Csütörtök

 Ez a mai is egy fura nap volt. A tegnap esti gyomorfájás szerencsére elmúlt, de nem voltam teljesen jól sem. Igaz, nem tudtam volna semmit sem mondani, hogy mégis mit érzek. 

Mire ez a rész egy kicsit jobb lett, addigra végignéztem az irodában, ahogy a gyerekem egy viccesnek induló "szívatás" végére már nem volt vidám. Nem volt jó érzés, főleg, hogy én már láttam az arcán percekkel hamarabb, hogy ez lesz a vége. Furcsa helyzet volt, aminek a vége az lett, hogy megfagyott a levegő egy kicsit az irodában, és nem a szokásos poénkodós műszakváltás zajlott. De túl vagyunk ezen is. 

Azt egy kicsit sem bánom ezen a héten sem, hogy már ott tartunk, hogy holnap péntek lesz. 

Hétvégére meg visszatér a nyár is. 

Szerda

 Ma olyan kis nyugodt napnak ígérkezett még reggel, aztán pillanatok alatt egyszerre érkezett mindenféle, amihez én kellettem, amire tőlem várták a megoldást. Nem szoktam ezektől már zavarba jönni, mert van olyan rutinom, hogy ha álmomból keltenek, akkor is meg tudom oldani, de ma kellett pár perc, hogy az tudjam gondolni mit hogyan kellene rangsorolni. Nem bántam, amikor fél háromkor végre hazafelé indultunk. 

Itthon Balázs csinált smash burgert, ami nagyon finom lett, főleg azzal a szósszal, ami még készült hozzá. Szerintem párszor még kell majd ilyet csinálnia. 

Este Fradi meccset néztünk, a Ludogoretz ellen játszottunk. 0-0 lett, jövő héten majd kiderül, ki a jobb végül. 

Nem vagyok túl jól ma este, görcsöl a gyomrom, fogalmam sincs mitől. Ha a burgerben lett volna hagyma, akkor lenne mire fognom, de nem volt. Vettem be görcsoldót, remélem elmúlik. 

Kedd

Tudom én, hogy manapság az a menő, aki projektekben gondolkodik, meg tartalmat gyárt, meg egészségtudatos, meg ilyesmi. Azt is tudom, hogy úgy van ez az ördögi kör, hogy a tartalomgyartók öntik az arcunkba az épp aktuális trendeket, legyen az épp cipő, ruha, étel, hely, bármi, mi pedig mindannyian felülünk valamelyik trendvonatra, és megvesszük, csináljuk, elmegyünk oda. Nem is biztos, hogy azért, mert annyira akarjuk, hanem mert azt az érzést szeretnénk, amit a képernyőn látunk. Mert hát persze, nekik is jó, nekünk is. 

Rengeteg csodaszer volt már, amin milliók gazdagodtak meg, és mostanra a nevükre sem emlékszünk. Rengetegféle fogyókúrás trend volt már, amik mind működnek egy darabig, aztán mégsem. 

Az is érdekes, hogy mindezzel tisztában vagyunk, és mégis bedőlünk újra és újra, csak az érzés miatt. 

Engem is el szokott időnként kapni a glow, hogy na majd most ezt jól kipróbálom, de általában pillanatok alatt vissza is rángatom magam a földre. Pedig néha olyan jó lenne még kis naivnak lenni. 

