudott jönni, neki ma a személyesen dolgozós napja volt, meg estére is elígérkezett már a barátaival. 

Fél négy körül már Bogláron voltunk. Megebédeltünk a strandon, fürödtünk is jó sokat, nagyon jó a víz hőfoka. Még a vacsorát is ott értük meg, ettünk egy fagyit is, hétkor pedig hazaindultunk. Háromnegyed kilenckor már itthon is voltunk. 

Nagyon jó kis feltöltődős délután volt. 

Ez egy ilyen hét

 Tegnap Balázs is mondott egy olyan letaglózó és mellbevágó hírt egy kollégáról,.amit azóta sem dolgoztam fel. Megpróbált véget vetni az életének. Nem sikerült, de jelenleg válságos állapotban van a kórházban, nem műthető, mert nem bírná ki. 

Amikor telefonon beszélt a hozzátartozójával (a sors különös fintora, hogy azért hívta, mert pihenőnapot akart adni neki), akkor tudta csak meg, hogy már egy ideje komoly mentális gondokkal küzdött. 

Azóta is azon kattogok, hogy hogy nem vett ebből észre senki semmit? Igaz, furcsa fazon volt mindig, olyan különc, magának való. Nem emlékszem, hogy valaha láttam őt beszélgetni bárkivel is, de végtelenül udvarias, tisztelettudó, hálás ember volt. Az a fajta, aki minden alkalommal úgy köszönt, hogy kicsit még meg is hajtotta magát, aki bárhol félreállt, csak hogy a másikat elengedje. Ő volt az, aki a hatodik munkanapja után megköszönte, hogy dolgozhatott. Évek óta ott volt köztünk minden nap, és tényleg csak ennyi tűnt fel mindenkinek, hogy ő ilyen fura. Azt el sem tudom képzelni, mi játszódott le nap mint nap a fejében, hogyan volt képes leküzdeni annyira önmagát, hogy a munkahelyi kötelezettségeit úgy látta el, hogy abban nemigen volt kivetnivaló. 

Az ő esete kapcsán persze az is eszembe jutott, hányan vannak még, akik hasonló cipőben járnak, akik nap mint nap küzdenek a saját agyukban zajló borzasztó dolgokkal. 

Végtelenül sajnálom ezt az embert, és mégis azt kívánom neki, hogy ha úgy jobb, akkor aludjon el, és hadd pihenjen végre. Hátha az, ami az itteni élete után következik, neki is boldogabb lesz. Megérdemelné.

22

 Addig teltek a napok az idén is, hogy eljutottunk oda a naptárban, amikor Patrik születésnapja van. Ez most épp a huszonkettedik. Elég mellbevágó ezt leírni a saját fiam kapcsán, de így jár, aki fiatalon szül, hamar lesznek felnőtt fiai. 

Nem volt még ilyen, hogy ne legyen itthon ezen a napon, de ezt most máshol ünnepelte. Prágában, ahol nagyon jó kis élményeket szerez, természetesen voltak az egyik híres sörözőben (sörfőző?),ahol szépen gyűltek a strigulák, mielőtt rákerült a poháralátét a korsóra. 

20:21-kor született, én akkor írtam neki, és erre válaszolva újságolta, hogy egy bárban énekelték neki a Happy Birthday-t angolul, majd magyarul a Tavaszi szél című örökbecsűt. 

Szerintem emlékezni fog erre a szülinapjára. 

Én pedig kívánom neki, hogy a következő években is legyen alkalma sok mindent látni a világból. 

Borzasztó

 Tegnap este láttam a hírt a balatoni vízbefulladt testvérpárról. Borzasztó tragédia ez, nem lehet felfogni sem. Egyik pillanatban még gondtalanul, boldogan nyaraló család voltak, a másik pillanatban pedig a világ legboldogtalanabb emberei. Családon belül éltem már az sajnos olyan tragédiát, amikor szülők veszítették el a gyermeküket. Még ők sem tudtak belőle sosem talpra állni, pedig ő beteg volt, sajnos erre is fel kellett készülni, hogy ez megtörténhet. De ez a két fiú váratlanul, hirtelen ment el, egy csomó mindent még nem is tapasztaltak, és már nem is fognak. Minden együttérzésem ezeké a szülőké, nem tudom hogyan fogják ezt túlélni. 

Az, hogy a különböző hírportálok cikkei alatt az internet népe hogyan reagálta le, nekem végtelenül nagy csalódás volt. Nem tudom mennyire kell gonosz, kiábrándult lelkű embernek lenni ahhoz, hogy egy ilyen hír alá kommenteljen kioktató szöveget. Nincs erre szükség, beszélje meg otthon, adja ki magából, ha annyira muszáj, de miért kell még rúgni ezekbe a szülőkbe? Gondolom, ha megtehetnék, hogy visszamennek az időben, mindent másképp csinálnának, vagy bármit megtennének azért, hogy ez a két fiú ott legyen velük. 

Borzalmas tragédia. 

Vasárnap

 Hatalmas csattanásra ébredtem ma hajnalban. Tényleg nagyot szólt, valahol a közelben csapott be a villám. Szerencsére senkit sem ért kár, az már kiderült volna. Egyébként hirtelen nem is tudtam hova tenni a hangot, csak amikor hallottam a tetőablakon az esőt, akkor jöttem rá, hogy mi volt ez. Ötkor még nem nagyon fűlött a fogam ahhoz, hogy felkeljek, próbáltam jég visszaaludni. Szerintem sikerült már pont, amikor ütemes csipogó hangra eszméltem..Erik szobájában a szünetmentes jelzett, volt egy kis áramszünet is ezek szerint. Erik persze édesdeden aludt a förtelmes hang mellett is. Itt már hat óra öt perc volt, de még mindig nem éreztem semmi késztetést arra, hogy akkor felkeljek, még egyszer visszafeküdtem. Fél nyolcig még sikerült aludni is egy kicsit, de akkor már nem próbálkoztam tovább ágyban maradni. 

Patrik ma ebéd után elment Zsófihoz, holnap reggel onnan indulnak Prágába, szerdán jönnek haza. 

Ma délután telefonàlt a kollégám, aki a héten szabadságon volt (tulajdonképpen ő a jobb kezem), hogy belerúgott valami betonba, valószínűleg eltört a lábujja, nem jön. Így aztán jövő héten is egyedül leszek.