Mint az időjárás

 Van valami különös abban, ahogyan az időjárás meg tudja bolygatni az embereket. Nemcsak a reggeli öltözködési dilemmák szintjén – kabát legyen vagy rövidujjú? –, hanem mélyebben, belül. Mintha a légnyomás, a páratartalom és a napsütéses percek aránya közvetlen hatással lenne a hangulatunkra, a türelmünkre… és néha a józan eszünkre is.Nézem mostanában az eget, és azt érzem, mintha az időjárás is csak találgatna. Egyik nap perzsel a nap, másnap szürke felhőpaplan fekszik a városra, és olyan a levegő, mint egy kifújt ásítás. A harmadik napon megdörren az ég, és jön egy villám, ami látszólag csak azért csap le, hogy figyelmeztessen: „itt senki sincs biztonságban a szeszélytől”.És közben mintha az emberek is így változnának. Egyik nap barátságosak, mosolyognak a boltban, rád köszönnek az utcán. Másnap meg olyan érzésed van, mintha mindenki egy láthatatlan viharfelhőt cipelne a feje felett, és egy rossz mozdulatra leszakadna. Nem tudom eldönteni, hogy mi hat mire: az időjárás az emberekre, vagy az emberek az időjárásra. Lehet, hogy ez egy örök körforgás.Van, aki szerint a frontérzékenység csak egy modern mentség a rossz napokra. De én egyre inkább hajlok arra, hogy van benne valami mélyebb, ösztönösebb dolog is. Talán a testünk emlékszik még arra, milyen volt, amikor valóban a természet ritmusához igazítottuk az életünket. Talán a lelkünk az, ami nyugtalan lesz, ha kint valami nem stimmel.És ha őszinte akarok lenni: én sem vagyok kivétel. Vannak napok, amikor ok nélkül szorongok, amikor minden inger túl sok, és egy rossz szó is elég, hogy beboruljon bennem valami. Aztán kisüt a nap, és hirtelen újra van kedvem kimenni az emberek közé. Mintha valaki egy láthatatlan kapcsolót átkattintott volna.Szóval igen, szerintem az időjárás és az emberek furcsasága nagyon is összefügg. Ha nem is mindig logikusan, de valamilyen szinten biztosan. A kiszámíthatatlanság ragadós – és ha már az ég nem tudja, mit akar, nehéz lenne elvárni tőlünk, hogy mi mindig pontosan tudjuk, hogyan kellene viselkednünk.

De talán nem is kell mindig tudni. Néha elég csak annyi, hogy észrevesszük ezt a kapcsolatot – és kicsit türelmesebbek vagyunk magunkkal… meg egymással is.

Készült a mesterséges intelligencia segítségével, mert ma este lusta voltam egyedül megfogalmazni a gondolataimat 

Vasárnap

 Borzasztó szar éjszakám volt, mert esett az eső, a mo szobánkban meg tetőablak van. Amit ilyenkor csukva kell tartani. Így aztán volt bent 27 fok, és nagyjából két óránként arra ébredtem, hogy biztosan fel fogok gyulladni. 

Ma Balázs dolgozott, én ágyneműt mostam, ebédre tepsis krumplit csináltam. 

Délután megnéztük a Forma 1--et, aztán visszahúztam az ágyneműket, elpakoltam a tegnapról maradt ruhákat, és már vége is volt a napnak. 

Szombat

 Megvolt az alvás bepótolása is ma, megvolt a mosás is, készült ebéd is, és még meccsen is voltunk. Fénykép nem készült, de már nem is reklamáltam miatta, ha nem, hát nem. Pár év múlva jól jönne emlékként, így majd vagy emlékszünk rá, vagy nem. Egyébként nem volt rossz meccs az első hazai bajnoki, a frissen feljutott Kazincbarcikával játszottunk, és nyertünk 3:0-ra. Találkoztunk ismerősökkel, és voltak ők arcok is. 

Lenne egy csomó gondolatom mindenféléről, de nincs türelmem leírni. Lehet, hogy nem is annyira fontos. 

Könyves péntek

 

Ez egy olyan könyv, ami azért sokáig az emberrel marad, és kicsit más szemmel tekint utána sok mindenre. Kemény és aktuális téma, egy influencer családról, ahol igazából az anya szereplési vágya oda vezet, hogy már minden a kamerákról szól . Két kicsi gyerek, rajtuk keresztül egészen komoly vagyonra tesznek szert. Csak épp a lényeg veszik el. Érdekes, hogy a fő cselekmény véget ér a könyv háromnegyedénêl, de egyfajta epilógusként még egy másik sztori is kerekedik. 

Szerintem ezt mindenkinek olvasni kell. 

Egy újabb könyv a zsidóüldözés témájában. Egy újabb igaz történet. Egy újabb végtelenül szomorú, és mégis nagyon megható történet egy üldözött családról. És csodálatra méltó tisztelgés az írónő részéről az édesanyja előtt. 

Ezt azoknak ajánlom, akiknek nem ez az első ilyen témájú könyve.